2011. május 10., kedd

AZ INTÉZMÉNY BEZÁRJA KAPUIT


Többen riogatják az amúgy is terhelt dolgozókat a fenti hírrel. Sokkoló lehet legtöbbjük számára a döntés, ami az intézmény bezárását foglalja magába. Azok, aki nem érintettek, haszonélvezői lesznek a folyamatnak, - beépített statiszták -, és minden eszközt megragadva hatékonyabbá fogják tenni a leépítést. Már most is itt van a vihar előszele, és nem a Blog körül, sokkal inkább irodák mélyén kelt majd hullámokat.

Be fogják zárni az otthont? Sajnos, ezt a hírt cáfolni nem tudjuk.  

Amennyiben a nyomokkal együtt az otthont is meg akarják semmisíteni, vajmi kevés lehetőségünk van a megmenekülésre.
Lenne még itt egy utolsó dolog, amivel el lehetne kerülni mindezt. De ez már nem fog összejönni, eddig sem sikerült. Leírom azért a képtelennek tűnő ötletemet. A dolgozóknak össze kéne fognia. Egy igazi tüntetést kellene szervezni, most nem a magamutogatásért, hanem azért, hogy megmaradjon a munkahelyük. Tudom, hogy első körben a hivatalos válasz az lehet, hogy „Elég volt a sorozatos vezetői visszaélésekből, megtesszük a szükséges munkahelyteremtő lépéseket”, vagy valami hasonló, a kedvelt, újraértelmezett szlogenek közül. Közben pedig hullanak a lakók, hullanak és hullanak. Végül nem marad lakó, nem marad munka sem.
Én az önök helyében nem hinnék el semmit az ígérgetésekből. Nézzenek körbe, és értékeljék ki, amit tapasztalnak. Nyugodtak és kiegyensúlyozottak a kollégák? Stresszmentes, és hatékony a munka? Kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat a feljebbvalóval? Precizitás és szakmaiság jellemzi az ellátást? Végül, de nem utolsósorban, jó közérzetűek a lakók?
Amennyiben a válaszaikban több a nemleges, mint a megerősítő, biztosak lehetnek benne, hogy a leépítési folyamat elkezdődött! Nincsen itt már kisegyház, magán-Blog, „Színes Géza” és egyebek! Csak központi ármány. Legjobban akkor teszik, ha nekiállnak méretes transzparenst fabrikálni, rajta a „A betegekért vagyunk – A betegekkel vagyunk”, vagy valami hasonló felirattal. Most tényleg ki kell vonulni! És most nem azért, mert erről szól a parancs. A saját jövőjükről van szó, mert Kiskunhalas nem tud új munkát adni 220 egészségügyi dolgozónak, és ugye tudják mit jelent ez…
.

23 megjegyzés:

  1. Holnap kapnak egy kis ízelítőt a vezetők! :)
    Beosztjuk!! :))))

    VálaszTörlés
  2. Remélem ezek után megjön sok dolgozó esze és nem akarnak munka nélkül maradni! Semmit nem szabad elhinni nekik mert minden szavuk hazugság! A pap is velük van, egy gerinctelen ember az is, igazán megtérhetne már!De csak bűnt bűnre halmaz! Az ősei forognának a sírjukba ha megtudnák mit művel a tékozló fiú!

    VálaszTörlés
  3. Szakszervezetbe kell tömörülni! Haladéktalanul.

    50% fölött nem adhatják el, nem zárhatják be az intézményt önhatalmúlag.
    Ehhez nem kell az igazgató és a megye hozzájárulása!
    Jobb fizetni a tagdíjat, mint munka és jövedelem nélkül maradni!

