2011. április 29., péntek

KEZDŐDIK? KEZDŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐDIK! EGYNEK MÁR ANNYI!



 

Hat év börtönre ítélték a volt közgyűlési alelnököt

 

Hat év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság csütörtökön Gergely Zsoltot, a megyei közgyűlés korábbi fideszes alelnökét, hat évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a bíróság, valamint 43 millió forint kártérítés megfizetését rendelte el – mindezt maga az érintett jelentette be csütörtökön délután megtartott sajtótájékoztatóján.

 


 

Gergely Zsolt ellen hivatali vesztegetés miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség, mert a vádirat szerint megállapodott két vállalkozóval, hogy áron alul adja el nekik a miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központot. A megyei közgyűlés 2007 tavaszán döntött úgy, hogy értékesíti a korábbi MSZMP-székházat. Felértékeltették az ingatlant, majd az ehhez igazodó minimális vételárat is meghatározva, meghirdették eladásra. Az ügyészség szerint Gergely Zsolttal a két vállalkozó még a pályázat kiírása előtt felvette a kapcsolatot, és a közgyűlési alelnök közreműködésével még azelőtt megismerték a pályázat tartalmát, hogy azt nyilvánosságra hozták volna. A vádirat szerint ennek fejében Gergely Zsolt harminc millió forinttal olcsóban vásárolt meg az egyik vállalkozótól egy építési telket, amin egy félkész ház is állt.

 

A volt közgyűlési alelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy a bíróság döntése ellen fellebbezni kíván, mert nem követte el a terhére rótt bűncselekményt, s azt is bejelentette, hogy az ítéletről értesítette a Fidesz vezetését, egyben kérte párttagságának felfüggesztését, illetve lemondott arról, hogy a politikai tömörülést ne érje hátrány a vele szemben született elmarasztaló ítélet miatt.


A Gergely Zsolt ügyével párhuzamosan tárgyalta a bíróság az ongai polgármesterrel kapcsolatos vádat is, a közös pont a velük kapcsolatban lévő két vállalkozó volt. E vádpont szerint a két vállalkozó egy harmadik társukkal együtt meg akart venni egy Onga külterületén lévő ingatlant, a polgármester pedig két tételben egymillió forintot vett át tőlük, hogy közbenjárására a képviselő-testület az ingatlan művelési ágát átminősítse. A bíróság ez ügyben is elmarasztaló ítéletet hozott, az érintettekkel szemben börtönbüntetést szabott ki.

Forrás: http://www.boon.hu/miskolc/hat-ev-bortonre-iteltek-a-volt-kozgyulesi-alelnokot/news-20110428-05100076 (kattintson!)


 

8 megjegyzés:

  1. Majd ha a Bács-kiskun megyeiről írnak az már hatásosabb lesz!

    VálaszTörlés
  2. Remélem a következő Bács megyében lesz!!

    VálaszTörlés
  3. Itt is takaríthatnának már!

    VálaszTörlés
  4. Minden intézet vezetését adják oda a helyi Önkormányzatoknak! A Megye képtelen igazságos vezetésre.Nem talált a vizsgálatai alapján semmit!
    Hazugságból hazugságba keveredett! Ráírják a pénzeket a beteg lakókra dolgozókra gyerekekre és csak egy részét juttatják el hozzájuk.Pályázati pénzek voltak ? vannak ? Hová lett?Vagy ilyen a párt finanszírozás? István

    VálaszTörlés
  5. Veránkán a 49 milliós eltérés a két hivatalos közlés után mennyit ér? 4-5 évet?

    VálaszTörlés
  6. Ez a politikus legalább a pártját tiszteletben tarja és nem akarja lejáratni, nem úgy mint Bányai. Ennek az embernek van önkontrollja.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)