2011. március 14., hétfő

Amikor a politika nem akar kiszállni…


Olvasom a szociális területre vonatkozó pályázati kiírásokat és megdöbbenve tapasztalom, hogy a pályázó személyét nem kizárólagosan szakmai, etikai, morális szempontokhoz kötik…
A pályázatokat nem intézményre, munkakörre, feladatra, hanem előre kiválasztott személyre írják ki!
Ha - elődeik szokásainak megfelelően - olyan személyt hirdetnek ki nyertesnek, aki nem ért hozzá, nem felel meg a pályázatban megjelölt, törvény által előírt kritériumoknak, akkor nem kell meglepődnünk a következményeken… Láthatjuk a kiskunhalasi és kecskeméti történésekből, mi történik abban az esetben, amikor a politikai, illetve politikusi szempontok megelőzik a szakmai szempontokat

Olvastam egy idősek otthona állására kiírt pályázatot, melyben a falusi polgármester, a saját húga végzettségeit sorolta fel, köztük olyanokat, amiknek a meghirdetett munkakörhöz semmi közük nem volt… Épp csak a nevét felejtette ki a pályázatból.

Ha ez így van, s így marad, akkor semmi értelme a pályáztatás körüli hercehurcának, hiszen a „sikeres” pályázó már előre borítékolva van. Fölösleges (köz)pénzkidobás a pályáztató és a többi pályázó részéről egyaránt. Mindezt azért, hogy a törvényességet kipipálhassák, miközben mindenről lerí az öntörvényűségük

A mi intézményünkben a problémák az igazgatóváltással kezdődtek, 11 éve… S ha az MSZP-nek jó volt, a FIDESZnek jó volt, akkor ez azt jelenti, minden pártnak jó volt… Sőt, minden pártnak jó lesz! Egytől tartanak, ha nem az ő emberük kerül oda… Független szakember nem lehet, mert azt nem lehet irányítani, az orránál fogva vezetni, s csak állandóan „akadékoskodik”, meg „követelőzik”, ráadásul pénzt sem kapunk vissza, a többiről nem is beszélve…
Így mindenki jól jár… megmarad a munkahely, jön az állami támogatás, ott az emberünk, mi irányítunk… Igaz, már rég akadálymentesített, egyprofilú és kisebb létszámú otthonok lettek előirányozva… Megkapják azt is, majd azt mondjuk, hogy a botrány miatt van szükség az átalakításokra (megvonásokra). Rákenjük a feljelentőkre, a bloggerekre, egyházakra meg a politikai ellenfeleinkre… Végülis, bűnbakra mindig szükség van… 
Mindenki jól jár, kivéve azok, akikért létrejött az intézmény, és amiért a polgárok az adójukat adják: a szakma, a dolgozó, az ellátott és a hozzátartozó! Azok meg kit érdekelnek?

Ismerős ez az arrogancia… Ez a „nekik oda az is jó lesz” mentalitást hosszú évtizedek óta örökítik át, idegen rendszerről (diktatúra) idegen rendszerre (demokrácia)… Végül is mindkettő az istenteleneknek áll…

A politikusaink elhagyhatnák már a machiavellista hozzáállást, ideje lenne a tisztességet meghonosítani a politikában!
Ne tévelyegjenek, a cél nem szentesíti az eszközt!
  
Előzmény: ITT! ITT! ITT!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

24 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  3. A kivégzés már be van szüntetve,életfogytiglant azért sokat ki lehetne osztani.Hozzá nem értő emberek hatalomhoz jutása juttatta oda az országot ahol most tartunk. Egy ilyen intézetet mint a mienk olyanra bízni akinek vezetői gyakorlata nincs ,csak azért mert valakinek jól fekszik, látható milyen problémákat okoz. Egy szikrányi emberség se nincs benne mint a mi esetünkbe,hogy még a lakók védelméről,a bántalmazóktól védéséről,még véletlen sem beszél.Beszél viszont a maga védelmében,a hazugságát bizonygatva a verőlegények érdekében.Ha még 11 év után nem érti,hogy Ő a lakók érdekei miatt van alkalmazva,akkor ott már a fejszerkezettel is nagy probléma van.Lehet,hogy a Fenntartónál is? Mert a gyanúsítástól számítva 30 napon túl nem vezethet intézetet,ilyen ember.A Fenntartó nem alkalmaz jogászokat, vagy nem tudják mi a törvényes? Vagy csak a pénzek eltüntetését, akarják leplezni és tovább folytatni?Ibolya

    VálaszTörlés
  4. Hé szarháziak!!
    Az S.I. marad,de ti a pokolba juttok.

