2010. augusztus 25., szerda

Bevallom...


Az mondják, hogy „vallatom a betegeket” – állítja egy ápolónő.

Helyettesítés gyanánt másodmagammal felkértek, egy beteg járókerettel történő sétáltatására az osztályán. Nem értettem mért kell hozzá két ember, míg nem konstatáltam a helyzetet. 
A járókerete alacsonyabb a kelleténél, így előrehajolni kényszerül, hogy a biztonságos támasztékot elérje. Ellentétes instrukciót adtunk: az ápolók szerint minden lépésnél be kell lépnie a járókeret közepébe, és mellé zárni a másik lábbal, én pedig nem engedtem a keretbe lépést csak a lábfejéig. Ha az ő utasításuknak megfelelően belép mindkét lábbal, akkor könnyen elveszti az egyensúlyát, ami korábban - elmondása szerint - meg is történt, mert hanyatt esett. Ezért kell a két ember, egy előre, egy hátra. Járását nem csak gyengesége, és az alacsony járókeret, hanem a rossz instrukciók is nehezítik, sőt veszélyeztetik. Első nap egyedül sétáltattam, vele szemben állva hátrafelé menve, nehogy előre essen. Folyamatos irányítást (szóbeli és manuális facilitálást) igényelt, de bár gyönge volt, nem volt bizonytalan. 

Sétáltatás után kimelegedve a szobájában arról panaszkodott a nővérnek jelenlétünkben, hogy jó lenne már megfürödni!
-          Majd este lesz a fürdés, és akkor fürödhet!
-          Nem úgy, rendesen! Tudja, hogy ne a betegek fürdessenek!

Néhány másodperces csönd, kínos volt, nem lett volna szabad hallanunk. Egyértelművé vált, hogy nem a szakmai előírások szerint történik a fürdetés… A beszélgetést, hogy ne legyen kellemetlen a nővérnek sem, más témára tereltük. Nem foglalkoztam vele, nem az én dolgom, más is hibázhat. (Nem is írtam volna róla, ha nem vádolnak meg vallatással, meg azzal, hogy még egy lakót se tudok sétáltatni!)
Láttam a nővér arcát, s csak reméltem, hogy ezért a megjegyzésért nem kap majd ki a beteg.

Másnap újra mentünk és kíváncsi voltam, hogy mi történt a megjegyzését követően. Amit nem akartunk megtudni, azt már megtudtuk előző nap, hogy a betegek is fürdetik társaikat!  Én nem arra voltam kíváncsi, hanem arra, hogy volt e fejmosás, ezért megkérdeztem tőle:
-          Sikerült megfürödni rendesen?
-          Igen, rendesen. Minket mindig az ápolók fürdetnek nővérke!

Bevallom önöknek, nem vallatok. Távol áll tőlem.


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

16 megjegyzés:

  1. Akinek van a füle mögött,az már mindenkibe ellenséget lát.Azt hiszi róla érdeklődik,mindenki.
    Vagy nyomoz mindenki utána.Ha nem hívná fel magára a figyelmet nem is tudnánk,hogy ő is a rossz oldalon tevékenykedik.Munkás

    VálaszTörlés
  2. Így van ez már régóta valakit elakarnak marni az semmit nem csinál jól,csak a rokonok barátok amit csinálnak az a jó.Az ápolóknak kell fürdetni a beteget nem egymást fürdetni a betegeknek.Vagyis aki önállóan nem tud fürödni annak segíteni kell,de az ápolónak.A lakónak miért nem az orvosok mondták,hogy lépkedjen. De nem középre kell lépni mert láttam olyan beteget elesett az egyensúly zavar miatt.A beteg a járása közben érzi mennyire léphet előre addig még biztonságba érzi magát. Nem lehet állítani a járókereten magasabbra?
    Akkor meg miért nincs az intézetnek olyan járókerete ami a magassághoz állítható?Nem telik rá az intézetnek?? Miért nem? Mária

    VálaszTörlés
  3. A Másikon 08 24én 23,38 kor Író személy hiányolja
    Hidvégi Klárát. És azt hiszi,hogy hallomásokból ismeri Klári az intézeti problémákat.Nagyon téved az illető író.A betegek az intézetbe mondták el neki a veréseket ki veri mivel veri ezt még Urai Erzsébet se tudja, hogy miket mondtak a betegek.
    Hogy miből van pénzük az is érdekli az író 4mbert. Őnekik az a munkájuk,hogy olyan embereket hallgassanak meg akiket bántalmaznak , vagy valamilyen nem elfogadható atrocitás ér.
    Azért kapják a fizetésüket,hogy utazzanak a helyszínre, keressék fel a hozzátartózókat.
    Kérjék ki a véleményüket a betegről és a beteg gondozásával,hogy vannak megelégedve. Ők utána mennek a beteg látogatásra.Akkor már tudják milyen a beteg. Mert egy felnőtt ember ugye nem dicsekszik,hogy megverik inkább szégyellik a veréseket.A főorvosnőről gondolom,hogy csak ő írhat ilyent,két konyak után! Sokat utaznak még halasra.Azt is írta néhányan írjuk a blogot,ebbe nagyon téved.Többen olvassák az igaz mint az írók mert a Zsanaiak a Rotarysok meg az intézet dolgozói is.

