2010. augusztus 3., kedd

Szándékos veszélyeztetés?



Újabb vizsgálat, egy újabb bejelentés alapján. A mai munkatársi értekezleten (mentálhigiénés csoport) felolvasták a megyei fenntartó elkövetkező vizsgálatáról szóló tájékoztatást, melyben megnevezik a feljelentőket, a vizsgálatot végzőket, hosszasan taglalva az eljárás menetét, annak előkészítésére vonatkozó teendőket, stb…

A vizsgálat tárgya, az intézményben élő betegek kánikulában (vörös riasztás) történő kirándultatása, valamint szabadtéri sportverseny rendezése. Vizsgálják, hogy történt-e szándékos veszélyeztetés.
Emlékszem, amikor megtudtam, hogy szabadtéri programok vannak kiírva arra a napra, kérdeztem két érintett kollégámat, hogy miért most, és miért kint, a válasz annyi volt: "mert egyszer már elnapolták…"(!) Nem értettem vele egyet.

Kétségkívül, alaposan és körültekintően felkészültek, felkészítették a lakókat a kirándulásra, s a sportverseny is – a lehetőségekhez képest – körültekintően zajlott: árnyék, üdítő… egyetlen dolgot leszámítva, a hőséget!
. 
Ez a probléma ugyanazt a kérdést veti föl számomra, mint a nyaraltatásnál a mosogatás kérdése. Ha az ÁNTSZ tiltja járványügyi, vagy egyéb okból, hogy én, a konyha területére belépjek, akkor hogyan oszthatnak be mosogatni nem konyhai dolgozóként? Önkéntességre hivatkozni pedig, több mint tévedés, ráadásul nem is igaz. Ha az ÁNTSZ hőségriadót rendel el országosan, felszólítva az embereket, hogy csak az tartózkodjon a szabadban, aki nem tehet másként, akkor mi ezt, miért nem tudjuk betarta(t)ni? Ráadásul itt beteg emberekről van szó, akik rendszeresen gyógyszereket is szednek... Ezt hívják véleményem szerint öntörvényűségnek!

Én a sportversenyre voltam beosztva, s bár a kollégák mentesítettek a cipekedéstől, délre már nekem is megfájdult a fejem a hőségtől.
Mivel a feljelentésre valószínűleg a blogon beírtak miatt került sor, így minden kritikát irányomba fogalmaztak meg, amit nem igen volt módom és lehetőségem visszautasítani…
.
Sok dolog elhangzott, de egy dolgot nem említettek: legközelebb, jobban odafigyelünk!
. .
.
Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

23 megjegyzés:

  1. Minden az intézet területén történt eseményért egyszemélyi felelős az intézmény vezetője.Kiállítanám az összes vezetőt a tűző napra,hogy hosszas tárgyalás után döntsék el,hogy hogy személy szerint egyenként ki mennyire felelős ezért az ember kínzásért!!!!!!!!!!!!!!!!!
    SZADISTA,EMBERNYÚZÓ VEZETŐSÉG!!!!!!!!!!!!!!!!
    Meddig garázdálkodhatnak még büntetlenül!!!!!
    Szerintem addig,amíg hason szőrű Megyei elnökük szárnyai alatt garázdálkodhatnak,és nyomorgathatják az embereket!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Ezeket a vezetőket ketrecbe kéne zárni,és mutogatni,hogy ilyenek a hatalomtól elborult elméjű vezetők,mert ezek a hatalmuk megőrzése érdekében eltipornak mindent!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Ezek az emberek tényleg nem tudnak gondolkodni? Jó lenne, ha legalább a józan paraszti észt használnák! Ha nem szándékos veszélyeztetés történt, akkor arról kellett volna tartani az értekezletet, hogy hogyan és mikor rendezzenek ezentúl bármilyen szabadtéri programot.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  5. Nem tudták,hogy másodfokú riasztás volt érvénybe.
    11-és 15 között ne tartózkodjanak kint a napon.
    A vezetőket kellett volna arra az időre a napra állítani.Vagy azt aki kitalálta.

    VálaszTörlés
  6. Az emberi szervezetet rendkívül megterheli a hőség! ne felejtsük el akik gyógyszert szednek állandóan azoknál nagyobb a veszélyeztetés.
    Mint kiderült ebbe az intézményben keringési elégtelenség a halál fő oka,akkor ezt az egész napi programot vehetjük úgy aki nem halt meg még valamilyen nyavajában akkor segítsük már hozzá egy kicsit. Nagy fokú felelőtlenség történt az ominózus napon amit az ott dolgozó orvosok bizony nem állítottak le pedig köteleségük lett volna! Arra kell gondolnom kicsi mostanság a forgalom az intézményben, ezt értem úgy új beteg felvételek száma csökkent ezért kicsit rásegítenek.

