2011. június 2., csütörtök

Meddig kell (lehet) még tűrni? Emberségből elégtelen!


Ismét kevesebben lettünk. Szó szerint kilépett, azonnal elment tőlünk egy nagyon jó ápoló!  Sokszor kért segítséget a szolgálati utat betartva. Sajnos hitegetésen "hátba veregetésen" kívül mást nem kapott. Megbízható és szimpatikus ápoló, de mint tudjuk, nálunk másokkal ellentétben ez hátrányt jelent. Kiemeltük! Hogy Ő nem akarta? Kit érdekel? Egy dolgozónak nem lehet családi problémája!  Örüljön, hogy itt lehet és egyébként is kiemeltük! Mit akarhatott még? Ja, szabadságot? Hát azt most nem lehet! Kérdezzen rá úgy december felé, de akkor gyorsan, mert ejnye-bejnye lesz, hogy miért nem akart eddig szabadságra menni. Miért kell év végéig tartogatni azt az átkozott szabadságot? Nem, az nem lehet, hogy akart Ő menni, de mi nem engedtük el! Ilyet ne is állítson senki! Aki ezt állítja, az hazudik. Mi nem! Soha! Egyébként is, 30-an állnak a kapuban reggel 1/2 8-kor, később az még szaporodik. Sok köztük a gyakorlott, helyismerettel rendelkező ápoló is. Csak könyörögnek, könyörögnek az igazgatónak, hogy vegye már fel őket. Ezért nem számít, hogy pontos, precíz és mindenki által tisztelt munkatárs elmegy. Az, hogy közel 10 éves szakmai gyakorlata van és a betegek is elfogadták, az  az Ő baja. Majd jön más és 10 év múlva még ügyesebb lesz. Sok ez az idő vagy kevés? Döntse el mindenki magában. (De ha nem ő akar lenni a következő, akkor, hogy mire jött rá, ne mondja ki hangosan!) A therápiás ápoló meg örüljön, hogy magától elment, mert lehet, hogy már (vagy azóta) legalább 10 feljegyzés sorakozik ellene. 
Hogy Ő nem írta alá? Nincs jelentősége! Valaki leírta és tudjuk a valakinek, mindig igaza van! 
Hogy Ő ápolni akart és nem therápiásként dolgozni, az meg egyenesen hallatlan, szinte már-már lázadás.  Szörnyű lett volna, ha azt csinálja, amit szeret és amihez ért! Minek elrontani a beteget? Úgy tudjuk nem is pofozkodós, akkor meg, hogy tudna rendesen dolgozni?  Ugye-ugye, van itt ellene felhozható vád bőven! Örüljön, hogy elmehetett megrovás nélkül!
Mi azért nagyon sajnáljuk, hogy elment, azt meg főleg, hogy ilyen körülmények között távozott! Minden jót kívánunk neki és családjának. Tudjuk, hogy nehéz volt a döntést meghozni, de szeretnénk ha tudná, hogy ebben a nehéz helyzetben emberségből, Ő vizsgázott jelesre. 
  Nem akarjuk, de tudjuk hogy sorsát senki sem kerülheti el! Így az a "kedves, empatikus" főnővér  és két "intelligens", igen "magasan" képzett, "művelt" segítője is sorra kerül. Igen, igen a 3-as 7-es 9-es! Azt hiszem mindenki tudja, hogy nem a jövőheti lottószámok egy részét írom ide, jóslatként! Róluk van szó! Az intézet 3 gráciájáról, kik amerre mennek ott a boldogság, öröm, elégedettség sikítva menekül. Az ő örömük felhőtlen, megint kedves példaképeik, vezetőik kedvére tettek! Sikerült megalázni, megtiporni nekik is valakit, ugye kedves hármas főnővér? De szeretném ha tudnád, hogy nem te vagy a győztes, bár munkatársad sikerült lejáratnod, és egészségét tönkretenned a 9-es főnővérével együtt. Téged csak szánni tudunk, mert nincs már egy olyan bátor pillanatod, hogy számvetést készíts magadban. Magadról! Ha egyszer megmered tenni (poharas támogatás nélkül). Nagyon szomorú, lehangoló látványban lesz részed! Próbálj meg változtatni, mert gyermeked és unokád van! Meddig tudsz még szégyenkezés nélkül, a szemükbe nézni
?
  Az Anyakép és a nagymamakép nem ilyen, de még csak nem is hasonló! Amit te sugárzol és adsz, azt kapod vissza! Szomorú sors vár rád!  Azért én drukkolok neked, mert ha már arra rájössz, hogy abban a bizonyos kocsiban csak ötödik kerék vagy, a te értelmi szinteddel már ez is nagy eredmény lesz. Ne legyél magaddal elégedett! Büszke meg főleg ne!  Sajnos te is egy vagy azon munkatársak közül, kik a beosztásukat nem a tudásuknak, szorgalmuknak köszönhetik. Emberségről esetedben, beszélni is feleslege
s! 


