2012. június 30., szombat

A tárgyalás folytatódik...


Kár, hogy nem lottózok... így aztán nem is nyerhetek. Legalábbis pénzt, bizonyosan nem...
Az előzetes beharangozások alapján, pénteken lett volna az utolsó tárgyalási nap a vádlottak ügyében.
Volt, aki nem hitte el... No nem azért mert hitetlen, hanem azért, mert ismeri az igazságszolgáltatás rejtelmeit...

Nem tudni mi történik a háttérben, pontosabban nem publikus... hiszen semmi más nem történik, mint ami eddig, folytatódik a Nem történt semmi... 

Inkorrekt.
 

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

87 megjegyzés:

  1. Megy a simogatás! Elegem van már ebből az ügyből, hallani is rossz róla mert tény nem történik semmi! Szólt az egyik kolleganőm- nem mennék e el tanúnak, mert azért láttam egyet- s mást. Hát határozott nemet mondtam. Miért? Nem akarom átélni azt a megaláztatást amit ebben az ügyben a tanúk kiérdemeltek a független nyomozóktól, ügyészektől Tanúskodom aztán engem állítanak elő hamis tanúzásért? Na nem! Megtanulja az ember menjen el dolgok mellett, ha lát valamit hallgasson a sírig! Ebben az ügyben az igazat mondó embereket büntetik. Hát kapják be. Soha de soha nem segítek a rendőrségnek akkor sem ha látom az eseményeket.

    VálaszTörlés
  2. Na látod nem is kért meg rá senki hogy segíts, de nincs is rá szükség mert valóban nem történt semmi.

    VálaszTörlés
  3. Hát kérem nem megmondottam vala, hogy nem érdemes az árral szemben úszni!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te beteg vagy ha olyat állítasz amihez halvány gőzöd sincs! De igesn is megkértek!

      Törlés
  4. Bele kell törődni a hazugságba?
    El kell tűrni,hogy aberrált ápolók a pszichiátriai betegeken éljék ki szadista hajlamaikat?
    Az Önök intézetében aljas hazug hitvány ápolók dolgoznak?
    (Néhány kivételével akik a betegeket védik, az Önök megvetésének köszönhetően.)
    Milyen ápoló az aki nem áll a betege mellé? Szarápoló?
    Az utolsó két írás kihozott a sodromból!
    Hozzátartozó

    VálaszTörlés
  5. Ha te hozzátartozó vagy vidd innen a rokont másik intézetbe és ne játszd meg a sodrából kihozott senkit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így beszélnek azok a rokonok, barátok akik hatalmat kaptak a semmi végzettségükre!

      Törlés
  6. Megjöttek a Senkik.

    VálaszTörlés
  7. 21:42 írja:
    "Megtanulja az ember menjen el dolgok mellett, ha lát valamit hallgasson a sírig!"
    Hát csak a sírig mondhatott volna valamit, utána hallgathat csak igazán, de akkor már késő lesz...
    Azért jusson eszébe amit mond és tesz, majd akkor is, ha egyszer a maga szerettei mellett sétál el egy önhöz hasonló ember, megtagadva a segítséget, s ez esetleg az életébe kerülhet... Nehogy el kezdjen majd akkor rinyálni, hogy miért nem segített neki senki!

    Nekünk kell elszámolnunk azzal amit teszünk, vagy nem teszünk, ugyanúgy, ahogy a rendőröknek és az igazságszolgáltatásban dolgozóknak egyaránt, vagy pl. önnek, egy segítőknek, aki ezt elmulasztja megtenni, pedig kötelessége lenne... duplán is.

    VálaszTörlés
  8. 22:04-nek
    Hogy mi érdemes, arról ön is meg fog győződni a végén... nem a tárgyalás végén.

    Akik az árral úsznak ma, azok a nagy süllyesztőbe fognak eltűnni... A végén csak az marad meg, aki képes az árral szemben úszni!

    Az ideiglenes előnyök tekintetében önnek látszatra igaza van - a senkik között bizonyosan ön is valaki... S ez persze nem fog változni, mert az ön gyereke(i) is majd ugyanúgy igyekeznek valamelyik Senki után lihegve még jobban eljellemtelenedni... hogy végre, ő is legyen közöttük valaki! Mert, nem esik messze az alma a fájától.

    Ez ám az igazi pályaválasztás!

    VálaszTörlés
  9. 7:23-nak:

    Mindenkinek el kellene vinnie a hozzátartozóját az intézetből. A becsületeseknek legalább lenne munkájuk a házi gondozással, ápolással... a többiért meg nem lenne kár.
    Sőt, mindenkinek azt ajánlom, ha van rászorult a családban, soha nem adják be, semmilyen otthonba gondozásra...

    Mert az állam nem gondoskodik róluk, csak elveszi a pénzü(nk)et!

    Szomorú, de beigazolódott ország-szerte.

    VálaszTörlés
  10. 7,23

    !!! Különben úgy megcsapsz, hogy nem kelek föl többé?

    VálaszTörlés
  11. Ha vizsgálnák,hogy ki alkalmas ápolónak,és kérdésekre kellene válaszolni írásban,az ápolóknak sokan megbuknának nem találnák Őket alkalmasnak beteg emberek mellé gondozónak.
    Szomorú,hogy milyen példányok dolgozhatnak beteg emberek mellett!
    Példának okáért a 7,23-as író!
    Bennfentes

    VálaszTörlés
  12. A 7,23-as írókból páran már nem dolgoznak az intézményben!
    Nyugdíjba mentek, magas nyugdíjjal!
    Tudják, a diplomás bérrel besoroltak, diploma nélkül!

    VálaszTörlés
  13. Biztos vagyok abban, hogy igaz az a mondás: "Isten nem ver bottal!" Mindazok, akik emberhez méltatlanul, ocsmány módon bánnak a betegekkel (is) megkapják megérdemelt "jutalmukat!" Bár van aki már megkapta, például már súlyos gyógyíthatatlan beteg. A többi mocsok se kerüli el a sorsát vagy így, vagy az igazságszolgáltatás útján!

    VálaszTörlés
  14. A betegség, a halál, a fájdalom nem kerül el senkit. De nem egyformán éljük meg.
    Az egyiknek minden az épülését szolgálhatja, amivel másokat is szolgálhat, a másik megkeményedik tőle, és a gyűlölet, a harag tovább növekedik a szívében, amivel saját pusztulását is okozza.

    VálaszTörlés
  15. Nyílt levelet írtak civilek Balog Zoltánnak a fogyatékosotthonokból.
    Nyílt levélben tiltakoznak a szociális törvény tervezett módosítása ellen civil szervezetek, amelyek azt kifogásolják, hogy továbbra sem bontják le a fogyatékos állampolgárokat ellátó bentlakásos tömegintézményeket.

    Színleg lebontaná, valójában továbbépítené a fogyatékosokat elzáró tömegintézetek rendszerét a kormány a lebontásra adott európai uniós forrásokból. Az Országgyűlés előtt fekvő törvénymódosítás nemzetközi kötelezettségeink megszegését legitimálhatja - közölte a Társaság a Szabadságjokért (TASZ).

    A szervezet szerint a kormány a szociális törvény legújabb tervezett módosításával a fogyatékos személyeket elzáró tömegintézetekhez képest alternatív lakhatási szolgáltatások kialakításának kíván törvényi hátteret biztosítani, és ezzel lehetőséget adni az évtizedes szegregáló gyakorlat felszámolására.

