2011. szeptember 16., péntek

Mosom kezeimet... mindhiába


Tegnap a megbízott igazgató bejelentést tett, miszerint ő marad december 31-ig a megbízott igazgató.
Magyarázatul hozzáfűzte, hogy a benyújtott pályázatokat nem találták jónak, ezért, majd a kormányhivatal az átvételt követően újra dönt a pályáztatásról.
Hm?

A hír, több ponton sántít, még ha igaz lesz is… Mert nálunk tudjuk, bármi megtörténhet.

Hivatalos értesítést kaptam a héten, a meghallgatás időpontjáról, az igazgatói állásra kiírt pályázat ügyében.

Bányai Gábor és Vincze István mb. igazgató, milyen alapon hint el olyan információkat, melyeket hivatalosan nem erősítettek meg?

Nem tetszettek a benyújtott pályázatok? Kinek, és milyen szempontok alapján? S miért, ők értesülnek erről elsőként? Hogy az én pályázatom nem tetszett mindenkinek, azon nem csodálkozom, mivel alapjaiban kívánok változtatni az eddigi felálláson, hozzáálláson és működésen.

Hárman nyújtottunk be pályázatot. Két szakember és egy laikus – a jelenlegi megbízott igazgató -, aki viszont nem felel meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. Csakúgy történik ez is, mint tizen évvel ezelőtt… Ennek ellenére, a nem tetszett pályázat nem szakember benyújtóját, megerősítik megbízott igazgatói státuszában? Milyen ismerős ez is, hiszen épp lemondása előtt – pályáztatás nélkül - hosszabbították meg 5 évre, a botrányoktól elhíresült intézmény igazgató asszonyának kinevezését...

Az elégedetlenek mindig is az információ birtoklását tekintették felemelkedésük zálogának. Ezért tudott ilyen remek besúgórendszer kiépülni kishazánkban.
Idő előtt – hatalmunk fitogtatása céljából – elsütni meg nem erősített információkat, nagy hiányosságról árulkodik, de ebbe most ne menjünk bele. Ráadásul ez a bejelentés nem az információáramlás biztosításáról szól, - amivel az intézményünk sohasem dicsekedhetett, – hanem az információkkal történő visszaélésről.

Kinek az érdeke mindez? Kik járnak jól a helyzet fenntartásával?
(Ha kicsit belegondolnak, megkapják a válaszokat.)

Mosom kezeimet? Mentjük, ami menthető? Időhúzás, elévülés? Kihátrálás a felelősségre vonás alól?

Elárulok egy titkot, Pilátus, - a közmondással és a közhiedelemmel ellentétben - nem véletlenül került a Credóba. Nem volt ártatlan, se ártalmatlan. Bár óvva intették, hogy  tartsa távol magát ettől az ügytől, nem fogadta meg a tanácsot. Fontosabb volt neki az igazságnál, hogy megmaradjon a hatalma. Neki kellett a törvénytelenséget jogszerűsítenie! Hiszen a zsidók a saját vallási törvényeiket is megszegték ezzel, Pilátus pedig az ártatlannak vélt és talált embert szolgáltatta ki igaztalanul a kereszthalálra…

Adnék egy jó tanácsot azoknak, akik mossák kezeiket… Azoknak, akik ártatlanokat hagynak keresztre feszíteni... Tartsák magukat távol a törvénytelenségtől és a törvénytelenektől!
A véreskezű gnómoknak már nem adok tanácsot… nekik késő…


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

19 megjegyzés:

  1. Megy a mutyi rendesen a megyénél,mint mindig!

    VálaszTörlés
  2. Nem lesznek elfelejtve a kormány váltás után,nem tudnak majd a mentelmi "joguk"mögé bújni!
    Ígérjük lesz elszámoltatás,de az is lehet hogy
    leszámolás mint most!!!

    VálaszTörlés
  3. A megbízott "igazgató úr" ezzel nagy óngólt rúgott! Ilyet ő nem mondhat, hiszen még hivatalosan nem hirdettek eredményt.
    Kíváncsi vagyok, ezt most, hogy tusolják el Bányaiék, hiszen nagyon kilóg a lóláb!

