2011. január 23., vasárnap

A Közalkalmazotti Tanács tagja voltam... II.


A személyem elleni folyamatos nyomásgyakorlást – minden felettesem szóbeli utasításba kapta… 
Kizártak a szakmai teamből, pedig évről-évre benne szerepeltünk az éves beszámolókban… Ezt többször, mással együtt megkifogásoltam, de mégis a beszámolókban maradt…
Közalkalmazotti kedvezmény igénybevételével kapcsolatban folyamatos gáncsoskodást vetettek be: többszöri „egyeztetés” az igazgatónő, valamint a főorvosnő irodájába… Több jogász bevonásával sem sikerült elérniük, mivel ragaszkodtam hozzá… Először a megyei főjegyző úr tett pontot a zaklatás megszüntetésére, majd az újabb választást követően főorvosnő fegyelmi eljárást kezdeményezett személyem ellen, melyet Dr. Martinov Tibor többszöri beavatkozását követően szüntettek meg… 
Főorvosnő azt találta ki K. Judit (7. osztály főnővére) elnökkel egyetértve, hogy csak akkor vehetik (pontosabban vehetem) ki a közalkalmazotti tanácstagok a kedvezményt, ha a tanács az illető személyt munkával megbízza, s ezt a főorvosnőhöz 2 héttel korábban benyújtott írásos kérelmen keresztül, melyen szerepel az időpont, valamint a megbízást adó és igazoló elnök neve, aláírása… Ezt nem fogadtam el, de ő mint a felettesem utasított erre… Ekkor kértem adja írásban, azt mondta megkapom, de a mai napig nem kaptam meg! Helyette panaszlevelet nyújtott be az elnöknek, személyemmel kapcsolatos fegyelmi okok kivizsgálására… (K. Judit azt mondta hetekig, hogy meg van a levél, amit várok, de kiderült az a levél egy panaszos levél, nem az, amire utasított a főorvosnő, mint felettesem…)

Egyetlen kérésemet, észrevételemet sem vették figyelembe, sőt annak ellenkezőjéről, napokon belül nyilvános választ kaphattam…
Több hivatalos levelem, melyet közalkalmazotti tanácstagként írtam igazgató asszonynak, beiktatás nélkül, a szemeteskosárba landolt… (ezek közül némely megtekinthető a dokumentumtárban). Ezek után levélben tájékoztattam a megyei elnök urat, mint munkáltatót, segítséget kérve tőle. A leveleim, - elmondása szerint - elkallódtak, az igazgatónő ugyanakkor mégis értesült róluk, hiszen azokat újabb retorzió követte…
Panaszomról – az intézményben zajló szabálytalanságokról, terrorról, azok dolgozókra gyakorolt egészségkárosító következményeiről, újból tájékoztattam a megyei elnök urat, melyet újabb meghurcolás követett…

Folyt. köv.
  


Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk: ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

9 megjegyzés:

  1. Hát itt volt a kutya elásva!
    Éveken keresztül hiába voltak jelezve az akkor még kisebb problémák,megoldásuk helyett minden ellett simítva!
    Ettől kaptak"VÉRSZEMET",és úgy gondolták ettől fogva mindent megtehetnek,és meg is tettek!
    A cérna elszakadt!
    Tehát a fenntartó,elévülhetetlen érdemeit is el kell"ISMERNI",mert rászolgáltak rendesen!
    Nem mondhatják,hogy mi semmiről sem tudtunk,mert
    ha azt mondják HAZUDNAK!
    Ezek után alkalmatlanok feladatuk ellátására,nem
    mellesleg büntető jogi felelősségük is vizsgálandó!!!

    VálaszTörlés
  2. Ha az Igazgatónő tudott a fenntartóhoz írt levelekről akkor Ők is tudtak róla . Visszajuttatták az Igazgatónőhöz az helyett,hogy több dolgozó meghallgatásával meg szüntették volna a problémát. Segítséget nyújtottak a hazudozáshoz.Nem ezt vártuk el a Fidesztől.
    Igazságot embereket védjék még ha azok betegek akkor is.Milyen megoldás lenne az ha a gyilkost védenék a halottat meg büntetnék.A bántalmazót védik a meg vert szenvedő beteg helyett.MATT

    VálaszTörlés
  3. Ha tehetném kipenderíteném a Megyétől az ilyen sunnyogó alakokat. Meg kellene ott is nézni, hogy kik ülnek abban a székben és mit csinálnak, mert a nagy kutya lehet, hogy ott van elásva. Ezek itt kicsibe, addig a Megyénél ott nagyban mennek a dolgok.

    VálaszTörlés
  4. csak azért nem nézik a gyerekeket a juhar utcába, A beteg lakókat a Halasi pszichiátrián semmibe mert ott is van takargatni való.Ha az is kiderül
    Ők is vádlottak lesznek. Okos Tóni

    VálaszTörlés
  5. Meg érdemelnék,hogy a vádlottak padjára kerüljenek.Az Intézményeket amit üzemeltetnek
    ennyire ROSSZUL működtetik.Fogalmuk nincsen arról,hogy mi az emberség! De még a józan paraszti ész is magos nekik, mint bivalynak a zongora.MATT

    VálaszTörlés
  6. A Fenntartó felelőssége is sorra kerül.
    Mert felelni kell nekik az intézetekbe történtekért amelyet Ők üzemeltetnek.
    Ha nem képesek rendet tenni az Intézeteikbe,akkor adják át az üzemeltetői jogot az önkormányzatoknak.Akkor a felelősöket is hamarabb megtalálják.

    VálaszTörlés
  7. Nem a felelősöket akarják eltávolítani!
    Akik a problémákat feltárták szerintük az a hibás.
    Hibás a gondolkodásuk nagyon.""x""

    VálaszTörlés
  8. Aki bántotta a beteget az a hibás! És az aki ezeket az embereket védelmébe vette.Gabi

    VálaszTörlés
  9. Találós kérdés.
    Na látjátok itt kezdődik a baj,még azt se tudják megkülönböztetni,ki a hibás a betegverő vagy a jelentő a történtekért..
    Ragályos az elmebaj??????????
    Erika

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)