    VálaszTörlés
  4. Ne zárjuk!
    Bezárjuk?
    Mi szolgálná az ország érdekét jobban ?
    Szomorúan olvastam végig az első írást.Elkeserítő tényként értékelem,hogy az intézmény bezárásával fenyegetnek. Azért akarják bezáratni,hogy az igazságos elszámoltatás ne történhessen meg.Ha minden ember az iskolázottságának megfelelő helyen dolgozott volna,nem tartanának itt.A fenntartónak felelőtlensége miatt történhet meg ilyen, az igazgatói székbe gyakorlat nélküli embert ültet,a gazdasági vonalról már nem is írok ott sem alkalmasak a feladat ellátására a dolgozói. Most az elszámoltatás korszakát éljük,ezáltal szeretnék a pénzeket megszerezni amiket jogtalan kifizetések előztek meg. Munkahely teremtés helyett, a munkahely megszüntetések vannak folyamatba.Ez még arra is fel van használva,hogy a dolgozók ne merjenek igazat mondani,ne kereshessék az igazukat.A fenntartó az igazságot kendőzni igyekezetében arról elfeledkezik,hogy egyre jobban fogy az a dolgozó réteg akiknek az adóforintjaikból tartják fent a BKMÖ intézményét,azok forintjaiból működik az államháztartás is.
    Igazság helyett a bezáratás nem becsületes megoldás,vagy talán ez a legkézenfekvőbb az elszámoltatás elkerülésére. Néhány alkalmatlan vezető istápolása, 220 dolgozó munkahelyet megszüntető rossz döntést vonhat maga után?
    Egyre jobban fogy az adófizetők tábora,akiktől a levont összeget minden hónapba az államkincstárba juttatnak el.Sok kicsi sokra megy, ez az elv nem működik az már látható,pedig ez az egyetlen megoldás az államcsőd ellen is!
    Ész érvekkel kellene meg próbálni a helyes megoldást megtalálni a fent álló esetre.
    Mindenesetre Én azzal kezdeném,hogy a hatóság munkáját segítve az igazságra törekednék.
    Elszámoltatás, az legyen elszámoltatás! Minden érintett részére,nem a dolgozók megfélemlítése a cél.Mindenki a maga életének a kovácsa ki mit tett annak arányába vállalja a felelősséget a tetteiért. A fenntartónak kötelessége az igazságos eljárásba részt venni segíteni azt, vagy az azonnali felmentését kieszközölni a helytelenül eljáró dolgozóknak. 3,5,10 ember büntethetősége miatt, miért a többi 210 dolgozót kell riogatni büntetni a munkanélküliséggel. BEZÁRNI? Ezt az egy járható utat találta a fenntartó akkor ott sem képesek érdemi döntéseket megfontolni,sem a dolgozók javára sem az országunk felemelkedésére.
    Büntessük a bűnösöket! Ne azokat akik igazságot szeretnének és nyugalomban dolgozni!
    Egyet értek a tüntetéssel a munkahely megtartásáért, az igazságért a lakókért. Tájékoztatást ha kaphatunk az időpontjáról időben akkor mi is részt kívánunk venni rajta.
    Mit tesznek az emberekért,emberekkel vidéken
    az egész ország szívesen olvassa.

    WWW.Mediano.hu

    VálaszTörlés
  5. Bezárással,fenyegetéssel milyen érdekeket szolgál a Fenntartó?