    VálaszTörlés
  4. VERÁNKAI tájékoztatás!
    Az igazgatói beosztás 2011 október 1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának módja postai úton. Pályázatnak a Bács-kiskun megyei közgyűléselnöke címére.Bányai Gábor 6000 Kecskemét Deák F.tér 3 szám alá.4078-2/2011 azonosító számon. A beosztás megnevezését igazgató VÉGZETTSÉG alapján betölthető munkakör.
    A pályázat elbírálásának határideje 2011 szeptember 30. Pályázatok szakbizottsági meghallgatása közgyűlési döntés.

    2010 Novemberében kiadtak egy tájékoztatást a köznépnek.Miszerint Veránka panzió készen van
    ünnepélyes átadás megtörtént. De újabb híradásban már február 28 ra lesz készen további 49 millióval több önerővel. Bányai Gábor szavaival folytatom:Folytatjuk a megkezdett munkát.!Ne tedd mással, amit magadnak sem kívánnál.! A megye szociális intézményeiben az ellátás és a munkavégzés körülményeinek a javítása. Egyszer már a pályázat kiírása helyett újabb 5 évre meghosszabbították a volt igazgatónő státuszát.
    Ami először pályázat,utána nincs pályázat.
    Mégis bukott az igazgató,amire a betegeket védeni képtelen munkatársak nem is gondoltak.
    Most ugyanolyan tájékoztatást produkál a fenntartó mint a panziós témánál. MEGBÍZHATATLAN! Meg lehet támadni a megyei döntést!( A pályázók figyelmébe )
    Türelem Igazság bölcs szemléletváltással túl lehet jutni a nehézségeken,becsületesen is lehet elbírálni dönteni. Már amennyire erre képesek a megyénél,több rossz döntésüknek lehettünk a tanúi az utóbbi két évben. Talán hozzáértő szakemberek hiányoznak a megyénél is.Csak úgy mint a juharutcai iskolánál vagy a Halasi fogyatékos intézetben.

    WWW:Mediano.hu

    VálaszTörlés
  5. Simon is ki lett nevezve öt évre. Ez is úgy lesz.
    Bányai már a saját pozícióját nem kockáztatja meg hazugsággal félrevezetésekkel. Kimpián már azt mondta az Ő beleegyezésével működött a dühöngő.
    Mária

    VálaszTörlés
  6. Kell egy balek akit a pénzek eltüntetéséért felelősnek mondanak ki. Simon Ilonát védi Bányai és Nagy Ferenc annyira,hogy inkább a pap bukjon.

    VálaszTörlés
  7. Egyszerűen döbbenet amit itt olvastam! Nem kapok szikrát! Azért keveredtem erre a lapra, hogy tájékozójak némileg a szociális szféráról kialakult véleményekről. Hát érdekes élményben lett részem. Hál'Istennek saját tapasztalatom nincs az ügyben, de több kolléganőmnek igen. Az ő véleményük alapján mondhatom, hogy vegyes az intézetek hozzáállása a gondozottakhoz, de ez az egészségügyben is így van. Van jó és van rossz szolgáltató is, mint ahogy dolgozók közt is van elhivatott, és van lógós, nyaló és becstelen. Véleményem szerint a vezetésen múlik szinte minden. Hogy mit tűr el és enged meg, és mennyire tartatja be a szabályokat, mennyire korrekt mind a fenntartó, mind az ellátottak és a dolgozók felé. Ha a vezetés megfelelő, eltudja érni, hogy jó körülmények közt éljenek a lakók és dolgozzon a személyzet. Ehhez erős jellem, akarat és kitartás kell, no meg jó emberismeret, hogy ne tudják félrevezetni a túlélésre hajtó seggnyalók.
    Vagy lehet, hogy tévedek? De szerintem nem. Abban mindenesetre egyetértek, hogy a fejétől büdösödik a hal. Ha meg valaki nem alkalmas a posztjára, hát jobb ha távozik onnét. Akár beosztottról van szó, akár vezetőről.
    És azzal is egyetértek, hogy az ember ne szarjon a saját fészkébe. Ha annyira rossz és elviselhetetlen a helyzet a munkahelyén saját érdeke is, hogy távozzon, mert a sok stressz előbb utób pszicho-szomatikus megbetegedésekbe fog torkollni. Az a sok keserűség ami egyes hozzászólásokból kitűnik nagyon lélekromboló munkakörülményekre utal.

