2011. február 13., vasárnap

Főbűn - Bujaság


A nemi gyönyör rendetlen kívánásának vagy élvezésének bűnös készsége. „Az embert két dolog különbözteti meg az állattól: az első az evőeszköz használata, a második pedig a nemi élet kontrollja!” (Wikipédia) A buja emberből ez utóbbi hiányzik.
Az Istentől kapott, bennünk jelen lévő természetes nemi vágyat öncélúan élvhajhász aktussá silányítja. Mert a buja ember nem tud őszintén szeretni, nem akarja magát egy életre elkötelezni társa mellett, nem kíván boldogítani, hanem éppen ellenkezőleg: isteníti a szabadosságot, mindig csak kapni, leszakítani kíván. A bujaság nem ismer féket és gátat a nemi kapcsolatban, nem törődik azzal, ha bemocskolja mások becsületét, ha vét az emberi együttélés egyik alapvető és isteni parancsolaton nyugvó szabálya ellen: „Ne kívánd felebarátod házastársát…”

Nincs lelkiismeretfurdalása, ha családokat szétszakít, gyermekeket megfoszt a szüleitől, csak az önzés uralja.
Ne engedjük, hogy ez megtörténjen!

Lásd még korábbi írásunkat, a házasság ünnepe kapcsán: ITT! 



Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk: ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

31 megjegyzés:

  1. Vannak az intézetbe ilyenek akik így élnek.

    VálaszTörlés
  2. Szeretet és tisztelet - ez az alapja a házasságnak, véleményem szerint.

    VálaszTörlés
  3. Az intézetben a szlogen szeresd el a kollegád, kolléganőd!
    Ki kapja meg elösször megy a verseny. Van ott olyan fruska aki több családot is szétdúlt.

    VálaszTörlés
  4. Az ilyen beállítottságú emberkéknek Hollandiában külön utca van fenntartva, szabad oda távozni!

    VálaszTörlés
  5. Bujasag, kapzsisag, irigyseg, gog, lustasag, falanksag, duh. Ez a het fo bun. Het olyan tulajdonsag, ami nem jo ha egy emberben tulzott mertekben megvan. Vannak azonban olyanok, akik sportot uznek "bunossegukbol". Vajon mi keszteti oket az ilyen eletvitelre? Megaloaánias szornyetegekrol, vagy pitianer luzerekrol van szo? Vajon orultek, vagy csak buszkek ra, hogy buntetlenul jarnak a tilosban?

    VálaszTörlés


  6. 2011. február 13. 13:05-nek

    Mielőtt kiátkoznánk egy-két hölgyet, tisztázzuk,
    hogy a légyotthoz két ember szükségeltetik...

    VálaszTörlés
  7. No de ne felejtsük mindig van kihívó, felkínálkozó!

    VálaszTörlés
  8. Minden esetre, ha az érintettek hűségesek lettek volna, nem jutott volna ilyen mély pontra az intézmény!

    VálaszTörlés
  9. A két fő új kapcsolata hány embernek dúlja fel a megszokott életét. Ez a kérdés.

    VálaszTörlés
  10. A gyerekek már nem is fontosak egyik fél se gondol rájuk?

    VálaszTörlés
  11. Milyen jól járunk az egykulcsos adóval,egyre kevesebb pénzt vihetünk haza.jól járunk az üzemanyag után fizetett 190 forintos adóval is.
    Egyre drágább az üzemanyag. Nálunk is annyi mint más országokba csak éppen a miminimál bérünk még csak 72ezer Ausztriában meg 1000, azaz ezer euró a mínimál bér.
    Miért tartunk itt?
    Huszonegy év demokrácia és piacgazdaság után súlyosan eladósodott az állam, és rengeteg önkormányzat is. Ide vezettek a filléres privatizációk, a pályáztatás nélküli beruházások, a botrányos autópálya építések, a szétlopott BKV, MÁV, hogy a legutóbbi moszkvai ingatlanügyet már ne is említsem. A tolvajok országa lettünk. Azoké, akiknek minden nap Valentin nap, mert tele vannak szeretettel: rajongásig szeretik a közpénzt.

    VálaszTörlés
  12. Jegyzőkönyvek készültek az embertelen verésekről, a homoszexuális erőszakról, az kiskunhalasi pszichiátria vezetője mégsem tett lépéseket, lényegében eltussolta a történteket - írta a csütörtöki Magyar Nemzet az ügyben nyomozó ügyészek állításai alapján. A papnak a figyelmébe ajánlanám! Ha hallgatta a híreket abba is voltak
    elmarasztaló vádak az Intézetbe uralkodó Gondozás és terror ellen. Nyújtson vigaszt a betegeknek vagy menjen a bántalmazókkal, van választás!Irisz

    VálaszTörlés
  13. Három felé szakadt az Intézeti dolgozók tábora.
    1.Aki az igazság mellett van.
    2.akik a hazugságot még most is elhiszik.(Ők a sajnálni valók,hiányzik belőllűk az emberek iránt érzett tisztelet)
    3.akik még nem tudják eldönteni melyik oldalt támogassák.Ők már nem igen hisznek a vezetőknek.

    VálaszTörlés
  14. 1 vélemény:

    Névtelen írta...

