2010. július 22., csütörtök

Jogos

Tisztelt Érintett Úr!
. 
Önt a Rögtönlátó Bíróság bűnösnek találta, mulasztás, eltussolás, bűnpártolás és egyéb súlyos cselekményekben!  
Visszaélve pozíciójával, ön a rábízottak érdekeit nem képviselte. A betegek ellen elkövetett bűncselekmények elkövetését nem előzte meg. Ezt képviselői minőségében sem tette meg.
A Rögtönlátó Bíróság önt, azonnali hatállyal felmenti pozíciójából. Főbüntetésként, két és fél millió forint pénzbírság befizetésére kötelezi, melyet az intézmény új vezetésének, a becsületesen helytálló dolgozóinak rekreácójára kell fordítania.  Továbbá elmarasztalja személyét, mint fenntartót, ezért két év közmunkára ítéli, melyet a halasi intézmény ominózus hetes osztályán kell letöltenie, mint segédápoló. 
Mellékbüntetésként, a Bíróság 5 évre eltiltja a közügyek gyakorlásától.
. Kötelezi továbbá az elnök urat, hogy a két ápolónőtől nyilvánosan - média bevonása mellett - kérjen bocsánatot!
.  
Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Az ítélet jogerős.
.
Olvasónktól kaptuk, köszönjük! 

--------------------------------------------------------------------

.

Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!

www.pszicho.net

13 megjegyzés:

  1. Én már szeretném ezt látni!

    VálaszTörlés
  2. Megérdemelné! Nem jogtalanul kapná! Nagyon is megdolgozott érte!

    VálaszTörlés
  3. Amiért a betegek érdekébe nem tett semmit,meg is érdemli!Nem való képviselőnek,mert nem a beteg emberek érdekeit nézi,hanem csak egy két vezetőét.
    Pedig 355 lakó és kb 180 becsületes dolgozót kellett
    volna nézni.A két orvos az igazgatónő meg a rokonait
    nézte nem a rászoruló embereket.Ott kérjen bocsánatot a jelentőktől ahol a tüntetésen,a lufit elengedték!Média jelenlétével.Gabi

    VálaszTörlés
  4. Tisztelt névtelen!!
    A levelét nem tesszük közzé mert épp eleget hangsúlyoztuk a szcientológiai egyháznak semmiköze az ügyhöz!!! Vegyék végre tudomásul!!
    A normatívák elosztása nem a dolgozók beleszólásával működik. De az, közel10 éve panaszkodunk az átélt sérelmeinkért,csalásokért,stb az bizony a fenntartó dolga mert ők kapták a panaszos leveleket amire nem léptek hanem visszaküldték az intézet vezetésének ezzel teret adva a megtorlásoknak és a terrornak!

    VálaszTörlés
  5. Nem azon kéne csámcsogni már hány beteg ember lett öngyilkos az egyházban gyógyszeres kezelés nélkül, hanem azon, hogy hány lakónk lett öngyilkos ápolás, orvosi felügyelet, gyógyszeres kezelés mellett! Netán rossz gyógyszeres kezelés mellett! Hány ember halt meg, - mint olvashattuk - szívmegállásban, ki tudja minek a következményében? A kollégákról már nemis beszélve! Hányan dobták el életüket az embertelen megaláztatás, terror miatt!
    Hány munkatársat betegítettek meg a "szakemberek" és hényan váltak maguk is beteggé, ne adj Isten gyógyszerfúggővé!

    Aki tudja vesse már össze, aztán támadjon bármilyen egyházat!
    Kétségkívül sok beteget produkálnak a szekták is, ezt is tapasztalhatjuk intézményünkben.

    VálaszTörlés
  6. Az orvosok tudják, hogy ki miben hal meg, ki más tudná. Ne szórakozzunk ezzel!

    VálaszTörlés
  7. Cica te ennek az "egyháznak" a kinyújtott karja vagy, mit tiltakozol?

    VálaszTörlés
  8. A kérdés már csak az, hogy az Érintett Úr magára veszi-e, érti-e, hogy neki szól a "Rögtönlátó Biróság ítélete". Aki annyira nem látta,vagy nem akarta látni, elhinni a vizsálatot végző Bizottsággal együtt, hogy igazuk van a bejelentőknek ezt az "ítéletet" sem fogják komolyan, legalább elgondolkodtatónak venni. Bár csalódjak! Hiszem, ha megszületik a BÍRÓSÁG ítélete az nemcsak helyben marasztalja el a vétkeseket.

    VálaszTörlés
  9. Bízza rám legyen kedves kinek minek vagyok a kinyújtott karja!!!Én legalább tisztában vagyok a dolgokkal önnel ellentétben!!

    VálaszTörlés
  10. A cica nem az egyház tagja,csak egy ember aki a lakók jogait védi!Aki írta az magáról akarja elterelni a figyelmet.Megkockáztatom a főorvosnő írhatta.Mert nem tudta leállítani őket!Mária

    VálaszTörlés
  11. 07,07 néhányan tüdőgyulladásba a hátba veréstől.
    Mint a B:Sanyi bevérzett a tüdeje.
    Ennyire hülyének néztek mindenkit?
    munkás

    VálaszTörlés
  12. Tisztelt Netrefel Blogozók!
    Több rosszindulatú ember nyilvánít itt véleményt, akik még mindig próbálnak másokat befeketíteni azért, hogy ne az intézetben történt gyanús dolgokra koncentráljanak.
    Még mindig szíves figyelmükbe ajánlom az emberijogok.hu vagy cchr.hu weboldalainkat, és kiderül mindenki számára, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt a Szcientológia Egyház alapította, de attól független szervezet. Kiemelten közhasznú szervezetként működünk, ami azt jelenti, állami feladatot látunk el jogvédő tevékenységgel. Nem kell ahhoz szcientológusnak lenni, hogy valaki fellépjen az emberi jogok sárba tiprása ellen!
    Nyilvánvaló, hogy számos ember számára igen csak zavaró a tevékenységünk a takargatnivalójuk miatt. Én teljesen megértem őket, de ettől még fellépek a jogsértések ellen!

    Üdvözlettel: Hídvégi Klára

    VálaszTörlés
  13. Az előttem író, az emberek jobb élet körülményéért lehetőségért dolgoznak.Bántalmazások ellen.
    Az Intézet vezetése meg a rosszabb élet körülményért
    tüntettet. Bántalmazókért állnak ki nem a lakókért.
    Ezért rágalmaznak mindenkit, aki a lakók érdekeit nézi nem a verő legényekét,és nem a terrorizáló rokonokét.Milyen munkáért is kapnak fizetést?
    Néró

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)