2012. március 20., kedd

AZOK AZ ALAPTALAN "VÁDASKODÁSOK" !




Dr. Endrényi Mónika tanácselnök Kimpián Ildikón kívül további négy vádlottat ítélt 3 és 10 hónap közötti felfüggesztett börtönbüntetésre. Tíz vádlott 60 ezer és 225 ezer forint közötti pénzbüntetést kapott, hatan megrovásban részesült, hét vádlottat pedig felmentett a bíróság. A per 6,8 milliós költségéből közel 2,3 milliót kell kifizetnie a vádlottaknak, a fennmaradó 4,5 millió forintot az állam viseli. 

Emlékezzünk csak egy kicsit:
.
 
"Nem , nem, nem, nem, nem, nem, nem volt ilyen" illetve "legfeljebb 3 alkalommal"?? Tényleg?

„a vezető és a felhívására vele együttműködő társai” 2007 november elejétől 2010 januárjáig nyolc, az intézmény gyermekotthoni részlegében elhelyezett 18 év alatti gyermeket és négy fiatal, utógondozott felnőttet (hét lányt és öt fiút) akadályoztak, illetve korlátoztak személyi szabadságukban. A gondozottakat egy hatszor öt méter alapterületű, linóleumpadlózatú, rácsos ablakú, bekamerázott, kezdetben fából, később vasból készült ajtajú, csak kívülről nyitható „dühöngőbe” zárták. Volt olyan fiatal, akit „csak” kétszer, mást kilencszer is.

 A bírónő ismertette azokat a vallomásokat is, miszerint az intézmény alkalmazottai Kimpián Ildikó engedélyével, illetve utasítására zárták be a sértetteket, sokszor büntetési céllal. Endrényi Mónika részletezte azoknak a tanúknak, szakértőknek a véleményét is, akik szerint szakmailag kifogásolható és veszélyes is volt a gondozottak elkülönítése a „dühöngőben”.

Forrás:http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/felfuggesztett-bortonre-iteltek-a-duhongoszobas-igazgatonot-433505 
.

2012. március 19., hétfő

Nincs új kezdet vég nélkül…

 
Holnapután az újabb intézményvezetői pályáztatás keretében lesz meghallgatás Kecskeméten… Ki lesz az új igazgató?

Az esélytelenek nyugalmával megyek, újra elmondom majd elképzelésemet, s ismét nem árulok zsákbamacskát…

A vezetésnek mennie kell, ha nem, akkor semmi nem fog változni, hiába van új igazgató, vagy új „gazda”, tulajdonos…

Hogyan lehetne ilyen gazdasági helyzetben, az intézmény ilyen gazdasági múltjával továbbra is olyan gazdasági igazgatót alkalmazni, akinek – mint kiderült - még szakirányú felsőfokú végzettsége sincs? Bár meggyőződésem, hogy nem a gazdasági válság tesz bennünket tönkre, hanem lelki, morális válság…
Ilyen szakmai múlttal meghagyni a korábbi szakmai vezetést? Ilyen botrányok után tovább alkalmazni, s újra beiskolázni közpénzen az előző intézményvezetőt, annak ellenére, hogy fejlesztő pedagógus munkakörét sem vette föl? Hogy vezetők be sem járnak dolgozni, mert egyéb munkájuk (vállalkozásuk) miatt nem érnek rá? 
Ha ezt hagyják, akkor itt nem lesz változásAkkor a betegek és a tisztességes dolgozók sorsa továbbra sem számít…

A tét nem kisebb tehát, minthogy lesz-e igazi megújulás… Ha lesz, az csak radikális átalakulás következtében lehet… Nincs alku, nincs foltozgatás… Mert „Senki sem tölt új bort régi tömlőbe.”, hiszen az szétszakadozik…
A megoldás csak egy esélyes… szakmai, szemléletbeli változás… Ehhez olyan szakember kell, aki más szakmai hozzáállással, szemlélettel és morális tartással rendelkezik. Akinek nem szabhatják feltételül, a régi vezetők továbbfoglalkoztatását…