    VálaszTörlés
  7. Persze, ezzel biztosítják a helyet a várakozó listán nem szereplő, tehát azon felüli úgynevezett protekcióval bejutó betegek számára.
    Nem kis összegért.

    VálaszTörlés
  8. Ezek a betegek már nem hozzák a pénzt,azért vitték napra őket,hátha lesz üresedés.De aki meghal az helyett jöhet egy másik aki után nagyobb összeget fizetnek belépési díjként.

    VálaszTörlés
  9. Igaz, sajnos beleszólt a politika és hűek maradtak mocskos elveikhez,mert ezt nem a jobbító szándék vezérelte!!

    VálaszTörlés
  10. Kedves cica!
    Úgy látom Ön ádáz harcosa a jó oldalnak és ahogy itt olvasgatok látom igen tájékozott. Van mélyen egy olyan érzésem Öntől tartanak azok akiknek tartania kell! Ez így van jól és tetszik ahogy húzza az igát a blog tulajdonosaival együtt. Minden elismerésem cicus! A jó győzni fog bízni bízni és bízni!!!!

    VálaszTörlés
  11. Én is kapcsolódom az előttem íróhoz,Cica te nagyon tudsz nyomozni.Dolgozzál még kitartóan.
    Vigyétek győzelemre az intézettel kapcsolatos botrányt.Jó akaró.

    VálaszTörlés
  12. A történelem idézése.

    Az olvasottak kapcsán jutott eszembe.
    A veszélyeztetésről.
    Már pár éve történt.
    Az egyes osztály ablakán kimászott a beteg,egy szál pizsamában, nem éppen a legjobb állapotban.
    (kunszentmiklosi volt a gondnoka, az apukája)
    A beteg eltünt,azota sem tudja senki, hogy hová lett.
    Milyen nagyszerűen lelett folytva az ügy.
    A gondnok hátraléka sem lett forszirozva, mindig betelefonálgatott az osztályra a bácsi, hogy nem tud fizetni.
    Na kedves máshogyosok, ez is hazudság :-)
    Egy ápolt eltünt, felelős emberek felügyelete alól.
    Az ellentéte a gyermek születésnek,
    (egyikről sem tudtak )

    VálaszTörlés
  13. És még ezek után mondja valaki.hogy törődnek az intézetbe a betegekkel!Eltűnik egy,nem tudni hol van,születik egy baba nem tudja senki,hogy terhes a beteg.Hol van a baba mi lett a sorsa?
    Vagy a bácsi nem tud fizetni már nem is számít a
    betegük.

    VálaszTörlés
  14. Én meg azt hallottam, hogy a Sóstón találtak egy hullát, s lehet, hogy Ő az egyesről eltűnt beteg. Vajon milyen felelősség terheli a műszakba lévő ápolókat?

    VálaszTörlés
  15. Valamelyik verő legény műszakjából veszett el a beteg?

    VálaszTörlés
  16. Ennél a vezetőknél semmi nem terheli az ápolókat!
    Nem számít nekik egy ember élete!

    VálaszTörlés
  17. Lehet,hogy az ápolója elől menekült el!

    VálaszTörlés
  18. aug.4. 6:27 - Józan paraszti esze, csak a magyarnak van... na meg más földművelő népeknek!:)

    VálaszTörlés
  19. 17,36-nak Rolandéból lépet ki az ablakon.

    VálaszTörlés
  20. Az ápoló egyedül dolgozott?Ön is ott volt?Én azt mondom Ön elöl menekült!!!

    VálaszTörlés
  21. Miből gondolja ,hogy előlem menekült ?
    Én nem, voltam akkor műszakba!

    VálaszTörlés
  22. Különben is R. az erős izmos amire büszke is.

    VálaszTörlés
  23. Ha nem volt műszakban kedveském,honnét tudja kielől menekült?!!!
    Ön szerint,ha egy ápolt meglép az intézetből az ápolóktól fél?Önnél is szökött meg ápolt!!!
    Minden esetben a hozzátartozók felvilágosítják az ápoltat,hogy mennyi ideig kell az intézetben maradnia?
    A választ is megadom!Legtöbbször azt mondják kórházba hozzák kezelésre!!!A felvilágosítást nem az intézetben kellene elkezdeni!
    Ne mondja,hogy nem igaz!!!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)