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

33 megjegyzés:

  1. Megint bizonyosságot nyert,hogy az intézetünkben a seggnyalóknak hisznek. Azok a jó emberek azoknak el kell hinni mindent. A Jó ápolót a jó munkást megalázás éri hazug rágalmak feljegyzések róla amiről Ő nem is tudott nem,hogy aláírta volna. Most nem a Simon felelős az ilyenekért hanem a papocska. Ő ugyanazt csinálja mint az elődje. A jó munkásokat nem becsülik meg csak a hazug seggnyalókat. A papocskának már ez a második elégtelen igazságtalan döntése egy hónapi vezetése alatt!Csak a szabadság kiadásán múlott! Ha így halad akkor nem lesz itt szakmunkás egy sem. Meg felesleges neki az Ex kedve szerint cselekedni mert a szakmai vezető lesz az igazgató,nem a papocska. Jobb ha tőlem tudja. Arnold

    VálaszTörlés
  2. Hát igen az egyik elmenekült a másikat meg porig alázták hazugságaikkal! Az igazgató meg elhitte. A 9-es főnővérének a keze még itt is utólérte. Aki elment annak a bűne az volt, hogy a testvére a fönöke volt azon nyomozóknak akik dolgoztak a betegalázásokon. A másiknak a bűne pedig az, hogy magasabb iskolája volt a fönökénél és azt nem engedte szabadon garázdálkodni a kazettában!

    VálaszTörlés
  3. Azért aggatott mert a betegek pénzét nem engedte lenyúlni. Az új meg ezt még támogatja is.
    Nem gondolt még rá a pap ha így folytatja a dolgozók összefognak és kiebrudalják az intézetből ha ilyen dolgokat támogat,és a hazugságot. Többen vannak akik az igazságot akarják a pap meg csak a hazug rágalmakat támogatja.

    VálaszTörlés
  4. 17:18 Az igazgató nem hitte el, ő sem buta, csak azzal védekezik, hogy ő nem régóta van itt!
    Szája volna gondolom nemcsak a hazugságra, hanem a kérdésre is!
    Akinek fegyelmiket kellene osztogatni, az a védelme alatt áll, akinek meg jutalom kéne, annak fegyelmiket osztogat...

    VálaszTörlés
  5. Fordítva csinálja a dolgokat. 43 De egyáltalán meghallgatja a dolgozónak mi az álláspontja? mielőtt döntéseket tesz az ellehetetlenítéséért?

    VálaszTörlés
  6. Egy olyan embert ebrudaltak ki a th-s nővér állásból osztályra aki példa értékű munkát végez ha hagyják! Mondja meg nekem valaki melyik az a th-s nővér aki beteget kísér ki a kórházba? Semelyik! De a 3-ason neki kellett kimenni és mindig is akadályozta a munkájában a főnővér, azért, hogy elmondhassa nem tudja elvégezni a munkáját! Jó volna már pontot tenni annak a végére kinek a dolga beteget kísérni a kórházba?
    Vagy ez csak úgy személyre szabott?

