2010. október 16., szombat

APRÓ(k)-PÉNZ(e)


Minap megkeresett egy lakó a szünetemben, s hiába mondtam neki, hogy már nem hozzám tartozik a problémája, de ő nem tágított, ragaszkodott személyemhez. Leültettem, és ő csak mondta, mondta…

Bement a gyámhivatalba, mert a letétbe helyezett pénzéből szeretett volna kivenni, ruhára meg egyebekre… Megírta a kérvényt, aláírta, jóváhagyták… Ő 30 ezer forintot szeretett volna kérni, de végül is 20 ezerbe egyeztek meg az ügyintézővel. Hozta is P. bácsi a papírt 20 ezer forintról, amit ő alá is írt. De nem adott neki 20-at, hanem csak 10-et. Azt mondta,  hogy a többit majd apránként csurgatja a zsebpénze mellé, hogy mindig legyen egy kis plusz. Csakhogy nem hozta, nem adott többet a zsebpénz mellé, pedig erről szólt az egyezség… „Én szóltam neki, kértem tőle, de nem adott belőle…" Kellene a pénz, segítsek.
Mondtam, menjen be a gyámhivatalba és jelezze. Közölte, hogy már megtette, de az ügyintéző azt mondta, hogy ez csak rá és a gondnokára tartozik… vele beszélje meg.
Akkor keresse meg az ellátottjogi képviselőt, és kérje meg, hogy járjon el az érdekében. Már volt nála, el is panaszolta, de csak nem kapta meg a pénzét. Pedig utánajárt, megkérdezte a gondnok urat, aki állította, hogy odaadta a pénzt.
„De én nem kaptam meg!" Segítsek már neki! 
Láttam rajta, hogy kétségbeesett, s ezen nem tud túllépni. Ha nem lenne beteg, mondtam volna, fogja föl ezt tanulópénznek, legközelebb ne írjon alá semmit, csak ha átvette! Eszembe jutott az is, hányszor írtam már alá előre – pl. bankban – a pénzátvételt, mielőtt megkaptam volna a pénzemet. Az ember alapvetően jóhiszemű, és ez így van rendjén, még akkor is, ha előfordul, hogy időnként becsapnak bennünket.
Ránéztem, ott ült előttem hintázva előre-hátra, s várta, hogy megértsem, hogy segítsek. Nem tudom mi az igazság, de mélyen átéreztem vívódását… Ott, és akkor ennyit tehettem. Aztán arra gondoltam, hogy ki hinne egy fiatalembernek, aki cigány származású, beteg is, szociális otthonban lakik, és nem áll mögötte senki, a családja sem… Melyik bíróság előtt állna meg a története, ráadásul úgy, hogy a megvádolt személy, városunk köztiszteletben álló, kitüntetett köztisztviselője, aki a közért érzett felelősségtől vezérelve évtizedek óta felelős megbízást teljesít, mint hivatásos gondnok. Egyetlen bíró van, aki előtt egyenrangú partnerként állnak majd meg, de ezzel őt, most, nem vigasztalhattam.

Mit tehetek én? Nem sokat… Megírom ezt a kis bejegyzést és megkérek mindenkit, hogy aki a gondnokoltak pénzét, vagyonát kezeli, tegye ezt felelősen, és az utolsó fillérig fordítsa a javukra! Lehetőleg, még az életükben. Tudom, sokan vannak, akik így tesznek… Minden tiszteletem az övék.

Amennyiben a tisztelt gondnok úrnak – bármilyen okból - lakónk fele elmaradása van, legyen szíves azt haladéktalanul rendezni! Abban az esetben ha már megtette, úgy ezen kérésemet hagyja figyelmen kívül!

------------------------------------------------------------------------

Helyreigazítás: ITT!


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

6 megjegyzés:

  1. Ezt már mindenki érzékelhette,hogy a hivatásos gondnok is hátat fordít a betegének. Csak a pénzért gondnok!Ha nem így lenne akkor a betegét képviselte volna az Intézettel szemben.Nem azon lett volna felháborodva,hogy a beteget nála nélkül hallgatták ki,hanem azon,hogy verik a beteget szexuális dolgokra kényszerítik.Elítélte volna a betegbántalmazókat! Többet beszélgethetett volna a gondnokoltjával,hogy tudja az Igazat!
    A beteg pénzét meg ne a saját céljaira fordítsa.Hanem ami a beteg tulajdona azt a betegre kell költeni. A gondnok ami neki jár azt megkapja. Kérdés csak az,hogy megtette e érte amit vállalt. Ha nem tudott a beteg bántalmazásokról akkor nem! Mert keveset beszélget a betegével,akkor meg miért kapja a pénzt a gondnokságért.Nem a vezetőket a betegeket kell védelmezni! XY

    VálaszTörlés
  2. 12,58 ezt nem Protest írta hanem Én XY.
    Ezt én már 2-3 hónappal ezelőtt is írtam keresd ki.Mivel tudom ,hogy Faddi Úr a főnővérhez jön nem a beteghez.Csak a pénz érdekli a beteg nem.
    Érdekes az én írásaimat a kollégák megismerik a szókincsemről,de ti nem is olvassátok ezt tudatosan mert akkor tudnátok,hogy nem Erzsike írta.Akkor ezért van az,hogy a plébános urat is félre tájékoztatjátok.Figyelmesen olvasatok,ha nem értitek újból olvassátok el! XY Nem P.P.

    VálaszTörlés
  3. Szerencsétlen betegek de sokszor aláírnak a pénznek, hogy átvették és a felét sem kapják kézbe.Aki ott van a pénzosztáskor az tudja és igencsak minden dolgozó bele esik egybe amikor a zsebpénzt osztják.

    VálaszTörlés
  4. Csak az a baj,hogy nincs a dolgozókba igazságérzet mert ha lenne akkor rögtön szóvá tennék,hogy nem annyit kap a beteg mint aminek aláírt.Hanem kevesebbet.Ez szégyen mindegyik dolgozóra nézve.Munkás

    VálaszTörlés
  5. Aki meg nem tud írni azoknál két ápoló ír alá helyette. Én mindig távol maradtam az ilyen aláírásoktól mert tudom,hogy nem annyit kap meg a beteg mint aminek alá kell írni.Van még olyan rosszhiszemű ember itt aki elteszi a pénzüket minden lelkiismeret furdalás nélkül.Ebbe én nem kívánok asszisztálni! Gabi

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)