    Nem az ország működését szolgáló döntések ezek!
    Olyan emberek hoznak rossz döntéseket,akik a fent szereplő intézménybe dolgozók bérének 10 X,20 szorosát keresik. A becsülettel helytállóan végzik munkájukat. Ezeket az igazság keresése miatt munkanélkülivé kell tenni. Erre már jó példának lehet nevezni U.E. kirúgását,mert az általa üzemeltetett honlapon a munkatársai és az érintettek hozzátartozói írják le sérelmeiket.
    Értelmes cáfolat nem érkezik,vagy csak nem látható.Régebben volt egy ellen blog ahol ezt az oldalt támadták,cáfolat azon sem volt olvasható,csak rágalom és hazugság.A fenntartó érdekeltségi körébe tartozó intézménybe már kettőbe is kilátásba helyezték a demonstrációt.
    érdekes felállásnak tartom,hogy mindkét intézetbe az igazságért az élet a munka jobbá tételéért csak demonstrálással érhetnek célba.
    A fenntartónak miért nem érdeke a munkahelyek megőrzése megfelelő életvitel mellett.
    Ez cáfolja Bányai Gábor tavaszi nyilatkozatát ami Vissza a munkaerőpiacra címet viselte.
    Kecskeméten, nem tudom csak saccolok 10-20 között lehet az a nem megfelelő dolgozó akiktől megválásával rendeződnének a munkahelyi konfliktusok.Megfelelő iskolával gyakorlattal egy új igazgató lehetne elfogadható megoldás.
    Kiskunhalason más a helyzet, mert ott csalás sikkasztás okirat hamisítás betegverés szexre kényszerítés meg egyebek vannak. Itt 20-30 embert gondolok elküldésre rászolgáltnak.Pl: olvashattunk parancsba adta a verést,osztályán történtek verések,vak asszonyt nyakon vág,úgy se tudja ki volt.Az ilyenek nem a betegek mellé teremtődtek. Ott a gyanúsított személyek elküldése és a hathatós vizsgálatok nem maradhatnak el.A fenntartó részéről az olyan embereket nem ildomos támogatni akik már a gyanúsítottak táborához tartoznak. Mert a vélemények azokról nagyon megoszlanak,ami egyre jobban körvonalazódni látszik. A betegek érdekeit, a dolgozók igazsághoz való jogukat támogassa a fenntartó.Ő szolgál és igazságot szolgáltat!
    Ezért szolgálja a népet! Szolgálni kötelessége az igazságot! Ha nem tudja érdemben szolgálni ezeket,akkor lemondásuk lehetne az egyetlen jó amit tehetnek.

    WWW.Független.N.J.

    VálaszTörlés
  6. Az Intézmény be zárja kapuit,ez jó címnek.
    De legközelebb úgy írjátok az intézmény bezárta kapuit a bűnösök előtt nem mehetnek be,ki vannak tiltva. Vagy távoztak és a kaput is becsukták utánuk.MATT

    VálaszTörlés
  7. Igen, a szakszervezet lehet az egyetlen eszköz a kezünkben!!! Hivatalos, legális, máshol is jól működik!!!!Ezért nem érhet hátrány senkit, és most tényleg a munkahelyünk a tét!! Akinek fontos, hogy legyen megélhetése szeptembertől is egy percig sem gondolkodhat,hogy belépjen-e vagy sem!!!

    VálaszTörlés
  8. Csak összefogással lehet megmenteni az intézetet.
    Már a juharosok is a tüntetést fontolgatják,mert az az egy megoldást találták igazságosnak.Mivel a fenntartó ugyancsak hátat fordít az igazságnak.
    Valami oknál fogva nem érdekük igazságos megoldást találni.Össze kell fogni egymásért a munkahelyünkért!Aki nem tart velünk az nem is való a betegek gondozására! István

    VálaszTörlés
  9. Kiszűrődne kik védik a lakókat és ki az aki a betegverést sikkasztást csalást meg az alkoholizmust.""x""

    VálaszTörlés
  10. Olyan intézkedéseket hoznak, amelyeknek "szakmai nívója kritikán aluli, amelyek ennél fogva alkalmasak a közigazgatásba vetett bizalom súlyos megingatására". Az igazgatót további 5 évre kinevező és a fegyelmezési jogkört is gyakorló képviselő-testület pedig az ámokfutást eltűri és még bátorítja is.Kendőzi a fel gyülemlett problémát, a megoldása helyett.El gondolkodtató milyen előzményei lehettek az eseményeknek,ha a fenntartónak inkább a bezáratás lett a megoldás a problémára mint a hazugság megszüntetése,felgöngyölítése.
    F.A.

