2010. október 6., szerda

Példaképünk V. - Példanélküli

Sok szép és emelkedett pillanat van az ember életében. Ezek a boldogság pillanatai! Ez a szép pillanat, boldogság most nekünk is megadatott, mert van lelkigondozónk, lelkipásztorunk.
Örömünkre ez a szeptember 29-én megjelenő Halasi Tükör újságban, egy teljes oldalon közhírré is lett téve. Hogy hír az biztos, de nézzünk kicsit a hír mögé!
Azt nyilatkozza lelkipásztorunk, hogy meghívást kapott a megyei önkormányzat Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonába a fent említett munkakörbe. Tisztában vagyunk vele, hogy a politika átszövi életünket, sokszor nagy szomorúságot, elégedetlenséget okozva. Rögtön itt van az intézet példája vezetőink 10 hónapja hagyják, hogy a lakók és a dolgozók is szenvedjenek. A helyi újság cikkét olvasva egy nagyon furcsa érzésem támadt. A politika már az egyházat is átszövi.! Kinek volt érdeke, hogy meghívást kapjon egy lelki gondozó! 
Költői kérdés, mert tudjuk a választ! L.L. intézte, közvetítette a meghívást!  Akkor még nem sejtette, hogy a magukra hagyott intézeti dolgozók, és lakók hozzátartozóinak szavazatai mennyire hiányoznak majd. Mondhatjuk, hogy ez miatt nem lett polgármester! Mi előre jeleztük, hogy arra szavazunk aki megérdemli! Elvesztette a bizalmunkat!
Térjünk vissza a lelki gondozó, lelkipásztor történethez. 17 éves az intézet, ilyen munkakör még nem volt, igaz erőszak és verés sem. Mostanában annál több. Véleményem szerint nem a fenti munkakört betöltő úr a megoldás, hanem az igazság és a bűnösök nevének nyilvánosságra hozatala. A jelenlegi helyzetben a bűnös ártatlan, a többi meg legyen észrevétlen, főleg csendben.
A "tékozló fiú" mennyibe kerül az intézetnek, ezáltal nekünk?  Azt nem tudjuk, hogy a foglalkoztatóban hova fér még el, azt sem tudjuk, hogy az intézetben van e lelkipásztori munkakör, ha van mennyi pénz van rá. Gondolom nem kevés illeti meg. Esetleg úgy tudom elképzelni, hogy elküldünk három takarítónőt, és az így megmaradt bért átadjuk a lelkipásztornak.
Az újságcikk szeptember 29-én jelent meg, ő szeptember 1-én kezdett dolgozni. Az eltelt négy hét alapján felelősséggel kijelenti, hogy "professzionális" a foglalkoztató felkészültsége és munkamorálja, így övé a megtiszteltetés, hogy velük dolgozhat. Átgondolt, megtapasztalt ez a kijelentés? Nincs ennek egy kicsit helyezkedési íze? Mi van a többi 200 dolgozóval? Ők joggal sértődhetnek meg! A fenntartó helyében, én nyilvánosságra hoznám az igazságot, akkor nem kellene ilyen fizetett hirdetés ízű riportokat íratni!
Az interjúban olvasható, hogy a Semmelweis Egyetemen utolsó éves, jár -e a lelkipásztornak annyi szabadság, hogy az előadásokra elég legyen. Lehet, ő is csak a jelenléti íven lesz bent?  Vagy megint fizetjük a tanulmányokat! Úgy látszik nálunk ez már csak így szokás. mindig találunk valakit, akinek fizetjük a tanulmányi költségeit. Arra nem is merek gondolni, hogy tanulmányi szerződése van, 1 hónap munkaviszony után. Ilyen messzire talán még L.L. keze sem ért el. Ha igen, akkor a megyénél tényleg nincs gazdasági válság, ráadásul az úr nem is megyén belül folytatta eddigi tanulmányait! De valószínű téves volt a híradásokban az a mondat, "a BKM-i önkormányzat is eladósodott."
Tisztelt "tékozló fiú", nem tudjuk, hogy ki "hívta" meg az intézetbe, illetve tudjuk! De ha már itt van, végezze a dolgát, azt azért ne várja el, hogy az én szememben  hiteles legyen!
Ez a "meghívás", több sebből vérzik!  Ön elkövetett valamit, amiről önmagának és a feleségének kell beszámolni. Ezért csodálkozom ezen az újságcikken, ez egy ízléstelen  magyarázkodás. Ha minden házasságtörőt így "várnánk" haza Halasra, még legalább három intézetet kellene a megyének létrehozni!
Az én szememben nem hiteles és nem is lesz, annál is inkább mivel idejövetele "meghívása" is elég nyilvánvalóan irányított volt. Sőt, az én "Gazdám" is tanította, hogy amilyen mérővel mérek olyannal mérnek engem is! Nem tudnám az ön vasárnapi miséjét nyitott szívvel hallgatni. Nem érezném önt hitelesnek, mert ön is tudja, hogy a betegverés, megalázás megtörtént ebből adódóan, egy hazug ügyet szolgál, elvtelenül. 
Önt idézem -szabadon- "...mondhatom talán, hogy erősen manipulatív támadások érték az intézetet". Mit tud ön erről? Semmit! Csak azt, amit az egyik fél elmondott! Kimaradt egy lépés, hallgattassék meg a másik fél is! Ezt a lépést ön már nem tudja pótolni!   Lehet, nem is akarja!


