Új botrányok a pszichiátrián 2011. május 16. | 04:00

Magyar Nemzet

Csuklótáji töréssel szállítottak kórházba egy beteget a múlt héten a kiskunhalasi pszichiátriáról – tudtuk meg. A rendőrség súlyos testi sértés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz. Információink szerint az eset azon az osztályon történt, amelynek két alkalmazottja tavaly januárban feljelentést tett kollégái ellen, mert azok több alkalommal brutálisan megvertek betegeket, homoszexuális erőszakot követtek el kezelteken; az ügyben azóta bírósági eljárás zajlik. Ezen az osztályon a napokban tűz ütött ki, amikor az egyik beteg felgyújtotta ágyát.

Több ügyben folyik nyomozás a pszichiátriai intézetben történtek miatt, ezek közül az egyik kiterjed az intézet által évente lebonyolított nyaraltatásokra, amelyek elszámolása a gyanú szerint nem volt szabályos. Vizsgálják még a foglalkoztató építésének körülményeit és az intézet területén történt fakivágást is. Magánokirat- hamisítás, csalás és vesztegetés miatt már eddig is folyt nyomozás Kiskunhalason – részletek a Magyar Nemzet hétfői számában.

Velkei Tamás

 

Társát próbálja újraéleszteni a Cica

JÓL BELETRAFÁLTAK!

Felelősen…

Minden ember felelős a maga boldogságáért… Nem szabad kisebb igényeket támasztanunk.

Mindenki tehet azért, hogy változás következzen be, de ehhez saját magának kell a döntést meghoznia legbelül. Lépnie kell, szabadon. Ha meghozza a döntést, szabaddá válhat, és felszabadulhat.

Emlékszem igazgatónő egyszer raportra hívatott egyik levelem kapcsán, - amit a betegverés miatt írtam neki -, épp akkor olvasta… A szőnyeg szélén álltam, a szó szoros értelembe, hiszen nem kínált hellyel… Láthatóan ideges volt, amit a fejébe szállt vér jelzett… sértett indulattal ontotta válaszait… Elvileg nekem kellett volna haragudnom, vagy indulatba jönnöm igaztalan számonkérése miatt, mégis ő iránta éreztem szánalmat… Ott ült a nagy íróasztala mögött, hatalma teljes tudatában, indulattal teli megnyilvánulással irányomba, akit legszívesebben sarokba állított volna … Közben azon gondolkodtam, mi lett az én barátnőmből, s miért nem képviseli azokat, akik rábízattak… Szerepet játszott, tudtuk ezt mindketten… Szegény, gondoltam, milyen rossz lehet neki, hogy sosem lehet őszinte…

Elmúlt az ideje a hallgatásnak, a másikra mutogatásnak, az egymás titkos kémlelésének, a sugdolózásnak, a bezárkózásnak… Ki kell törni onnan, ahova magunkat bezártuk… A leskelődés helyett  tisztánlátást ajánlok, a beletörődés helyett tetteket… Meg kell fogadni végre a vezérek korábbi ajánlását: „Ki kell közösíteni azt, aki nem közénk való!” Ezúttal azonban, valóban azokkal kell ezt tenni, akik inkább támogatják az intézmény bezárását, csak azért, hogy pozíciójukat, jövedelmüket, juttatásaikat, befolyásukat ideig-óráig megtarthassák.

A cél, immár nemcsak a munkahely megmentése kell legyen, hanem a lakók, a hozzátartozók, a várakozók reménysége, jóléte, biztonsága.

Itt az idő, átlépni a saját korlátainkon, és valódi lépést tenni a megmaradásunk érdekében!

 


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

Olvasói levél – A jog nyelvén

„A jó munkahelyi légkör védelme rendkívül fontos. A munkahelyi légkört mérgező, munkatársaival együttműködésre képtelen, összeférhetetlen munkavállaló számíthat rá, hogy munkáltatója a saját, valamint a többi, jól teljesítő munkatárs megtartása érdekében akár fel is mondhat neki. A feszült munkahelyi légkör rontja a dolgozók közérzetét, a kedvetlen, ideges hangulatú munkatársakkal pedig nem halad a munka. Senki sem kényszerül eltűrni munkatársa kibírhatatlan magatartását, lehengerlő stílusát, durva, kioktató beszédét. A munkahelyi közösség vagy a munkáltató – több legfelsőbb bírósági döntés is alátámasztja ezt – jogszerűen megszabadulhat a nemkívánatos kollégától.

Az Mt. 89. Paragrafusának (1) bekezdése szerint a határozatlan idejű munkaviszonyt mind a munkavállaló, mind a munkáltató felmondással megszüntetheti, ettől érvényesen eltérni nem lehet. A munkáltató köteles a rendes felmondását megindokolni, az indokolásból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén a felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania [89. paragrafus (2) bekezdés]. A törvény a munkáltatói felmondással szemben azt a követelményt támasztja, hogy a felmondás indoka csak a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggő ok lehet [89. paragrafus (3) bekezdés]. A munkáltató csak abban az esetben nem köteles a rendes felmondását indokolni, ha a munkavállaló nyugdíjas.
 

Nos, ha összeférhetetlenség miatt küldenek el bárkit, annak nem jár felmentési idő!

Továbbá a munkáltató nem hívhatja vissza dolgozni a dolgozót pár napra sem! Ha ezt megtette, akkor veszett fejsze nyele, mert eleve elbukta a munkaügyi pert! Az elküldött dolgozó ilyenkor magas összegű kártérítést követelhet, amit meg is ítélnek!

