2011. július 19., kedd

Újabb két vádlott
a Juhar utcai iskola ügyében

. 
Újabb két pedagógus ellen emeltek vádat a Juhar Utcai Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézmény ügyében. F-né K. Ibolya szociális intézményegység-vezetőt, valamint K. István pedagógust személyi szabadság megsértésével vádolják, és börtönbüntetést szeretne elérni velük szemben a kecskeméti ügyészség.


Májusban még azt írtuk, hogy az állásából felfüggesztett igazgatónő, Kimpián Ildikó mellett további 25 dolgozó ül majd a vádlottak padján. Ők azok, akik – az ügyészség szerint – közreműködtek abban, hogy egy hatszor öt méter alapterületű, linóleumpadlózatú, rácsos ablakú, bekamerázott, kezdetben fából, később vasból készült ajtajú „dühöngőbe” zárjanak a pedagógusok Juhar Utcai Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézményben nyolc gyermeket és négy fiatal felnőttet.

A 26 személyből álló vádlotti kör azonban most további kettővel, a szociális intézményegység-vezetővel és tanár kollégájával bővült. Ami egyébként nem okozott meglepetést az intézményt közelebbről ismerők körében. Ők ugyanis éppen azt mondták a pótvádirat hírét véve hétfőn, hogy mostanáig azon csodálkoztak: hogyan maradhatott ki a két személy májusban a vádiratból. Különösen a szociális intézményegység-vezető, akit sokan kifejezetten „dühöngő-kulcs felelősnek” tartottak az intézményben.

Az ügyészség pótvádirata szerint K. István pedagógus egy romló egészségi állapotú, 17. életévét betöltött lány bezárásban vett részt. Ez 2009. december 27-én délelőtt történt. A lányt az iskola első emeletén kialakított „dühöngő” szobába zárták: a korábbi vádiratban szereplő 4 terheltnek segített ebben a férfi.

A szociálpedagógus, gyógypedagógus, szociális szakvizsga pedagógus szakvizsgás szociális intézményegység-vezető – az új vádirat szerint – egy 13 éves fiú bezárásához adott engedélyt 2008. október 29-én. A fiút azért zárták be a dühöngőbe a Juhar utcai intézmény képzett pedagógusai, mert „hisztizett”. A bűncselekményt elkövető pedagógusok, telefonon tájékoztatták erről F-né K. Ibolyát, aki egyetértett a fiú elkülönítésével.
A két új vádlott ügyét várhatóan egyesítik a 26 előző vádlott ellen folyamatban lévő büntetőüggyel. A Kecskeméti Városi Ügyészség azt kéri a bíróságtól, hogy halmazati főbüntetésül F-né K. Ibolyát és K. Istvánt is börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítéljék. A kiszabott szabadságvesztés végrehajtását azonban próbaidőre függesszék fel.
.

Baon.hu

5 megjegyzés:

  1. Lassan az igazság felé tartanak a juharos ügyek!
    Májusban kimaradottak is sorra kerülnek. Úgy gondolom ilyen formán lesz ez halason is. Azért,hogy nem történt semmi ahhoz képest van 3 vádlott betegbántalmazó, és 5 gazdasági bűncselekményes, + ezeket támogatók is a hatóság félrevezetéséért majd be kerülnek a mókus kerékbe.
    István

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek Istvánnal! Lassan, de biztosan Halason is horogra kerülnek! :)

    VálaszTörlés
  3. Megérdemlik, bár nem függeszteném fel a büntetés végrehajtását, kipróbáltatnám velük milyen vasajtós, zárt helyen eltölteni akár egyetlen órát, éjszakát - csak úgy!!! az általuk gyógypedagógia módszerként alkalmazott módon! S Ők legalább tudnák, értenék, miért is kerültek oda.
    Így legyen a halasi "embertelen" emberekkel is!!!

    VálaszTörlés
  4. Hogy van ez?
    A Juharon alakulnak a dolgok,Halason mint ha két éve megállt volna az élet!!
    Igaz a Juhar a Halasihoz képest"KIS MISKA"!

    VálaszTörlés
  5. Bányai meg Kastyák segítik a nyomozás hátráltatását,nyomok eltüntetését akadályozzák az igazság kiderítését. A bírák a Fidesz kívánsága szerint szépítik a dolgokat. Nem számít milyen értékek tűntek itt el,az adófizetők majd fizetnek, újabb adónemet kell csak kitalálni.
    A BKMÖ -nél is lenne mit vizsgálni a hatóságoknak.Ott is felmerül a hűtlen kezelés.
    Gabi

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)