2011. november 17., csütörtök

Bezárhatják a pszichiátriai osztályt, ahol megalázták a betegeket !

Javasolja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, hogy azonnal zárják be a kiskunhalasi pszichiátriai intézet hetes számú osztályát, ahol számos beteg bántalmazásáról és megalázásról érkeztek hírek. A minisztériumi vizsgálat javaslatai szerint az itt ellátottakat az alapbetegségüknek megfelelő osztályon kell elhelyezni. Az intézményt már az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is vizsgálta. Az intézetben korábban verték és megalázták a betegeket egyes alkalmazottak, az ügyben idén januárban per is indult. Volt, akit szexuális játékokra kényszerítettek. "A szexuális dolgokkal kapcsolatban showműsorszerűen buzdították őket főként férfi ápoltat férfi ápolttal való együttlétre" - mondta az otthon egyik volt dolgozója. Egy másik még ott dolgozó ápolónő pedig azt mondta, hogy egyik alkalommal, amikor ment dolgozni, hívták a kollégái, hogy mutatnak neki valamit. Akkor látta, hogy két beteg orálisan elégíti ki egymást. Egy másik eset kapcsán pedig azt mesélte, hogy szabadság után visszament dolgozni és az egyik kollégája azzal fogadta, hogy az előző este úgy megverték az egyik lakót, hogy azon imádkoztak, hogy érje meg a nappalt, mert különben baj lesz.             ( ugye tudjuk kikről van szó!? ) Még nem lettek ezek az emberek számon kérve de ami késik az nem múlik!!! Jönnek még az álmatlan éjszakák!

7 megjegyzés:

  1. Mi a sz@rral foglalkozott a szakmai vezető, és az intézet főápolónője??? Ja a saját munkájukat nem végezték el, másokat meg a semmiért is b@szogatják! Hát itt az eredmény4

    VálaszTörlés
  2. Jegyzőkönyvek készültek az embertelen verésekről, a homoszexuális erőszakról, az intézet vezetője mégsem tett lépéseket, lényegében eltussolta a történteket, írja a Magyar Nemzet az ügyben nyomozó ügyészek állításai alapján.

    VálaszTörlés
  3. Lehet a hetes osztály nem is hetes hanem egyes? az Egyes meg az ötös? Vagy ki tud már eligazodni,

    VálaszTörlés
  4. Nem történt semmi?????
    Nem fog semmi sem történni!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  5. Megerőszakolt betegek: bezáratnák a pokoli pszichiátriát
    Kiskunhalas - Javasolja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, hogy azonnal zárják be a kiskunhalasi pszichiátriai intézet hetes számú osztályát, ahol számos beteg bántalmazásáról és megalázásról érkeztek hírek.

    delmagyar.hu

    VálaszTörlés
  6. Nem bezárni kell! A betegbántalmazókat kell eltávolítani a betegek mellől. Olyan vezetőket orvosokat kell alkalmazni akik a lakókért állnak ki! NEM A BETEGVERŐKÉRT! Ezt már a minisztériumban is kitalálhatták volna! Olyan embereket alkalmazzanak az ilyen intézetekben akik tisztességgel vannak a beteg emberek jogai nyugodt életének biztosítása iránt! Ibolya

    VálaszTörlés
  7. Könnyebb nekik hazudni a bántalmazókért,mint a betegek nyugalmáért harcolni. Csak akkor az orvosok is menjenek a betegverőkkel együtt el az intézetből. Nem a betegverőkért tették le az eskűt. Vagy tévednék? Bennfentes.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)