2011. március 9., szerda

Szilánkok XV. – Mindenkit beperelek közpénzből…

  
„A jogállamban jogunk van becsületes igazgatóhoz!... Jogállamban rendes orvoshoz is joguk van a betegeknek!”

„…Először azt hittem,… hogy egy félre kezelt intézeti beteg nyilatkozik a Halas TV híradójába!
Ha így néz ki egy igazgató, és még azt hiszi okosat is mondott, akkor kíváncsi lennék a rábízott betegek milyen állapotba vannak!...”

Sugárzott a tekintetén, a vérig sértettség, és a kín, hogy nem tudja azonnal megtorolni az Őt ért "támadásokat"… Sok dolgozónak az állásába került, soknak pedig az egészsége ment rá! Most láthatta ország, világ milyen támadóan tud fellépni, alázni, bántani, fenyegetni.”

Az emberjogiak is vizsgálódtak az Intézetbe, saját szemükkel látták a zárt osztályt… a szobát ahová a beteget bezárják. Félnapos beszélgetés a betegekkel igencsak meggyőzte Őket arról, hogy itt nagy gubancok vannak. Látták a szalonnamérést a kantinba, azt, hogy milyen ihatatlan kávét kapnak a betegek. Mesélték melyik ápoló milyen, melyik veri meg a betegeket. Melyik vert meg engem, mármint a beteget, akivel a beszélgetés folyt. Nekik félnap a betegek között elég volt a tisztánlátáshoz. De az Intézet Igazgatójának nem volt ideje, vagy becsületessége ahhoz, hogy rendesen vizsgálódjon.”

„…Jogászok serege közpénzből. Az Intézet jogásza akkor közpénzből, miért szaladgált az elküldött dolgozóhoz. Alkudozni? Miért fizettek neki többet, mint ami járt volna neki? Azért, hogy befogja a száját, ne mesélje el, hogy milyen állapot uralkodik az Intézetben…
Hadjárat az adó forintjainkért, ez valóban az, hadjáratot indítottunk még a hazugság ellen is, hogy tovább ne tudják elcsalni a pénzeket, megrövidíteni a dolgozókat, ne nyaralhassanak az állampolgárok pénzén, ami a beteg emberek ellátására van elkönyvelve… Továbbá nem hagyjuk a betegek verését, megalázását és a dolgozók elmarását. Ezután minden igazságtalanságot már az észrevétel napján szóvá tesszük. Nem tűrjük az igazságtalanságot!...”

„Az előgondozók ketten vannak, azért zárja ki a megvesztegetést, hát én meg azért zárnám ki, mert 1; nem Ők döntenek a betegfelvételről 2; Vannak annyira tisztességesek, hogy nem csinálnának ilyet 3; talán van annyi eszük, hogy véletlen sem kockáztatnák meg!
Nehogy már ebbe az irányba próbálja terelni, mert nagyon ráfázik kedves Ilonka!!!
Nem találkoznak a hozzátartozóval, akkor miért járkáltak egyesek közvetlenül az igazgatói szobában, mielőtt a hozzátartozójuk bekerült volna. Gondolja, a hatóságok nem tudják a listát, hogy kiket kellett megkeresni?! Ne ringassa magát ebbe a hitbe, mert nagyobbat esik, mint ami most kinéz!”

„…nem az intézetet támadjuk, ez nem igaz. Azokat, akik hazug, csalárd módon vezetik az intézményt, és a betegverőkért képesek bármilyen hazugságra, hogy a saját sikkasztásukat leplezzék...

„…10 év alatt, hogy tudtak két házat vásárolni, több milliós beruházással berendezni, autókat venni, medencét építeni, igaz azt az Intézeti dolgozók csinálták. A járdát meg közmunkába a városi közmunkások... ”

„Ha ilyenek az orvosaitok akkor nagy baj lehet a betegek megvédésénél. Az orvos beteg kapcsolat révén az orvosoknak kellett volna szót emelni értük. De sehol nem olvastam, hogy az orvosok a betegeket védenék.

