2009. június 16., kedd

Rombolók

III. Színház

Az új Nemzeti Színház március 15-i megnyitásáért sokan drukkoltunk. Büszkék voltunk, hogy Madách Imre, Az ember tragédiája című darabját közvetítés útján mi is láthattuk. Értetlenkedve néztünk egymásra, hogy a jól ismert darab kulcsmondata el sem hangzott: - mindez egy olyan történelmi pillanatban, amikor az egész ország egy emberként szállt síkra a demokrácia megőrzéséért, és tűzte zászlajára: „- Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!’.
Ezt a szájat a darabban még sikerült a rendezésnek elnémítani, de az üzenetét soha nem vehetik el tőlünk!

Idős hölgy felháborodva mesélte el, hogy egy neves színház modern darabjának előadásán vett részt, amikor is az egyik férfi színész egy pillanat alatt meztelenre vetkőzött a színpadon. Ez nem volt elég, hanem vehemens mozdulatokkal keresztül-kasul ugrált a pódiumon, mint aki megkergült. A döbbenettől mozdulni sem tudott. Később felháborodásának adott hangot, amire gúnyos vigyor és cinikus megjegyzés volt a válasz, miszerint nem érti a művészet lényegét!(?)

Hogy mi a művészet, és mi nem, azt nem az új idők „vásáros komikusai” döntik el, hanem a szívünkbe és lelkünkbe írt egyetemes értékeket hordozó örökérvényű esztétikum, szépség és maradandó élmény iránti igényünk.  

Folytatása következik…

2009. június 15., hétfő

Rombolók

II. Pénzvilág

A rombolók egyik fő szentélye a tőzsde. Az itteni pénzmozgások mögött nincs valóságos munka, tehát morális értelemben nem képvisel értéket. /Ezért is hívják értéktőzsdének!? – lásd később: nyelv rombolók./ Az árfolyam ingadozásokat kizárólag pénzügyi spekulációk okozzák. Ez a rendszer létezése óta a világ majd minden gazdaságát megroppantotta.

Emlékszem, egyszer szidta meg előttünk nagyapám nagyanyámat, amikor a zsidó boltjából hitelre vásárolt. Azt vallotta: „Addig nyújtózkodjál, ameddig a takaród ér!” Sosem jártunk zálogházba, sem takarékpénztárba. Ma is idegen nekünk a bankvilág, a kölcsönfelvétel. Nagy szükségben a családon belül segítjük egymást, persze kamatmentesen. Igaz ez ellenkezik a pénzvilág érdekeivel, elvárásaival. 
Tudom, hogy amire kölcsönt kell felvennem, arra még nincs szükségem. Inkább összegyűjtöm a rávalót és megveszem. Így sokkal jobban járok, mert az idő múlásával az ár mérséklődik, a termék pedig még inkább kiforrja magát.


Magyarországon a közbiztonság rákényszeríti az embereket, hogy a megtakarításaikat is pénzintézeteknél helyezzék el. Vesztes az ügyfél, mivel a bankok a kamatok kifizetésétől - a számlavezetési, és egyéb költségek miatt – rendre eltekintenek. Sőt, még fizethet is a delikvens, ha hozzá akar jutni a pénzéhez! 
A gomba módra szaporodó bankok virtuális pénzekből kölcsönipart működtetnek, és uzsorakamatra, hosszú lejáratú, jelzáloghitellel szép lassan minden magánvagyonra ráteszik a kezüket.

A munkáltatóm – az Alkotmánybíróság jóváhagyásával - bankszámla fenntartására kötelez, amihez azonban nem járul hozzá. Amennyiben bankkártyát is használok, az évi 20-25 ezer forintot vesz ki a zsebemből. A közszférában dolgozók elmondása szerint, ők is hasonló veszteséget könyvelhetnek el évről-évre. Mindezek ellenére velünk, és a jövő nemzedékével fizettetik meg a bankkonszolidációs költségeket, államkölcsönöket kamatostul. (?) 

Meg kell tiltani a garázda módra működő bankok működését, illetve állami ellenőrzés alá kell vonni őket. El kell érni, hogy Magyarországon egy állampolgár se válhasson otthontalanná a bankok pénzéhsége miatt! Addig is jobb, ha őseink módszerével a paplanba rejtjük el a megtakarított pénzünket, és harangot, vagy sípot tartunk kezünk ügyében, hogy veszély esetén, segítséget hívjunk.  

Folyt. köv.