2010. augusztus 15., vasárnap

Így lesznek a milliomos vállalkozók minimálbéresek,és fordítva is igaz: egy bevallással elszegényednek.


Az emberi leleményesség határtalan, – ezt már csak a pofátlanság übereli. Az APEH tájékoztatása szerint a minimálbéres vállalkozók pillanatok alatt milliomosok lesznek és fordítva is igaz: egy bevallással elszegényednek.
„Az adóhatóság a személyi jövedelemadó bevallásokkal kapcsolatos ellenőrzései alkalmával figyelt fel arra a jelenségre, hogy egyes magánszemélyek az eredeti személyi jövedelemadó bevallásukban vallott jövedelmüket, egy utólag benyújtott önellenőrzéssel a többszörösére emelték." – tájékoztatta az APEH a delmagyar.hu-t.

Elmondták: az egyik ilyen esetben a vizsgált adózó az eredetileg bevallott 828 ezer forint összegű éves jövedelemét, 19 millió forintra módosította úgy, hogy a levont adóelőleg összegét is megemelve fizetendő adója nem keletkezett. Az adózó az önellenőrzés benyújtását követő néhány napon belül jövedelemigazolás iránti kérelmet terjesztett elő. A revízió megállapította, hogy az önellenőrzés valótlan adatokat tartalmazott, melynek célja hitelfelvételhez szükséges magasabb összegű jövedelem igazolása volt. Az adóhatóság, – az adójogi következmények megállapításával egyidejűleg – megtette a büntető feljelentéshez szükséges intézkedéseket is.
További érdekességekről is beszámolt az adóhatóság: a szocialista munka szelleme, a kommunizmus sztahanovistái máig is köztük élnek. „A járulékkötelezettségek eltitkolására irányul az az adózói magatartás, mely szerint a gyakran több emberi erőforrást, igénylő tevékenységüket – az adóhatósághoz benyújtott adatszolgáltatásaik és bevallásaik szerint – bejelentett alkalmazott nélkül, vagy nem elegendő létszámú bejelentett alkalmazottal végzik. Az ilyen jellegű magatartás feltárására irányuló vizsgálatok során az adóhatóság a munkaidőmérleg módszerével meghatározza az adózó tevékenységének ellátásához szükséges és elégséges munkaerőigényt, majd az eredményt összeveti az adózó nyilvántartásaival és a hatóság felé közölt adataival.
-----------------------------------------------------------------------------

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

33 megjegyzés:

  1. Nevezzük Őket sztahanovistának,nálunk is van belőlük rendesen!!!!!!Sajnos ez Matyi idejéből ránk maradt örökség!A Magyar őrzi "ÉRTÉKEIT"főleg ha úgy gondolja,hogy ez az Ő malmára hajtja a vizet!Olyan vállalkozásokat hoztak létre,hogy hajmeresztő,főleg úgy,hogy az ember ismeri Őket!!!
    Pl.ZÖLDSÉGTERMESZTÉS!!!Kész RÖhely!!!Ja ez passzolt a pénz lenyúláshoz!"ÉLELMEZÉS"!!!!!!!!!!!
    Sorolhatnánk a trükköket,a törvény kijátszását!
    Idáig nem nagyon törődtek vele,az is lehet ,hogy el sem jutott az illetékesekig,mert bevetették a hosszú kéz messzire el ér,ami idáig nagyon bevált módszer volt!!!!!
    Bízunk benne,hogy ennek egyszer-s-mind vége szakad!!Bízunk az APEH szigorú,és nem korrupt eljárásában!!!

    VálaszTörlés
  2. Így nyúlták le a pénzeket itt is!Azért kell a betegeknek fizetni még a virágot is az ablakba.
    Így mentették ki az intézetből a pályázati , jótékonysági meg a betegnek a ruhára utalt pénzek egy részét is.XY

    VálaszTörlés
  3. Jönnek a Bt-ék,Kft-ék,beiskolázási segélyek,vásárlási utalványok,kártyapénzek!!
    Hova is lettek???

    VálaszTörlés
  4. Kimaradt a jotékonysági pénz!Besem került az intézetbe!!!Hova lett???

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Te vagy a sötétség ne továbja,de kinézem belőled hogy még ezt is űberelni tudod!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Látod,látod,már megint túl lőttél a célon,mert rajtad kívül senki nem jószágozott,pedig gondolom a
    felvilágosodás pillanatában az ISTEN tiszteleten
    biztos nem erre tanítottak!Úgy legyek én PRIUSZ
    PÁPA,mint ahogy TE templomba járó vagy!!!!!!!!!
    "EGYET JEGYEZZ MEG ISTEN NEM FELEJT",de fehér ember sem!!!!!

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Nem tudom hány éve van már közbeszerzés,de minnél
    régebben annál nagyobb a baj.Intézetünkben megalakultak a kamu BTK,KFT,és abban biztos vagyok,hogy elindultak a közbeszerzésen,és abban is biztos vagyok,hogy ezek közül nyerte mindig valamelyik a kiírást!!!!!Végül is az teljesen
    mindeggy,mert utána meg találták a módját az osztozkodásnak!!!!!!!!!!Ugye erről a KÖZBESZERZÉRŐL van szó??????????????

    VálaszTörlés
  11. Nem Priusz pápa te nagyon hülye Cica, hanem Pius!

    VálaszTörlés
  12. http://www.google.hu/#hl=hu&source=hp&q=Priusz+p%C3%A1pa&btnG=Google+keres%C3%A9s&aq=f&aqi=&aql=&oq=Priusz+p%C3%A1pa&gs_rfai=&fp=e853083431764d08


    :)))

    VálaszTörlés
  13. 2010. augusztus 15. 20:21 -nak
    Na ki a hülye???

    VálaszTörlés
  14. A jótékonysági estnek ki volt a házigazdája?
    Valaki legyen kedves írja le nekem.Köszönöm

    VálaszTörlés
  15. 8,53 Vizsgálják már a könyvelést,én úgy tudom évekre visszamenőleg elvitték az anyagot.
    A hosszú kéz nem biztos ,hogy segíteni tud.
    Mert rá csapnak.Néró

    VálaszTörlés
  16. Én már a Kiskunhalasi Rotary Club-ot sem találom a neten! Olyan mintha nem lennének4 Aki többet tud írja meg legyen szíves.

    VálaszTörlés
  17. Búvár ön a fogiban dolgozik!!!!!
    Bíborszínű!!!

    VálaszTörlés
  18. Rotary Club Óbecse Charter ünnepségen
    Az RC Kiskunhalas részéről jelen voltak:

    Harkai István; Kakas Szabolcs; Kakasné Nagy Erika; Simon Ilona; Simon István; Vezendi Béla

    VálaszTörlés
  19. Pirtón 1%-os a munkanélküliség! Miért is? Mert az intézetünkben helyezik el az ottani munkanélkülieket! A Patkó tó ura.
    Az új sofört is az tette be az meg fel is vág vele milyen jóban vannak és ráadásul a szomszédja is!Inkább útiköltséget fizetnek nem,hogy Halasiakat vennének fel. De úgy látszik Halason nem volt használható soför se ápoló!!!
    A Halasiak kárára jó Pirtón a munkanélküli 1%.

    VálaszTörlés
  20. 2008 10 08
    Ma este Zádori Édua Amarilla, a Bécsben élő, halasi származású hegedű művésznő és zongora kísérője, Raluca Stribat jótékonysági koncertet adtak a Filmszínházban. A Pszichiátriai Betegek Otthona javára megtartott koncerten Beethoven, Schubert, Mendelssohn, Sinding és Grieg hegedűversenyeket adott elő a művésznő. A közönség minden darabot vastapssal jutalmazott, bár a tájékozatlanabb zenehallgatók a tételek közt is beletapsoltak a műsorba, ami a komolyzenei koncertektől merőben idegen.
    Az est konferansza Kastyák János volt, aki a Rotary Club nevében is köszöntötte a fellépő művészeket és a közönséget. Majd elmondta, hogy az est fővédnöke Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. Először a BKMÖ Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona kórusa énekelt, majd színpadra lépett Zádori Édua Amarilla és kísérője, Raluca Sribat.

    Ezt a bevételt keresnénk!!!!

    VálaszTörlés
  21. 2010. augusztus 15. 21:22

    Így már értem miért kellett a kolleginának az egészségügyi miniszternél érdeklődni. Így minden világos.

    VálaszTörlés
  22. Valami összefüggés van a Rotary és az intézet
    között.Régebben írták Februárba vagy márciusba,hogy a Rotarysok utaltak az intézetnek pénzt.Úgy írták a rotarysok biztos el is küldték.
    Erről mit lehet tudni?Ne kellene át olvasnom, ennyi sok írást.Gabi

    VálaszTörlés
  23. 21,56 köszönöm,jó emlékeztem a házigazda Kastyák volt.Én a Tv-ből tudtam.Az még érdekes lenne
    az intézet javára felajánlott pénzből az ügyvéd úr is kapott.

    VálaszTörlés
  24. Erkölcstelen és hazug vezetőktől mentes szebb jövőt!
    Isten, Család, Erkölcs, Tisztaság, Becsület.
    Aki egyben hazudik az másban is!
    Az erkölcstelen vezető nem csak a házaságában hazudik hanem mindenben!!! A hitét is megtagadja ha érdekei úgy kivánják!

    VálaszTörlés
  25. Az ombudsmani hivatal vezetője tagadta azt a sajtóban megjelent értesülést, amely szerint közpénzből nyaral Horvátországban; Péterfalvi Attila az MTI-nek hétfőn telefonon azt mondta: a személyi használatba kapott hivatali gépkocsi költségeit maga állja.

    Az intézetben a vezető is maga állta:???????

    VálaszTörlés
  26. http://www.jobbiktv.hu/

    VálaszTörlés
  27. Persze, hogy maga állta! Biztos úgyanúgy mint a medence építését! :)))

    VálaszTörlés
  28. 12,52 Azt is a betegektől csalták el.
    Amit lehetett mindent a betegek pénzéből rendeztek. Okoska Nem P

    VálaszTörlés
  29. Persze,hogy 1% Ha a te szeretődnek is lenne egy ilyen alkalmas munkahelye ahol lehet embereket alkalmazni,akkor a te javadat szolgáló embereket venné fel.Itt is ez történt.Csak kérdés miért nem a helybelieket?Mindenki aki ismerős jó barát jó szomszéd vagy netán rokon azt alkalmazni kell.
    Ha nem tudja majd felkaroljuk és nem mer szólni ellene senki.A helyieknek kuss.Munkás

    VálaszTörlés
  30. 16,26 A medence építése egybe esik a pályázati pénzekből építtet fogival. :2

    VálaszTörlés
  31. Miért kellett Péterfalvi Attilának az intézeti kocsi? Na ne mondja már nekem, hogy neki nincs kocsija, vagy létezik tömegközlekedés is. Horvátországba is el lehet jutni vonattal is, kb 10 ezer forintból.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)