2011. november 15., kedd

Nem voltak figyelemmel egy ide vonatkozó miniszteri rendelet előírására.Felszámolnák a hetes osztályt

Új, korszerű terápiás szemlélet és eljárások bevezetését javasolták a szakemberek korlátozó intézkedések helyett a kiskunhalasi intézményben. Ezenkívül ellátotti önkormányzatok létrehozására is javaslatot tettek, amelyek ellátási típusonként, illetve az egy épülettömbben található gondozási egységek ellátottainak részvételével működhetnének. Ismert, hogy 2010 januárjában két, azóta kilépett ápolónő tett ügyészségi feljelentést, mert a pszichiátrián több kollégájuk brutálisan vert betegeket. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) vizsgálata során megállapította, hogy az intézményben nem voltak figyelemmel egy ide vonatkozó miniszteri rendelet előírására, amely a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szól. Eszerint a pszichiátriai betegek, valamint a szenvedélybetegek otthona a személyes gondoskodás más formáival csak akkor szervezhető együtt, ha az ellátást igénybe vevő elkülönített ellátása biztosított. Az ellenőrzés rávilágított, hogy az intézményben sérült a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény egyik előírása is, miszerint a fogyatékos személyek otthonában elkülönítetten kell megszervezni a kiskorúak és a felnőttek, valamint az enyhe értelmi fogyatékos és a középsúlyos vagy súlyos értelmi fogyatékos személyek elállását. Kiskunhalason ugyanis nem megfelelően alakították ki a gondozási egységeket, és a fogyatékos személyeket egészségügyi diagnózisuktól függetlenül helyezték el. E jogszabály szerint a speciális egyéni eltiltást igénylő személyek részére külön-külön, egyes ellátotti csoportok szerint speciális intézményt kell kialakítani, az egyes csoportokban legfeljebb húsz fő helyezhető el. Ennek ellenére a kiskunhalasi pszichiátrián nem alakítottak ki speciális gondozási egységet. A korlátozó intézkedések alkalmazásának rendjét az NRSZH ellenőrzése szakmailag megfelelőnek találta, de az egyes esetek vizsgálata alapján azt is megállapította, hogy a krízishelyzetek megelőzhetők lettek volna, ha a meglévő eszközök mellett olyan szakmai eljárásokat dolgoznak ki az intézményben, amelyekkel kezelhették volna e problémákat.

7 megjegyzés:

  1. Ezzel a MTV1 is foglalkozott tegnap reggel.
    Azért mert nem voltak kidolgozva szakmai eljárások, attól még nem lett volna szabad verni a betegeket. Nem kellett volna a betegverőkért tüntetni. Vagy ez a szakmai oldala az ellátásnak
    Önöknél? Evelyn

    VálaszTörlés
  2. OS nyitóoldal › Hír



    2011. november 16., szerda 07:51

    Újabb hiányosságok a kiskunhalasi pszichiátrián
    Budapest, 2011. november 16., szerda (OS) - A Minisztérium vizsgálata is talált kivetnivalót a működésben

    Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának vizsgálata után most a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is lezárt egy vizsgálatot a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonával kapcsolatban. A Minisztérium megállapításai szerint több pontban is találtak problémát az ellátásban, a javaslatok pedig jó néhány tekintetben átszervezést kezdeményeznek az intézet működésében. A vizsgálatot követő javaslatok között szerepel például az intézet 7. osztálya jelenlegi működtetésének azonnali felszámolása és az ellátottak alapbetegségének megfelelő osztályon való elhelyezése – a 7. osztály volt az, amelynek két ápolónője tavaly év elején beszámolt az osztályon történő visszaélésekről (egyes lakók bántalmazása, megalázása), ezzel kirobbantva az intézettel kapcsolatos botrányt. A minisztériumi vizsgálat javasolja a korlátozó intézkedés alkalmazása helyett új, korszerű terápiás szemlélet és eljárások bevezetését is. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium vizsgálata azért is jelentős, mert 2010 első felében többek között az – akkor még – Egészségügyi Minisztérium is folytatott már vizsgálatot az intézetben, ám az semmilyen visszásságot nem tárt fel. A Minisztérium mostani megállapításai és javaslatai sokat segíthetnek, hogy a pszichiátriai otthonban az emberi méltóság és emberi jogok követelményei maradéktalanul érvényesülhessenek. További információ: Tóth Gergely 70/330-5384 Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
    Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért

    VálaszTörlés
  3. Eltussolták az ápoltak megalázását.

    Jegyzőkönyvek készültek az embertelen verésekről, a homoszexuális erőszakról, az intézet vezetője mégsem tett lépéseket, lényegében eltussolta a történteket, az ügyben nyomozók elmondása alapján

    VálaszTörlés
  4. [ ... ]
    Az Európai Unió Alapjogi Chartájának az Egyenlőségről szóló címéhez tartozó 21. és 26. cikke értelmében tilos a fogyatékosság alapján történő megkülönböztetés, illetve el kell ismerni és tiszteletben kell tartani a fogyatékkal élő személyek jogát

    VálaszTörlés
  5. A mi Intézetünkbe milyen joga van a betegnek?
    Van joga félni az ápolójától, van joga teljesíteni az ápolója beteges utasítását( orális kielégítés). A vezetői utasításra a beteges hajlamú ápolókat kell védeni nem a lakókat.
    Mária

    VálaszTörlés
  6. A vezetők védjék csak a brutális ápolókat, majd buknak velük.

    VálaszTörlés
  7. Megérdemlik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)