Álmok: Júliusi álom

                           Álmodtam egy világot magamnak…

Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt. 
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt!
                                                                        /Edda/

Ezt énekeltem öntudatlanul 25 évesen, Istentől szorongatott lélekkel a parókia előtti téren. Bemenjek, vagy mit tegyek… Életem első, nagy, önálló döntése. Hogyan tovább, Istennel, vagy újra megtagadva – mindenki más megelégedésére – élem tovább kételyekkel, kérdésekkel teli életem. 
Akkorra már olyan erős Isten hitem volt, hogy tudtam, senki sem veheti el tőlem. S ez a hit számtalan személyes tapasztalás, élmény után olyan lendülettel vitt az egyház előtti parkba, hogy nem is vettem észre, hogy ott vagyok és énekelek… „Álmodtam egy világot magamnak…” Addig énekeltem, amíg bementem… S azóta is Istennel járok, vele élek…
A megtérés, mindenkinél máshogyan történik. Mondják, a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által… Nálam ez fordítva történt. Először győződtem meg Isten létéről, az imádságokra adott válaszai, tettei alapján, de akkor még fogalmam sem volt, hogy ki az az Isten, aki kiválasztott engem. Sem a Bibliáról, sem Jézusról, sem a felekezetekről nem tudtam semmit. Csak azt tudtam, hogy létezik egy világ, mely mindenek fölött való, melyben örök igazság és irgalom lakozik. Mindig egy ilyen világban szerettem volna élni, s ez az álmom beteljesedett.
Mégsem lettem álmodozó, tudom, hogy sok a tennivaló. Aggódom nemzetemért, hazámért, hivatásomért, a rámbízottakért és a magam eszközeivel harcolok is mindezért. 
Abban a kettősségben élek, hogy hiszem, hogy mindent meg kell cselekedni, ami rajtam áll, ugyanakkor tudom, hogy semmit sem tehetek, mert minden Isten kezében van. S ezzel teljesedett be az én gyermekkori álmom.

Az abortusz I.

Jogi megfontolás

Az abortusz kérdésében több jogi, filozófiai és teológiai kérdés is felvetődhet. A személyiségi jogok határa hol húzódik? Mikor kell alárendelni az egyén érdekeit a közösség, a társadalom érdekeinek? Melyik jogrendszer legyen a meghatározóbb, a római, vagy a görög? A magzat rendelkezik e személyiséggel, vagy van- e lelke, és ha igen mikortól? 
Egy valamiben mindannyian egyetértünk, abban, hogy új élet születik. A kérdésről tehát ezek figyelembevételével kell elgondolkodni…

Véleményem szerint:
1. Minden nőnek joga van eldönteni, hogy akar e családot alapítani, tervezni, vagy sem. 
2. Ha nem, eldöntheti, hogy él e szexuális életet vagy sem. 
3. Ha igen, eldöntheti, hogy akar e gyermeknek életet adni, vagy sem. 
4. Ha nem, eldöntheti, hogy védekeznek e, vagy sem. 
      - Ha igen, eldöntheti, hogy a partnerére bízza a védekezést, vagy nem. 
      - Ha nem bízza rá, akkor védekezhet, vagy még mindig visszakozhat.  
Abban az esetben, ha már megfogant a magzat – extrém eseteket vitatva -, nincs joga, s kellő indoka senkinek ahhoz, hogy elvegyen egy másik életet. A magzat ugyanis már vitathatatlanul él: három hetes korától dobog a szíve, van központi idegrendszere.

És még mindig dönthet; ha nem öli meg a magzatot, eldöntheti, hogy: 
5. Szülés után a kórházban hagyja, vagy
6. Legálisan, – mégis név nélkül – a kihelyezett inkubátorba helyezi.
7. Eldöntheti, hogy örökbe adja, vagy sem.
8. Ha nem, akkor meg is tarthatja, hátha közben felélednek anyai ösztönei és képes lesz felnőni a     hivatáshoz, feladathoz.
9. Ha mégsem, akkor még mindig örökbe, vagy nevelésbe adhatja.

Mint láttuk, senki sem fosztja meg a nőket jogaiktól… Igen sok döntése, választása lehet egy nőnek, a gyermekvállalás terén egészen addig, amíg egy új élet a méhében meg nem fogan. A jogaira hivatkozva, senki sem pusztíthat el egy vele azonos biológiai és társadalmi szinten álló élőlényt. Ez ugyanis, ellenkezik a legősibb parancsolatok legfőbbikével. Bármilyen magyarázat és indoklás, csak újabb jogi, etikai kérdéseket vet föl.  

Folyt. köv.

Abortusz II.

Etikai megfontolás

Vészesen fogyó nemzetünk, még hangsúlyosabbá teszi a kérdést napjainkban. A személyiségi jogok határa ott kell, hogy húzódjon, ahol nem sérti a felelős többségi társadalom, a nemzet megmaradásának érdekeit. Véleményem szerint mindent, ami a személyiségi jogokra vonatkozik, azt ez alá kell rendelni.

Szomorú, hogy az emberek nagy része azt vallja, azért nem vállal (több) gyermeket, „mert azt fel is kell nevelni!”. Igazából szeretetre, és egyetemes, stabil értékek átadására van szüksége a gyermeknek. Ez az, amitől megtanul, helytállni az életbe. Bár a nevelés, időigényes és fáradtságos, csak ez térül meg mindenki számára. 
Minden támogatást meg kell adni, hogy helyes döntést hozhasson és a mérlegelés kapcsán ne a hiúság, a karrier, vagy az anyagi megfontolás legyen az elsődleges szempont. 
Hiába részesítjük magunkat előnybe a magzattal szemben, hosszú távon minden a visszájára fordulhat. Gyermektelenül, vagy sérült gyermekkel rólunk ki fog gondoskodni? Ha a fiatalok azt látják, hogy a pénz megszerzése fontosabb az embernél, akiért hajszoljuk, akkor ők sem fognak gyermeket vállalni, sem idős családtagokat ellátni. Persze sokan azt gondolják, ha nem lesz gyerekem, megmarad a pénzem, utazgatok, s idős koromba befizetek egy emelt szintű idősek otthonába… ahol persze majd azok dolgoznak, akiket az ő korosztálya - hasonló szellemben - nevelt… Ha nem hozunk áldozatot, értünk sem fognak áldozatot hozni, s így a várt, s remélt jobb létünk soha nem következik be.

S most újra feltehetjük a kérdést? Kinek erősebb az érdekérvényesítő képessége? Az anya joga az öléshez, vagy a magzaté az élethez? Mi még azt tanultuk: minden áldozatot meg kell hozni az emberért, kivéve az emberáldozatot!