Nyilván az alkalmazott jogász nincs tisztában a munkaügyi helyzetekkel. Ez külön szakmai ág. Az ebben a témában kontárkodó jogászok nagyon nagy kárt okozhatnak a munkáltatójuknak.
Így lesz ez ebben az esetben is.”

Üdvözlettel: Dr. K.GY. munkajogász

U.i.: „Máskor figyelni kéne ki milyen területnek a szakértője! Büntető ügyben pl. nem hívunk válóperes ügyvédet tanácsadónak.”

Előzmény: ITT!

0

Van, ami sosem változik…

Bár felmentettek összeférhetetlenség miatt, de mivel rosszul számolták ki a szabadságomat, le kell dolgoznom még négy napot… Ne kérdezzék, én sem értem… A pénteki volt az első…

Hazafele jövet vetették észre velem, hogy bezárták miattam a főnöknő irodáját. Nem tudom miért, hiszen nekem nincs ott dolgom a főnököm távollétében, tehát eszem ágában se volt bemenni…

De hát, mindenki magából indul ki… ez is csak egy projekció. Gondolom, az a kolléganő tette, aki a főnöke távollétében előszeretettel ül az ajtó mögé, kihallgatva a kollégák társalgását, hiszen sohasem reagál a hangos köszönésre, megszólításra… Sokat tartózkodik ott, áhított főnöki státuszán ábrándozva, s matatva mindenben, hogy a „titkok” tudója lehessen, és szokásához híven találjon valamit, amit a mostani főnöke ellen fordíthat… Ehhez már megszerezte - magához hasonló – „alattvalóit” és joggal remélheti, hogy mellbedobással győzedelmeskedik, s - a hatodik főnök után –,  fáradozását végre siker koronázza…

Egy kolléganőmet helyettesítve, a lakók sétálását kísérve, B. Brigitta kolléganőm – telefonált az osztályra a műszakfelelős nővérkének, hogy „U. E. elhagyott egy beteget, aki tudvalevő csikkezik!” No, nem hozta utánam, mert nem volt kit…

A nővérke azonnal hozzánk sietett, hogy segítsen… A séta végére érve ekkor már (kb. 10 perce) a szökőkútnál üldögéltünk és néztük a kőműveseket munka közben. Látva, hogy a szóban forgó beteg nem maradt le, beszámolt a telefonhívásról… Nyugtázta, - amit a betegtársak is bizonygattak -, hogy a lakó nem is csikkezett.

A nővérke nem értette… Én igen…

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

Elrabolt boldogság

Ha valaki ilyen segítő munkahelyen, hivatástudattal látja el a munkáját, annak elvileg boldognak kellene lennie…

Ha valaki segít másokon, ha ad valamit másoknak, ami a másiknak is jó, akkor ő egy boldog ember. Ha valaki tudja magáról, hogy jó ügyet szolgál, pontos, megbízható munkájával, megelégedett lesz.

Tudjuk, mert jónak lenni jó. Mert boldog ember az, aki mit sem várva a viszonzásra, ad. Mert nem az a megelégedett ember, akinek sok van, hanem akinek elég van.

Nálunk azonban nem látunk sugárzó arcokat, csak lehajtott fejeket, elrejtett tekintetet, titkos érzéseket. Mert a bosszúra szomjazók vibráló idegrángása kíséri a kiválasztott áldozatokat, lesve, keresve, mibe köthetnek bele. Az elkerülhetetlen találkozásnál a szemkontaktus kerülésével igyekszik az ember a dúvad agresszivitását nem kihívni maga ellen, de hiába… Űzi, mert mást nem tehet, a gonosz nem hagyja nyugodni. Még nem elég… A hamis vádak, a legmélyebb bugyraikból törnek a felszínre, ezért nem lehet más, mint önmaguk tükörképe – egyszerű projekció: összeférhetetlenség, lopás, csalás, hazugság, sikkasztás, árulás, rosszhiszeműség, rágalmazás… Mindazt elkövették, amivel minket vádolnak, s amire mi nem vagyunk képesek.

Pedig nekünk, nincs miért lehajtani a fejünket… Nincs miért tovább titkolni sérelmeinket, megaláztatásunkat… Eltörhetik a gerincünket, úgy, hogy soha nem tudunk felegyenesedni többet járás közben, de megtörni még sem tudják. Elpusztíthatnak, megölhetnek, de soha nem uralkodhatnak életünk felett, sohasem pusztíthatnak el végérvényesen, mert ha meg is halunk tovább élünk… Nem csak az Örökélet miatt, hanem azért is, mert soha nem szabadulnak meg tőlünk… Végérvényesen beköltöztünk az elméjükbe, a (rém)álmaikba, mert nem hajoltunk meg gonosz akaratuk előtt, mert vesztesek maradtak. A büszkeséget, a becsületet, a méltóságot nem vehetik el, mert minél inkább erre törekszenek, annál becstelenebbé, méltatlanabbá válnak. Sosem győzhetnek végérvényesen, mert az igazsággal ők sem bírnak leszámolni. Értékeik, érdekeik mulandóak, indulataik, mint emésztő tűz, belülről pusztítja el őket…

Milyen sajnálatos, hiszen lehetett volna másképp is. Ha nem képesek azonban a belátásra, az azt jelenti, nincs esélyük az életre… az Örökéletre sem.

Nemcsak magukat fosztják meg a boldogságtól, - ehhez joguk van a liberális felfogás szerint,- hanem, mindenki mást is az intézményben… Ez utóbbihoz azonban, még nekik sincs joguk. Ezért kell majd felelniük …

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook