Kívül terror, belül terror

A csütörtöki tárgyalást követően örültek a vezetők, hiszen az egyik áldozat édesanyja, akinek mindkét gyermeke otthonunk lakója, elmondta, hogy nem hiszi, hogy az ügyeket el akarták tussolni az otthonban…

Korábban sérelmezte, hogy nem mondták meg neki, hogy a fiát kórházba vitték, jó ideig nem is láthatta…

Mégis, mit gondolt bárki?

Hogy azok előtt a vádlottak előtt, és ellen fog vallomást tenni, akik az intézetben dolgoznak a mai napig? 

Az ellen a főorvos ellen, aki fiai gyógyszeres terápiájáért felelős?

Azon feljelentett ápolók ellen valljon, akikből még gyanúsítottak sem lehettek és ápolóként dolgoznak a mai napig a betegek mellett? 

Vagy azon vezetés ellen tett volna tanúvallomást, akik többször is megpróbálták eltussolni az esetet, annak ellenére, hogy a kórház jelzett vissza a súlyos bántalmazás tényéről?

Ki és mit várhatna egy édesanyától, aki – még ha az ellenkezőjét gondolja is - hálás, hogy fiai gondját levették a válláról… Őneki nem adatik meg a szabad véleménynyilvánítás lehetősége, hiszen többszörösen is függő viszonyban van. Érthető hát lojalitása és valószínű, hogy hálája az intézmény fele még őszinte is. Igaz, nem is hagyta őket magukra, vidékről, hetente rendre megérkezik a néni gyermekeihez látogatóba, egyfajta „egészséges kontrollt” gyakorolva ezzel… Már ha engedik…

Az intézmény cinikus védekezése, miszerint „nincsenek elmarasztaló visszajelzések, sőt…”, jól bemutatható egy képpel: a gályarabok miért is vállalják inkább az embert próbáló lapátolást, semhogy a tenger közepén a vízbe ugrálnának. A hajóskapitány pedig feszít a fedélzeten, nagy büszkén, milyen jól összeszokott kis csapat az övék… Talán hajlamosak lennénk figyelmen kívül hagyni, de azért a láncokról sem feledkezzünk meg!

A vezetés felől érkező terror azonban, mindenkit érint, külsősöket, belsősöket egyaránt… A támadás megbénítja áldozatát… Oda lesz a szabadsága, ha egyáltalán volt valaha… Nem lesz véleménye, egy idő után már a folyosón se… Szelleme, lelke, akarata zár alá kerül… Egyértelmű, hogy ilyen körülmények között senki és semmi sem működhet rendeltetésszerűen… (Emlékeztető: ITT! és ITT!)

Értem én, de nem értek vele egyet! Mit veszíthetünk? A munkahelyi terrort? Aki eddig megszabadult ettől a munkahelytől, csak jobban járt! Aki nem hiszi, gondoljon utána, kérdezzen meg néhány volt kollégát!

Tudom, mire gondolnak… de mivel nem mi hívtuk életre, és nem mi tápláljuk a terrort, bizonyos, hogy nem nekünk kell elmenni erről a munkahelyről…

P&P



Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

Üzenet

"Még ha a halál árnyékának völgyében járok is,

nem félek a gonosztól, mert te velem vagy;

a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem."

                                                                           Zsolt 23,4

Ami elkezdődött, annak vége is lesz!

Kárhozottak mostanáig...

 ...Rabok voltunk mostanáig. Kárhozottak. 

 Ősapáink, kik szabadon éltek, haltak 

 Szolgaföldbe nem nyughattak… 

 A magyarok istenére 

 Esküszünk, esküszünk, 

 hogy rabok tovább nem leszünk! 

Amikor a politika nem akar kiszállni…

Olvasom a szociális területre vonatkozó pályázati kiírásokat és megdöbbenve tapasztalom, hogy a pályázó személyét nem kizárólagosan szakmai, etikai, morális szempontokhoz kötik…

A pályázatokat nem intézményre, munkakörre, feladatra, hanem előre kiválasztott személyre írják ki!

