2010. június 15., kedd

2010. Június 16. - Halasi Tükör


"Visszautasítja az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt ért vádakat a szervezet elnöke, mely szerint a Szcientológia Egyház állna a kiskunhalasi pszichiátriai otthonnal kapcsolatban folyó nyomozás mögött. Dobos János hangsúlyozta: az egyház azzal foglalkozik, amivel minden más egyház: segít a hívőknek, hogy teljesebb szellemi életet élhessenek, és utat találjanak egy boldogabb, értékekben gazdagabb élethez. Az egyház (csakúgy, ahogyan más egyházak is teszik) létrehozott olyan társadalomjobbító csoportokat, amelyek egy-egy társadalmi probléma megoldásával foglalkoznak. Ezek egyike az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, amely azzal foglalkozik, hogy feltárja a pszichiátria területén történő emberi jogi sérelmeket. Az egyház és az Alapítvány tevékenységét összemosni nem szerencsés – mutatott rá a jogvédő szervezet vezetője.
 
Dobos János cáfolta azokat a sajtóinformációkat is, amely szerint a kiskunhalasi pszichiátriai otthon két volt dolgozójának jogi képviseletét szervezetük látná el. – Az ügyet kirobbantó ápolók nem vesznek részt olyan jogi eljárásban (pl. bírósági per), ahol jogi képviseletre lenne szükségük – szögezte le Dobos János. Cáfolta azt az információt is, mely szerint az összes, létező hatóságnál feljelentették volna az intézményt, az állítást túlzó általánosításnak nevezte. – Azokhoz a hatóságokhoz fordultunk kivizsgálási kérelemmel, amelyek illetékesek az egyes napvilágra került, a kiskunhalasi pszichiátriai otthont érintő lehetségesen visszaélésekre utaló információk kivizsgálásával kapcsolatban – mutatott rá az alapítvány vezetője, aki szerint minél jobban el akarják terelni a figyelmet a valós problémáról, annál inkább kitűnik, hogy az intézettel szembeni vádak valószínűleg nem alaptalanok. Ez pedig sem az intézetnek, sem az ápoltaknak nem jó."


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

16 megjegyzés:

  1. Valami baj van a Halasi Tükörrel (is)?

    VálaszTörlés
  2. Cica írta...

    Semmi baj velük de lehet megbánták büneiket!!!
    Aki tud az megbocsájt!

    VálaszTörlés
  3. Önöknek eddig görbe volt a tükör,most egyenes lett.
    Nem vagyok napraforgó-nekem egyenes volt mndig!

    VálaszTörlés
  4. Valahogy elmaradnak a cinkelő írások! De a "másol" blogon is ám! Pofazutty! :)

    VálaszTörlés
  5. Majd be látják,hogy nem hazudunk!!!!!
    Csak már szorít a cipő.A hurok is elkészült.
    Ugye cica ez a hurok nem a tied mint már ígérgették neked.Cica jó munkát végzel!!!!
    okos tojás

    VálaszTörlés
  6. 21:40-nek!
    türelem!
    nehogy az a zutty másra essen!

    VálaszTörlés
  7. Szavazunk az összes becsületes dolgozókért!

    VálaszTörlés
  8. Ja, a vércse? Azt már beidomítottam! Szépen ideszáll a kezemre és kap egy kis döghúst! Jó madár! Madár... az már biztos! :))

    VálaszTörlés
  9. Csak jöjjön közelebb majd elkapom.

    VálaszTörlés
  10. Láttam a máshogy blogon a focistát a cicával. Látszik rajta, hogy a cicát jobban szereti, mint a labdát, mert labda nincs nála. Biztos, hogy szerencsét hoz neki.

    VálaszTörlés
  11. Minden Cica szerencsét hoz!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)