    A törvénytervezet azonban – minden benne található pozitív elem ellenére is – ellentmond a hazánk által kihirdetett a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezménynek, sérti a fogyatékos személyek jogait és az esélyegyenlőséset, és nincs összhangban a kormányprogram vállalásaival sem.
    Fotó: Müller Judit

    A TASZ, valamint a Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek nyílt levelet író civil szervezetek (A Város Mindenkié Csoport, Autisták Országos Szövetsége, Központ a Fogyatépkos Emberek Jogaiért Alapítvány, Down Alapítvány, Mental Disability Advocacy Center, Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórumt, Siketvakok Alapítvány, Soteria Alapítvány és több magánszemély) szerint a jogszabály zöld utat adna ahhoz, hogy az intézetek megszüntetésére és kitagolására szánt 7 milliárd forintnyi európai uniós forrást új intézetek építésére fordítsák, ám a tervezet akár 50 fős tömegintézetek építését is lehetővé tenné, annak ellenére, hogy minden hazai és nemzetközi tudományos bizonyíték igazolja, hogy ezek az intézetek ugyanolyan embertelenek és elszigetelők lehetnek, mint a 2-300 fős otthonok.

    A szervezetek szerint a törvénytervezet továbbra sem biztosítaná a fogyatékos állampolgárokat elszigetelő intézményrendszer megújítását, ehelyett csak tovább erősítené a fizikai elszigeteltségüket például azzal, hogy a régi intézetek udvarán lehet létrehozni az új szolgáltatásokat, valamint nem biztosítaná a fogyatékos személyek szabad választásának tiszteletben tartását sem.

    A nyílt levél aláírói szerint hazánk egyik legsúlyosabb emberi jogi kérdéséről van szó, ezért elvárják a minisztertől, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a törvénytervezet jelenlegi formájában ne kerülhessen elfogadásra.

    VálaszTörlés
  16. Azért van jó a nap alatt.
    Hallottuk, hogy mától új szakmai vezető érkezik az otthonba.
    Reméljük, hogy nemcsak jó ember, hanem hozzáértő is, és átlát a nyalisok és hazugok hadán.

    VálaszTörlés
  17. Ez Orbán Viktor igazságszolgáltatása!

    VálaszTörlés
  18. Akkor jó lenne ha szét nézne érdemben foglalkoztatóban és a főnővérek között is.

    VálaszTörlés
  19. ugyan mi a problémád a főnővérekkel?Önmagadat tedd helyre utána foglalkozzál másokkal!A fogisok teszik a dolgukat,te rossz indulatu valaki.A senki jelzőt nem érdemled meg.

    VálaszTörlés
  20. Hát van 1-2 főnővér, akinek a keze alatt Isten ments, hogy dolgozzak! A fogisok között bizony sajnos csak 2 ember van, aki igazán csinálja a dolgát és azok bizony nem a 2 nagy barátnő!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
  21. 12:38-nak: Áldott állapotú se fog sokáig dolgozni! :)))Így teszi a dolgát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lesz szerencséje a babához mert elvette az apjukat 2 gyermeknek!

      Törlés
  22. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  23. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  24. Ez a robbantás nem az a robbantás!

    Felrobbantották egy védett tanú rokonát Belgrádban

    Autóba rejtett pokolgép robbant Belgrádban, megölve egy kábítószercsempész-ügy védett tanújának rokonát. Rövid időn belül ez már a második hasonló támadás.

    Pokolgép robbant Belgrádban kedd délután, egy férfi meghalt, egy pedig megsebesült a robbanásban - jelentette be a szerb belügyminisztérium. A robbanószerkezetet a szerb főváros Bele Vode negyedében egy Audiban helyezték el, a támadásban meghalt 32 éves férfi egy kábítószercsempész-ügy védett tanújának az unokatestvére.

    VálaszTörlés
  25. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  26. Sajnos az ápoló maga betegebb mint az ápolt.
    Nem ártana egy "egy valós" ALKALMASSÁGI vizsgálat a nem oda való
    dolgozók kiszűrésére.

    VálaszTörlés
  27. Nem a tárgyalás folytatódik, hanem a sz@rakodás.