    VálaszTörlés
  8. . Miért vannak tele a szocik az eltartási szerződést köttöt idős, pszichés emberekkel?

    VálaszTörlés
  9. Sajnállak benneteket, mint intézményvezető. Elég rossz olvasni ezt a sok kiábrándult írást. Én igyekszem az ápolókat és szociális godozókat képviselni a fenntartó előtt, és kiharcolni mindent amit lehet. A szűkös normatíva és a behatárolt térítési díjak és jogszabályok no meg a szociálisan érzéketlen fenntartó között nehéz. Sokszor a gondozottakkal szemben is meg kell védeni őket. Néha persze kell szorítani a gyeplőn, mert elszáll egy-egy kolléganő. Én azt mondom, hogy minden aspektusból meg kell vizsgálni a dolgokat. Egy intézményvezetőn nagyon sok teher van. Oké, nem sz@rt töröl fillérekért, - és ezzel nem akarok védeni senkit - de bele kell gondolni: övé az anyagi és erkölcsi felelőség a lakókért, a beosztottakért, az intézményért, a fenntartó, a közig, államkincstár, antsz, kedvenc FSZH felé stb... Olyan bonyolult a szociális igazgatás, hogy tanítani kellene. És ez még csak a szociális része. Ott van a munka, tb, gazdasági, élelmezési rész. Higyjétek el nem könnyű. Én az intézményvezető kollégákkal találkozva, azt látom, hogy azért a nagy átlag igyekszik a dolgozók kedvében járni. Sokszor akkora lelki nyomás alatt vannak, hogy nem is lehet leírni. Napi szinten gondot jelent a törvények betartása, és az intézmény szabályos működésének biztosítása. Annyi felesleges hülye adminisztráció van, aminek semmi értelme. Ahogy látom: a törvények köszönő viszonyban nincsennek a valósággal. Bonyolultak, értelmezhetetlenek. A szakmai képviselet létezik, de nem működik. A szociális szervezetek el vannak, de igazán nem tesznek semmit. Sokszor senki nem tud semmit. És ekkor jön az, hogy nem panaszkodni kell hanem konzultálni, meg szakmázni stb. De! Beszélhetünk itt etikai kódexről, tudományról, szakmai konzultációról, konferenciáról, ilyen-olyan szupervízióról (ami persze hasznos dolog), öntönmjénező jogszabályalkotásról, amíg nincs anyagi és erköcsli megbecsülése, az ápolóknak és szoc. gondozóknak addig rossz kedvvel és kényszerből lesz a munka elvégezve, ami nem jó sem az ellátottaknak, sem az intézményvezetésnek. Ilyen feszült hangulatban nem lehet előre haladni. Amíg sok a kontár és az élősködő ebben a szakmában addig állni fog. Túl sokan akaszkodnak rá szolgáltatásban, oktatásban, reklámban, stb. Fel kellene már fogni, hogy a motorja az egésznek az ápolói munka. Ha rossz és hanyag, akkor a gondozottak, és a vezetés is feszültek. Legyenek idős központú otthonaink, de az ott dolgozók ne szolgák legyenek, hanem gondozók, akik szeretnek dolgozni, és megbecsülik őket. innen kellene kiindúlni. Aztán jöhet a többi.