21 megjegyzés:

  1. Lelki pásztorunk csak a betanult szöveget mondta el az újságírónak, de ki merem jelenteni, hogy nem nézett utána a dolgoknak, nem beszélt se az ügyészekkel se a feljelentést megtevő két ápolónővel.
    Hogy gondolja a lelki pásztor, hogy a beteg verés megalázás nem történ meg? Gondolja, hogy ha nem történt volna meg, lenne vádemelés? És a vádemelés megállja a helyét. Ha nem lenne igaz a két ápolónő már rég felelősségre lett volna vonva. Gondolkozzon már mielőtt beszél! Ja és mindkét fél hallgattassék meg, úgy igazságos!

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Ő a haszonért mond ezt azt ami nem igaz!!! Kell a munkahely és úgy látszik mindenáron még hazudni is képes! Kíváncsi lennék rá van e tanulmányi szerződése? Vagy ahol előtte dolgozott ott volt e? Mert ha volt akkor azt bíz vissza kell fizetni de mi újság ezzel kapcsolatban az intézetben?
    Volt munkahelyén felmondott? Csak nem az van amire gondolok? L.L. elintézte az áthelyezését? Akkor sokat fizetett az intézet a volt munkahelyének! Vagyis megvásároltuk!!!! Hát pénzért vettünk lelkipásztort!!

    VálaszTörlés
  4. Az, hogy a magánéletét,hogy alakítja az az ő dolga nekünk nincs közünk hozzá. De véleményünk az lehet róla! Hazugságot mondani a riporternek az meg felháborító! Nem volt itt nem tudja mik történtek meg.Csak az Igazgatónő hazugságait ismételgeti.Vádemelés volt alaposan alátámasztva.
    Lesz is még! Ha ezeket a vezetőket menesztik,hogy tud az emberek szemébe nézni? Ez már nem csak a Fideszen múlik,a jobbikon és az MSZP-n is.Vagy Önt nem a betegek érdekébe vették fel? Talán a Bt-k be menesztett pénzek,
    jótékonysági alapítványi pályázati pénzekért mond misét? Vagy a betegverőkért imádkozik,hogy kisebbet üssenek,ne keljen mentőt hívni!
    Arról ugye nem tájékoztatták,hogy a mentő negyed annyiszor jön mint a jelentések ellőtt!
    Saját magáért imádkozzon elsősorban,hogy igaz ember tudjon maradni! Olyan mint a szülei!
    Ne hozzon rájuk szégyent! Irisz

    VálaszTörlés
  5. Az ügyész azt nyilatkozta múlthéten,hogy több is be igazolódott mint amit a két jelentő feltárt.
    Ők nem hazudtak! De az értekezleten elhangzottak az Igazgatónő szájából az majdnem mind hazugság volt!

