2010. augusztus 22., vasárnap

Egyke lettem...


Mostanában állandóan változnak a munkaköri leírások… legalábbis az enyémek!

Lassan egy éve, hogy szakvizsga után - akaratom ellenére (erről papírom is van!) -, áthelyeztek egy másik munkakörbe, szociális ügyintézőnek fél állásba, a másik felére meghagytak foglalkoztatás-szervezőnek!

Aztán kiderült, amit előre jeleztem, hogy ez nem fél állás, nem is egy személyes, és visszakértem az előző munkakörömet… Még mielőtt visszakaptam volna, módosították a munkaköri leírásomat, mert bele kellett venni, hogy én a kétprofilú intézményben a fogyatékosok ellátásának státuszán vagyok. Meglepetésemre egy héttel később visszaadták eredeti munkakörömet, módosítás nélkül, de azért olvassam át, megjegyzéssel… Átolvastam, nem vettem észre változást… Majd egy hét múlva kiderül, hogy pszichiátriai betegek ellátására módosították a leírást.

Az elkészült hálótervet (foglalkoztatási terv – nevekkel, időponttal) egy tollvonással áthúzza a főorvos asszony (Dr. Szűcs) – megjegyzem tavaly pont így történt -, és újat kell készíteni. Új a koncepció! A tizenhárom főből 8 fő dolgozik hálóterves foglalkoztatásban, ebből hét fő (pedagógus, vagy majdnem pedagógus) a fogyatékosokkal, egy fő az összes pszichiátriai beteggel. Ha valaki félreértené, nem oktatási intézmény vagyunk, nem is gyermekintézmény, ahol iskolaköteles korú és tanulásra fogékony gyermekek élnek. Találják ki, ki az az egy fő, akiben ilyen nagy a bizalmuk, s akit ilyen nagy megtiszteltetés ért! Igen, én vagyok.
Kérdeztem, hogy én egyedül foglalkozom csak a pszichiátriai betegekkel? A válasz, igen!
És kik a többiek, ezen a státuszon? Azt ők (munkahelyi vezetőm, valamint helyettese, és annak helyettese) nem tudják, őket erről nem tájékoztatta a szakmai vezető! Erre a kérdésemre pár nap múlva se tudták a választ, de kérésemre – átadták egy részét a pszichiátriai betegek névsorának – mondván, kivették belőle azokat, akiket – szerintük – nem kell (vagy nem lehet) foglalkoztatnom… A nyolcvan-pár főből szabadon választhatok… Három témakör mentén, kell szerveznem 5-8 fős csoportokat: életmód, adaptív viselkedés, stressz kezelés. Ha kitaláltam, hogy milyen csoportokat szervezek, meg kell írnom hozzá a foglalkozási protokollokat (pl: botorkálásról). Amikor vezető voltam, az összes protokollt én írtam, mert egyfelől az én dolgom volt, másfelől én tudtam, hogy mit miért kérek, és várok el… Bár, abban az időben még nem protokollnak hívtuk, s nem is kellett ilyet készíteni! Ma a vezetők a dolgozókkal írattatják meg, aztán ők meg benyújtják… Igaz, ők maguk sem tudják, mit akarnak! Az egyik foglalkozásomról úgy íratta meg egy kolléganőmmel a foglalkozás protokollját a felettesem, hogy nem tudtam róla, sőt, sem a kolléganő, sem a vezetőnő, sem más, nem volt jelen egy foglalkozáson sem! Egy év múlva, véletlenül került a kezembe, és igen elcsodálkoztam rajta, mivel teljesen más foglalkozásról olvashattam…

Szóval szerintük nekünk kell kitalálni a munkánkat, a csoportjainkat, nekünk kell lakókat szerezni, megszervezni, nekünk kell megírni, alátámasztani, nekünk kell egyeztetni (persze nincs kivel, miről), nekünk kell mindent megcsinálni. Önök szerint ez normális? Miután mindez elkészül a hálótervvel egyetemben, a főorvosnő egy tollvonással áthúzza… Mert nálunk ehhez igen értenek! Egyik évben így követeli meg a szakmai vezető, a következőben az ellenkező módon…

Ha nekem kell kitalálnom mindent, akkor a vezetők miért kapják a fizetésüket? Mi az ő koncepciójuk, hol az ő szaktudásuk, s felelősségük?

Visszatérve, miután megírtam és megszerveztem, le kell adnom jövő szerdára… Van rá két napom, bocsánat két és fél… mert közben azért dolgoznom is kell…
Ha mégis leadom, (összecsapnám hasraütésszerűen), akkor is változni fog, tudtam meg sejtelmesen felettesemtől… pl. a Bibliaórák és hasonlók… amire majd később visszatérünk! Tudom, hogy tudja, hogy tudom, de meghagyom a titoktudó tudatában, ha neki ez a fontos! Én tudok titkot tartani…
Még itt vannak?
Nincs itt semmi gond, van hét ember a csoportban, aki eldönti, ki mit csinál majd, ki kivel dolgozik, kit hova kell sorolni, ki kivel van egy irodába, ki kivel megy kirándulni, majd kivel nem megy… Kit fogadnak be, kit utálnak és közösítenek ki!