    VálaszTörlés
  7. Igen személyre szabott. Csak Ő járt ki mert kötelezte rá a főnővére. Egyik osztályról sem mozdul ki beteget kísérni a therápiás nővér!

    VálaszTörlés
  8. A hálózat munkája belendült.
    Indul a helyezkedés, versengés megint... Ki tud többet besúgni, ki tud többet nyalizni, sütni,főzni,itatni a főnökséget...
    Az exigazgató ki akarja rúgattatni az újjal a régi (vélt) ellenségeit!
    A kijelölt áldozatokról a hátuk mögött feljegyzéseket írogatnak a senkiházi gyüttmöntek a főnökeik kérésére. Ezért tartanak egyeseket közpénzekből!
    Megáll az ész.
    És egyhelyben lecsorog az alsó szintekre...

    VálaszTörlés
  9. Mindenesetre nem a terápiás nővéré. De Ő a gyógyszerosztáskor is küldte,a másik nővér meg beszélgethetett annak nem kellett menni.
    Ezek a mondva csinált ürügyek. Akasztófára az ilyen főnővérekkel. Régen valaki írta kötelet nekik. Annak volt igaza. Akkor Ő már bele látott ebbe a hazudozós bandába! Néró

    VálaszTörlés
  10. Sajnos te is egy vagy azon munkatársak közül, kik a beosztásukat nem a tudásuknak, szorgalmuknak köszönhetik. Emberségről esetedben, beszélni is felesleges! ------------ Ez a mondat tetszik! De elmondható a 1-2-3-4-5-7-8-9-es osztály főnővéreiről mind!

    VálaszTörlés
  11. Nem tudom minek jön ide az a nővér therápiásnak, hisz itt dolgozik a volt élettársa akit elszeretett 2 gyermekes anyától? Micsoda munkaerkölcs van itt? Ezt az új igazgató sem éri fel ésszel annak az asszonynak milyen lehet, hisz kibékültek a férjével.
    Ez olyan mintha az igazgató idehozná a volt szeretőjét akivel lelépett a családtól! Kérdezze meg a feleségét mit szólna hozzá?

    VálaszTörlés
  12. Már nem tart sokáig! :) De nagyon fog fájni mondhatom:)

    VálaszTörlés
  13. Ebben az intézetben minden fordítva működik, aki jóságos, azt a vezetők nem tűrik, aki magasabb iskolával rendelkezik arra meg inkább büszkének kéne, hogy legyenek, de ehelyett inkább ellehetetlenítik a munkájában.

    VálaszTörlés
  14. Aki egy fokkal többet tud náluk vagy szebb, az már nem is jó munkaerő. Arra rá kell szállni elmarni ellehetetleníteni. Az új igazgató sem tud rendet tenni! Nem tudja vagy nem akarja a terrort megszüntetni. A 7 es osztályon is kezdhetné hiszen a 7-es főnővér jelentette fel Pénzes Tibit. Mind a kettőt el kellett volna küldeni.
    Ibolya

    VálaszTörlés
  15. A potyka Tv híradóban közölte Pályázatot írnak ki a pszichiátriai intézetbe igazgatónak. Gyakorlat iskolázottság kell 5 évre választják. Pályázatokat az interneten megjelentetéstől 30 napig lehet beadni. Akit érdekel figyelje. Gabi

    VálaszTörlés
  16. Akit egyszer porig aláztak;
    porig kell azért lehajolni,
    a méltósága-vesztett sorshoz
    méltóság - vesztve igazodni.

    Előtted ember ráng a porban?
    Megértem: belerúgni könnyebb.
    Még emberibb átlépni rajta
    könnyed sikkjével a közönynek.