Ha - elődeik szokásainak megfelelően - olyan személyt hirdetnek ki nyertesnek, aki nem ért hozzá, nem felel meg a pályázatban megjelölt, törvény által előírt kritériumoknak, akkor nem kell meglepődnünk a következményeken… Láthatjuk a kiskunhalasi és kecskeméti történésekből, mi történik abban az esetben, amikor a politikai, illetve politikusi szempontok megelőzik a szakmai szempontokat…

Olvastam egy idősek otthona állására kiírt pályázatot, melyben a falusi polgármester, a saját húga végzettségeit sorolta fel, köztük olyanokat, amiknek a meghirdetett munkakörhöz semmi közük nem volt… Épp csak a nevét felejtette ki a pályázatból.

Ha ez így van, s így marad, akkor semmi értelme a pályáztatás körüli hercehurcának, hiszen a „sikeres” pályázó már előre borítékolva van. Fölösleges (köz)pénzkidobás a pályáztató és a többi pályázó részéről egyaránt. Mindezt azért, hogy a törvényességet kipipálhassák, miközben mindenről lerí az öntörvényűségük…

A mi intézményünkben a problémák az igazgatóváltással kezdődtek, 11 éve… S ha az MSZP-nek jó volt, a FIDESZnek jó volt, akkor ez azt jelenti, minden pártnak jó volt… Sőt, minden pártnak jó lesz! Egytől tartanak, ha nem az ő emberük kerül oda… Független szakember nem lehet, mert azt nem lehet irányítani, az orránál fogva vezetni, s csak állandóan „akadékoskodik”, meg „követelőzik”, ráadásul pénzt sem kapunk vissza, a többiről nem is beszélve…

Így mindenki jól jár… megmarad a munkahely, jön az állami támogatás, ott az emberünk, mi irányítunk… Igaz, már rég akadálymentesített, egyprofilú és kisebb létszámú otthonok lettek előirányozva… Megkapják azt is, majd azt mondjuk, hogy a botrány miatt van szükség az átalakításokra (megvonásokra). Rákenjük a feljelentőkre, a bloggerekre, egyházakra meg a politikai ellenfeleinkre… Végülis, bűnbakra mindig szükség van… 

Mindenki jól jár, kivéve azok, akikért létrejött az intézmény, és amiért a polgárok az adójukat adják: a szakma, a dolgozó, az ellátott és a hozzátartozó! Azok meg kit érdekelnek?

Ismerős ez az arrogancia… Ez a „nekik oda az is jó lesz” mentalitást hosszú évtizedek óta örökítik át, idegen rendszerről (diktatúra) idegen rendszerre (demokrácia)… Végül is mindkettő az istenteleneknek áll…

A politikusaink elhagyhatnák már a machiavellista hozzáállást, ideje lenne a tisztességet meghonosítani a politikában!

Ne tévelyegjenek, a cél nem szentesíti az eszközt!

  
Előzmény: ITT! ITT! ITT!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

Olvasói bölcselet

                „Aki meg akar tenni valamit, talál rá módot,

                               aki nem, az talál kifogást.”

Köszönjük!

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

„Örülj, hogy van munkahelyed…”

Kettős mérce…

Nekünk európai uniós fizetés, nektek itthoni minimálbér, megszorításokkal, elismerés-, jutalom nélkül…

Nektek nem lehet két helyről jövedelem, ezért elküldjük a nyugdíjas dolgozókat (kivéve a mi kutyánk kölykét), nekünk több helyről, több jövedelem, több pótlék, még több juttatás…

Nektek évek óta fityiszt mutatunk, magunkat meg megjutalmazzuk! Mi csárdába megyünk, wellness konferenciára, és Ausztriába vásárlunk, de nektek pogácsa sem jut már a lakók ebédlőjébe…

Eleinte, évente kétszer jutott még egy kis magyarázkodás, hogy miért és mit nem kapunk, majd hallhattuk, hogy nekünk milyen jó, mert a mi intézményünket nem zárják be, hanem kölcsönt (?) veszünk fel az üzemeltetéséhez… Brávó! (Azt nem mondta el, az illetékes elvtárs, hogy azt meg miből fizetjük vissza!? Persze ez már nem az ő gondja, fő, hogy ezért ne érje politikai, stb. támadás…) Igaz ez még jóval az álság, akarom mondani „válság” előtt hangzott el! Pár éve – szerencsénkre – már csak év végén kellett hallgatnunk a nagyjaink beszámolóit és az azt követő színjátékot… aranygyűrű, ajándékkosarak… pezsgőpoharas köszöntő és koccintás a színfalak előtt (na jó, nekünk nem jutott pezsgőspohár, csak a párnásszékeseknek a pulpituson, a vörös szőnyeg felett)… 