„Az intézetet NEM A MÉDIA járatta le, hanem maguk a vezetők, akik most gyanúsítottakká váltak gazdasági ügyekben, s (nem véletlenül, okkal) eltűrték a lakók bántalmazását, kihasználását.”



Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Kiskunhalas

18 megjegyzés:

  1. Egy valamit nem értek! A híradóba milyen sértettnek tünteti fel magát,amikor a kezemben van egy verésről szóló jegyzőkönyv amin az aláírása szerepel többek között neki is.Nem Ő írta alá? Ha nem olvastam volna már el százszor az ügy kirobbanása óta,még azt hinném igaza lehet.Ez egy bizonyíték ellene!Ilyen nyíltan hazudni ehhez már pofa kell.
    Igaz Én fénymásoltam magamnak

    VálaszTörlés
  2. Komoly oka van,hogy támadják azokat akik az emberek jogait védik.Pénz és méghozzá nagyon sok pénz az oka! Most se beszélt az igazgatónő a betegek védéséről.Arról kellene neki beszélni,hogy hogyan védi meg a lakókat a bántalmazóktól! De az elmúlt másfél év alatt nem jutott eszébe.Biztosan a média a hibás ezért is.Ibolya

    VálaszTörlés
  3. Nem az előgondozáson van a hangsúly.Alapítványba,vagy annak mondott helyre kellett fizetni a bekerülési díjat.

    VálaszTörlés
  4. Neki nem csak a bántalmazóktól kellene megvédenie, hanem a gondnokság alatt lévők pénzét, értékét, vagyonát!
    Azt sem tette, sőt, ha kiderült a visszaélés eltussolta, a jelentőt pedig ellehetetlenítette! Sőt az intézményt a lakók pénzéből festette, újította, csinosította! Sőt, a bútorokat is a lakók pénzén vásároltatta meg! Ehhez pedig a gondnokokkal is össze kellett játszania!
    Ilyen terror alatt, ki merne egy fillért is szabálytalanul felhasználni, ha nem tagja a belső klánnak?

    VálaszTörlés
  5. A 10 év alatt sok milliót elcsaltak,és még kimer állni pofázni a TV be? XY

    VálaszTörlés
  6. Pereljen a saját pénzén!
    De ha Őt perelik be a TV-k,hogy félre vezette a közvéleményt akkor mi lesz?

    VálaszTörlés
  7. Komoly büntetés!

    VálaszTörlés
  8. Nem győzöm hangsúlyozni,hogy a Cusi az semmi, ezek még a BKV is felülmúlják sokszorosan!

    VálaszTörlés
  9. Én mondtam Zusi ehhez képest csak egy kis pitiáner dolgot követett el. 10 év az 10 év ennyi ideig űzték a hazugságon alapuló, csalás, sikkasztás,és a rabszolgatartás minden formáját! De ennek vége! Ilonkámnak is!Munkás

    VálaszTörlés
  10. Mindenkit beperelek.
    A bíróságot gondolta? Vagy kit? Mert másra nem mondhatta.Vagy van amiről Én nem tudok? Olyan nem létezik. Okoska

    VálaszTörlés
  11. A medence akkor épült amikor a foglalkoztató.Azért lett ilyen kicsi!
    Dolgozó

    VálaszTörlés
  12. Ugye a foglalkoztató lett kicsi,mert közbe"romlott"a pénz értéke!)))
    a FENEKETLEN ZSEB MINDENT KÉPES ELNYELNI!

    VálaszTörlés
  13. Ezek a becsületes főnökök,úgy vigyáznak a közpénzre mint a sajátukra,és láss csodát a végén
    még ezt is lenyúlják,ezt űberelik a betegeknek,hozzátartozóinak törvénytelen"vagyon elkobzásaival"jól értik,mert ez így van!
    Ez meg van fehéren,feketén,csak utána kell járni!