    VálaszTörlés
  4. Valahogy így tesznek azok akik idegesek és félnek
    hogy mi jön ezek után.Mindenkibe a nyomozót látják,mindenki vallat mindenkit,stb.
    Ősszintén mondjátok meg ki volt az intézetbe az a két személy ? Nyomozók vagy APEH-OSOK vagy az ÁNTSZ től jöttek?

    VálaszTörlés
  5. Elég gyorsan érkezett a megjegyzés! Ön írta!!!

    VálaszTörlés
  6. A lakók akkor is beszélnek, ha az ellenkezőjét tanítják be nekik! Így volt ez a 7. osztályon is. A bizottság még a köszönését se tudta fogadni a lakónak, már mutogatta a cicijét, hogy így csinált a /feljelentő/ ápolónő.
    Olyanok mint a gyerekek, akkor se tudnak hazudni, amikor ezt beléjük súlykolják!!

    VálaszTörlés
  7. 6,59
    Miért kell a betegeket betanítani?
    Nem jó ha az ő verziójukat mondják?
    Miért kell hazugságokra oktatni őket?
    Ennyire jól emlékeznek a betegek?
    Bizottság jön össze hazugság oktatásra?
    Van értelme? Mi?

    VálaszTörlés
  8. 6:59-nek, ha a "magamutogatás" teljes értékű információ, akkor gondolom, hogy amit a lakók elmondtak a meghallgatás során, akkor az is az.

    VálaszTörlés
  9. Ki a valós főnővér a 7-es osztályon? A K.J. vagy CS.né SZ.A.M.?Kinek a szavára rúgnak ki embereket? Még nem volt elég a koholt vádakból? Nem tudják szégyelni magukat:? Mennyi embert tesznek még tönkre???

    VálaszTörlés
  10. Tényleg köszönés helyett mutogatott a beteg, hogy így csinált a feljelentő ápolónő? Ha még ennyi idő után is ilyen jól emlékeznek ezekre a dolgokra, akkor biztosan a verésekre is, megalázásokra is ilyen jól emlékeznek egy év után is. Ez jó! Köszönjük eme hasznos információt. Ha megtennék, hogy még a beteg nevét is tudtunkra hoznák, lényegesen megkönnyítenék a dolgunkat.

    VálaszTörlés
  11. Még ilyet, beosztott dirigál a főnővérnek? Na mi van tán olyan buta az a nő, hogy irányítani kell? Talán valami olyan dolgokról tud az az ápolónő a 7-en, hogy ezzel is a hatalmát érezteti? Vagy tul mo..kos a szája és attól fél a főnővér?

    VálaszTörlés
  12. Hát ez a főnővért utasítgató ápolónő úgy hallom eléggé fehérmájú, talán kevés a hozzá képest túl fiatal kedvese? De van még olyan férfi, aki e sorba nem kíván beállni. És lásd mi lett a sorsa?

    VálaszTörlés
  13. Lehet, hogy a kapun kívül találja magát.

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. 15,14 hez Nagyon kedves aki ezt leírta!
    Ne mondják,hogy a beteg hazudik,mert azt csinálja amit tanítanak nekik.A verő legényekre szexuális bántalmazókra Cs né SZ A ra is mondta a beteg,hogy veri őket.Akkor biztos nem hazudik.
    Ezekkel az ember verőkel egyenértékűnek kell venni a vallomásaikat.Ha egy év után is emlékszik a beteg,hogy mutogatta magát a verésre megalázásokra még jobban,hisz az neki fájt.Eddig odáig voltatok,hogy a beteg nem emlékszik meg ilyenekkel,hogy a vallomásaik nem hitelesek magatok bizonyítjátok be igazat mondtak a kihallgatáson. Egy év után arra emlékszik, vagy tanítjátok mi volt akkor kifogás nem lehet,hogy nem emlékeznek.(olvassátok a február-májusi írásokba)Mária

    VálaszTörlés
  16. Nem hazudnak a betegek,régebben azt írták a rossz oldalon állók,hogy nem emlékeznek,hogy hazudnak.
    Elég bizonyíték ha egy év után ilyen jól emlékszik a maga mutogatásra.Nem hazudnak.
    Ér annyit a szavuk mint a verőkért,vagy a főnővéreké.""x""

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)