Jut is marad is… Álságos a szemlehunyás… Van, akinek ingyen ebéd, jutalom, egyéb támogatás, segély, másodállás, félállás, toronyóra láncostól, másoknak pedig semmi, soha… Nem mintha ezekre vágyna az ember. De még egy őszinte, jó szó sem… Az év végi, „sajnos nincs jutalom” kezdetű, „pedig úgy megérdemelnék azért a magas színvonalú, lelkiismeretes és felelősségteljes munkavégzésért” folytatású mondat, ami pedig jobb lett volna, ha sose hagyja el az igazgatónő ajkát, hiszen tudjuk, hogy már megint a kegyencek kapják az elismerést… Pedig meg van írva, méltó a munkás az ő bérére! Ha pedig nem bírod a kétemberes munkát egyedül, már jön is a válasz: „Örülj, hogy van munkahelyed!” vagy, „Ha nem tetszik, el lehet menni!” stb… Nálunk jobbára csak az nem méltó a fizetségre, aki dolgozik… Olyan nagy a mulasztás, hogy az leírhatatlan… Se szakmai, se anyagi, se erkölcsi elismerés... Ráadásul, kötelező a megjelenés, és elvárt a taps… Gyomorforgató az egész.

Szerencsére az elmúlt év végén ez is elmaradt… Tudják, azok a „jól meghatározható… politikai” és „más csoportok, akik ezt csinálják”… Azok miatt, már nincs év végi munkaértekezlet se, se azt megelőző titokban maradt szavazás, se nyilvános jutalmazás, se Karácsonyi köszöntés… Semmi… Pedig sokan, kíváncsian várták, vajon most mivel állnak elő… Megint elütik a beszámolót a szegedi szupervizor egy előadásával? Amiből ismét megtudjuk, hogy milyen professzionális munkát végzünk…  De erre a mostani helyzetre, még ők sem tudtak épületes ötlettel előrukkolni… Maradt hát az önjutalmazás, ahogyan megszokhattuk… de ezúttal legalább nem kell nekik tapsolnunk. Legyintünk, hadd mutyizzanak a hátunk mögött, addig sem macerálnak bennünket…

Marad tehát a legjobb védekezés a támadás… fenyegetések, üres vádaskodások, egyetlen cáfolat nélkül…

Maradnak a hamis hírközlések, új igazgatói pályázatról… Lappangó pletyka a városban a kijelölt, új rokon-igazgatóról, aki már egy társintézmény alkalmazottjaként vár lesben. Elmaradt helyreigazítás, elmaradt bocsánatkérés… Lenézett, cserbenhagyott nézők, érintettek ezrei…

Marad a kettős mérce… Maguknak önjutalmazás, önszabadságolás, titkos vezetői távollétek, titkos jelenléti ívek, titkos egyeztetések, titkos stratégiák… velünk szemben a nyílt tetemre hívás, indulatok, üldöztetés, vallatás, telefonos lehallgatás, internet korlátozás, besúgórendszer fejlesztés, még több tátott szájú semmirekellő… A beszélgetések tiltása, nevetés lepisszegése, csicskáztatás…

Mert ők azt gondolják, hogy ennyit érünk mi munkavállalók… Nekik biztosan… Képzeljék, ha rólunk segítőkről ennyit gondolnak, ha minket így lenéznek, akkor mit gondolnak a rájuk bízott ellátottakról?

Talán emlékeznek még, tíz éve a vezetés a lakók egyetlen intézményi rendezvényén sem jelent meg… Arroganciájuk nem engedi meg még azt sem, hogy megjátsszák érdeklődésüket, pedig ünnepenként, 1-1 rövidke félóráról lenne csak szó…

S ha a vezetés ennyire tartja a betegeket, akkor miért gondolna többet a hivatástudattal nem rendelkező, vezetőket majmoló dolgozó?

Ebből az aspektusból érthető, hogy védik a bántalmazókat, hiszen ezzel, saját magukat védik!

Én a helyükben, taktikát váltanék! Elkezdenék, igazat mondani...

Lásd még: Értékek értéktelenítése I. (kattintson!)

 Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook