2012. június 26., kedd

Hazug elhallgatások, valótlan állítások

 
A hamis tanúzást a törvény bünteti… Kivéve, errefelé… Hiszen, ha a rendőrségen hangzik el, Halason vagy Kecskeméten, nem büntetik… Ha a bíróságon elhangzik Halason, vagy Kecskeméten, nem büntetik… Ha a szembesítésnél nyilvánvalóan belehazudnak a másik arcába, nem büntetik…

Nem kellene akkor kivenni a törvénykönyvből ezeket is, mint az összes többi bla-bla-bla-bla-blát?
Az eljárási hibát is – véleményem szerint - csak azért találták ki, hogy a bűnözőket felmenthessék… És még ezt is velünk fizettetik meg!

Hazudnak a tanúk a rendőrségen éppúgy, mint a bíróságon, hiszen a valóság ellenkezőjét állítják, sőt – annak az ellenkezőjét mondják el, amivel teleharsogják az intézetet… Nem hallottam, hogy bárkivel szemben ezért eljárás indult volna! Ha pedig kényszerítették és ezért hazudott a rendőrségi tanúvallomásán, akkor vizsgálatot kellett volna kezdeményezni a nyomozók ellen…

Az egyik tanú azt állította, hogy én a blogra felírtam a betegek diagnózisát úgy, hogy mindenki ráismerhetett a betegekre… Beteges gondolat, hazug állítás … Példát, nem tudott mondani, egyet sem… Sőt, őt is felraktam monogrammal a hőségriadó kapcsán (ITT!) (lásd még: ITT!  és ITT!), mondván, hogy Halas kisváros, s így mindenki ráismer… Hogy kire, nem tudni, mert ő nem halasi, ráadásul nem olvassa a blogot sem… Intézményükbe az egész megyéből érkeznek a lakók, sőt, sok munkatárs a környező településről jár be, tehát nem valószínű, hogy idegenek „ráismernének” bárkire is… Ha netán ő, a saját „jóhírét” előtte Halason, eredeti szakmájában megalapozta, arról nem tehetünk… Elhallgatta, azt is, hogy korábban milyen kényszerű okok miatt kellett elhagynia az intézményünket – abban az időben, amikor még az intézetben volt olyan vezető, aki elítélte a betegekkel szembeni erőszak minden formáját… Állította továbbá, hogy én állandóan feljelentettem az intézményt, s amikor bizonyításra került, hogy ez nem igaz, akkor egy vállrándítással annyit mondott a bíróságon, hogy „Nekem akkor is azt mondták”! (Lásd: ITT!) Előadta, hogy őt a hőségriadós kirándulással kapcsolatban 4 órán át kihallgatták!  …a szociális végzettségéről azt állította, hogy egészségügyi végzettség… S hogy én lenézem a kollégákat (!), s leszóltam az ő végzettségét (!), amire ő büszke, mert gyerekek mellett szerezte meg, pedig ő az OPNI  geriátriai osztályán osztályvezető ápoló volt (az osztályvezető főorvos nevét nem tudtuk meg), s erről igazolást is hozott – amit ugyan én sem láttam - és soha nem rendeztem meg semmilyen ünnepséget, csak papot hívtam… és még sorolhatnám a képtelen vádakat…

Igaz, sok mindennel nem értettünk egyet a kollégákkal… valóban elleneztem a betegveréseket, ahogy a kollégák betegekkel való intim jellegű masszíroztatását, vagy a fogyatékos fiatal lány idős beteg általi simogatását, a munkahelyi flörtölést – szexuális beállítódástól függetlenül -, a betegek elleni szexuális erőszak minden formáját, a betegek magukra hagyását az erőszaktevőkkel szemben (szexuális erőszak), ugyanúgy, mint a fogyatékos fiatal fiúk fenekének a simogatását, a betegektől ajándékok elfogadását, a durva, vulgáris beszéd elfogadását és gyakorlását, a táppénzcsalásokat, a lógások különböző trükkjeit… valamint a lakók félretájékoztatását a személyemmel kapcsolatos rágalmazások miatt… Ezekről a konfliktusokról és vitákról persze nem tett említést a bíróságon…

Elhangzottak viszont olyan dolgok, melyeket ők nem olvastak, nem láttak, nem tapasztaltak, csak hallottak és mások állították… Sőt, volt aki kezdeményezőként le is írta, hogy velem nem lehet együtt dolgozni, igaz, saját állítása szerint nem is dolgoztunk együtt… Talán így próbált kedvében járni valakinek, akinél korábban kegyvesztett lett? Ki tudja…

Tudom, a hamis tanúzást ma, errefelé nem igen büntetik, de azért én mindenkit óvva intek attól, hogy ilyesmibe keveredjen… Elsősorban önmaga miatt… Mert a hazugságon nincs áldás… Aki nekem nem hisz, pillantson a hazudozók életébe…