    VálaszTörlés
  28. Meg az eltusolása az igazságnak az folytatódik!
    Ezen mesterkednek még mindig.
    Gabi

    VálaszTörlés
  29. szeretném tudni mit töröltek,lehetséges lenne?Miért törölték? A szerkesztőket sértette,akkor értem a törlés okát,tehát ,ha nem teszik vissza elfogultak,nincs miről beszélni,be kell zárni ezt a vackot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye nem gondolod komolyan, hogy TE döntöd el, hogy a a saját blogjukat meddig üzemeltetik? Vedd már észre, ez nem a TE blogod, miért nem nyitsz te is magadnak?

      Törlés
  30. Egy provokátor írását törölték. ha értelmeset nem tud írni csak provokálni akkor keresse a máshogy blogot, oda való.
    Cáfolni nem tud annyira nem fejlett a gondolkodás menete,itt nincs helye az írásainak,hiszen az ilyen bunkók miatt hurcolják meg,és jelentgetik Uray Erzsikét.
    Mária

    VálaszTörlés
  31. Az igazgatói választást 30 napon belül kiírták? Nem volt elfogadható pályázat,akkor 30 napon belül újabb pályázatot kel kiírni.
    Ha volt akkor meg a legjobb pályázót kel felkérni az intézetük vezetésére.
    Betartják egyáltalán a fenntartói részt képviselő vezetők a törvényeket szabályokat?
    F.A.

    VálaszTörlés
  32. 20,57-nek

    Kérem tekintse meg az oldalmodulon a legfelsőt, Közlemény címen.

    VálaszTörlés
  33. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én most megsértődtem és megyek feljelenteni téged! :))) Mivel engem és az összes jószándékú véleményt írót sértegeted!Te nagyon be lehetsz kattanva! Voltál orvosnál? Na nem a MOlnárékra gonsoltam, gondolom nem mersz hozzájuk járni még te sem! :)))

      Törlés
  34. Ej te bárány,országunk a sok feljelentgetések miatt ilyen csonka, lehet te is csonka vagy??????????????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttad a ":)))" jelet? Ez itt azt jelentette, hogy vicc, és csak utalás arra, hogy mások már több alkalommal feljelentették a blog üzemeltetőit, mert ilyen emberek, mint Te is, itt vagytok és mindenféle sértő dolgot írtok! Szóval csak egy vicces figyelmeztetés, hogy jó lenne, ha kultúráltan, emberhez méltóan kommunikálnánk mindannyian - és nem csak a blogon!

      Törlés
  35. Na és mi van akkor ha fel van egy blog jelentve.
    Szerintem a ki nem szarja kategória a feljelentés.
    A világon működő összes blog ilyen erővel fel jelenthető lenne.
    Márpedig akkor a rendőrségnek és a bíráknak nem lenne másra ideje csak az ilyen feljelentésekkel foglalkozni, ebből indulna ki a bűnözés melegágya!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  36. Sok blog azért üzemel,hogy a bűnözés megszűnjön. Aki ép ésszel és emberek iránti tisztelettel él, az nem élhet kétszínű életet.
    Tesz annak érdekében,hogy megszűnjenek az emberellenes cselekedetek.
    Ha valakinek nincs igazságérzete az neveltetési hiba,vagy beteges megfelelni akarás,ami betegséggé változik át,megbosszulja önmagát mert a lelkiismeret mindent nem képes elviselni éveken át. Kettősségbe őrlődni nem szerencsés tevékenység.
    A feljelentgetések lehet,hogy a provokátorok írásai miatt történik lehet,hogy Ők írtak bántó sorokat magukra és utána szaladtak jelenteni
    Ó az a zöld lufis tüntetés eléggé megalázó,mert nem értek vele el az égadta világon semmit! Van mit szégyellni!
    Ibolya

    VálaszTörlés
  37. Hét én ugyan nem vagyok kommunista de az alábbi sor figyelmedbe ajánlom kedves 16.18--as

    "A múltat végképp eltörölni...."

