2010. november 9., kedd

Bányai Gábor és Uray Erzsébet kedvenc igéje


Bányai Gábor elnök úr kedvenc mottója, egy idézet a Bibliából:
ne tedd mással, amit magadnak se kívánnál”.

Uray Erzsébet kedvenc idézete a Bibliából, az aranyszabály:
 „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.../Máté 7,12 – Hegyi beszéd/

Látszólag ugyanaz a két ige, de mégis különbözik egymástól; retorikájában, szemléletében, üzenetében. Az elnök úr idézete tagadásra épül: mit ne tegyen, az enyém, cselekvésre.

Mindkettőnk életében is különböző vezérelvként működik. Ő tagadja az intézményeiben történteket (kecskeméti Juhar utcai, halasi Kőrösi úti), ezért érdemben nem is foglalkozik az üggyel, sőt megjutalmazza azokat, akik a tagadásban hűséges partnerei voltak. Jövő évre további elismerésének hangot adva, az összes megyei intézmény közül a kiskunhalasi otthont, kiemelt beruházásokkal kívánja támogatni (munkatársi értekezleten hangzott el)!

Milyen ismerős ez! Nem elszámoltatjuk a közpénzek felhasználását, hanem újabb forrásokat biztosítunk a számu(n)kra. Nem feltárjuk a történteket, hanem eltüntetjük a bizonyítékokat (jegyzőkönyvek), sőt hamisakat kreál(tat)unk (sikondai, balatoni nyaraltatás létszáma). Az elégedetlenkedőket megfenyegetjük szakmai támogatás (szegedi prof), munkáltatói (fenntartó) és politikai („balfideszes”) megerősítés mellett…

Az én életemben ez az ige felszólítást is jelent. Mivel nem szeretném, hogy bárki a munkahelyemen méltatlan, vagy kifogásolható bánásmódban részesüljön, ezért ennek érdekében tevőlegesen is részt veszek!
Többek között itt és most…

Érdekes, ha az elnök úrral, vagy szeretteivel történnének ezek a dolgok, amik az intézményeiben történtek, azt azért valószínűleg nem szeretné… De ha azokkal történik, akiket a választók önre bíztak, akkor már nem számít, sőt le kell tagadni a csillagos eget is az égről!

A legjobb taktika azonban, ha mindjárt áldozatként tünteti fel magát és intézményeit, mondván politikai támadásról, vagy néhány elbocsátott  dolgozó bosszúhadjáratáról, vagy a szcientológiai egyház támadásáról van szó… Így aztán, minden szerepében áldozatként tetszeleghet, úgy is, mint politikus, mint munkáltató, s mint római katolikus keresztény…

A kedvenc igénk üzenete szerint, nem nekünk kell a középpontban lennünk, hanem másoknak… Remélem, ebben azért egyet értünk!


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

11 megjegyzés:

  1. Kiemelt "beruházás" lesz az egész vezetőség lecserélése is! És a rajtuk behajtott pénzekből finanszírozhatják a jövő éve(ke)t!

    VálaszTörlés
  2. Bányait annyira nem érdeklik az Intézeteiben történtek csak az,hogy a pénzek vissza csordogáljanak hozzá. Papíron a lakókra van költve de valójában vissza kerül egy része a Megyéhez.Ez az oka,hogy határozott intézkedéseket nem talált indokoltnak!Talán még az igazság elleni sétát is helyeselte? Bennfentes

    VálaszTörlés
  3. Bányai Gábor ezek szerint, azért nem meneszti az igazgatónőket, hogy őt se menesszék állásából!

    VálaszTörlés
  4. Az egyiket már menesztette - majdnem -, de azt nehéz szívvel tette... Ebből az következne, hogy a törvényes út nehezére esik !?