    VálaszTörlés
  14. Elgondolkodtató fejlemények vannak az intézet ügyei körül.Betegverést a protokoll szerint jelentik az Igazgatónőnek,de nem,hogy rendes vizsgálatot folytatott le,hanem támadta a jelentőket aljas módon.TV,újság mindent közölt az Igazgatónő verziója szerint.Nem igaz hazudnak bosszú mindent mondott csak az igazságot nem.Értekezletet hívott össze a jelentők lejáratására.El is hitték a dolgozók egy ideig a félre tájékoztatásokat,maguktól jöttek rá,hogy nem egészen így történtek a dolgok.Persze a lavinát elindította a kivizsgálás nélküli,alaptalan rágalmazások a többi irányba is a vizsgálatokat. Olyan támadások érték a jelentőket,hogy ebből már tudni lehetett itt valami nincs rendjén.Mert Ők csak a betegek érdekében szóltak ez meg véleményem szerint jó cselekedettnek könyvelhető el.Egy igazgató nem a lakóik érdekeit nézi az már alapjába véve is gyanús.
    Ha még ,mint esetünkbe is történt találnak a vizsgálatok alapján olyan eseteket ami alátámasztja,hogy a jelentők igazat mondtak, csak másik emberekre rögtön vannak bizonyítékok is.Az Igazgatónő alkalmatlanságáról tett bizonyságot amikor a betegverőknek hitt.Értük tüntetést szervezett,mondjuk ki nyíltan egy másik betegverő oldalán,Őket védelmezve. A betegverőknek hitt azokat támogatta.Azokat védte másfél éven keresztül. A lakók érdekében meg elfelejtett szólni.Ennek ismeretében sok dolgozó a jelentő személyeknek a verzióját tartotta igaznak.Talán az Igazgatónőnek kellett volna igazat mondani a médiának akkor nem lennének ezek a félreértések.A jelentők rágalmazásai politikai csoportok,jól meghatározható nem tudom meghatározni stb alapon,csak saját hazugságait próbálta leplezni.
    Lehet,hogy Ő politikai támogatást élvez,sőt biztos is.De ez nem politika,hanem betegveréssel szexre kényszerítéssel megalázásokkal telíttet beteg gondozás a huszonegyedik században.Az Ügyvédjük és az Igazgatónő talán ha egy nyilatkozat keretében, a valóságról tájékoztatná azt,hogy ezek a jelentők nem ezekre az emberekre tettek jelentést.Meg azt,hogy a gazdasági bűncselekmények meg adottak lettek.Jöttek a
    hamis dolgok tisztázása, egyik ezt mondta a másik azt.Most egy teljes körű átvilágításnak lehetünk a szemtanúi,amit a hazug rágalmazás vonzott maga után.A két jelentő csak egy hó golyóval kezdett játszani,de a lavinát nem Ők hanem a hazugság,a hazugság oktatás indította el.Az Igazgatónő és közvetlen alkalmazottai kapják el a lavinát.Jobb lett volna nekik
    igazságosan a hó golyó!

    WWW.Mediano.hu

    VálaszTörlés
  15. A nagy pofájú ügyvéd most mit mond ?
    Elnézést kér a jelentőktől? Mert amilyen rágalmazást véghez vitt a jelentőkre ,ahhoz képest lapul mint sz@r a fűben. Azért mielőtt a Tv-k be nyilatkozott meg kellett volna győződni neki,hogy valójában mi is az igaz!De azt is határozottan állította ami nem igaz. Parancsra tette,vagy a butaságát fejezte ki ezzel a megnyilvánulásával? István

    VálaszTörlés
  16. Az ügyvédnek el kellene magyarázni,hogy ezeket az embereket nem ezek a jelentők jelentették!
    Ha egyáltalán megérti.Mert kételyeim vannak vele szemben.Meg azt is,hogy a gazdasági dolgokról meg nem tudtak.Talán Ö se tudja ki jelenthette de gondolkodjon mielőtt támadásba lendül.""x""

    VálaszTörlés
  17. Az Ügyvédnek azt is el kellene magyarázni,hogy hova lett a jótékonysági pénz?

    VálaszTörlés
  18. Lenyúlták,nagy szükségük volt rá.A kerítés meg rozsdásodjon tovább Őket nem érdekli.Úgy mint a betegek se.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)