2010. május 28., péntek

Olvasói levél LIV.

.

"2009.02.03-án váltáskor az éjszakás V. Judit kivitte az állomásra, a nappalos kollégákat engedéllyel. Addig két nappalos kolléga K. Roland és E. József bent maradt helyette. Éjszakás H. Kornél volt. Mire V. Judit visszaérkezett a Kornél mesélte, hogy B. Endre beteg, neki esett az ajtófélfának. E. József és K. Roland eltűntek egy szó nélkül haza. K. Erika ápolt, amíg verve lett B. Endre beteg, addig feldarabolta az ereit. 20 órakor gyógyszerosztásnál a Kornél összehívta a betegeket, és elmondta nekik vegyék tudomásul, a B. Endre elesett és megütötte magát az ajtófélfába, a K. Erika meg felvágta az ereit, egy mentővel lettek bevitetve a kórházba. Ez került bele a jegyzőkönyvbe, amit az éjszakások írtak. Jutka is aláírta, mert nem kételkedett kollégái szavában. Aztán következő nappalos műszakjába, több beteg mesélte neki, hogy látták nem elesett a B. Endre, hanem Kornél verte meg, de nagyon.

Ekkor szólt a főnővérnek, hogy mit mondanak a betegek. Közben telefonáltak a kórházból, hogy B. Endrének nagyon súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülései vannak, és elkezdődött a vizsgálat. Nagy híre volt az egész intézményben. A hetes osztály főnővére is fel volt háborodva, hogy ez nem megengedhető, erre nincs magyarázat... Juditra akarták kenni az egészet, de ügyvédet fogadott. Állítólag Kornélt Halason egy ügyvéd sem vállalta, a Kastyják úr sem. Erre fel elkezdett fenyegetőzni, hogy miket mond el, ha kirúgják. Áthelyezték, Judit írásbeli figyelmeztetőt, Roland megrovást, József valami súlyosabbat kapott. Kornél állítólag semmit.

Tegnapi nap folyamán volt F.-né és Roland kihallgatása a rendőrségen. Ott ugyanazt kellett vallania, amit a benti jegyzőkönyvbe, azaz, terhelőt. Gondolom én.

.

Ui.: Csak azt találom furcsának, amikor besokalltak ott a dolgozók, akkor összefogtak többen, hogy fölmennek az igazgatónőnek kitálalni, de mire odakerült a sor, addigra a két lány magára maradt. Mit érezhetnek most ezek a dolgozók? Van képük most hazugsággal vádolni a lányokat? Hol a lelkiismeretük?" ___________________________________________

Kiegészítés:

U.E. megkeresésére az igazgatónő, az alábbiakról tájékoztatta szóban a levélírót:

A vizsgálat megállapította, hogy többen is hibáztak az eset kapcsán. A kollégát, /akit korábban felfüggesztettek a bántalmazás kivizsgálása idejére / nem marasztalták el, mivel megállapítható volt, hogy nem hibázott. B. Endre hallucinációja – mely szerint a kolléga által viselt headset-en keresztül, személye elleni támadást vélt feltételezni - miatt támadt a kollégára brutálisan, hátulról, fojtogatva őt. A kolléga nem tudott szakszerűen védekezni, mentette az életét. A más osztályra történő áthelyezése nem szankciónak, hanem szükségszerűnek bizonyult, mivel a kollegákkal egymás ellen „vallottak”, így nem szerencsés ilyen légkörben továbbra is együtt dolgozniuk. Szakmai szempontból sem elvárható a beteggel, egy ilyen éles konfliktus után ugyanazon az osztályon tovább dolgoznia.

Elmondta még, hogy a két kolléga szakmai előmenetelét egy-egy évre felfüggesztették. Az egyik kolléga elhagyta az osztályt (Judit - a szerk.), a másik látta az esetet, de késleltetve avatkozott be (Roland - a szerk.), a harmadik kolléga (József - a szerk.) pedig műszakvezetőként került felelősségre vonásra.

.

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!

www.pszicho.net

8 megjegyzés:

  1. A főnövér mit csinált az idő alatt,még Judit
    az állomáson volt?Vagy a verés ideje alatt?
    Az ő osztályán ,hogy fordulhat elő ilyen?
    Milyen felelősségre vonást kapott?
    Neki is járt volna fegyelmi!!!dolgozó

    VálaszTörlés
  2. Judit engedéllyel hagyta el az osztályt!
    Akkor miért kapott írásbeli figyelmeztetőt?
    Aki látta az esetet, és nem lépett közbe.
    Miért nem állította le a verést.Néró
    Ez az ügy nekem nem eléggé tiszta

    VálaszTörlés
  3. Kérdezem kollégák!!!
    Fné,L.Zs,K.R.tett terhelő vallomást H,K.ra,
    akkor miért a Jucikát bántjuk? Ő nem is látott semmit, ott se volt!

    VálaszTörlés
  4. Lehet a másik kettőre is mások tettek vallomást.

    VálaszTörlés
  5. Jucika feldobott egy hógolyót,de abból
    a lavina mások által lett.

    VálaszTörlés
  6. De a hógolyóból lett lavina ,
    változást hoz!!!!!

    VálaszTörlés
  7. L.Zs.nevű dolgozó nincs az intézetben!!!

    VálaszTörlés
  8. Nyugi, csak egy vessző és már van is!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)