2011. december 12., hétfő

Ez a verés nem verés…

 
Sokszor látjuk, hogy egy eseményre, vagy történésre, különböző módon reagálnak felelősök, attól függően, hogy mi a történés tárgya, vagy ki az alanya, illetve rájuk nézve ez, mit jelenthet…

Történt ugyanis a Mikulás ünnepség kezdete előtt a színpadon, hogy az intézmény  folyamatosan korlátozás alatt álló fogyatékos betege, leteperte, s úgy megagyabugyálta egy fafurulyával a mentálhigiénés kolléganőt, hogy a hangszer is eltörött.

Elsősegély? Munkahelyi baleset? Jegyzőkönyv? Látlelet? Vizsgálat? Feljelentés? Felelősök keresése? Számonkérés? Fegyelmi vizsgálat? Kártérítés? Esetleg táppénzre küldés? Jutalom wellness konferenciára küldés a hétvégén? Emlékeznek még, mint főorvos asszony lánya esetében? (ITT!)
Tudják, az egyenlő bánásmód alapján…

Hát persze. Álmodik a nyomor…
A főorvosnő jött, megnézte, s ment. Mondják, jött-ment.

Az eset kapcsán két ember viselkedett normálisan… két beteg. Az egyik aki lefogta, a másik pedig, aki korábban egy lakógyűlés alkalmával számonkérte a vezetéstől a betegbántalmazók visszahelyezését! Lásd: ITT! Ő most azt kérdezte, „Miért kellett idehozni a színpadra, amikor korábban egy próbán se vett részt!?” Milyen kár, hogy ez a gondolat korábban nem fordult meg egy szakember fejében sem…
Aki válaszolhatott volna, már nem tudott, mert a delikvens "ellátta a baját". A többiek valószínűleg válaszra sem méltatták, vagy, - ahogyan korábban is, - rászóltak, hogy hallgasson!

Szerintem, nem kell hallgatni, ki kell vizsgálni, s a felelősöket felelősségre kell vonni! Végre, itt a lehetőség egy valóban megalapozott fegyelmi eljárás lefolytatásának! Az sem lenne baj, ha nem a potenciális felelős kapná a megbízást, az eljárás lefolytatására!

Aznap este összefutottam a korábbi és az aznapi áldozattal, egy köszönés erejéig. A bántalmazott fején nem volt kötés, így remélem sérülése sem túl súlyos… Igaz, ahogyan a benti viszonyokat ismerem az is elképzelhető, hogy – saját védelmében - ő maga igyekezett elbagatellizálni sérülését… Ez ellen a kijelentés ellen is gondolom ő tiltakozna a leghangosabban… Én azonban rossz színházhoz, rossz közönség vagyok…



Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

8 megjegyzés:

  1. feltennék egy kérdes egy egészségügyi dolgozónak:miért válassza valaki ezt a szakmát ha totál érzéketlen embertársaival szemben és látszólagosan is unja és lassan utálja a betegeket,az embereket?persze elhiszem hogy vannak kiborító betegek is,de ezek kezelését is tanuljátok,nem?!köszönöm a választ és tisztelet a kivétel!

    VálaszTörlés
  2. Ez a verés nem az a verés,ezek a betegverők nem azok a betegverők. Milyenek lehetnek a dolgozók vagy a metálhigiéniás kolléganőjük ha csak a két beteg lakó viselkedett normálisan?
    Aki a próbákon nem vett részt annak mi keresnivalója volt a színpadon? reklámozni szerette volna magát?,hogy milyen jó dolgozó?
    Aki ezt a főcikket olvassa annak meg lehet a véleménye a dolgozókról, úgy mint nekem is. F.M

    VálaszTörlés
  3. MOND MENNYIT ÉR? annak a sorsa akinek nem jut eszébe az igazság?

    Börtönbüntetés a hazudozó olaszliszkai vádlottaknak
    2011, december 13 - 17:29

    Belföld
    Friss hírek

    Nem jogerősen négy vádlottat ítélt börtönbüntetésre kedden a Sátoraljaújhelyi Városi Bíróság hamis tanúzás, valamint hatósági eljárás akadályozása, illetve annak kísérlete miatt a 2006-os olaszliszkai bűneset kapcsán - közölte Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője.

    Az elsőrendű vádlott nyolc hónap börtönbüntetést kapott két év próbaidőre felfüggesztve, a másodrendű vádlottat - akit hamis tanúzás bűntette mellett hamis tanúzásra felhívás és hatósági eljárás akadályozása bűntettével is vádoltak - három év börtönbüntetésre ítélték, és három évre eltiltották közügyektől. A harmadrendű vádlottat két év hat hónap börtönbüntetésre és három év közügyektől való eltiltásra, a negyedrendűt egy év börtönbüntetésre ítélték, két év próbaidőre felfüggesztve.

    Szathmáry Béla tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában elmondta: a hamis tanúzás az utóbbi időben gyakori jelenség lett a bíróságokon, az elkövetők pedig nem is érzik annak súlyát, hogy tettük milyen hátrányos kihatással van az igazságszolgáltatásra.

    Példaként említette, hogy éppen a vádlottak miatt húzódott el korábban az alapügy, vagyis a Szögi Lajos meggyilkolása miatt indított eljárás, ugyanis megnehezítették a korrekt és gyors ítélkezést.

