2010. november 5., péntek

Igazgatónővel álmodtam...


Sokan nem tudják, - bár már írtam róla, - hogy igazgatónő gyermekkori barátnőm volt…
Aztán szétváltak útjaink, de ha bármikor találkoztunk, mindig megörültünk egymásnak. Amikor a Halas Rádiónál dolgozott, meghívott egy beszélgetésre, mely az éteren át is hallható volt … Tudott a korábbi szakmai nehézségeimről az előző munkahelyemen… pontosan értette, amiről beszéltem, biztatott,  hogy álljunk ki az igazunk mellett… Hogy hiteles volt bátorítása, azt az is igazolta, hogy később – előző vezetőm figyelmeztetése ellenére – felvett dolgozni az általa vezetett intézménybe… Így kerültem, a Kőrösi útra.

Ma éjjel vele álmodtam… *Megkeresett igazgatónő a munkahelyemen és leült hozzám. Kötetlenül beszélgettünk, szemtől szembe, őszintén, mint a régi időkben…
Nem kérdeztem meg, hogy miért jutott idáig, mert mindketten pontosan tudtuk…

-          Tudod ugye, hogy azért én szeretlek és nagyon sajnálom, hogy így alakult…
-      Tudom. – válaszolta, fejbólintással kísérve. Megnyugodtam… majd kis idő elteltével megkérdeztem.
-          Nem félsz?
-          Nem.
-          Tudod, hogy börtönbe is kerülhetsz?
-          Tudom.

Elmeséltem, mit tanultam a Tökölt és Aszódot megjárt fiataloktól, aminek később, magam is nagy hasznát vettem a börtönben**… Figyelt és megköszönte… Aztán felálltunk, és el is játszottuk, mintegy szituációs játékot***… jókat rötyögtünk. Úgy beszélgettünk, mint réges-régen… Felszabadultan, szerepek nélkül. A kollégák messziről csodálkoztak, be-betértek, majd gyorsan távoztak, nem mertek minket megzavarni. Érezték, hogy kivételes alkalom ez, és bensőséges az együttlét… Én is így éreztem.

Felébredtem, és bár utána még mást is álmodtam, reggel pontosan emlékeztem minden részletére… az érzésekre is, a hangulatára is.
Nem volt nyomasztó az álom...

Arra gondoltam, milyen kár, hogy a valóságban nem volt ilyen felszabadult érzésünk vele kapcsolatban…  

Helytelen célok, görbe utak, nemtelen eszközök, hiteltelen emberek…

Rosszul működő szerepek, minták, példák, amiket elsajátítunk, melyeket hazug megerősítések kísérnek… Magunkra erőltetjük, pedig  nem sok közünk van hozzá… Aztán addig játszzuk, míg elhisszük, s a végén már ezt érezzük magunkénak… Igazi  - kedves - arcunk elveszik az álarc mögött…

Nem szabad hagynunk, hogy ilyen megtörténjen…


* Az álmomban szó szerint így hangzott el a párbeszéd
** Egy szabálysértést nem fizettem ki, mert igaztalannak tartottam, így leültem inkább   (köztörvényesek között)
*** Munkahelyi ártalom (Számomra új csoportterápiás módszer, melyet alkalmaznom és vezetnem kell a foglalkoztatásaim során.)


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

37 megjegyzés:

  1. Sajnálom, hogy nem maradt olyan nyílt és őszinte ember az iginő, mint ami sejthető az írásból. Mi már nem ilyennek ismertük meg. Külső hatásokra teljesen megváltozhat az ember, olyannyira, hogy már kizárólag a maga érdeke vezérelheti és követ el olyan dolgokat, amellyel akár embereket is tönkretehet. Ne kövessük ezt a példát!

    VálaszTörlés
  2. Én ezt az álmot tovább álmodta ébren!Az igazgatónő mellett volt még 3 vezető és 2 főnővér!!Azok is a börtönbe kerültek az én ébren léti álmomba!

    VálaszTörlés
  3. Ha nem felejtette volna el,hogy honnan indult most is ilyen lenne! De a hatalom meg a pénz szerzés volt a fontos,kiveszett belőle az emberek iránti tisztelet,meg az emberszeretet. Ha olyan maradt volna most nem tartanánk itt.Neki is jobb lenne ,a lakóknak is meg a dolgozóknak is.
    De sajnos a pénz az a fránya pénz mindennél fontosabb volt!

    VálaszTörlés
  4. Ez akár az ő álma is lehetett volna...

    VálaszTörlés
  5. Nincs szándékomban védő beszédet írni az egyik gyanúsított ápolóról! De nézzük végig. Miért is jutott el odáig, hogy elborult az elméje? Mivel is vette rá a vezetőket, hogy azok nem tettek ellene feljelentést? Sőt visszavették dolgozni és visszamenőleg is megkapta a bérét! Én a nyomozóhatóság helyében bizony kikérdezném, lehet most már elkezdene beszélni hisz az ő saját büntetésén is enyhítene! Biztos vagyok benne, hogy megtudja erősíteni a 2 nővér vádját a kemény maggal szemben. Amit a többi ápoló követett el az sokkal nagyobb bún szerintem. Ha olvassa e sorokat az érintett kérem gondolkodjon el hisz neki ott a 2 pici gyermeke és azokat felkell nevelni!!!

    VálaszTörlés
  6. Együtt érzünk vele mi is. Amit még megtehet magáért, és családjáért, nem utolsósorban a beteg emberekért, azt tegye meg. Lehet még egy új, és más úton elindulni. Van tovább.

    VálaszTörlés
  7. Ezt én is így látom, ne legyen tekintettel a munkatársaira, nézze a 2 kis gyermekét, a feleségét, és nem utolsó sorban a hitelét.
    Tegye meg amit meg kell tennie!!!

    VálaszTörlés
  8. Most már mindenkinek a saját érdekét kell néznie,nem a vezetőket nem a munkatársakat.
    Akkor talán kevesebb büntetéssel megúszhatja a
    saját vádját. A vezetők már nem számítanak semmit.
    Őket már biztosan elküldik! Gondoljon arra mindenki,hogy saját lelkiismeretével családjával tisztán tudjon szembe nézni. A gyerekei büszkék lehessenek rá,ne szégyenkezzenek miatta.Mária

    VálaszTörlés
  9. Azért furcsa lesz némelyik emberkének a mérhetetlen jőlétből a dutyiba vonulni!!

    VálaszTörlés
  10. Senkit nem akarok megbántani de a Kalocsai börtönt akik meglátogatták az volt az elő őrs, hogy elmesélje milyen is belülről???

    VálaszTörlés
  11. Protest azért álmodott az Igazgató Nővel,mert lelkiismeret furdalása van!!!

    VálaszTörlés
  12. Aztán miért lenne???

    VálaszTörlés
  13. Ha jól értelmezem az álmot: nem Protest készülődik a börtönbe...

    VálaszTörlés
  14. Dehogynem! Látogatóba. Amilyen jó lelkű még képes és meglátogatja az igazgatónőt a börtönbe.

    VálaszTörlés
  15. Ebbe igazad lehet! Azt mondja a párom Olyan jó lelkű ember, hogy ha belerúgnak akkor nem az az első reakciója, hogy fáj hanem a lába megfájdult -e a rúgdosó embernek!!

    VálaszTörlés
  16. Gazdasági igazgatónak ajánlom: Van ismerősöm Szegeden a Csillagba, igaz hogy gyilkosságért ül a Krisztián, de szólok neki és pártfogásba veheti ha oda kerül.

    VálaszTörlés
  17. Majd teszünk az érdekükbe.