    VálaszTörlés
  10. Én úgy látom az egészet, hogy sajnos eljutottunk odáig,hogy egy ápolónő nem azért ápolónő mert szereti csinálni a munkáját. Hanem azért , hogy minél átlátszóbb legyen a fehér nadrág ,és minél mélyebb legyen a dekoltázs.Nagyon kevesen vannak már akik igazán azért dolgoznak a szakmába,mert segíteni szeretnének egy beteg emberen vagy éppen utolsó napjaiban valakinek.Meglátszik mert a beteg is másképp viselkedik az emberrel ha kedves,de sajnos vannak kolléganők akik ezt nem tudják elviselni,és igy nagyon szívesen fúrják a másikat ha egy kicsit kedvesebb a többieknél.A főnővérekről meg csak annyit,hogy egyáltalán nem engedném ,hogy nyugdíj mellett is rázza a lábát egy munkahelyen, ha valaki nyugdíjas akkor maradjon otthon. puszi minden kedves nővérnek............

    VálaszTörlés
  11. Attól, hogy átlátszó a nadrág még kedves az ápolónő. Én úgy jártam, hogy amikor elkezdtem dolgozni, nem volt rám megfelelő méretű ruha (38) és kaptam 46-osat, hát lógott rajtam, és az alján volt a pecsét, még elvágatni se lehetett. És férfi osztályon dolgoztam és a férfi betegek mondták, hogy rám alakítják, mert igen szerencsétlen a látványom abban a köpenyben. Úgy, hogy a betegek is igénylik az igényes nővérkét. Én ezt saját bőrömön tapasztaltam.

    VálaszTörlés
  12. Arról meg a dolgozók nem tehetnek, hogy igényesebbek a trampli főnöküktől.

    VálaszTörlés
  13. Kedves 6:51!
    Lehet hogy nagy a nyomás az intézeti vezetőkön, de attól még emberségesek lehetnének. Nem biztos, hogy ha magas lóról beszél a beosztottjaival az jó, mert onnan nagyot lehet esni. És ha véletlen nem a segnyalósai véleményét hallgatja meg, hanem a másik felet is, de sajnos erre nincs példa. Úgy, hogy ne gyere a főnök vállán nyugvó teherrel. Ha alkalmatlan rá mondjon le. Ne az legyen a mondókája, hogy ellehet menni, mert sokan állnak helyettetek kint a kapuban munkát keresni. Nem hiszem, hogy aki 20 éven át becsülettel dolgozott, most egyszeribe alkalmatlan a feladata ellátására.

    VálaszTörlés
  14. Nem értem miért a megbízott igazgató kap először tájékoztatást, hogy a pályázatok nem jók. A pályázókat kiértesítették vagy őket úgy gondolja a megye ez a kérdés nem érinti?

    VálaszTörlés
  15. 15,09 Bányai a papot akarja igazgatónak ez tuti.
    Minden aljasságot megtesz azért,hogy Ő legyen.
    Nem érdekes neki,hogy nincs iskolája,mert neki sincs a megye vezetéséhez. Azért nem tudta ezeket az ügyeket normális ellenőrzésekkel megoldani.
    Neki is tanulni kellene még az emberségességet is.
    F.M.

    VálaszTörlés
  16. 6,51 Azért van alkalmas vezető is! Aki minden emberével, dolgozójával beszélget meghallgatja a véleményét,sőt még tanácsot sem restell kérni ha úgy érzi nála többet tud a másik szakember.
    Az olyan embernek nem súly nyomja a vállát,mert nem felejtette el,hogy Ő is csak egy ember. Neki is vannak hibái, de az emberségét a becsületét nem adja el forintért,sem hazugságért. Ebbe az intézetbe amiről itt olvasni lehet,ilyen nem létezik mert akkor nem történhettek volna meg ezek az itt olvasható események. Milyen vezető az aki a betegbántalmazókért tüntet? Mikor Ő felel a betegekért, Hitvány!

    VálaszTörlés
  17. Lehet, hogy ez is úgy igaz, mint, hogy az utcafrontról lekellett szereltetni a rácsokat. Ott soha nem volt. A kamerába is hazudott, miből gondolják, hogy most nem?

    VálaszTörlés
  18. 19:18!
    Lehet, hogy el kellene távolítani a megyétől. Ott kellene kezdeni! Fentről kell lefelé takarítani.

    VálaszTörlés
  19. Ahogy Ők besöpörték a szönyeg alá a problémákat Őket is úgy kellene kisöpörni. István

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)