„Furcsán viselkednek a vidékiek Budapesten”, hallottam minap egy budai polgári családnál vendégeskedve.
Vidéki lévén megszólítva éreztem magam, s mivel én is végigjártam a kényszerű átalakulás iskoláját, megkérdeztem, tudják-e mit él át egy vidéki ember, ha a fővárosba kerül? Nem tudták…
Az csoda, hogy túléli! – mondtam. Ahogy kutatni kezdtem emlékeimben, akkori élményeimben és érzéseimben egyszeribe feltörtek bennem, és csak soroltam önkéntelen:
A végeláthatatlan beton, hatalmas épületek, óriási hangzavar, ismeretlen, éles zajok, állandó szmog, villódzó fények, hömpölygő tömeg…
Tájékozódási zavar, nem látni a napfelkeltét, sem a napnyugtát; földalatti közlekedés, abnormális, kirívó viselkedés, és megjelenés, szenvtelen arcok (mi csak metróarcúaknak hívtuk őket), tolakodás, lökdösődés… Folyamatosan megsértik a számára addig sérthetetlen intimszféráját: kényszerű összezáródás, összetapadás különböző tömegközlekedési eszközön, mindenféle emberrel… Bizony az emberek elveszik egymás életterét! Ha segítséget kérnek, elfordulnak tőlük, vagy útbaigazításnál elküldik őket egy rossz irányba. Úgy érzi, hogy folytonos erőszaknak van kitéve… Annyi impulzus éri, hogy napokig nem képes feldolgozni, kipihenni a fizikai, szellemi és pszichés fáradalmakat.
A szerencsésebbje, megússza egy fejfájással, izomlázzal, mert rohan haza, és fogadkozik, hogy ő ugyan semmi pénzért ott nem lakna! Aki mégis elszánja magát, hogy ott éljen, dolgozzon, tanuljon, hát annak alapos változáson kell átesni. Egyébként nem fogja túlélni… Meg kell tanulnia közlekedni, más szinten kommunikálni, például, nem veheti föl a szemkontaktust közlekedés közben, nem kell köszönni mindenkinek, nem szokás bemutatkozni, sem bemutatni másokat… Nem kell keresni ismerős arcokat… Semmin sem szabad meglepődni… Nem bámuljuk meg a közismert embert… Hozzá kell szoknia, hogy az emberek intimitása, magánélete a köz előtt zajlik, mindez hihetetlen közöny kíséretében…
Szóval, olyan stressz-áradat éri a fővárosba látogató vidéki embert, hogy minden természetes védettségére szüksége van ahhoz, hogy egészséges maradjon…
A napokban hallottam egy kifejező megállapítást, hogy a vidéki ember, csak a budapestieknek vidéki…
Nekem lokálpatriótának, pedig mindenki vidéki, aki nem idevalósi… természetesen a fővárosiak is.
Folyt. köv.
