2010. augusztus 28., szombat

A blog válaszol - Sosem adjuk fel!

"Kedves XY! Először is elnézést kérek a tolakodásért, hogy ismerősnek jelöltem, de ha önök azok akik a feljelentést megtették, akkor jó helyen járok. Először is gratulálok  azért a bátor és emberséges kiállásért, amit a betegekért megtettek. Én azért írok önöknek, mert a feleségemmel is egy hasonló aljas dolog történt, a Bp-i Erzsébet kórház krízis osztályán. Röviden: A feleségem bent feküdt és oly mértékben le volt gyógyszerezve, hogy volt eset, hogy engem sem ismert meg. Ezt az állapotát használta ki egy ott dolgozó ápoló. Miután hazajött és tisztult az állapota, kezdetben zavarosan, később már részletesebben kezdte mondani, azt, hogy ott bent ráesett egy ápoló. A feljelentést megtettük, és bizonyítani tudtuk a dolgokat, az ápoló először tagadott, majd a bizonyítékok hatására részleges beismerő vallomást tett. Ennek ellenére a kórház tagadta az esetet, azt állítva: a gyógyszerezés okozta hallucinálásról van szó. Ez 2002-ben történt. Mindent elkövettünk, Újság, Tv, és a nyilvánosság, bizonyíték hiányában a nyomozást megszüntették, de sikerült vádat emelni az ápoló ellen, aki a tárgyalásra nem jelent meg. Az ellene kiadott körözés során előállították, majd állítólag "tévedésből" kiengedték, ezután külföldre távozott. A mai napig nem történt semmi, a nemzetközi kőrözést nem adják ki ellene.
Az ügy során sok embert ismertünk meg, akik hasonlóan jártak, sőt egy ott dolgozó ember elmondta, hogy az ápolók már előre kinézik maguknak, és lefoglalják a beérkező betegeket, akivel aztán leszedált állapotban azt tehetnek amit akarnak. Az eseten máig nem vagyunk túl. Olyan megalázásban volt részünk, a kórház, a rendőrség és a bíróság részéről, hogy soha nem fogjuk feldolgozni. A feleségemet a mai napig kezeli egy privát doktornő. Kérem önöket, hogy tartsanak ki, és ha kell, mi is elmondjuk ország-világ előtt, hogyan gyógyítanak a pszichiátrián, Magyarországon 2010-ben. A vezetők elnézik, eltussolják az igazságot, nehogy őket is felelősségre lehessen vonni. Elnézést, hogy feltartottam, de jólesett elmondani és ezzel igazolást adni ahhoz a bátor lépésre, amit Önök a kollégáival felvállaltak. Szívesen vennénk ha válaszolna,vagy telefonon megkeresne!" 
Teljes név és cím telefonnal megadva.

Köszönjük olvasónknak!

---------------------------------------------------------------------------

Mélyen megrendített az önökkel történt eset, melyet ezúton megköszönünk, hogy megosztotta velünk. Fogadja legmélyebb együttérzésünket!
Biztatása ösztönzőleg hat, a két ápolónővel kapcsolatos gratulációjához csak csatlakozni tudunk.


Isten nem ver bottal… Tapasztalatból tudom, hogy mindenki megkapja a büntetését. Nem feltétlen odaát, vagy itt és most az igazságszolgáltatás által, hanem minden elkövető önmagában hordozza bűnét, annak terhét… Büntetése, - ahogyan mondani szoktam - az, hogy össze van zárva saját magával 24 órán keresztül, s ettől nem szabadul meg soha!


Mindazonáltal hiszem, hogy a szenvedésnek is van, lehet értelme, sőt, nemesebb célra felajánlva átértékelődhet. (lásd:
ITT!)
Kívánom, hogy minél előbb túl tudjanak lépni ezen a tragédián, és meghurcoltatáson! 


Protest és Perennis

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

10 megjegyzés:

  1. Maximálisan együtt érzünk Önnel az igazság mindig kiderül és a bűnősók megfogják kapni a megérdemelt büntetésüket! Mindnyájan ezért harcolunk és győzni fogunk mert múszály győznünk.Az ilyen aljas embereket a rács mögött látná a tisztességes oldal de ennek is eljön az ideje.
    Kérem soha ne adja fel. Üdvözlettel

    VálaszTörlés
  2. Kérek mindenkit, hogy úgy olvassa el a főcikket, hogy akárki akármikor ilyen helyzetbe kerülhet. Elég egy figyelmetlenség miatt bekövetkezett baleset, és olyan sérüléseket szenved, hogy teljesen kiszolgáltatottá válik. Ez nem iskolai végzettségtől függ, vagy kortól. Az hogy valaki szép, csinos, még jobban kihasználják.

    VálaszTörlés
  3. A legelső írásra reagálva. Sajnálom,hogy ez Önökkel megtörténhetett.A pszichiátrián nem éppen a gyógyításon van a hangsúly,hanem begyógyszerezik úgy a beteget ,hogy nem tudja világát.(gyógyszerel elnyomják a tudatát.)
    Persze vannak ápolók akik ezt kihasználják,amire senki nem figyel nem törődik vele. Ez a legnagyobb baj,hogy közömbösek az emberek a lelkileg sérült beteg emberekkel.
    Egy halál eset,vagy bármi rossz történés bárkiből kihozhatja ezt a betegséget.
    Ma én holnap te,senki nem tudja mikor milyen baj betegség éri. Vagy nincs idő a betegre, vagy nem a gyógyítása a cél,hanem csak a gyógyszerre való rászoktatás.Mivel a gyógyszer üzlet az így működik.Szedetik ha kell hanem,az orvosok meg kapják a kirándulást ajándékba pólót táskát stb.Az orvosoknak az ajándék a cél nem a beteg gyógyítása.Sajnos a mi intézetünkbe is hasonló módon működnek a dolgok.Itt még egy égető nagy probléma abból adódik,hogy a szakmai vezetés vissza helyezte a bántalmazó embereket,
    a beteg ápolásba.Ez pedig azt mutatja nincsenek a szakmai tudás magaslatán.Én személy szerint ezt elítélem!Ezt eredményezi a nem megfelelő hozzá állás és a szakmai hiányosság. Gyakorlat nélküli vezetők, vagy csak mit lehet vinni, minél több hasznot,pénz mentsenek ki az intézetből. Nem a beteg lakó ellátása,az intézet otthonossá tétele a céljuk. A mi intézetünkbe a beteg verők mentése a cél!
    Az,hogy az egyik főnővér megveri a beteget,és a beteget helyezik másik osztályra,nem a főnővért
    ez magáért beszél.Ha ugyanez a főnővér nyakon vágja a vak asszonyt mert úgy se tudja ki volt alapon, ez nem számít senkinek.Ez még az intézetünk Orvosainak a szakmai tudásával egyenértékű és elfogadott cselekedet.Mi kitartunk a lakók és a megalázott dolgozók mellett a végtelenségig! Az igazság kiderítéséig!XY

    VálaszTörlés
  4. A problémák tömkelegével néznének szembe a vezetők
    ha azon lennének hogy észre vegyék!Itt nem ez a cél,mikor már eltelt 1o-év,és idáig is így volt!
    Szerintük,és a fenntartó szerint is ez így rendbe van,mikor ez nekik így nagyon jó volt,jól van,és
    ha Okt.megnyerik a választásokat,terveik szerint
    így is fog maradni,mert ez Őnekik köszönhetjük,
    amire még nagyon büszkék is!!!!!

    VálaszTörlés
  5. Ilyen elvetemült vezetőink vannak,és sajnos érdekből mindig találnak segítséget céljaik el éréséhez főleg ha még rokonokkal,meg"JÓ"barátokkal bástyázzák körül magukat!A dolgozók állandó áthelyezése is ezt a célt szolgálja,mert még saját maguk sem hiszik el
    azt a sok baromságot amit szakmai érvként össze
    hordanak!
    Várjuk az illetékes felsőbb minisztériumi vezetők intézkedéseit
    ennek a súlyos ügynek a kezelésére!!!

    VálaszTörlés
  6. Biztos úgy vannak a vezetők vele,úgy szép az élet ha zajlik.Ebben is tévedtek!Így tovább nem fog menni!

    VálaszTörlés
  7. Pető Zoltánnak milyen Bt- je van?
    Ő miért kap nálunk fizetést ?Azért,hogy az ápolókat keverje kavarja? Mire megtanulnánk a beteg nevét,megtanulnánk a munka menetet addigra áthelyeznek egy másik osztályra.Nem jobb lenne ha rendesen megismernénk a betegek szokásait viselkedését,és annak függvényébe gondoznánk őket.
    Jön egy szegedi prof,és már változtatni is kell a megszokott munka morálon.DE miért?????

    VálaszTörlés
  8. Sajnos a mi vezetőink nem nézik a lakókat embernek. A szakmai vezetőnek aki a főorvos asszony, a betegekkel mivel orvos, napi szinten
    beszélgetni orvos-beteg kapcsolatot kellene tartani. De mint orvos nem foglalkozik a betegekkel, nem nézi őket semmibe.Ezeket a problémákat nekik kellett volna feltárni és tenni a megszüntetésére.Mivel két orvos van a 355 lakóra idejük is lett volna rá.Nem dolgoztak negyed annyit mint más orvosok.
    Mindig másokba keresik a hibát,holott ők is nagyban hozzá járultak a nem törődésükkel,hogy idáig fajultak az események.Szakmai szempontokat figyelembe véve nem megengedett a betegverés,egyetlen ilyen betegeket ellátó,gondozó intézetbe sem.Az orvosok szakmai tudása a konyakos pohárnál véget ér!A betegtől egy pohár italnak több becsülete van mint egy lakónak.Munkás.

    VálaszTörlés
  9. Hát úgy foglalkoztak a beteggel,hogy az ápolónak parancsba adta, vigye innen a közelemből a bolondot.Ez a szakmai vezető szakmai és orvosi hozzá állása.

    VálaszTörlés
  10. A kiskunhalasi intezetben nincsenek a vezetok a helyzet magaslatan. Egyertelmu! Raadasul meg a betegvero,vakvero ,mindenkit megalazo fonover ,iskolai vegzettseg nelkul persze ,mert rokon!!!ugy jar -kel ala mint egy OROSZlAN!! Remelem lesz vegre hamarossan valtozas es ropul!!! Es szep pereputtya is!!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)