    A tiszavasvári tanárt 2006-ban két gyermeke szeme láttára verték agyon Olaszliszkán a nyílt utcán. Az ügyben felelősségre vont nyolc vádlottat jogerősen tíz évtől életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

    A hamis tanúzás miatt most kiszabott elsőfokú ítéletet az ügyész, valamint az elsőrendű vádlott elfogadta, hárman felmentésért fellebbeztek.

    VálaszTörlés
  4. Ezeknek sem volt érdemes hazudni! Tovább tartott a nyomozás,hazugságokkal hátráltatták, azért csak az igazság győzött! Gabi

    VálaszTörlés
  5. Mi agyonnyomorított dolgozók, követeljük az egyenlő bánásmódot!!!

    VálaszTörlés
  6. De legalább az egyenlőbb bánásmódot!!!

    VálaszTörlés
  7. Követeljük az egyenlő bánásmódot és az étkezési utalványokat. A kártyapénzt meg várjuk,hogy mikor kapjuk meg? Tudni fogjuk ki a hunyó aki elsikkasztotta,hogy eddig nem kaptuk meg.
    István

    VálaszTörlés
  8. 2011.05.28 22:15:02
    Nincsenek kínos kérdések!
    1 Hol van a 220 dolgozó kártyapénze?
    2 10 év alatt miért nem kaptuk meg?
    3 Miért nevezte ki további 5 évre mikor tudta,hogy gyanúsított?
    4 Miért nem küldte el véglegesen?
    5 Miért bújtatja még az igazgatónőt?
    6 Miért nem állította le a hazugságért tüntetést?
    7 Betegverőket miért engedi beteget ápolni?
    8 Már vádlottak és még mindig itt tartja,nincs lelkiismeret furdalása,hogy ez elítélendő?
    9 Miért alkalmazza tovább az alkoholista orvosokat?
    10 Miért nem álltak ki a betegeikért az orvosok?
    11 Belső ellenőrt miért alkalmazza?
    12 Nem dolgozott 10 éven keresztül,nem talált semmit akkor miért alkalmazza ?
    13 Miért nem az iskolázottságuknak megfelelő beosztásba vannak a dolgozók?
    14 Miért nem találták meg problémákat azok akik itt vizsgálódtak?
    15 Nem volt szabad nekik találni?
    16 miért akarták lebeszélni a jelentőket a jelentésről?
    17 Miért nem álltak melléjük és kivizsgálták volna becsületesen?
    18 Helyesnek tartja azt,hogy aki a betegekért ki áll és ír, azt elküldik a betegverőket meg alkalmazzák?
    19 A foglalkoztató építésére tényleg csak fele pénzt utalták át ?
    20 Vagy hazudott a főápoló?
    21 Meddig szándékozik a hazugságot pártfogolni?
    22 Mikor jut el a tudatáig ,hogy Ön szolgálja még ezeket a beteg embereket is?
    23 Miért nem az Ő érdeküket képviseli?
    24 Nem tudja vagy nem akarja az igazságot?
    25 Ön szerint meddig tudja még itt tartani a bűnösöket?
    26 Csalásba sikkasztásba Ön is benne van?
    27 Mekkora Összeg az amiért a pátját a becsületét oda adta, ezekért a bűnösökért?
    28 Remélem nem kínosak a kérdéseink?
    Holnap délután táblán olvashatja!
    29 Ugye ezekre válaszolni fog?
    30 Választ kapunk rá?
    Ez volt a megyeházánál kirakva!
    31 Mit tudnak ezek a volt igazgatónők amiért a becsületét
    az iskolát a lakóotthon biztonságát hazugsággal veszélyezetetí hírnevét tovább rombolja az igazság helyett.
    32 Csalással sikkasztással okirat hamisítással vádolt ex igazgatót miért engedi leltározni??
    33 Azért,hogy papíron minden meg legyen?
    34 A kiállított festményeket ki lopta el?
    35 Bányainál hány van belőle ?
    36 Miért nem kapunk veszélyességi pótlékot?ha ilyen veszélyesek a betegek?
    37 A hetes osztályon vannak a legsúlyosabbak,Ki teszi el a veszélyességi pótlékot?
    Ica a volt igazgató?
    38 Miért alkalmaznak hazudós papot igazgatónak?

    Kérdések szaporodnak.
    39 Szabadság kiadását nem tudta volna megoldani az új igazgató?
    40 Nem tud át tenni egy dolgozót a szabadságon levő helyére?
    41 Jó dolgozónak ennyit ér a 10 éves munkája gyakorlata?
    42 Papocska nincs benned emberség? Hogy lehettél pap?
    43.kérdés! Meghallgatja az új igazgató a dolgozó álláspontját mielőtt fegyelmit ad neki?
    44 Miért kell át helyezni a dolgozókat,amikor a betegek megszokták jól végzi a rábízott munkát?
    45 Valamelyik főnővérnek nem tetszik? Arra gondolnak Ő is jelentett valamit?
    Ne,hogy feledésbe kerüljenek a kérdések.
    46 A ki lépett dolgozónak miért nem lehetett szabadságot adni? Amikor a párja veszélyeztetett terhes volt?
    47 Egy papba nincs ennyi emberség,hogy megértse a párját szeretné orvoshoz vinni?
    48 Üdülési csekket miért nem kapunk?
    49 Vásárlási utalvány milyen időközönként jár?
    50 Miért nem kaptunk csak egyszer egy évben karácsony előtt? Úgy tudom minden g hónapba jár.
    51 Bányaiék egész évben a mienkéből vásárolnak?
    Nincsenek kínos kérdések ?

    A halas média figyelmébe ajánlom!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)