2010. május 6., csütörtök

„Kritikus” tömeg

.

Előjáróban annyit, ez a tömeg, nem az a tömeg. A kritikus tömeg definíciójában társadalmi léptékű változásokról van szó, nem pár számító ember látványos trükkjéről. Mindig is voltak olyanok, akik saját zűrös ügyeiket, úgy takargatták, hogy könnyen befolyásolható elemeket beszervezve, fehér bárányok takarásában leplezve saját sötét tónusukat, a közre hivatkozva, annak védelmezőjeként léptek fel.

Nem nehéz mozgatni a tömeget. Az elmúlt 8 év bizonyítja, hogy akár milliókat lehet mozgósítani azért, hogy saját maga ellen tegyen. Milliók álltak ki olyan emberekért, akik becsapták, kirabolták, megalázták őket. Milliók támogatták a csalásokat, a trükkök százait, az éjjel-nappal folyó hazugságokat. Most megnézhetjük, mit hoztunk össze. Romokban az ország, mindenki stresszes és Európa elérhetetlen messzeségbe került. Itt maradtunk a Balkánon. De az új és új „hadurak” élünkre állnak, kijelölik a „nemes” célt és mi aláírunk, megyünk Táncsics börtönéhez, vagy csak lufit eregetünk.

Elegem van a „vezérekből”, a szónokokból, az agitátorokból, akik után csak rendetlenség és becsapottság marad. Elegem van a „hirtelen hősökből”, akik feltűnnek, letarolnak minden tisztességest, és mire körbenézünk, már el is tűnnek, híveit átverve, kiszolgáltatottságot hagyva maguk után. Egy működő rendszer arról ismerszik meg, hogy nyugalmat és jót hordoz magában. Fejlődést és pozitív értékeket. Ahol csak káosz van, elégedetlenkedés és félelem, - akárki is a vezetője -, az nem embernek való környezet. És ha a „hős” Kánaánt ígér, de közben felszámolja az önállóságunkat és felperzseli a nyugalmunkat, akkor biztosak lehetünk benne, hogy eljött a zsarnokság ideje. .

.

    Perennis

.

Anonim levélküldés: ITT!

2 megjegyzés:

  1. Várható időjárás az ország területére péntek estig: Nyugaton változóan felhős lesz az ég, és helyenként zápor, eleinte még zivatar kialakulhat. Keleten gyakran lesz erősen felhős az ég, csak holnap napközben csökken a felhőzet, többfelé várható eső, zápor, zivatar. Helyenként heves zivatarra is számítani kell, jégesővel, felhőszakadással. A többfelé erős délnyugati, déli szelet főként zivatarok környezetében kísérhetik viharos lökések.

    VálaszTörlés
  2. "Ne a lassú haladástól félj, hanem a megállástól!"

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)