    Nem a múltból kell táplálkozni, hanem a jövőre kell koncentrálni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebből a múltból ami az Intézetben történt nem kell táplálkozni,mert az csak rosszat hozna. A jelenben ne történhessen ilyen betegbántalmazás,és a jövőbe sem fordulhasson elő soha többé,arra kell koncentrálni,és tenni érte.
      Előre kell haladni igazságosan,betegek ,dolgozók terrorizálása nélkül. A munkája iránt elhívatott dolgozó nem nézheti el,hogy azokat az embereket bántsák megalázzák akikért felveszi minden hónapban a fizetését.
      Ibolya

      Törlés
  38. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  39. Üzeneteket adják át személyesen, kérem ne ide írogasson butaságokat!

    VálaszTörlés
  40. Ha önnek tetszik az erénytelen, ez az ön ízlése és értékrendje, de ezzel ne a blogot traktálja... Ez itt senkit nem érdekel.

    VálaszTörlés
  41. Á,ne blogozzatok gyertek Agárdra nyaralni!Még 4 napot itt töltök!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ötlet! :))) De akkor Te miért vagy a blogon? :)))

      Törlés
  42. Úgy ahllottam valami munkaügyi ellenőrzés van S.I. miatt! Tustok erről?

    VálaszTörlés
  43. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  44. Elnézést mindenkitől, de 14:12-kor gyorsan írtam, siettem.
    Úgy hallottam, hogy valami munkaügyi ellenőrzés van S.I. miatt! Tudtok erről?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak nem azért mert nem jár be dolgozni??? Csak amikor esik az eső!!!

      Törlés
    2. Bejár csak nem látni mit csinál. Fogiba nincs.

      Törlés
  45. Nem. Mindenesetre van egy újabb dolog, amit eltussolhatnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem megy a hazugság a végtelenségig!
      Borul a bili sűrűje.

      Törlés
  46. Gondolom ezt is a mi pénzünkből, mint a tárgyalások érdemi kibontakozását.

    VálaszTörlés
  47. Ma Agárdon volt egy kis hűsítő zápor,de még mindig hőség van.Otthon mi újság?Puszika Mindenkinek.Saját pénzemen nyaralok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ott is maradhatsz nem hiányzol senkinek.

      Törlés
  48. Mert ki a fene pénzén nyaralnál te ökör???

    VálaszTörlés
  49. Eddig az intézet betegeinek a pénzén nyaralt. Szenzáció számba megy nála ha egyszer a saját pénzéből nyaral.
    István

    VálaszTörlés
  50. Jaj ne bántsátok! Örüljünk, hogy van aki még megteheti és saját pénzen nyaral! Csak azt nem értem még mindig, hogy akkor miért nem a nyaralást élvezed és miért a blogot olvasod. Kapcsolódj ki, töltődj fel, míg megteheted! További szép nyaralást!

    VálaszTörlés
  51. Lehet hogy azért írta a saját pénzen való nyaralást mert sopánkodik, hogy vége a pénzes zsák nyaralásnak.
    Hát bizony elég sokaknak pofára esés az hogy már nem nyúlhatják le mások pénzikéjét.

    Mellesleg jobban járt volna ha nem is ír a blogra semmit, hanem a saját pénzén eszik iszik fürdőjegyet vesz bár lehet, hogy nem tudja azt hogyan kell és hál valahol.

    VálaszTörlés
  52. B. Brigi írta akkor, amikor bejelentették, hogy nincs több nyaraltatás:

    „Én csak azt szeretném megkérdezni Protestől szerinte ezzel az egész dologgal jót tett a betegeknek? Tudja miről van szó pl.:nyaralás. Állítólag mellettük van, de sajnos ők szenvednek a legjobban.

    Köszönjük Protest.

    B. Brigi”

    Pedig senki sem tiltotta meg nekik, hogy mosogatóknak menjenek el továbbra is a fogisok, ahogy azt sem, hogy 30 fizetős lakót, 70 nem fizető nyaraltassa.

    VálaszTörlés
  53. Honnnan vannak ezek a hülye számok?

    VálaszTörlés
  54. 106 nyaralóból volt 37 a beteg lakó.
    A többiek meg a potya utasok.

