2010. november 8., hétfő

Ki ellenőrzi az ellenőröket? VII.


Közigazgatási Hivatal


Tíz éve folyamatosan jelezték az intézmény dolgozói a nyilvánvaló visszaéléseket, égbekiáltó szabálytalanságokat a hatóságok felé. Nevezetesen a fenntartóhoz, és a megyei közigazgatási hivatalhoz, mint felügyeleti szervhez, majd a regionális közigazgatási hivatalhoz, majd most újra a megyeihez… Nem történt semmi, soha…

Vajon miért? Tették fel sokan a kérdést, köztük azok is, akiket – mint panaszosokat – időben menesztettek az intézetből, az általuk jól bevált módszerrel: agyonterhelni, megbetegíteni, ellehetetleníteni, rászállni, folyton áthelyezni, meghazudtolni, megrágalmazni, megzsarolni fegyelmivel, stb…

A válaszra egy magát megnevezni nem kívánó illető hívta fel a figyelmünket, aki a közigazgatási hivatal munkatársa…

Az ok egyszerű: A leveleket nem volt szabad iktatni, felsőbb utasításra! Fel kellett bontani, elolvasták, de iktatás nélkül visszaküldték Simon Ilona intézményvezetőnek, aki saját hatáskörben járhatott, és járt el!

Ez miféle eljárás? Kedves senkiháziak! Ki mer ilyen utasítást adni, fejvesztés terhe mellett?
Munkatársuk elpanaszolta, hogy, már neki is túlzás és gyomorforgató az a sok disznóság, amire - intézményünkkel kapcsolatban - fátylat kellett borítaniuk… S ezzel nincs egyedül, de ő is fizetésből él…

Hol van az a sok fiatal, agilis, becsületes köztisztviselő, akiket az Orbán Kormány előre felkészített az ellenőrzési hivatalok állásainak betöltésére? Még nem értek ide, vagy már őket is meg lehet félemlíteni?

Kedves felelősök! Ki ellenőrzi az ellenőröket, és meddig kell még erre várnunk?


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

10 megjegyzés:

  1. Sajnos az átlag ember nem ismeri a törvényeket, így nem tudhatták a hivatalhoz fordulók sem, hogy 30 napon belül választ kellett volna kapniuk a közigazgatási eljárásról szóló törvény szerint. És ha semmi sem történik, akkor a felettes hatósághoz kell a panaszt benyújtani, természetesen akkor már a hivatal ellen is. A névtelen bejelentéseket viszont valóban nem iktatják, ehhez joguk van.

    VálaszTörlés
  2. Voltak itten névvel ellátott levelek is amik vissza kerültek az Igazgatónőhöz!Az egyik polgármester ismerőse árán jutottak vissza az Intézetbe.De a Fenntartónak is volt tudomása a dolgokról és nem is kívántak érdemi döntést hozni a lakók,dolgozók érdekében.Az Igazgatónő meg szintén nem változtatott a helyzeten ,neki ez volt a megfelelő eljárás.

    VálaszTörlés
  3. Hol vannak? Röhögnek rajtunk...

    VálaszTörlés
  4. Röhögjenek nyugodtan! Megvannak az ajánlott levelek szelvényei ,annak számai!

    VálaszTörlés
  5. Ennek alapján válaszolhatnak,miért nem oldották meg az ügyet.

    VálaszTörlés
  6. De most már elküldésre kerültek a névvel ellátottan aláírt panaszlevelek az általam megadott címre? Ez a Közigazgatási Hivatal már korántsem az a korábbi Hivatal! így nem a múltbeli, hanem a jelen dolgokkal és teendőkkel kell és szükséges foglalkozni! Megéri, érdemes!

    VálaszTörlés
  7. Igen, tegnap postára lett adva az erkölcsi igazolványos! :)))
    Manó

    VálaszTörlés
  8. Ezen röhöghettek!

    Ajánlott küldeményt kaptak amibe fel lett hívva a figyelmük a létező problémákra,törvénytelenségekre annak reményében, hogy ezeket kivizsgálják és azonnal helyre állítkák a rendet.
    Dr Szikora János APEH központi hivatal1054 Bp.Széchenyi.ut 2.-Küldeményazonosító.RL 6230000566 804 5
    Dr Siket Judit Szeged Délalföldi Regiónális Államigazgatási Hivatal-Küldeményazonosító:RL 6230 000 566 808 7
    Dr Herczog László Bp.Szoaciális Minisztérium Alkotmány ut 3.Küldeményazonosító: RL 6230 000 566 806 1
    Dr Dudás Katalin Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Bp.PF.639. Küldeményazonosító: RL 6230 000 566 805 8
    Pörzse Sándor Bp.Thököli ut 105. ESHO Hungária TV RT. Küldeményazonosító: RL 6230 000 566 807 4
    Feladás dátuma.2009.07.27.

    Sajnos ezek a levelek mind visszamentek a megyei közgyülés elnökének aki eltusoltatta az egész bejelentést. Ha akkor átfogó intézkedést
    Azért ezekre lehet majd válaszolgatni a Bányai Úrnak is,meg az Igazgatónőnek is.

    VálaszTörlés
  9. Miért nem tett ezek megszüntetéséért a Megye?
    Mert lenyúlták a pénzeket? Mi más okuk volt,hogy nem intézkedtek? A fenntartónak ez kötelessége lett volna töviről hegyire kivizsgálni.
    Mindenfajta kaja sütemény csomag szex szolgáltatások nélkül,becsületes vizsgálat kellett volna! Most nem inogna a székük.

    VálaszTörlés
  10. Véleményem szerint, nem helyes vizsgálati eredményre jutott a közigazgatási hivatal, a hőségriadóval kapcsolatban. Hiszen, nem a tényt vette alapul, hanem a felmentő körülményeket, holott a bejelentés nem a körültekintés elmulasztására vonatkozott, hanem a beteg emberek hőségriadóban történő, szabadtéri programba való bevonására.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)