2010. július 6., kedd

Törvényt az erőszak ellen!


Minden héten meghal egy nő és minden hónapban egy gyermek a családon belüli erőszak áldozataként a kozmetikázott statisztikák szerint is, mely lehet, hogy a valóságban még nagyobb számot mutat, de mivel Magyarországon tabu a családon belüli erőszak, és meglehetősen sok előítélet övezi, így óriási a látencia ezen a területen. A családok 20%-ban megnyilvánul az erőszak valamilyen formában, ezek szerint a Parlamenti képviselőinknek is volt esélye találkozni a jelenséggel, akár érintettek is lehetnek, vagy esetleg áldozatok. Ha az Országgyűlés napirendre tűzné ezt, anélkül, hogy az 50 000 aláírást össze kellene gyűjteni, úgy abban az esetben okafogyottá válna az aláírásgyűjtés.

A tarthatatlan helyzet, a jelen és a jövő áldozatainak nevében és érdekében az OVB teljes támogatottság mellett hitelesítette Halász Pálma népi kezdeményezését, mely szerint 50 000 aláírás szükséges 2 hónap alatt, augusztus 5-ig, ahhoz hogy az Országgyűlés tűzze napirendre, a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállássá nyilvánítását.
Az erőszak nem magánügy, most tehet ellene aláírásával. Szabadon letölthető, másolható az aláírásgyűjtő ív. Várjuk Önkéntesek segítségét is.



Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

5 megjegyzés:

  1. Nem csak a családon belüli bántalmazások ellen kell aláírást gyűjteni,hanem az Intézetek, idősek
    napközi otthonai,beteg gyerekek,bentlakó iskoláiba történő bántalmazások ellen is!
    Minden bántalmazót személy érdekébe!
    ŐK IS EMBEREK!""x""

    VálaszTörlés
  2. 15:13-nak: Igazad van! Lehet, hogy ehhez is törvényjavaslatot kell benyújtani és ha azt nem képviselő nyújtja be, akkor bizony aláírást kell gyűjteni.
    Addig is míg ezt valaki nem teszi meg, segítsünk a családon belüli erőszakot megakadályozni. A családokban is ugyanúgy mint a pszichiátriai-fogyatékos illetve idős otthonokban, gyerekotthonokban nap mint nap súlyos bántalmazások, sőt halálesetek vannak.
    Állatkínzásért már börtön is jár, de a bántalmazottak nem kapnak valódi hivatalos segítséget.

    VálaszTörlés
  3. Meggyőződésem, hogy az olaszliszkai lincselést, a Lövőház utcai brutális „biztonsági őrök” intézkedését, és az október 23-i tragikus bántalmazásokat, ugyanaz a fajta indulat vezérelte, mint a családon belüli erőszakot, vagy a betegbántalmazásokat.
    Rossz tapasztalatom nekem is van, sajnos a férfiak is sokkal nagyobb arányban szenvednek el bántalmazást s lesznek ez által áldozatok, mint azt bárki sejtené. De ők vagy szégyellik és nem szólnak, vagy inni kezdenek, vagy csapot - papot otthagynak (hajléktalan férfiak egy bőrönddel x évek után), vagy rendszeresen tettlegessé fajul a veszekedésük.

    VálaszTörlés
  4. Hát ideje lenne végre szigorítani ezt, mert a mostani helyzet katasztrófális ( pl. amíg nem folyik vér nem avatkoznak be a hatóságok vagy lehet a bántalmazó ellen távoltartási végzést kérni, de amíg megjön addig is egy fedél alatt lehet a bántalmazottal...addig meg agyonveri még ezért is,nevetséges) ki merne lépni, főleg ha egy pszichopata barommal él?! Szigorítsanak csak keményen! Már le is töltöttem a doksit:)

    VálaszTörlés
  5. Igen az erőszak ellen fel kell lépni határozottan.
    Igazgatónőnk is határozott lépést tett,a beteg verő Krisztián mellett.A 7-es osztályról áthelyezte.Ne hozzák összefüggésbe a nyomozók
    a verőkkel. Ezzel akarják menteni,De ennyire a homokba dugják a fejüket. Nem volt elég a verő legénnyel sétálni,még most is mentik?
    Ott is úgy bánik a beteggel,már megszokásból!
    Gabi

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)