Hátradőlnek, meg sem lepődnek, mert azt hiszik az a csoportdinamika, hogy mindig mást kell utálni, vagy ajnározni! Mindenesetre, mindent izomból tesznek… Ehhez van tudásuk, és rutinjuk!


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!  
www.pszicho.net

15 megjegyzés:

  1. Én nem fogis vagyok, de nálunk is ez megy!Remélem nem sokáig!!

    VálaszTörlés
  2. Ezek a mi vezetőink! csináld ahogy tudod, aztán majd belekötnek, hisz mindenbe belekötnek.Akkor kérdem én mi a jó fenének van ott a szakmai vezető??? Mit csinál a foglalkoztató vezető??. 7ember a fogyatékosokkal?? 1 meg a pszichiátriásokkal???Ezek nem normálisak! Ez a nagy kib...osdi!

    VálaszTörlés
  3. Sajnos ez az egész szakmára jellemző volt, ez nem csak helyi sajátosság! Bárhol dolgoztam korábban, mindig azt gondolták, hogy meg kell mondaniuk kiket lehet szeretni, és kiket nem! Mint az oviban…

    VálaszTörlés
  4. Hát nekem nem fogják megmondani kit szeressek kit ne majd én döntök eme témában!!Ilyen terrorba és elnyomás alatt még nem dolgoztam. Ezek a vezetők azt hiszik magukról felsőbb rendű népek??? Az én szemembe nagyon lent vannak és ha mindenki a szíve mélyére kukkant akkor bizony bekel ismernie nem szeretjük őket sőt......

    VálaszTörlés
  5. Én akit szeretek, nem vezényszóra szeretem, hanem Önmagáért.És ha kell még az északi sarokra is elmegyek utána ha kell.
    És vezetők által ki kiáltott és nekik nem tetsző embereket se fogom vezényszóra utálni!

    VálaszTörlés
  6. Erre van eszük a másik kicsinálására,arra nincs hogy megfogják egyik kezükkel a másikat,és elvezessék magukat a p....ba,a fenntartóval,együtt
    Mit szól hozzá Móczika,és irány mutató főnöke!!!

    VálaszTörlés
  7. A pszichiátriai beteg névsor összeállításánál
    hagyjanak helyet a főorvos asszonynak,mert súlyos!

    VálaszTörlés
  8. Én ezt az írást úgy értelmezem,egy embernek nagyon sokat kell dolgozni a többi meg fél pedagógus végzettséggel a napot lopja.Bizonyára
    rokonok,barátok! A szakmai vezető egy munkaszerződést sem változtathat,a munkavállaló beleegyezése nélkül.Nem át húzgálni a módosításnál hanem új szerződést kell írni ,persze nem hetenként.A szakmai vezető alkalmasságát megkérdőjelezném,ha egy toll vonással változtat.Dolgozó

    VálaszTörlés
  9. Miért kell változtatni a szerződést,valami mást álmodott a szakmai vezető azért,vagy hárítani akar
    azért.

    VálaszTörlés
  10. Ez a baj hogy már az oviba meg mondták nekik,ez megmaradt bennük,és itt meg is álltak a fejlődésben,az értelmi szint is az maradt mint egy öt éves gyereké,csak az idő múlt el felettük
    rendesen! Ez után már szakorvos sem tud begyöpesedett agyukon segíteni!!!!!

    VálaszTörlés
  11. A vezetők részéről az ilyen hozzáállást úgy kell kezelni,hogy a kész munkában a hülye is talál
    hibát!!!Ezen esetben,ezt szó szerint kell érteni!!
    Másra nem is alkalmasak!

    VálaszTörlés
  12. De alkalmasak a kiabálásra, lenézésbe.
    Nem szólhatunk,esetleg a főnővérnek az meg nem azt mondja tovább amit mi mondtunk.Hanem azt ami neki segít a bevágódáshoz. Dolgozó

    VálaszTörlés
  13. Látom fejlődésnek indult az igazgatónő, már tanult a főorvosnőtől, mégpedig a kiabálást! (Csak nem igazgató akar icukánk is lenni?)

    VálaszTörlés
  14. Már elkésett,eddig a főorvosnő vezette az intézetet.Beteg verés előfordulhatott,most az igazgatónő már ne kezdjen bele semmibe mert nem bírja be fejezni.Ha a jelentők mellé állt volna akkor nem lett volna ez a cirkusz,de sajnos azt nem érte fel ésszel.Késő bánat !!!!! Dolgozó

    VálaszTörlés
  15. Vizsgálják már a számlákat,lehet igi néni ezért ordít.Minden dühét még az intézetbe kiordítja.
    Ha az ellenőrzéseknek vége lesz,ami most van folyamatba, akkor már nagyon lapítani fog ,és még ordibálni se lesz kedve.Néró

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)