2010. szeptember 19., vasárnap

Nyílt levél Orbán Viktor Miniszterelnök úrnak!


Mélyen tisztelt Miniszterelnök úr! 


 Bács-Kiskun megyén, mintha átok ülne...

A kiskunhalasi Kőrösi úti pszichiátriai otthonban dolgozom 10 éve, jelenleg foglalkoztatás-szervezőként. Az intézményben uralkodó viszonyok miatt, - tragédiák sorozatát megélve - sokan fordultak segítséget kérve a fenntartóhoz, eddig sikertelenül. Ezt a blogot (ITT!) többek között, ez a reménytelen küzdelem hívta életre…
Bács megyében két megyei fenntartású intézmény is komoly visszaélések miatt került az országos médiumok figyelmének középpontjába.

Mivel több Fideszes képviselő is közvetlenül érintett az ügyben, segítséget kértem. Válasz helyett fenyegetések érkeztek… Ezt jeleztem Bányai Gábor úrnak és a Fidesz etikai bizottsága felé e-mailben… Érdemben nem foglalkoztak az ügyemmel, válaszra sem méltattak.

Zala megyében egyetlen dolog miatt vizsgálatot indítottak, és felmentették az intézményvezetőt. Nálunk száz annyi dolog látott napvilágot, súlyos voltuk nem is mérhető a zalai esethez… Három vádemelés született ápolók ellen, súlyos visszaélések miatt, ebből kettőt visszavettek dolgozni, mondván őket megilleti az ártatlanság vélelme! Egyébként az eredetileg megnevezett bántalmazókból és felelősökből, még csak gyanúsítottak sem lettek… ők is, a mai napig, azok között a betegek között dolgoznak, akiket bántalmaztak, illetve szexuális együttlétre köteleztek, passzióból! Mindenki a helyén maradt, a felelős vezetők is.

Tisztelt Elnök Úr!
Ha az Isten nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Már pedig amibe fogott, fogtunk, az nem kevesebb, mint a haza építése. Olyan hazát szeretnénk, ahol Isten is otthon érzi magát… De hogyan találna otthonra ott, ahol a kicsinyek életét szándékosan veszélyeztetik, rajtuk élősködve, őket eltaposva akarnak egyre többen karriert építeni, pozíciót megtartani, „hazát építeni”. Ezen nincs, nem lehet Isten áldása! A cél nem szentesíti az eszközt!

Ahol Isten van, ott békesség lesz! Ehhez pedig jelen helyzetben nehéz, harcos út vezet, békétlenségen át, de csak a rend, és az igazság lehet az igazi békesség alapja.

Annyira vártuk a megyei Fidesz hatalomra kerülését, de a várakozás csak még nagyobb csalódást hozott. Az ellenségben nem csalódik az ember, de ha a mellettünk állók még rajtuk is túltesznek, az elszomorító… Egyetlen vigasz, hogy tudjuk, minden Isten kezében van. Nekünk meg kell tennünk mindent, - ez is ennek a része -, de a többit Istenre kell bízni.

Ha nem tisztulunk meg mi legbelül, akkor nincs esély a tiszta, erkölcsös élet megteremtésére, márpedig ez a cél! A Fidesznek is meg kell tisztulnia.

Ne feledje: „Nem azok a barátaink, akik ránk tekintenek, hanem akikkel egy felé tekintünk!”  
Már pedig, akik elfordítják fejüket azoktól, akiket Isten rájuk bízott, azokkal bizony nem fog találkozni a tekintetünk soha!

Bízunk nyílt, őszinte  tekintetében, mely végre számunkra is megnyugvást hozhat!

    Várjuk szíves segítségét, tisztelettel: Uray Erzsébet


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

6 megjegyzés:

  1. Remélem Orbán Viktor Miniszterelnök úrhoz is el lett küldve ez a levél.Egyet értek vele.XY

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom mi lehet az igaz a Megyei fenntartóval kapcsolatba.Bele kellene szólni nekik ezekbe a beteg bántalmazási ügyekbe,vagy nincs bele szólásuk? Mert ezt az állapotot már tegnap kellett volna megszüntetni,mert ma már késő! Vagy Nincs joguk ezeknek a beteg embereknek a nyugodt élethez? Csak a veréssel szexre utasítással megalázásokkal teli élethez van joguk? Milyen államban élünk? Ha ezek büntetlenül folytatódhatnak tovább! Mária

    VálaszTörlés
  3. Véleményem szerint bele kellene szólni a Fenntartónak ! Azonnali hatállyal a betegverőket, eltávolítani a betegek mellől.Ilyen gondozást nem engedhet meg a Fenntartó egy általa működtettet intézetébe sem. Vonja felelősségre azokat akik az ilyen gondozást szó nélkül éveken át elfogadhatónak tartották.

    VálaszTörlés
  4. Rendet kellene rakni a megyei Fenntartónak az intézményeiben. Milyen gazdája Ő ezeknek az Intézeteknek ahol Őskori helyzetekbe élnek beteg emberek,beteg gyerekek.Bántalmazások a mai világba már nem megengedettek.Milyen Emberek a Megyeiek akikhez az intézet tartozik?
    Vagy Ők még csak az őskornál tartanak?
    Emberek XXI századba vagyunk Ébresztő! MAAT

    VálaszTörlés
  5. Természetesen a levelet el is postáztuk.

    VálaszTörlés
  6. Most nem számítanak a dolgozók, se a fizetésük időre való kifizetése. (Ez lehet,hogy direkt volt,
    nem akar együtt bukni a vezetőkkel.)Most attól sokkal nagyobb problémák bajok vannak,mint egy ember fizetése.Olyan ami sok ember fizetésével fel ér.Dolgozó

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)