    Annyira érdekes. Érdekes és különleges.Egy dolognak, szónak, mondatnak hányféle hallata, olvasata lehet.Attól függően ki hallja, mit akar meghallani,mit és hogyan élt meg előtte stb.,stb.
    Én a következőt hallottam meg ebből a történetből- követünk el hibákat, esendőek, nem félistenek vagyunk.Megkísértünk és kísértve vagyunk, ha van papír, ha nincs. Ez történhet bárhol-a munkahelyen, az utcán, a kórházi kezelés alatt.És mivel EMBEREK vagyunk,sokszor nem döntünk jól, rosszul mérlegelünk,önzően választunk, holott ép az ellenkezőjére törekszünk.
    Amit én jól hallottam - a bűnbánatot, a szégyenkezést,a sok fájdalmat és a CSODÁT,ahogy a szeretet és a szerelem rengeteg munka árán ismét felépít egy kapcsolatot,amely tud és akar tanulni a múlt hibáiból,mely a nehézségek által még erősebb és mélyebb lett.
    Ez a történet nem a papírról szólt, csak van, aki csak ezt akarta meghallani, de ne várja el tőlem, hogy én meg azt halljam meg,nála csak ez az összekötő kapocs.

    én

    VálaszTörlés
  15. 7:2o-nak!
    Olyan ember nincs az intézetben,aki ne tudná az igazságot!
    Különböző érdekekből, félelemből,nem állnak ki az igazság
    mellett!
    Tehát az Én meglátásom szerint olyan nincs,hogy hiszem-
    nem hiszem!
    ITT MINDENKI TUDJA,HOGY A BŰNCSELEKMÉNYEK MEGTÖRTÉNTEK!

    VálaszTörlés
  16. Csak még képtelenek felfogni az Igazságot.
    De ez az Ő betegségük rovására írható,itt már az elme baj elhatalmasodott rajtuk.Néró

    VálaszTörlés
  17. Amikor valaki meghal, és valószínűsíthető, hogy orvosi hiba is történt, sokan annyiban hagyják, mondván, már úgysem hozhatják vissza szerettüket… Igaz, de megakadályozhatják, hogy mással is megtörténjen! És itt nem a bosszúról van, szó… Mindenkinek jobb. Az orvosnak is jobb, ha fegyelmit kap, és legközelebb odafigyel… mintha tovább dolgozna – esetleg italosan – és még nagyobb bajt követ el, aminek súlyosabb következménye is lehet, mint egy fegyelmi, vagy pénzbírság, vagy elbocsájtás… Tehát jóindulatunk kárt okoz az elkövetőnek éppúgy, mint kollégáinak, a hivatásának, további áldozatainak… Okos Tóni

    VálaszTörlés
  18. A Bács-megyei esetben felejtsük el azt a szót a fenntartóval szemben,hogy jó indulatú!
    Millió intézkedésével,és nem intézkedésével bizonyította
    ,hogy nyakig van a sza&ban!
    Ezért mondjuk,hogy korruptak,hazudnak,érzéketlenek a
    a rájuk bízott intézetekben történt beteg gyalázások
    esetén!
    Beteg verők,tolvajok,bűnözők folytathatják áldásos
    ténykedésüket,a fenntartó közreműködésével,jóváhagyásával!
    Mellesleg kitüntették őket hajrá csak így tovább!
    Megjegyzem,a pilóta hibájából leesett egy repülő,amit
    túl élt a pilóta,ha hiszik ha nem többet nem vezethet,
    és nem tudom miért a közlekedési miniszter is kénytelen volt lemondani!
    Érthető,Bányai úr!

    VálaszTörlés
  19. Miről beszéltek,mikor itt minden szép és jó!
    A legények csak "kicsit" verekedtek,a főnökök csak "kicsit"loptak!Ez mind viszonyítás kérdése,mihez képest!
    Vegyük már figyelembe a fenntartó mindenre kiterjedő
    magyarázatát,ami "alapos munka"után így hangzott a
    sajtótájékoztatón kérem itt csúnya politikai támadás
    "áldozatai"vagyunk a másik oldalról!
    Csöndbe megjegyzem a másik oldal a meggyalázott betegek,és dolgozók mellett van!

    VálaszTörlés
  20. Kicsit loptak a vezetők? Véleményem az,hogy többet mint az ifjú szocik. Remélem a büntetés is arányos lesz olyan formán mint a szociknál.XY

    VálaszTörlés
  21. Nem kicsit loptak az elmúlt 10 év alatt. Sokat!

    VálaszTörlés


  22. Én már egyszer megtippeltem: fél milliárd, de lehe, hogy naív vagyok!

    VálaszTörlés
  23. Nagyon sok pénz eltűnt a fenntartó hozzájárulásával.XY

    VálaszTörlés
  24. Perennisnek üzenem rendesen alábecsülte az összeget!

    VálaszTörlés
  25. Remélem a Fenntartó részéről is lesznek a vádlottak padján.

    VálaszTörlés
  26. Nem kicsit loptak! Sokat.Már ha azt nézzük,hogy a lakóktól mennyi pénzt lenyúltak már az is sok.""x""

    VálaszTörlés
  27. A kártyapénz is sokra rúg 10 év alatt.

    VálaszTörlés
  28. A lelkész úr megemlítette a 700 ezret,amit a megváltásáért fizettek.Vajon az a betegek pénzéből vagy milyen pénzből lett fizetve ? Csak elszólta magát!?:) Ha ez a fix összeg, akkor csak ő tudta és mint sok mindent mást ezt is kikotyogta mint az idejövetelét!
    Lelkész úr nyugodjon meg semmi gond ha véletlenül igazat is mond, mert mi ahhoz vagyunk szokva.Ilyen sok pénzt megért kifizetni az intézetnek? Úgy dobálóztak a vezetők a pénzekkel,mintha minden a saját tulajdonuk lenne.Munkás

    VálaszTörlés
  29. Bizony sok pénzt lenyúltak!
    Vagyonosodási vizsgálat visszamenőleg 1o-évre
    minden intézeti vezetőnél!

    VálaszTörlés
  30. Amennyi értéket el loptak annyi értékű vagyonelkobzást alkalmazzanak velük szembe.
    Mindegyiknél.
    A kis TV-t vissza hozta már a gazdasági vezető?

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)