2010. június 20., vasárnap

Ki a cica?


Megdöbbenve tapasztalom, az érintetteknek nem az az érdekes mit írok le, és netán javítgassanak a dolgokon, hanem vádaskodnak, találgatnak, támadnak olyan dolgozókat, akik nem szimpatikusak a számukra. Találgatnak A-tól Z-ig! 100 ezreket fizetnek tanácsadásért, de azzal senki nem törődik, hogy e közben a dolgozók már aki nem érintett, hogy érzi magát. Ráugranak arra, aki éppen velük szembe megy a folyóson, vagy az udvaron, és onnantól a következő alkalmasnak látszó személyig: "Ö a cica!". Szeretném tudni ha a cica más néven folytatja írásait okoz-e ekkora riadalmat? Mert most úgy érzem, hogy itt nem az elkövetett bűncselekmény a baj, hanem a cica, akinek eddig sikerült megőrizni inkognitóját. Megjegyzem ez a későbbiekben is így marad, mert mindaddig, amíg az elkövetett bűnök nem nyerik el méltó büntetésüket a CICA ír! Közben sajnálja azokat, akik A-tól Z-ig gyanúsítgatnak.
Javaslom a vezetőknek elsősorban, hogy ne a cica személye ellen indítsanak hajtóvadászatot, hanem a bűnösöket emeljék ki az intézmény létszámából. Nyomatékkal elmondom önöknek, mindaddig írok, amíg egyetlen olyan esetről is tudok, ami nem került még terítékre. Saját érdekük, hogy mihamarabb vége legyen, mert én, mint kívül- és belül-álló addig nem nyugszom, míg nem áll vissza a régi hírneve az intézetnek. Kb. annyi időt vesz igénybe, mint amennyi S.I. és társai uralkodásától idáig eltelt.

Ne azon töprengjenek, ki vagyok, és hogy mit honnan tudok, hanem azon például, hogy miért kell igazgatónőnek P.T. udvarára gépkocsival (szolgálati gépkocsi) beállnia?!

Tegyenek meg mindent, hogy kiderüljenek a bűnök, vétkek és ígérem, akkor a cica eltűnik. Most úgy érzem, sajnos még maradnom kell...


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

22 megjegyzés:

  1. Nekem egyre erősebb a gyanúm ki a cica? Szerintem a főorvos úr mert így áll bosszút a fő orvosasszonyon akitől már szinte retteg. Mindeki tudja az utolsó szó a Mamáé. Ezt nem is lehet sokáig bírni. De jól csinálja ezt meg kell hagyni.

    VálaszTörlés
  2. Nekem egyre erősebb a gyanúm ki a cica? Szerintem a főorvos úr mert így áll bosszút a fő orvosasszonyon akitől már szinte retteg. Mindeki tudja az utolsó szó a Mamáé. Ezt nem is lehet sokáig bírni. De jól csinálja ezt meg kell hagyni.

    VálaszTörlés
  3. Lehet de az is valamelyik házi őrizetes nem?
    Nyomja az infókat és elkerüli a büntetést.

    VálaszTörlés
  4. Igazad van 19:26! Teljesen logikus, hogy a főorvos úr, hiszen ő mindenhol ott lehet! És nem is biztos, hogy a bosszú hajtja, inkább a lelkiismerete, mert mindigis ő volt a rendesebb.
    Tudja ő, ha kiírja magából, akkor kicsit megkönnyebbül...

    VálaszTörlés
  5. Ha a Főorvos úr a cica ha nem, az biztos, hogy Ő valahogy mindig kilógott a "díszes" társaságból, egyrészt jószándékú másrészt meg több az intelligenciája mint az összes többinek együtt véve. Neki maradnia kellene bárhogy lesz is.

    VálaszTörlés
  6. Cica még nagyon sok infóra szükség lesz,
    maradnod kell még, ameddig be nem fejeződik
    az egész,intézettel kapcsolatos nyomozás.
    De mindég ki provokálnak maguknak újabb és újabb
    nyomozási célokat a rágalmaikkal!Ebben a te
    egerészésednek is nagy a szerepe.Csók özön cicának.

    VálaszTörlés
  7. Amit tudok úgy is leírom!Igen saját maguk provokálják ki a további felderítéseimet.Jó ez így.
    Mindenkinek szép napot megyek egerészni:)))

    VálaszTörlés
  8. Outlaw-nak:
    A főorvosúr tényleg a legjobb a sok rossz közül, no kérem, de ettől még nem jó. FElesége miatt halálra issza, eszimagát, a munkáját sem képes ellátni. S ki bízná a hozzátartozóját egy emberre, aki nem törvénytisztelő? Aki orvos létére cserbenhagyásos gázolást követ el, s ebből sem tanul? Outlaw, te igen?
    Hát ennyire nem szereted a családodat?!:):) Nem hiszem! Godnold újra... légyszí, légszí, légyszí!!!

    VálaszTörlés
  9. TE Cica! Te velem ne cicázz! Követelem, hogy azonnal mondd meg, hogy ki vagy, mert eza mit te itt művelsz az alattomoságra és gyávaságra vall!! Bizonyítsd be,h. nem vagy gyáva, állj ki, és vallj színt! Akkor majd tisztelni foglak, de addig csak várhatod!!!

    VálaszTörlés
  10. Engem nem kell tisztelni senkitől sem várom el én csak teszem amit a lelkiismeretem diktál mert,nekem van olyanom!!!!!:)

    VálaszTörlés
  11. 8,14 nek Ne követelőzz, miért idegesít az téged,hogy ki a cica? Nem gyáva,mivel nagyon sok infót ki egerész. Nem alattomos,ügyes ha nem az lenne tudnád ki Ő.Sok lehet a füled mögött,ha
    ennyire idegesít. Mária

    VálaszTörlés
  12. Ha a főorvos úr a legjobb, milyen lehet a legrosszabb?Részegen cserben hagyta az elütött
    személyt,és Ő a legjobb.Milyenek a többiek,akkor?
    ""x""

    VálaszTörlés
  13. 8,14 ne követelj,még a kérésedet se veszi a cica tudomásul. Ő csak a beteg érdekébe egerészik.
    Mivel az Igazgatónő, orvosok a bántalmazók mellett
    voksolnak. A cica a betegek ápolók, dolgozók
    felszabadításán dolgozik.A vezetők úgy tudják
    még tart a rabszolga sors.Mi már tudjuk vége...
    vége..vége van.dolgozó

    VálaszTörlés
  14. Az orvosokat is lehet jelenteni a kamaránál.
    Cserbenhagyásos gázolás,füzet ellenőrzés a beteg helyet.részegség stb

    VálaszTörlés
  15. Cica!

    Nem lennék egér az intézetbe, mert nincs olyan hely, ahová te nem jutsz be!

    VálaszTörlés
  16. Ez a kandúr igazi jó cica!

    VálaszTörlés
  17. Még hogy jó cica, a legjobb!!!

    VálaszTörlés
  18. Holnap vacsira pizzát sütök ugorj át,szeretettel várlak,cicuska. ""x""

    VálaszTörlés
  19. Sajnos nem tudok megyek pecázni:(((

    VálaszTörlés
  20. Cica munka után lépj be hozzám, vannak infóim.
    Puszi XY

    VálaszTörlés
  21. Ugyan szakadjatok már le arról a macskáról, azt meséljétek már el helyette, hogy Raus mit tanított a 7-es osztálynak?

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)