    VálaszTörlés


  5. Legjobbkor írta le! :)
    Pár nap, és idézni fogjuk önt!
    Ezt a hozzászólást fennhagyjuk a poén kedvéért! :)
    Természetesen két mondat csupán, de megsérti helyből a Blog szabályzatot. Ilyenek ezek...


    VálaszTörlés
  6. 13:49
    Én figyelnék arra az ovis kislányra!:)

    VálaszTörlés
  7. 13:49!Igazad van!!!2-3 írogató pocsizik itt!

    VálaszTörlés
  8. Hát a többi hol pocsizik?

    VálaszTörlés
  9. Igaza van magának, mind a kettő személyiségének! Látom, maga is maga levelezik magával!
    Így van ez, ha a kutya se szól már az emberhez.:)

    VálaszTörlés
  10. S.l. szerintem is maradhatna és őrizhetné tovább a laktanyáját, immár betegek és dolgozók nélkül.
    A "csodálóinak" meg a kivágott fák tuskóin kellene egész nap őrt állni!

    VálaszTörlés
  11. Emlékezzünk milyen nagy port kavart a szakmában a mi intézményünk vezetői pályázatának nyertese 11 évvel ezelőtt. A négy pályázóból, ő volt az egyetlen, aki nem felelt meg… Nem volt törvény által előírt felsőfokú szakirányú képzettsége, sem szakmai tapasztalata, sem elméleti, gyakorlati ismerete, sem vezetői gyakorlata, sem szociális jártassága…. Volt mögötte viszont, egy újdonsült fideszes falusi polgármester, akinek még más párttagsági korából voltak kapcsolatai…
    Bárki, aki az új igazgatónak a betegek ellátása érdekében ellentmondott, annak mennie kellett… Ebben, minden „felsőbb” támogatást megkapott…
    No, kérem szépen itt is van az eredménye!
    Igen, a felelősök köre, valóban "jól meghatározható" csoportot takar.

    VálaszTörlés
  12. Erről szól a nagy sárdobálás, fenyegetés, arcoskodás, média manipulálás?

    Mások tragédiájából politikai és egyéb hasznot húzni felháborító! Szegény Bányai Gábornak, a veránkai életmentő sztorija, - a körülölelő hírverés az általa lenézett RTL-klub műsorába - annyira átlátszó és szánalmas volt, hogy már kezdtem komolyan megsajnálni.

    VálaszTörlés
  13. 2011. március 14. 13:49-nek!

    Csak elkezdted előttünk kikövezni az utat? Csak azért mert mi arra nem megyünk ám de a főnökeidnek akár sort is állhatsz ha már arra vagy!

    VálaszTörlés
  14. Nem tudta alkalmazni a dolgozókra vonatkozó jogszabályokat sem.Azért küldték el azokat akik tőlük többet tudtak.Nem,hogy megbecsülték volna Őket.Bezzeg a betegverőket meg védelmezi alkalmazza. De csak azért mert buta és embertelen.
    saját bűneit takargatja!Gabi

    VálaszTörlés
  15. (1)A foglalkoztatotti jogviszony bármilyen felmentési jogcímen történő megszüntetése során a felmentési idő alatti munkavégzés jogszabály szerinti legmagasabb mértéke alkalmazandó. A Közgyűlés elnöke egyedi döntés alapján ettől eltérhet.

    VálaszTörlés
  16. 13,49 A jó Isten nem hagyja büntetlenül ezeket.
    Mindenki megkapja méltó büntetését.Majd jusson eszedbe ez az írás amikor rossz történik veled.Vagy olyan szerencsében részesülsz öreg korodba,hogy majd aki gondozni fog megver.
    Akkor jusson eszedbe,hogy nekünk azt írod,hogy a pokolba jutunk.De te leszel ott és szenvedés vár rád az embertelen viselkedésed hozzá állásod miatt.Néró

    VálaszTörlés
  17. Hiszek egy Istenben................

    VálaszTörlés
  18. 14:40.nek. Gratulálok, jó a rálátása. Ajánlom még a Szegedi úton a Gábor Áron Tüzér laktanyát, akár azt is örizhtné és a betegek maradhatnának a helyükön.

    VálaszTörlés
  19. Nem lehetne még a laktanyát se rábízni.Eltüntetné.

    VálaszTörlés
  20. Ha enyves a keze akkor biztos.

    VálaszTörlés
  21. Nem enyves,porszívó járatba működik és mindent be szippant.

    VálaszTörlés
  22. Ami pénzt hoz a zsebébe!

    VálaszTörlés
  23. Ilyeneket támogatnak a politikusaink?
    Akkor minek az alkotmány minek vannak a törvények?
    Vagy Ők a törvény felett állnak?

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)