2010. február 4., csütörtök

Intelem


Az aranyszabály


"Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták."


                                                                                                                                   Hegyi beszéd - Mt 7,12


S ez igaz fordítva is:


Amit nem szeretnénk, hogy velünk tegyenek, azt soha ne tegyük másokkal sem!



2010. január 31., vasárnap

„Az igazi kultúra alázattal nyilvánul meg”

 

Közvetítést néztünk múlt vasárnap Szatmárcsekéről, ahol a Kölcsey Ferenc Társaság díját Jankovics Marcell vehette át. Az ünnepséget – sokunk örömére – hozzászólásával is megtisztelte Sólyom László.

Az Istentiszteleten elsőként – számunkra maradandóan –­ Kocsis Fülöp görög katolikus püspök prédikált. Elmondta, hogy az igazi kultúrán átsüt a legnagyobb Alkotó. Minden alkotás róla szól, és rámutat.

Nem úgy, ahogyan a mai modern művészek közül sokan magamutogató, értéket nem hordozó munkáit rendre felmagasztalják, valódi színvonal nélkül.

Magaslatok híján, magasztos élmény és a Magasságos jelenlétének nélkülözése mellett gyűlnek össze a „hozzáértők”, de lelepleződnek, mikor egy gyermek felkiált: „Meztelen a király!”

 

 

Oktatás, vagy szoktatás I.


Talán hét éve szembesültem azzal a felismeréssel, hogy állami alkalmazottként milyen kiszolgáltatott helyzetben vagyok. Elvesztettem az önfenntartáshoz való készségemet, és képességemet. Hiába tanultam, mégsem szereztem olyan hasznos tudást, mellyel önállóan biztosíthatom a saját megélhetésemet.
Mi történt az oktatással, hova tűnt az ősi mesterségek átadásának lehetősége, ajánlása, támogatása. Mi az a sok fölösleges és hasznavehetetlen információhalmaz – a hazugságokról, elhallgatásokról nem is szólva -, amely csak a kiszolgáltatottsághoz, függéshez, egzisztenciális bizonytalansághoz, majd eladósodáshoz vezet.
Nagyszüleink még eltartották magukat és családjukat, állami támogatás, és kölcsönök nélkül. Mindent tudtak, ami az önfenntartáshoz szükséges volt, a házépítéstől, a földművelésen, állattartáson át, a család és a haza védelméig… Minderre megtanították gyermekeiket is, és munkára, becsületre, a család szeretetére nevelték őket. Istenbe vetett hitük adott erőt nekik mindehhez.
Őseink mestersége, tudása, beállítódása a génjeinkben van, csak felszínre kellene hozni…
Ehhez az egész oktatási, nevelési rendszer alapjainak a megváltoztatása szükséges. Szükséges, de nem elegendő… Mert hiába iktatjuk törvénybe az újkori történelmet, ha ugyanazok tanítják, és képzik a pedagógusokat, akik például az 56-os forradalmat még ma is ellenforradalomként emlegetik. Amíg a kommunizmus közel száz éve tartó nyilvánvaló rémtetteit elhallgatják, addig a holokauszt 12 éves borzalmáról úgy oktatnak, hogy beható tanulmányozására a történészkutatók a mai napig nem kaptak engedélyt.

Új oktatáshoz, új oktatók, új tankönyvek, új stratégia, új tematika és új módszerek kellenek


Folyt. köv.


2010. január 30., szombat

Pihenőnap


A hétvégén kényeztetjük magunkat… ma az egyik kedvenc filmünket néztük meg, melynek címe: Lagaan - Adó, 3 óra 45 perc(!), indiai, zenés játékfilm.
Régi, filmklubos szokásom szerint, toll és papír volt a kezem ügyében, amire az alábbi három idézetet firkantottam:

„Még kötelességből sem árulhatom el a vallásomat!” /A vegetáriánus Rádzsát, hús evésére akarja rávenni, egy szívesség fejében az angol százados. /

„Ez nem csapás, hanem esély!” /Egy kilátástalannak tűnő küzdelem előtt mondja a főhős./

„Akinek a szívében hit és bátorság lakozik, az győzni fog!” /betétdal/

"Nem férkőzhet szégyen a szemekbe, ha azok tágra vannak nyitva." /alsó kasztbélivel való érintkezés/