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

7 megjegyzés:

  1. Nagyon sok hazugság elhangzott a kihallgatások alatt,meg az intézet falai között.
    Nem nem nem történt semmi,sokan ezekkel akartak félrevezetni embereket.
    Ezért kellett a hazugság oktatás,a tüntetésen is csak velem vagy az igazgatónővel beszélhetnek a riporterek,emlékezhetünk még rá most is.
    Volt félelem,hogy mások nyilatkoznak és az igazat mondják véletlen. Nem tudták írásainkat cáfolni,hogy nem így történt hanem amúgy,csak nem történt semmi. A fenntartó is csak odáig jutott a vizsgálataival,hogy egy két ember bosszúja,nem igaz semmi.
    Azért a héten tartandó tárgyaláson majd előre lépés történik remélhetőleg, amit 15 nap múlva ítélet fog követni.
    Nem tudom mi lesz az ítélet,de azt tudom a jelentők igazat mondtak,nagy pofával mondogatták a kedves munkatársak,hogy hazudnak,nem igaz. Pedig nagyon sok munkatársunk tudta az igazat és képes volt hazudni a beteg lakók ellen.
    A tudatukig nem jutott el az,hogy Ők a lakókért kel,hogy feleljenek nem pedig a betegverőké.
    Ki kit jelentet az nem egészen tisztázott a mai napig,nem azok a vádlottak akik jelentve voltak,csak ezeknél adott volt a bizonyíték hamarabb.
    Többi vádlott?????
    Politika bele szólt????????
    Mária

    VálaszTörlés
  2. Szabad az embervadászat? Békés polgárokat vertek, a rendőrök pedig... 12,
    Saját mulasztásait próbálja javítani a Fidesz
    Rendőrségi túlkapás miatt marasztalták el Strasbourgban Magyarországot. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ma hozta nyilvánosságra egy roma kérelmező brutális rendőri intézkedés miatt Magyarország ellen indított ügyében kivételes gyorsasággal meghozott ítéletét.

    A döntés értelmében a magyar állam megsértette a megalázó bánásmód tilalmát. Az ügyet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Romaprogramja tárta fel, majd az Európai Roma Jogok Központjával (ERRC) közösen vitte a strasbourgi bíróság elé.

    VálaszTörlés
  3. A vörös csillag ügyben is az állam fizet 64000 eurót kártérítést amiért meg hurcolták a viselőjét,plusz a bírósági költségeket.
    A Magyar igazságszolgáltatás mióta politikai síkon működik azóta az adófizetőknek még ilyenek miatt is a zsebbe kel nyúlni.
    Önöknél is érdemes tovább lépni ha nem lesznek elégedettek.
    Főleg a blog üzemeltetőjének,mivel a rágalmakat ellene 100 százalékosan nem tudják bizonyítani,hogy ki írta a nem kívánatos hozzászólásokat.
    Vagy a jelentők biztosak benne?
    Kétlem! Csak a bűnösségüket leplezik ezáltal.
    Ők is fizethetnek ha Strasbourgig megy a feljelentett személy.
    Csak tanulságnak szántam.

    VálaszTörlés
  4. Az EU most az APEH vagy NAV által végzett jogtalan eljárások miatt fogja Magyarországot elmarasztalni. A gond az hogy a döntésig hosszú az út és magas a rezsi, de az igazságért a végsőkig el kell menni.

    http://www.penzcentrum.hu/adozas/oriasit_tevedett_a_nav_itt_a_mentoov_a_vetlen_adozoknak

    VálaszTörlés
  5. Az a tanú, aki nem dolgozott együtt Erzsikével , az írt összeférhetetlenségi indítványt ellene, hogy vele nem lehet együtt dolgozni? Bepanaszolta a blog miatt, amit ő maga nem olvas?
    Jól értem?
    V.E.

    VálaszTörlés
  6. Igen. Sőt, csoportosan kérték az elmeorvosi vizsgálatomat!
    Ezt igazgató asszony elutasította.

    Talán félő volt, hogy nyilvánvalóvá válik az igazság?
    S hogy lelepleződik, hogy az ott dolgozó, többnyire diplomás szakemberek, - akik "magas színvonalú szakmai munkát végeznek" - nem képesek különbséget tenni egészséges és beteg között? Ahogy a jó és rossz, vagy a helyes és helytelen között?

    VálaszTörlés
  7. Ha már nem tudták,hogy mit kell tenni a betegek érdekében,akkor Őket kellene vizsgáltatni elme orvossal.
    Akik a tüntetést szervezték biztosan,elmebetegnek lettek volna nyilvánítva,mert értelmes ember nem tüntet a betegverő ápolóké.

    Nem P.P. István

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)