2011. január 24., hétfő

Okafogyott feljelentés

  
K. Zoltán  jelenlegi gazdasági vezető, becsületsértés miatt feljelentette blogunkat.

Többszörös, telefonos egyeztetést követően, a mai napon kihallgatáson vettünk részt. Előzetes érdeklődésemre – mivel mindkettőnk személyéhez ragaszkodtak – megkérdeztem, hogy talán feljelentették a blogot? Azt mondta a nyomozó úr, hogy nem, csak beszélgetni, dumcsizni szeretne velünk…

A helyszínen tudtuk meg, hogy feljelentették a blog üzemeltetőit, Protestet és Perennist…
A konkrét szó, melyet a feljelentő megkifogásolt, a  h...ringyó volt. Nem emlékeztem rá… Rémlett viszont, hogy valaki korábban, felindultságában ezzel a kifejezéssel illette őt… Mivel az összes név, becenév, gúnynév, ragadványnév megjelenítődött, így ez is szerepelt a felsorolásban (Kétéltű - Kínos – gaz. vez. – más – langyi - méregképes - mérlegképes könyvelő – rózsaszín - cigány nyelvvizsgázó – feleségének állást csináló – otthon”dolgozó” – halálváró költőóriás, ezek szerepelnek pontosan a felsorolásban). Lásd: ITT! és ITT!

A kihallgatást követően a folyosón várakozva felhívtam barátnőmet, aki megdöbbent a hallottakon… 10 perc múlva visszahívott, és közölte, hogy a "h...ringyó" kifejezés nincs a blogon a nevezett cikkben. Nekem sem rémlett, de nem voltam benne biztos… Így azonban, a kihallgatás végén jeleztem ezt a nyomozó úrnak, aki az iratok között mutatta a felsorolást, melyben még szerepelt a sértő kifejezés. Most azonban nincsen sehol, tehát a Blognak - mint szabadon hozzáférhető internetes tartalomnak - nem része. Így, erre nehéz lesz bármit is építeni.
Az történt, hogy eredetileg szerepelt ugyan a cikkben, de sértő volta miatt töröltük azt. A másik oldalról többször kaptunk már ilyen üzenetet, „Nem baj, már elmentettük!” címszóval. Sőt, volt köztük több provokáció is, melyet az ellenoldalról írtak föl a blogunkra, hogy aztán megtámadjanak vele minket. Ezek eddig sikertelenek voltak, mert rövid időn belül töröltük az ilyen bejegyzéseket. Itt is erről lehetett szó.
Ez történt egyébként minden olyan írással, mely sértette blogunk szabályzatát. Lásd: ITT!

Ma meghallgattak bennünket - újfent –, egy olyan dolog miatt, mely már régen okafogyottá vált. Ráadásul, ha szólt volna az érintett, hogy vegyük le a sértő kifejezést, töröltük volna, ahogyan ezt - több vezető kérésének megfelelően - korábban is, jó néhányszor megtettük.  A feljelentéskor, már rég nem volt a nevezett kifejezés a blogunkon.

Tekintsünk most el attól, hogy az ön szájából ez a becsületsértés vádja, milyen rosszul veszi ki magát… Hiszen tudjuk, mások megalázása, fenyegetése, egzisztenciális félelembe tartása, nem okozott önnél meghasonlást… Józan ítélőképességgel érthetetlen, hogy míg a mások becsületébe gázolást összeegyeztethetőnek tartja, addig az ön személyét viszont szentnek és sérthetetlennek véli?
Jó lenne, ha megértené, senki nem gázolhat mások becsületébe. Még ön sem.


Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk: ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

22 megjegyzés:

  1. Olyan ember jelentget, aki rövid időn belül vádlott lesz, mert most még csak gyanúsított. Így akar fontoskodni, nem baj lesz ő még fontos ember, majd a tárgyalásán. Mikor azzal érvel, hogy csak igazgatói utasításokat hajtott végre.

    VálaszTörlés
  2. Ez az ürge nem normális. De sokan feljelenthetnék őt is. Főleg a halott édesanyák gyermekei.

    VálaszTörlés
  3. Ha lesz belőle tárgyalás akkor kiengedik arra az időre vagy úgy hozzák majd ki a hüvösről?

    VálaszTörlés
  4. A nyomozókat nem jelenti majd fel mert az elkövetett tetteit felszínre hozzák?
    Sok minden ráfér ennek az embernek a képére,csak az igazság nem!

    VálaszTörlés
  5. Mindenki olyan amilyen- nem kell azt szegyelni.
    Sok felek vagyunk, ha sajat magat nem tudja elfogadni akkor kit fogad el?

    VálaszTörlés
  6. Ugyan hova ez a hiszti? Mindig tudtuk melyik dolgozoba szerelmesedett bele.Szereti a magas fekete ferfias eros jo megjelenesu apolokat. Ha olyan jott jelentkezni mar a kinezete alapjan felvolt veve.
    Meg kepes lejaratni magat a birosagon, hisz ha meszolal mar latni , hallani kivel all az ember szemben. Rohej amit csinal.

    VálaszTörlés
  7. Végre leesett nálam a tantusz!
    Idáig azt hittem,végre valamelyik főnöknek nevezet
    kiállt a betegek,és a dolgozók becsületéért!
    Hát nem csalódtam bennük milyen érzékenyek lettek,
    idáig csak arrogánsan kegyetlen oldalukról
    ismerhettük Őket!
    Különben ami nincs,azt nehezen lehet megsérteni!

