2010. július 18., vasárnap

A blog válaszol XV.


"Nem! Ez akkor lenne elfogadható, ha minden feljegyzés felkerülhetne a blogra, ami normális hangon íródik. Ez jelenleg nem így van, tehát amíg kiválogatja, hogy melyik beírás tetszik és melyik nem és ennek megfelelően közli, addig nem korrekt a dolog. Az, hogy ez saját blog? Ház azért, ha ezen a saját blogon embereket mocskolnak, vádolnak mindenféle dologgal, akkor talán az lenne a korrekt, ha az ő reagálásait is megjelenhetnének itt még akkor is, ha ez magának esetleg nem tetszik. Nem kellene irányítottan vezetni a blogot, mert az nem szolgálja az igazságot!"

Névtelen hozzászólásként érkezett. Köszönjük! 

-----------------------------------------------------------------------------

Kezdetben a blog nyitott volt, bárki hozzászólhatott. Fent hagytuk, a minket rágalmazó és támadó írásokat is, meg lehet tekinteni.
Kértük önöket, hogy legyenek tekintettel az oldal eredeti stílusára, de nem voltak képesek betartani az alapvető szabályokat. Arcátlan kirohanásaikkal, kellemetlen és kényelmetlen helyzetbe hozták a működtetést, ezért moderálni vagyunk kénytelenek. Valószínüleg, nem értenek egyet velünk, de hogy önöket idézzem: "Akinek nem tetszik, el lehet menni!"

Nem hinném, hogy a fenntebb leírtakat bárki vitathatná.

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

9 megjegyzés:

  1. Az első írásra!! Normális hangnemben nem tudnak cáfolni.Ha azt írták volna ez nem így történt hanem emígy,akkor az elfogadható lenne.De mint B.B írta nekem,hogy hülye vagyok meg hasonló dolgokat,ez nem cáfolat.Értelmes kommunikálásra képtelenek akkor a máshogy blogon írjanak.
    A hazugságaikat akarták ilyen írásokkal leplezni.Úgy látom jól dolgoznak akik elhatározták,hogy vége legyen a bántalmazásnak, terrornak.Keresnek kutatnak szervezetten már úgy érzékelem,hogy egyre jobban szaporodnak a jó érzésű emberek,a jó célok érdekében.
    ""Az jót tesz a helyzetnek,az érintetteknek és önmagadnak is ha meglágyítod a szívedet.
    Egyszerűen szeretettel közelítsd meg a helyzetet
    ez erővel tölt el,és lehetővé teszi ,hogy építő jellegű megoldások a felszínre törjenek .""
    Kővíné

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  3. 2010. július 18. 21:54-nek.

    Ne legyenek már hirtelen, nagyon felvilágosultak. Ezt már párszor eljátszottuk. Amint feloldjuk a moderálást, telehintik a blogot szutyokkal. Nem kérünk belőle.

    Menjenek a Másol-ra. Ott a helyük!

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  6. Az előttem írónak!

    Ugye, azért nem fog a saját oldalamon utasítgatni? Elég komikus lenne.

    VálaszTörlés
  7. Nem csodálom, hogy Petrecz úrnak is elege lett önökből! Ö sem azért hozta létre a blogját, hogy önök felismerve a szabad lehetőséget, oda járjanak ocsmánykodni. Lehet olvasgatni, mit műveltek ott is! Sajnálom P. úrat. Sajnos önöknek semmilyen nyílvános fórum nem való, nem tudnak jól élni a lehetőséggel. Hiányzik az ehhez való inteligenciájuk.
    Ez van. Ilyen egyszerű.

    VálaszTörlés
  8. Elég figyelmetlen az olvasó! A "Panaszfal" azért jött létre, hogy lehetőséget adjon a moderálás nélküli hozzászólásoknak.
    Ez a baj önökkel! Idejönnek, körbe se néznek, csak elkezdenek acsarkodni ész nélkül! Ez az oldal önöknek is nyújt lehetőséget, csak kicsit kéne betartaniuk a legelemibb szabályokat.

    De nem. Önök nem akarnak uralkodni magukon. Jobb cégeknél az ilyen munkatársakat kirúgják. Annak is eljöhet még az ideje.

    VálaszTörlés
  9. Az igazat akarják torzítani azért jönnek ide.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)