    Mentséged is van, ha a lelked
    bátortalan feddése rád vall:
    másokért őrzött tisztaságod
    nem szennyezheted más porával.

    Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
    és hát derekad roppanó is,
    ápolt tüdődet is belepné
    a talaj menti szilikózis,
    hát nem hajolsz porig, ha porból
    akármi hív: kincs, ócska holmi. . .

    Pedig akit porig aláztak -
    porig kell azért lehajolni.

    VálaszTörlés
  17. Nálunk a szakmai vezető egy önelégült nulla.Szerintem azt sem tudja időnként, hogy merre van arccal.Az alatta levő nagyságról, végrehajtó hatalomról ne is beszéljek, őt egyszerűen nem is tudom jellemezni.Az lehet a szlogenjük, hogy nem baj ha utálják őket, nem baj ha a gondozók, ápolók utálnak bejárni, ez a jó.Az persze nem normális dolog mifelénk, ha egy főnővér vagy akármilyen vezető normális és szeretik az ápolóik.Az teljesen aberrált dolog.Na és a jelentés.Vagyis a JELENTÉS, ezt is nagyon szeretik, már nem tudom hogy ki mit jelent, és van e személyre szóló megfigyelési aktánk az irattárban.Mert feljegyzések készülnek, nyakra-főre.Tiszta III/III-as ügyosztály, vagy a szociális szféra???ilyen komcsi lett?Szeretnek jelenteni: úgy vélem ez sorozatos és elnyújtott orgazmust okoz nekik.Ha otthon nem megy a szex, és az önkielégítés nem okoz örömet, marad a JELENTÉS.Na meg az akták.Biztos van:Erzsi akta, Péter akta,Sári akta,József akta stb.Gondolom 70 évre letitkosítva, mint az olajügyek.Nekem is van biztos aktám, és JELENTÉS rólam, ez tuti.Időnként elővesznek, leporolnak,és én vagyok a gané dolgozó.Mert mindíg JELENTENEK rólam, mert így lesznek JELENTŐségteljesek ezek a karrierista,szocálisan túlérzékeny, empatikus férgek.

    VálaszTörlés
  18. Nálunk naponta tartanak beszámolót (eddig csak szóban) a nővérekről az igazgatónak! Nálunk nem csak a főnővér jelent, hanem a fűtő, a festő, a sofőr, a szakács! Az igazgatónk legnagyobb infósa 1 részeges fűtő, aki a magánéletünk legapróbb részleteit is kiadja 1 jólsikerült kocsmázás után! A magánéletünk, az anyagi hanyatlásunk okozza a legnagyobb örömforrást vezetőinknek! Néha kíváncsi lennék vajon otthon milyen örömforrásaik lehetnek, ha ennyire izgatják a dolgozók piti, siralmas miliői!
    Nálatok?

    VálaszTörlés
  19. Állítólag be akarják nálunk vezetni, hogy a szociban a főnővér, havonta jellemzés v. jelentést (????) ír rólunk a főnökség felé. Nekem ez nagyon ÁVH-s rendszernek tűnik. Felétek van ilyen? Ismeritek a rólatok írt jellemzéseket?Az a baj, hogy mi ápolók nem írhatunk róluk! Hol a demokrácia?Hülyék ezek?
    A felső vezetőimről meg van vastagon a véleményem, már mindenki utál a szociba bejárni dolgozni, mert akkora taplók.A lakókkal és a betegekkel semmi bajunk

