2010. január 20., szerda

A fővárosból jöttem

 

A fővárosi ember nekünk mind pesti… A budaiak persze pontosítják, hiszen ők nem pestiek, hanem budaiak. Aki jobban ismeri a budapesti lakosságot, az tudja, miért mondják… (Én is kikérem magamnak, mert nem az Alsóvárosban, hanem Felsővárosban lakom. És fordítva is így van.)

 

Ha valaki vidékre költözik, nehezen szokja meg ezt az életformát… Ha hegyek vették körül, még nehezebb neki az alföldön… Reggel besüt a Nap, mindenféle állathangra ébred, amit korábban sosem hallott. Nem érti a tájszólást, ismeretlen szavakat használnak körülötte, ismeretlen ételeket esznek… A boltba nem lehet kapni az általa megszokott termékeket…

Az emberek papucsba járnak és otthonkát hordanak… Ki-bejárnak egymás otthonába, ráérősen beszélgetnek. Mindenkit megnéznek, mindent kitárgyalnak… elvárják, hogy mindenkinek, mindig köszönjön az ember.

A csend szokatlan, a település 1-2 óra alatt bejárható…

Nincs Whopper Junior, se Pizza Hut. A színház, hangverseny kimarad… A kütyüboltok kínálata szerény…gyakran bosszantó.

Aztán egy idő múlva megfordul a folyamat, és már őket is ugyanúgy fárasztja a főváros, mint minket... Nem érti, miért kell 15 féle tejfölből azt az egyet keresnie, cetlivel a kezében, s miért nem jó hozzátartozóinak az, amit mi veszünk… Miért kell minden nap közértbe menni, sorban állni, cipekedni…

 

Egy budapesti pályaudvarra megérkezve, felsóhajtott a párom, és ezt mondta:

„Látod ez hiányzik nekem, ezek a nagy terek, ezek a monumentális épületek, ez a hömpölygő áradat…” Akkor értettem meg mindent…

 

Egy Budapestről készült dokumentumfilmet láttam, amely bemutatta a főváros nevezetességeit, szépségeit… fantasztikus volt. Aztán a végén felemelkedett a kamera a háztetőket pásztázva és ezt mondta a narrátor: Lehet ezt a várost szeretni, vagy nem szeretni… de egyet nem lehet, sokáig nélkülözni! Pontosan azt fogalmazta meg, amit a szívemben érzek… Mert van a mi fővárosunknak élhető arca is, és olyan kincseket rejt magába, melyek a turista szeme előtt is rejtve maradnak – és csak azok előtt tárul fel, akik szeretettel csodálkoznak rá egy kapubejáró kilincsére éppúgy, mit egy belső udvarra, vagy egy fürdőre, egy eldugott szoborra, egy hegyi ösvény barlangjára…

 

Aki teheti, fedezze fel gazdagságát, a maga pompázatos egyszerűségében…

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)