    VálaszTörlés
  8. Felhívnám vezetőink figyelmét,tartsanak maguknál
    hosszú kabátot,de jó a köntös is,mert ebbe a kutya világba soha nem lehet tudni,mikor kell a fejükre húzni,mert még lehetnek szégyenlősek is!
    A hosszú kabát azért jó mert ebben az esetben sem
    fázik fel a veséjük!

    VálaszTörlés
  9. Ez az ember ha szégyelli a másságát akkor miért úgy él? Úgy éljen,hogy ne keljen szégyellni neki.
    Ezért jelentget,ez köztudott dolog.XY

    VálaszTörlés
  10. A gazdasági csalásokért felelős Ő is ezt szeretné palástolni.Ezért ez a jelentgetés.Nem Protest és Perennis tárta fel a gazdasági bűncselekményeket.
    Jelentgesse azt aki ezekről tudott.A blogra írásokért meg ne azokat vonja felelősségre akik üzemeltetik a blogot.Mindenki írhat rá aki hozzá tud szólni ezekhez az esetekhez,vagyis tudott róla,hogy így üzemel az Intézet.Ilyen körülményeket tud csak teremteni a tisztelt vezetőség.Képtelen arra,hogy a bántalmazásokat megszüntesse,védje az Intézet lakóit.Az ilyen tettek bizonyítják az alkalmatlanságukat.
    A gazdasági bűnöket lepleznék az ilyen megnyilvánulásuk.Olyan stádiumban van már a bírósági eljárás,hogy már csak a nyugodt beletörődés a helyes megoldás.Az evickéléseknek már le járt az ideje.

    VálaszTörlés
  11. Kifizetteti a kárt a lakó zsebpénzéből, ha a dolgát az udvaron végzi el...
    Egy szál virágot letépnek a kertből, kifizetteti a becsült árát a lakóval zsebpénzéből...
    A fák kiírtása ellen miért nem tiltakozott? Sőt, aki szót emelet ellene, azt keresztbe próbálta lenyelni... Ezt kivel fizetteti meg? Vagy az egy szál virág az rombolás, a fák pusztítása az nem?
    Tudjuk, hogy a lakók fizetnek ezért is... nekik lett kevesebb árny, hűs, tiszta levegő.

    VálaszTörlés
  12. Az a cél,hogy a lakótól is elcsalják azt a kis zsebpénzüket is.A fákat meg azért vágatták ki,hogy legyen pénz ügyvédre.Előre látók voltak.
    Azt,hogy nem volt engedély azt meg mindenki tudja.
    De lehet,hogy a gazdasági vezető nem? Okoska.

    VálaszTörlés
  13. Azt azért nem értem, hogy mit keres a rendőrségi aktába Bóni cicánk fényképe - színesben, élesben...

    Az aktányi, kiváló minőségű, színes nyomtatott képet a blogunkról, hol, milyen nyomtatón, kinek a költségén került nyomtatásra?

    Egyébként ön mit szólna, ha a gyermeke fotója fegyverként szerepelne az ön rendőrségi aktájába?

    Elképesztő.

    VálaszTörlés
  14. Honnan szedték le???

    VálaszTörlés
  15. Az Igazgatónő pislákolós képét is kinyomtatták?
    A TV2 műsorból bárki letöltheti!Majd rá kattintok,hogy tetszik megosztom másokkal.
    Ennyibe kerül egy kép az Interneten.
    Aki híres akart lenni viselje méltóságosan a kritikát!! A felvonulás híressé tette,meg egyben embertelenné is. Mert azt még a legbetegebb ember is tudja itt nem a betegverőket kötelező védeni hanem a beteg lakókat.Okos Tóni

    VálaszTörlés
  16. Hiába magyarázod nekik! Több mint egy évük volt eddig rá.De még most se értik!A hazugságot nyilvánvalóan betanulták.Csak az maradt meg a tudatukba! A kötelességük felelősségük, nem fontos csak a hazugság? Tóbiás

    VálaszTörlés
  17. Hamis vádért nem jelentitek fel Kanos urat?
    Érdekes, hogy felmerült pár dolog a blogon ellene, azért nem tett feljelentést? Nyilván azért nem, mert tudja igaz dolgok olvashatóak itt!

    VálaszTörlés
  18. A Cicától félnek irtózatosan ez a bajuk.
    Jelentgetik a blogot? Mert takargatni valójuk van.
    Felelősség terheli Őket a betegek elleni,verőkért tartott séta miatt.Meg nem a lakók szempontja volt a fontos,a verőké.Hát ássák el magukat az ilyen vezetők orvosok Ápolók akik a lakók ellen cselekednek.Irisz

    VálaszTörlés
  19. Nem baj az ha a hatóság is látja a cicátokat.látják hogy szeretitek az állatokat.
    De a másikon volt aki írta elüti a macskátokat.
    Meg minden macskát ami az útjába kerül.Lehet,hogy a macska irtót keresik.XY

    VálaszTörlés
  20. A vezetők adták át a kinyomtatott anyagot mert azt hiszik akkor megússzák a büntetést.
    Ha helyben nem igazságos döntés születik,Straszburg még hozhat igazságos döntést az Intézet ügyében.

    VálaszTörlés
  21. Lehet,hogy a macska irtó nyomtatta ki?
    A máshogyon volt aki írását úgy írta alá.(macskairtó)Bennfentes

    VálaszTörlés
  22. Macska irtónak mutatják majd a képet a tárgyaláson.Pszichés vizsgálat céljából.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)