    VálaszTörlés
  20. Én egy Pest megyei szociális otthon intézményvezetője vagyok január 1. óta. Nem könnyű a helyzetem, de mindig próbálok olyan döntéseket hozni, ami megfelel a fenntartók, a lakók és hozzátartozók igényeinek, elvárásainak is. Döbbenten olvasom a fórumot, hogy mi minden megtörténik, és hogy néhány helyen a minimális emberség sincs meg, ami elvárható lenne. Én (és az intézményem többi dolgozója) próbálunk mindent megtenni, hogy a ránk bízott idősek ne szenvedjenek hiányt semmiben. Ha nincs pénz, kreativitással pótoljuk, már amit lehet. Nálunk szerencsére jó a munkaközösség. Persze mindenhol van rosszakarója az embernek. Itt egy mentálos kolléga van, aki nyírná a nővéreket, ha hagynám. Mikor kritizálja a munkájukat, mindig mondom neki, akkor tegye, ha naponta megcsinál olyan minőségű és annyi munkát, mit ők. Sajnálom, hogy mellétek nem áll senki, és intézményvezetőként is azt mondom, jó ez az oldal, igenis tudni kell arról, ha egy intézmény rossz, mert a jók munkáját és dolgozóit is minősítik vele. A hírek mindig a rosszal/rosszakkal, nem jól működőkkel lesz tele, azt sosem fogják kiemelni, ha valaki jól csinálja, amit vállalt. Nekem minden elismerésem azoké az embereké, akik megpróbálnak munkájukkal valódi OTTHONT adni ezeknek a kiszolgáltatott embereknek, ahol az otthon nem egyenlő a tetővel a fejünk felett.

    VálaszTörlés
  21. Sziaszok kedves Kollégák!

    Sajnállak benneteket, mint intézményvezető. Elég rossz olvasni ezt a sok kiábrándult írást. Én igyekszem az ápolókat és szociális godozókat képviselni a fenntartó előtt, és kiharcolni mindent amit lehet. A szűkös normatíva és a behatárolt térítési díjak és jogszabályok no meg a szociálisan érzéketlen fenntartó között nehéz. Sokszor a gondozottakkal szemben is meg kell védeni őket. Néha persze kell szorítani a gyeplőn, mert elszáll egy-egy kolléganő. Én azt mondom, hogy minden aspektusból meg kell vizsgálni a dolgokat. Egy intézményvezetőn nagyon sok teher van. Oké, nem sz@rt töröl fillérekért, - és ezzel nem akarok védeni senkit - de bele kell gondolni: övé az anyagi és erkölcsi felelőség a lakókért, a beosztottakért, az intézményért, a fenntartó, a közig, államkincstár, antsz, kedvenc FSZH felé stb... Olyan bonyolult a szociális igazgatás, hogy tanítani kellene. És ez még csak a szociális része. Ott van a munka, tb, gazdasági, élelmezési rész. Higyjétek el nem könnyű. Én az intézményvezető kollégákkal találkozva, azt látom, hogy azért a nagy átlag igyekszik a dolgozók kedvében járni. Sokszor akkora lelki nyomás alatt vannak, hogy nem is lehet leírni. Napi szinten gondot jelent a törvények betartása, és az intézmény szabályos működésének biztosítása. Annyi felesleges hülye adminisztráció van, aminek semmi értelme. Ahogy látom: a törvények köszönő viszonyban nincsennek a valósággal. Bonyolultak, értelmezhetetlenek. A szakmai képviselet létezik, de nem működik. A szociális szervezetek el vannak, de igazán nem tesznek semmit. Sokszor senki nem tud semmit. És ekkor jön az, hogy nem panaszkodni kell hanem konzultálni, meg szakmázni stb. De! Beszélhetünk itt etikai kódexről, tudományról, szakmai konzultációról, konferenciáról, ilyen-olyan szupervízióról (ami persze hasznos dolog), öntönmjénező jogszabályalkotásról, amíg nincs anyagi és erköcsli megbecsülése, az ápolóknak és szoc. gondozóknak addig rossz kedvvel és kényszerből lesz a munka elvégezve, ami nem jó sem az ellátottaknak, sem az intézményvezetésnek. Ilyen feszült hangulatban nem lehet előre haladni. Amíg sok a kontár és az élősködő ebben a szakmában addig állni fog. Túl sokan akaszkodnak rá szolgáltatásban, oktatásban, reklámban, stb. Fel kellene már fogni, hogy a motorja az egésznek az ápolói munka. Ha rossz és hanyag, akkor a gondozottak, és a vezetés is feszültek. Legyenek idős központú otthonaink, de az ott dolgozók ne szolgák legyenek, hanem gondozók, akik szeretnek dolgozni, és megbecsülik őket. innen kellene kiindúlni. Aztán jöhet a többi.

