2011. február 13., vasárnap

Arcbeszéd


Megtérésemet követően az egyik Istentiszteleten néztem az énekkarunk szolgálatát. Azért mondom, hogy néztem, - túl azon, hogy hallgattam – mert döbbenten vettem észre, hogy mindenki milyen szép! Azok is nagyon szépek voltak, akiket eddig a küllemük alapján nem láttam annak. Ez a szépség, nem az ő szépségük volt, hanem annak az isteni személynek a kisugárzása, akiket ők korábban befogadtak… Szépségüket, a későbbiekben sem láttam mulandónak.

Hasonló élményem volt Csíkszeredán, amikor bemutattak egy néptáncos fiút. Barátjával, akinél vendégségben voltunk – együtt táncoltak a Hargita együttesben. Vendéglátónk - akit évek múlva, az István a király csíksomlyói produkciójában láthattuk viszont – pironkodó gúnynévvel illette őt. Mivel a legény helyesnek sem volt mondható, ráadásul a gúnyneve is ártott a külső megítélésének, sajnálatot, részvétet éreztem iránta, barátnőmmel egyetembe. Aztán este együtt mentünk szórakozni, és láss csodát… Megszólalt a népzene, s ez a fiú felkért egy táncos lányt, s úgy igazán megtáncoltatta… pörögtek, forogtak… a fiú közben szólót is táncoltegyenes tartása, örömtől, büszkeségtől, öntudattól áradó arca oly széppé, igen széppé (!) és vonzóvá tette, hogy barátnőmmel nem tudtuk levenni a szemünket róla… Kiderült, hogy gúnyos becézése ellenére, igen nagy népszerűségnek örvend a lyányok körében. Ugyanazt gondoltuk… soha többé nem láttuk őt, nemhogy csúnyácskának, de még átlagosnak sem…
A hagyomány őrzőjében ugyanazt a sugárzó szépséget véltem felfedezni, mint korábban az énekkari tagok esetében… Hiszem, a két különböző alkalom ellenére, ugyanazt a Lelket láthattam áthatolni boldog lényükön. Ez a szerelem… Aki szerelmes, az megszépül… akiben szeretet van, abban szépség van.


Persze ennek az ellenkezője is igaz.
Nemcsak a bennünk levő szépség, hanem a bennünk levő gonoszság, kín is kiül az arcunkra. Az emberek indulatai, érzései nyomot hagynak az emberek arcán, tekintetén… mély nyomokat… A ráncoknak, azok arcformáló erejének átütő üzenete van. Gondoljunk csak az arcberendezés kifejezésünkre. Sokan, komoly tudományos megfigyelést szenteltek már e témakörnek.
Egyik politikai választás alkalmával, sokat tapasztalt kolléganőmnek, egy - számára ismeretlen - jelölt fényképét mutattam meg, ezt kérdezve tőle: Mit gondolsz ránézésre, erről az emberről?

- Erről? Pár másodpercig elmélyült az arc tanulmányozásában, majd leszögezte:
- Ez egy alattomos, sunyi, kétszínű, minden hájjal megkent ember. Semmi jó nem várható tőle…
- Talált, süllyedt… 
Sajnos…

Jó hír azonban, hogy mi is tehetünk azért, hogy bizalmat ébresszünk embertársainkban…
Perennis kedvenc mondása jutott eszembe ismét, amivel változtathatunk belső, lelki állapotunkon, ami külsőnkre is kellemes kihatással lehet: Mert, jónak lenni jó!



Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk: ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

8 megjegyzés:

  1. Van aki kinézetre egy bájvájling és velejéig gonosz!!

    VálaszTörlés
  2. Az igazi báj természetes.
    A bájgúnár természetellenes, alattomos...

    VálaszTörlés
  3. 12:26-nak
    Igen, és dörzsöli a kezét!

    VálaszTörlés
  4. A szépségén keresztül a lelkét látod, érzed a személynek ha nem is szép de érzed,hogy jó lelkű.
    Mindenkit ha figyelmesen nézel elfogulatlanul megérzed,hogy jó vagy rossz lelke van.""x""

    VálaszTörlés
  5. Az az igazi szépség ha a szíveddel látsz.Megérzed a problémák megoldásához vezető utat.

    VálaszTörlés
  6. Van aki érzi de van aki hátat fordít a lakóknak is meg az igazságnak is.Irisz

    VálaszTörlés
  7. Majd az igazság jön velük szembe nem sokára.

    VálaszTörlés
  8. Mert jónak lenni jó, de még jobb, ha a tetteink titokban is maradnak!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)