    VálaszTörlés
  11. F.A.Azért védik a hazugokat mert ott is pénzek eltüntetése történt. Ez ellent mond annak amit Orbán Viktor és Budai Gyula hirdet és képvisel.
    Az elszámoltatást! Munkás

    VálaszTörlés
  12. Tavaly nyár óta ötven bejelentés érkezett a hatósághoz, huszonhárom intézménynél találtak szabályszegést, ebből öt esetben csak pénzbüntetést szabtak ki. A bírságok összege húszezer forinttól nyolcszázezer forintig terjed.
    A tizennyolc, bezárásra kötelezett és szociális igazgatási, illetve eljárási bírsággal is sújtott intézmény között van idősek otthona, valamint fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek lakóotthona is.

    VálaszTörlés
  13. Bányai Gábor széke inog!
    Nem kicsit, nagyon.

    VálaszTörlés
  14. Ne csak az intézetet zárják be,hanem Bányait és azokat akik miatt a döntéseit nem az igazság értelmében hozta meg!XY

    VálaszTörlés
  15. Bányai Gábor megyei elnök úr, eddig még egyetlen építő ötlettel nem állt elő.
    Módszere: hatáskörtúllépés (hatóságok számonkérése), üzengetés (hagyjunk fel a blogozással), félretájékoztatás (médianyilatkozatai), bűnbakkeresés (politikai támadás, egyházi támadás, feljelentők, bloggerek), fenyegetés (viszonper, intézmény bezárása), kirúgatás (U.E. kirúgatása), zsarolás (blogozás, vagy munkahely elvesztése és elhelyezkedés ellehetetlenítése a régióba)!

    Ezek közül melyik illeszkedik ön szerint a jobboldali, a polgári, a keresztyén értékrendbe? Melyik jellemzi a magyar értékrendet, problémamegoldást, kommunikációt?

    Elárulom önnek, egyik sem. Komoly szereptévesztésben van, ezt tudjuk: nem nekünk kell önt képviselni, hanem önnek minket és a betegeket. De ha ezt magyaráznom kell, akkor hiába is mondok bármit.
    Gyurcsány-féle retorika az öné (és az ön embereié): megbüntetjük aki feltárja és rámutat a visszaélésekre! El lehet menni, stb... Meggyőződésem, hogy ön nagy tévedésben van... Nem nekünk kell elmenni!

    Szíveskedjen újragondolni pályáját és kanyarodjon vissza oda, ahol még értelme, és haszna volt (a köz számára is) annak, amit csinált. Amíg még megteheti...
    Mert amit művel, az rombolás a javából, amiről nekem csak egy ámokfutó jut eszembe…

    A Bács-Kiskun megyében élő több mint fél millió (528 ezer) emberrel szemben, ön szerint az ámokfutása meddig tartható?

    VálaszTörlés
  16. Bányainak is megvannak számlálva a napjai.

    VálaszTörlés
  17. Neki csak igazán!

    VálaszTörlés
  18. Én már azzal megelégednék, ha az otthonból lennének kipucolva a "nem oda valók": Icuka és társai. Bányai meg tőlem megúszhatja, ha megjön az esze!

    VálaszTörlés
  19. Nagyon jól néznénk ki ha ezek csak úgy megúsznák!
    Bűnhődjön az egész MAFFIA család a büdös fejétől, a farkáig!

    VálaszTörlés
  20. Ezzel egyet értek! A fenntartó emberei a társadalomnak több kárt okoznak mint hasznot.
    Ilyen emberekre nincs szüksége sem az intézményeknek sem a Fidesznek.Mert amit a Fidesz képvisel ezek az ellenkezőjét teszik.

    VálaszTörlés
  21. Mert még nem tudják,hogy az igazságot,az elszámoltatást folytatja a Fidesz.Ahogy olvasni tud Bányai úgy tud gondolkodni is. Makogva.

    VálaszTörlés
  22. Igen. Becsukja az intézet a kapuit, a vezetők és az őket kísérő rendőrök mögött.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)