    VálaszTörlés
  22. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  23. :) Úgy látszik valakiknek az elevenjébe tapintottunk:) Nem véletlen volt ez bizony szándékos! :)

    VálaszTörlés
  24. Ki lesz a következő? Páros vagy páratlan számú osztályról néztek ki maguknak valakit?

    VálaszTörlés
  25. 20,15 Igazad van nehéz lehet a vezetőknek,főleg a mi intézetünkbe. Nem értenek ahhoz amit csinálni kellene nekik. Ezt még nehezebbé tették maguknak azzal,hogy néhány talpnyalóra hallgattak. Ha jó viszony lett volna a vezetés és az ápolók között mindenkivel oda vissza, akkor nem süllyedtek volna a vezetőink ilyen mélyre.Az új igazgató azt folytatja amit az előző abba hagyott.Hazudik fegyelmit osztogat azoknak aki nem érdemlik meg. a szabadság kiadását nem tudja kieszközölni,nem igazságos döntéseinek köszönheti már az utálatot amit éreznek iránta.Nem az igazságot akarja hanem a hazugság ösvényébe befelé indult.Az exre hallgat az a vétke. Akkor nem lett volna szükségük a hazudozásra ha jó a viszony mindenkivel. Mert az is hátrány ha nem érti ki magát a rábízott munkában,de ha még az emberséges vonásait gondolkodását is elveszti miközben érezteti, Én vagyok az igazgató, meg a törvényt akkor idáig süllyednek ahol most vannak. Az a jó vezető aki mindenkit meghallgat nem csak egy két talpnyalót. Mert minden embertől ,minden beszélgetés alkalmából tanulni lehet. Azzal lehet tiszta képet kapni a saját munkánkról, hogy jól csinálunk valamit vagy rosszul.Ennek eléréséhez tiszta szívvel nyitott szemmel,és a dolgozók megbecsülésével lehet eljutni. István

    VálaszTörlés
  26. Az utolsó mondatok kritériumának már az új igazgató sem felel meg nem,hogy a régi. XY

    VálaszTörlés
  27. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  28. Hazudnak tudják,hogy verik a betegeket,és mégis azt állítják nem történt semmi.Ugye a 9 -rs is párszor parancsba adta a verést. Akkor élvezkedett amikor az ápoló verte a beteget.
    Szörnyű egy nőszemély. Néró

    VálaszTörlés
  29. A terápiás nővér fogyasztónál az nem állja meg a helyét hogy kétszínű,mert a színnek nincs annyi változata ami rá illik!

    VálaszTörlés
  30. A 7-es oszt KJ,a 3.as oszt Zsömbi,és a betegek kiránduló pénzét lenyúló kaméleon,az emberileg,és szakmailag egy színvonal össze értek mint a befőtt,ott a béka valaga alatt 3-rom ásónyommal lejebb!

    VálaszTörlés
  31. 20,15 Láthatja itt annak van becsülete aki veri a beteget,hazudik lopja a lakók pénzét.Aki szívét lelkét kiteszi értük azt elmarják megalázzák, fegyelmit osztogatnak nekik. A betegverők meg a hazudozók meg kitüntetésbe részesülnek. Ha így közelíti meg a kérdést akkor Önmagától is rájöhet milyen vezetőink vannak. MATT

    VálaszTörlés
  32. Olyan vezetőink vannak,hogy a tisztességes, emberséges gondolkodás még köszönő viszonyba sincs velük. Néró

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)