2010. január 29., péntek

Az én naplóm

Ez a blog is egy internetes napló. Az én naplóm, a mi naplónk. Azért írjuk, hogy a barátainkkal, családtagjainkkal megosszuk mindazt, ami érint bennünket, történések, élmények, gondolatok, tanulságok, kérdések. /Tehetnénk körlevélben is, de azok általában más célzattal, alkalommal időszerűek./ 
Azért írjuk ezeket, mert szeretteink egy része távol van otthonunktól, és rohanó világunkban barátainkkal sem tudunk elég időt szakítani egymásra. Ritkán jut idő arra, hogy mély beszélgetésekkel, felhőtlen együttléttel feltöltődjünk… Így hát elkezdtünk írogatni mindarról, ami foglalkoztat bennünket a hétköznapokban, és ünnepnapokon. Elérhetőségünket megadtuk mindenkinek, aki közel van a szívünkhöz… Néhány barátunknak itthon is megadtam, azzal a kitétellel, hogy, amennyiben lehet, nem adják tovább. Nem szerettem volna, ha bárki magára, vagy ránk ismer egy-egy gondolat, vagy történés kapcsán.
Nem volt titok hovatartozásunk, nyitott könyv volt mindig is, beállítódásunk, nemzeti érzelmünk, szociális érzékenységünk, Isten iránti elköteleződésünk.
S miközben ír az ember, sok mindent újra átgondol, és sok új tanulság is leszűrődik ez alatt. Ezért jó írni… csak úgy, magunknak…
Mivel sok impulzus ér a munkahelyemen, erről is írok időnként… Igaz, sokszor a tehetetlenség erősebb hangvételre indít, de igaztalanságot, sohasem vetettem „papírra”.
Aztán, valaki – hogy ki, azt nem tudtuk meg –, feltételezzük, hogy jószándéktól vezérelve, továbbadta elérhetőségünket, és nagyjából egy időben az intézményt ért negatív médiahírek kapcsán robbant. Elindult a lavina… A százötven bejegyzésből kiragadtak néhányat, és körbe hordozták… Immár együtt emlegették a blog íróit, az intézmény „közellenségeivel”. A blog – a vezetésnek köszönhetően - immár publikussá vált az intézményen belül, és tömegesen érkeztek a megjegyzések, vélemények. Kísértetiesen emlékeztet a helyzet, az öszödi beszédet követő reakciókra, amikor a szocialisták felháborodtak és elhatárolódtak, de nem a hazugság, csalás, lopás, vagy szándékos félrevezetés miatt, hanem amiatt, hogy ki adta ki az információt!? 
Rossz kérdésre, nincs jó válasz!

Akármi történt is, azért nem csak az elkövetők – ha vannak -, a felelősek. Tíz éve hangoztatom, hogy szűrés kell, és professzionális képzés, és támogatás. Tanítható, és tanulható a segítségnyújtás. Sajnos a szociális szakképzés alacsony színvonalú, olyan, amelyet a döntéshozók gondolnak: Oda, nekik, az is jó. Ők nem számítanak… Pedig,  – amint az éves beszámolómban is írtam – a legelesettebbek, legkiszolgáltatottabbak mellé kellenek a legjobb szakemberek! Személy szerint én is tudom, hogy ők is ott vannak az intézményünkbe, sőt a megvádolt osztályon is – ez egyébként a nyilatkozók szavából is kiderült -.
Sokan megvádoltak, hogy a becsületes munkatársakat is lejáratjuk, sőt a családjukat is. Sajnálom, ha így gondolják, és így érzik… Megértem őket, de nem értek egyet vele.
Tíz éve lassan, hogy ott dolgozom, és láttam kiváló szakembereket, akik a maguk területén magas színvonalú, kompetenciájukon belül kimagasló munkát végeztek. Aztán a diktatórikus vezetés, az ellentétes utasítások miatt, elbizonytalanította, vagy elvette a munkatársak problémamegoldó képességét, szakmai rátermettségét, önállóságát. Néhányan már azt sem merik megtenni, abban is elbizonytalanodnak, amit korábban rutinból megléptek.
Emlékszem, hogy a betegekért, szakmájukért kiálló kollégákat meghurcoltak, megfélemlítettek és hamis vádakkal rágalmaztak meg úgy, hogy a másik fél nem hallgattatott meg! Nagyon sok jó szakember kényszerült elhagyni az intézményt, sokakat megfenyegettek, hogy vagy elmegy közös megegyezéssel, vagy fegyelmivel, de ez utóbbinál garantált, hogy nem fog tudni elhelyezkedniKözülük többen súlyos egészségkárosodást is szenvedtek. Velük, és a családjukkal mi történt!? Értük mikor, és ki emeli föl a szavát?
Azt gondoljuk, hogy velünk ez nem történhet meg, mert mi nem keressük a bajt… Aztán egyszer csak elszakad valami… anélkül, hogy bármi elmarasztalhatót tettünk volna. Fontos lenne mindenkinek a saját szakmája /beosztása/ szabályaihoz, normáihoz, és etikájához tartania magát, mert az alapjában nem változik…

A félreértések elkerülése végett, én nem adtam meg a blog-címemet, és senki sem kérdezte meg, hogy elolvashatja e a naplómat, amit eredetileg én magamnak és egy szűk, nevesített körnek szántam! De ha már rátaláltak és olvassák, akkor kívánom, szolgáljon épülésükre!

2010. január 26., kedd

Hírünk a világban


A sajtó egyre növekvő figyelemmel kíséri a hír (ITT!) kapcsán kipattant botrányt.

Tallozó: ITT! meg ITT!, ITT! és ITT!

Kiskunhalason: Halasmédia

Valamint: ITT!

Kiskunhalason: halas.NET