    Tárgyalás után majd szembesítünk mindenki, hogy ki mit mondott.
    Lelkészünket se felejtjük ki a számadásból, hogy miért is tette.

    VálaszTörlés
  6. Bárki jöhet áthelyezéssel dolgozni az intézménybe.

    Nagy szükség van a dolgozók gondozására, akinek módja van éljen a lehetőséggel!

    VálaszTörlés
  7. A lelkipásztor az egyházban is kap fizetést. Ezt ne rójuk fel nekik.

    VálaszTörlés
  8. Mindenkinek kell egy munkahely, nekünk lehetőleg Halason. Ezért nem vádolhatunk senkit.
    Ráadásul nagyon nyitott és készséges.

    VálaszTörlés
  9. Már idáig is egy millába van!!! Mi lesz ezután???

    VálaszTörlés
  10. Hmm egy hónap egy milla!!! Miért?????

    VálaszTörlés
  11. 2010. október 6. 20:50 -nak

    Jól sejted! Megvettük! visszamenőleg is ki lettek fizetve a tanulmányi évei a volt munkahelyének! Eztán a jövőben is mi fizetjük.Megéri ez nekünk?? Van pénz még erre is? Mit mond igazgatónő az összmunka értekezleten? Semmire sincs pénz? Mert mindent elherdáltunk! Lesz képe a szemünkbe nézni?

    VálaszTörlés
  12. 2010. október 6. 21:18 .nak
    Ki az az idióta aki egy ilyen hiteltelen embernek elmondja a problémáját? Nem hiszem, hogy bárki is kitálalná azt ami a lelkét nyomja. Minden visszakerülne a vezetőséghez. Ebből nem kérünk.
    Csak egy besúgóval lett több!

    VálaszTörlés
  13. Spiclinek vették fel? Hátha majd neki elmondjuk a problémákat Ő meg közvetíti a vezetőség felé.
    Neki nincs titoktartási kötelezettsége?

    VálaszTörlés
  14. Papra van pénz kártyapénzre nincs?
    Mikor kapjuk meg a kártyapénzünket ? Visszamenőleg is?

    VálaszTörlés
  15. Én azt mondom kár volt ezt a nyilatkozatot tenni a médiába ennek a lelkipásztornak! Gondolkodjon el rajta megérte az e fajta helyezkedés hisz tudja nem mondott igazat!Csodálkozom rajta aki ily módon megtért és a jó útra vánszorgott, úgy kezdi az új életet, hogy hazudik.Megvették a szavahihetőségét. Innen kezdve nincs becsülete már!

    VálaszTörlés
  16. A lelkész úr segíteni jött, tettrekész, nyitott. Nem besúgó, sosem volt.
    Lehet, hogy egy hónapi szolgálata után tett - az intézményre vonatkozó - nyilatkozatával nem értünk egyet, de ő nem akar ártani, sem a betegeknek, sem a munkatársaknak!

    VálaszTörlés
  17. Akkor arról amiről nem győződhetett meg minek nyilatkozik. Felkérésre? Nem mesélték el neki,hogy vádemelés megtörtént? Vagy a szlogent mondták, nem történt semmi.Ha nem biztos a dolgába mondja azt erről nem tud érdemben nyilatkozni! Vagy aki ide hozta az kérte rá?
    Munkás

    VálaszTörlés
  18. Lelkész már van, feladja az utolsó kenetet Még egy Bakó is kellene aki végre hajtja az ítéletet.

    VálaszTörlés
  19. Vagy hóhért kell felvenni? Vagy nem is kell felvenni van itt több is nem csak egy!

    VálaszTörlés
  20. Bérszámfejtők,melyik a helyes összeg a 39 ezer vagy a 80 ezer?

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)