2010. május 24., hétfő

Olvasói levél LIII.

.

Dr. Domokos Győző levele

Igazából a halasi ügynek és a kecskeméti Juharos témának is az az alapvető kérdése, hogy létezhet-e a hivatalos állásponttal ellentétes "nézőpont", vagy sem? A "ki lép és ki marad" igen elgondolkodtató hozzászólás, ugyancsak ezen kérdéskört feszegeti, ahogy mi a Juharosok is. A hivatalostól eltérő, ne adja Isten azzal szembehelyezkedő véleménnyel bíróknak, a középkori módszerek szerinti "eretnekké nyilvánítása" nem más, mint az érvek helyetti erőszak, hatalom alkalmazása, pedig 2010-et írunk már! (legalábbis papíron)

A baon.hu oldali egyik tárgybani cikkhez (gyámhivatali vizsgálat) való hozzászólás lehetőségét (majd 1500 után) moderálás címén nem csupán az egyes kifogásolható hozzászólóra nézve, hanem mindenkire kihatóan törölték. (! A szerk.) Bosszúhadjárat, politikai kampány, 2-3 ember lejáratókampánya! Ez volt és ez jelenleg is a hivatalos álláspont a másképpen érzők /gondolkodókkal szemben, mindezt persze hatalmi pozícióból megítélve/ előadva.

Vagyis nem lehet másképpen látni a dolgokat és történéseket, csak a hivatalos szemüvegen keresztül nézve rózsaszínben?

A középkori inkvizítorok már régen eltűntek, rájuk senki sem emlékszik, ellentétben jó pár áldozatukkal.

Egyedül egy főinkvizítor (Torquemada) kivétel, de csak azért, mert ő is úgy végezte! De ettől még nem lett az eretnekégetőknek igazuk!

Köszönjük!

.

Anonim levélküldés: ITT!                                          www.pszicho.net

1 megjegyzés:

  1. Azok akik a saját bőrükön érzik,a rossz bánás
    módot,azoknak hiába mondja bárki is,hogy rózsaszínű szemüveggel nézze.Az nem a képviselők
    feladata,hogy ezeket az ügyeket elsimítja.
    Az az ő felelősségük is,ezek a dolgok az igazság szolgáltatás elé kerüljön,ott a megfelelő vizsgálatokat segítsék és mindent elkövessenek az emberek jobb élet körülményéért. Kivizsgálják, és véget vessenek,a megaláztatásoknak, bántalmazásnak.
    Ehhez másfajta szemléletre van szükség,nem színes szemüvegen kell nézni.Szemlélet váltás mindenek előtt nagyon fontos.Emberek gyerekek
    élete a tét.Nem mindegy milyen bábás módba élnek.Nekik is joguk van,emberhez méltó
    körülmények között élni.És mi fizetésért gondozzuk őket,akkor a legjobb tudásunk szerint
    kell gondoznunk őket.Nem büntetni,ha van ok ha nincs!A gondozottak is érző emberek!
    A vezetőinknek is tudomásul kell venni
    Ők a gondozottakért vannak,és a megfelelő
    gondozásért nagy mértékben felelősséggel tartoznak.Ha ez a felelősség nekik erőn felüli
    nem képesek jó színvonalon ellátni,akkor mondjanak le.Adják át a helyüket olyan dolgozóknak,akik képesek át érezni az intézetekbe történt problémák súlyát, hiányosságait,és tenni annak érdekébe,hogy a jövőben ilyen esetek ne fordulhassanak elő

    WWW.pszicho.net

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)