    VálaszTörlés
  5. Az háziorvosom múltkor azzal fogadott, hogy hallja, hogy az intézményt a szcientológiai egyház támadja! Sőt, be akarja záratni, mint a Lipótot...
    Még ilyet! Úgy látszik, ebben az ügyben mindenki azt szajkózza amit hinni, vagy elhitetni akar.

    VálaszTörlés
  6. Nem bezáratni akarja,tudtommal csak olyan dolgozókkal feltölteni akik a lakókért állnak ki nem pedig a bántalmazókért. Mert ki látott még olyant,hogy az ápolók a betegverőket védik,nem pedig a rájuk bízott beteg embereket.Ezt a visszásságot akarják megszüntetni.Ha nem sikerül csak akkor záratnak!MATT

    VálaszTörlés
  7. Knezié Károly aradi vértanú utolsó mondata jutott eszembe:

    "Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat."

    VálaszTörlés
  8. A kártyák nagyon rosszul vannak össze keverve.Ki kell válogatni!

    VálaszTörlés
  9. Névtelen írta...

    Apropó korrupció! A pályázati pénzből létrehozott kreatív műhely építése a tervezett felére sikeredett, a főápoló asszony elmondása szerint, a megye nem utalta át, csak a felét a pénznek… Lehet, hogy őt is rosszul informálták?
    A lakók nyaraltatása Balatonon és Sikondán? Hogyan lesznek 36 lakóra 106-an? S csak a lakó fizet, ő is duplán! Az intézményben is fizetik az ellátást, és a Balatonon is? Aztán Sikondán ugyanez megismétlődik? A rengeteg márkás alkohol, mind üdítős számlán… Ez nem korrupt, erkölcstelen?
    A gondnokok meg nem mernek szólni, mert jobb a békesség! Persze ők is látják, s ez igaz is, sok lakó otthoni ellátása meg sem közelíti az ittenit!
    2010. március 7. 17:44
    Névtelen írta...

    Nemzetközi hírű tekintély a családjával ingyen nyaral, a lakók pénzén!? Évről évre? Hova lesz így a tekintélye? Vagy ezt nem tudják a szakmában? Vagy ő is rászoruló? Havonta egyszer jön pár órára, de a lakókkal közvetlenül foglalkozó munkatársak nem jutnak szupervizióhoz!? Megjegyzem más segítséghez sem! Pár óráért száz ezerrel a zsebébe, kaláccsal az ölében felpakolva hazamenni, vagy magát hazavitetni… Más is kiállna így az intézményért, ahonnan ennyi juttatást kap! Még publikálna is… igaz a pályázati pénzhez szükséges cikk előre elkészült, utána meg a hozzá szükséges kérdőívezés, az itteni kollégákkal, felső utasításra… Aminek a kérdéseibe benne voltak a válaszai… így aztán teljesen mindegy mi az eredmény, a lényeg, hogy igazolja a feltevést… t.i. az emberek előítéletesek a pszichiátriai és/vagy fogyatékos emberekkel! Mit nem mond!? S ezért valakik fizetnek! Azért biztos, ami biztos, három hétig húzgáljuk a strigulát… Közben nincs foglakoztatás! Mindez a szociológus diplomával is rendelkező igazgatónő irányításával, akinek fogalma sincs arról, mit mivel, miért kell összevetni, így aztán minden adatot összeadunk keresztbe, hosszába és rézsút irányba is… Teljesen mindegy mi az eredmény, mert a dolgozat már kész!

    VálaszTörlés
  10. Biztos az ördög keverte a rendes dolgozókat a verők mellé.Ezt is jól bekeverte.Csak az Igazak tudnak kikeveredni belőle.A többivel az ördög keveri tovább is a kártyát.

    VálaszTörlés
  11. "megjutalmazza azokat, akik a tagadásban hűséges partnerei voltak"

    Katona Juditot a 7. osztály főnővérét, a botrányok és vádemelések után, a szociális munka napja alkalmából kitüntette Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke!

    Az ember esze megáll.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)