    VálaszTörlés
  18. Válasz 2010. november 6. 18:02 bejegyzésre.
    Magyarországon letöltendő büntetést ilyen kicsinységekért ami az intézeben történt csak olyan személy kap, aki alapveten veszélyes a társadalomr a nézve.
    Ha lesz is valmi itt, akkor is csak felfüggesztett bünetés lesz a vége.
    Az viszont egészen bizonyos, hogy erkölcsi bizonyítványa sokáig nem lesz és sehol sem tölthet majd be vezetői állást.
    Az eddigi jólétének mindenképeen fuccs!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  19. Gazdasági bűncselekmény?! Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó?! Hunvald György (Budapest), 5 és 20 év közötti büntetés?!

    VálaszTörlés
  20. 20,46 os írónak jobban lehet lelkiismeret furdalása min Protestnek!Ő a jók oldalán harcol,vagy ez már háború?

    VálaszTörlés
  21. 9,01 Lehet,hogy olyan összegről beszélgetünk,hogy az nem felfüggesztett lesz!

    VálaszTörlés
  22. A tudás is börtön. De ezt a börtönt mindig hajlandó vagyok vállalni.

    VálaszTörlés
  23. 20:53!Más az álom és más lesz a valóság!Ki másnak vermet ás maga esik bele.

    VálaszTörlés
  24. Kedvesem a jelzőid tartsd meg magadnak!

    VálaszTörlés
  25. Álmodozónak:Ábrándozás az élet megrontója,mely kancsalul festett egekbe néz.

    VálaszTörlés
  26. Tudod, hogy az álmodás, melyet éjszakai alvásunk során álmodunk, nem ugyanaz, mint mikor álmodozunk, ábrándozunk. Hogy de jó volna, ha ez meg az történne. Sőt az álmainknak jelentése is van. Én paprikával álmodtam és azt jelenti, bosszú.

    VálaszTörlés
  27. Én meg paradicsommal, ami azt jelenti, hogy lecsó!

    VálaszTörlés
  28. Na és mit akarnál megbosszúlni? Az igazságot? Azt érdekesnek találnám!!

    VálaszTörlés
  29. A különösen nagy érték az 50 millió felett van.
    A nagy érték az 10 millió felett van.
    10 millió alatt csak kisebb vagyoni hátrány.
    Hogyan lehetne itt 10 milliót eltüntetni gondolkozzatok már.
    Az egész ügy pitiáner.

    VálaszTörlés
  30. 5 év alatt csak a nyaralásokból nyúltak le 10 millát!! Akkor a többit még hol van??

    VálaszTörlés
  31. LAZÁN ELTŰNT ITT PÁR TUCAT MILLIÓ!

    VálaszTörlés
  32. Az már bizoby eléggé sok.
    Nincs is ennyi pénz sehol sem.

    VálaszTörlés
  33. A pályázatokat is kell vizsgálni! A fenntartó mikor mire nyújtott be pályázatot? Mennyit nyert,mert az Intézetek nevében is nyújthatott be.Mivel az utóbbi években nem volt nagy beruházás,Lehet következtetni,hogy a fenntartó saját céljára használta fel a pályázaton nyert összeget.Amit az Intézeteknek kellett volna felhasználni.Meg a juharoson a megspórolt 40 millió a halasi 30 ez ugye nem semmi a pályázati pénzekkel együtt ez a fenntartó sara is lehet.De kapcsolódhat a mi Intézetünkhöz is
    ha ezeket az összegeket csak úgy zsebpénzként elosztották.Arabella

    VálaszTörlés
  34. Vannak itt nagy pénzek,csak körül kell nézni az íratok között! Meg egy kicsit számolgatni. Védjétek is őket! Már úgyse sokáig védhetitek.
    Esetleg melléjük ülni.

    VálaszTörlés
  35. Jegyzőkönyvek készültek az embertelen verésekről, a homoszexuális erőszakról, a kiskunhalasi intézet vezetője mégsem tett lépéseket az ügyekben. Lényegében eltussolta azokat – mondták a pszichiátrián történt bűncselekmények ügyében nyomozó ügyészek a Magyar Nemzetnek.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)