    VálaszTörlés
  55. 9:17
    Hogy lehet egy szám hülye? Esetleg pontatlan. Egyébként pedig átlagnak tekintendő, mivel két nyaralás volt évente, két helyszínen.

    VálaszTörlés
  56. 9,17 Kinek is kellett felelni a nyaralók névsoráért?
    Kérdezd Őt.

    VálaszTörlés
  57. „az intézetek a jogfosztások melegágyai. Amellett, hogy a fogyatékossággal élő emberek örök betegszerepre vannak kárhoztatva, szabad választásuk pedig egyáltalán nincs, az ellátásuk is meglehetősen drága.

    VálaszTörlés
  58. Tehát a 37 lakó fizette a 69 fő potyautast. Szinte minden lakó ezek szerint duplán fizetett.
    Azt nem értem, hogy a gondnokok akik egyébként is elég fukarok miért hagyták ezt???????????
    Ha pedig hagyták akkor tévesek a számok vagy korruptak a gondnokok, bár nem érthető, hogy ilyen kis összegnél mi értelme van a korrupciónak???

    VálaszTörlés
  59. De hülye vagy te nem 69 fő a potyautas, hiszen a kötelező kísérői létszám még ebből lejön és csak néhány fő marad potyautas, de ha azok fizettek akkor már nem is potyautasok.

    VálaszTörlés
  60. Ugyan kik is voltak a potyautasok, csak nem az S.I. kegyeltjei ??????????

    VálaszTörlés
  61. Sajnos a "potyautasok" nem fizettek, legalábbis a lakóknak duplán kellett fizetniük, ez ki is derült a vizsgálatkor. Jó lenne, ha a hülyézést befejeznéd te unintelligens 19:53!

    VálaszTörlés
  62. A lottó ötös hamarabb bejönne mint az igazságszolgáltatás.
    Megy az elaprózás maszatolás,de az nagyon.

    VálaszTörlés
  63. 19:53
    Tizennégy fő az indokolt kísérői létszám (8 osztályról egy-egy ápoló, egy táborvezető, egy sofőr, egy szakács, egy konyhalány, és a két fogis, akik csak mosogattak a konyhalány helyett, tehát, mivel nem végeztek foglalkoztatásszervezői munkát eddig, ők nélkülözhetők lettek volna.).
    Tehát így is bőven számoltam. Valakit kihagytam?
    A tizennégy fő helyett, azonban a hetven fő, kicsit indokolatlan, nem gondolja?

    VálaszTörlés
  64. Idén már ez változni fog, mert az új igazgatónak van készsége a táborvezetéshez, s az új szakmai vezető már valószínűleg tiszteletben fogja tartani a végzettségeket, csakúgy, mint az ÁNTSZ előírásokat!

    VálaszTörlés
  65. Még nem késő fel kell hívni az új szakmai vezető figyelmét de nem a blogon arra hogy táborozni kellene a lakókkal de nem, úgy mit régebben, hanem úgy mint a Cilike igazgató idejében.
    Talán még én is elmennék ha felajánlanák, szintén úgy mint régen.
    Ennyi emlékezőt el kell fogadnotok egy régi bútor darabtól

    Egy régebbi de nem elfelejtett középvezető

    VálaszTörlés
  66. Idén lesz nyaralás! :)

    VálaszTörlés
  67. Naná! Hiszen van rá igény... a kiváltságos munkatársak és hozzátartozóik részéről! A lakókat akár itt is hagyhatják...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig így volt most már nem így lesz. A szakmai vezető emberségesebb közegben dolgozott eddig,és érti a dolgát nem úgy mint a régi.
      Munkás

      Törlés
  68. Köszönöm az infót a nyaralásról!
    Hajrá és előre a lakókkal együtt a szebb jövőért.
    Éljen a blogotok és működjön sokáig.
    Minden jót nektek P és P, de még mindig csak rejtve.
    Egy dolgozó.

    VálaszTörlés
  69. Talán majd egyszer?????!!!!!

    VálaszTörlés
  70. Az lenne az igazi!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)