Igaz, mindenki azon drukkol, hogy ne legyen újabb botrány, hiszen az nagyon kellemetlen… Eddig mindent meg is tettek ennek elhárítása érdekében: sajtóhír letiltása, vagy elbagatellizálása…
Pedig tudniuk kell, hogy az ember nem változik (leszámítva, ha valaki újjászületik)… Ideig-óráig visszafogja magát ugyan szorult helyzetben, de lényegében nem fog változni, mert nem képes rá… Ezért, újra és újra, igen, újra és újra mindennemű visszaélés fel fogja ütni fejét az intézménybe… S akkor bizony újabb botrányoknak néznek elébe. Nem mondhatják többé, hogy nem figyelmeztették őket!
S akkor már nem hazudhatják, hogy a szcientológusok támadják az intézményt! Mintha legalábbis ők verték volna eddig is a betegeket, vagy ők vették volna el a lakók pénzét, vagy a szcientológusok üdültek volna a lakók pénzén, vagy ők vág(at)hatnák ki ajándékba a megmaradt fákat, vagy titokba beépülvén folyton okiratot hamisítanának, vagy útiköltségtérítést vennének fel rendszeresen utazás nélkül… Akkor majd mit mondanak a delikvensek? Lemondanak? Ismerjük őket: „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem…”

Ez a tétje a döntésüknek… S ami a legfontosabb, a betegeink biztonsága, jóléte
S ha valaki nem bukott miniszterelnökünk szintjén gondolkozik, akkor nem azt kérdezi, hogy ki az, aki kirobbantotta botrányt, hanem azt, hogy kik azok, akik a fentieket elkövették, és bűnrészesként eltussoltákAkik az intézményt, a szakmát és városunkat ország-világ előtt lejáratták! Hogy helyre lehet-e állítani az intézmény, a szakma és városunk jóhírét, ez a tét!

Itt ez a kérdés… válasszanak!
 

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

Fizetés helyett sárga csekk…


Még Budapesten éltem albérletben, amikor az uniós csatlakozásról szavaztunk: nemmel…
Fizettem az albérletet és a rezsit, havi bérlettel tömegközlekedtem, tanultam, dolgoztam, könyveket, ruhaneműt vásároltam, havonta egy-két alkalommal hazautaztam, s igyekeztem nem üres kézzel tenni ezt… és rendszeresen kirándultunk, moziba jártunk, havonta egyszer színházba, vagy koncertre, hangversenyre is eljutottunk… S még adakozásra is futotta…

Nem, nem a versenyszférában dolgoztam, hanem szociális területen, a hajléktalan ellátásban…

Persze a szavazáson az emberek - az egyoldalú tájékoztatás következtében - az uniós csatlakozás mellett döntöttek… mert majd milyen jó lesz, ha nálunk is uniós színvonalú munkáért uniós béreket fizetnek… Be is vezettek mindenféle uniós előírást, ami rengeteg pénzünkbe került, de a színvonal emeléséhez nem járult hozzá, sőt… Csodálkozva szemléltük az életszínvonal csökkenését és az eus szabályzók romboló hatását… A szigorú ÁNTSZ előírások változását (Halason tilos volt a magyarországi előírások szerint fürödni a tóban, míg az eus szerint ez megfelelt), az élelmiszerbiztonsági előírások itthon szigorúan őrizték a fogyasztók egészségét ellentétben az eus szabályzókkal, a nyelvvizsgánkról és a felsőoktatásról pedig kiderült, hogy sokkal magasabb színvonalú volt itthon, mint az Eu-ban… romboló volt a felsőfokú oktatás átszervezése (Bolognai képzés) is… olyan adminisztrációt zúdítottak a nyakunkba, hogy a betegekkel nem értünk rá többet foglalkozni…

Türelmesen vártuk, hogy az eus fizetések is ideérnek, ahogyan vezetőinknél megtörtént… Vártuk, majd csak jobb lesz nálunk is… De nem történt semmi jó… Idegen kézbe kerültek a korábban állami kézben lévő monopóliumok, szolgáltatók… állítólagos gazdasági érdekből… Igaz, csak azt nem mondták, hogy ez nem a mi gazdasági érdekünk… Nem a magyarságé, nem a nemzeté, nem is az országé, hanem az idegeneké…
Titkos paktum keretében (lehet, hogy nem is volt titkos, csak nem verték nagy dobra) minden párt képviselete lemondott a minket megillető uniós bérezésről… Természetesen csak a miénkről! Az övékét minden alakuló parlamenti ülésén jóváhagyólag egységesen megemelték, a mi adónkból! A többi juttatásról és álláshalmozásról már ne is beszéljek…
Nálunk Kiskunhalason, a megyei pszichiátriai betegek és fogyatékosok otthonában elrendelték (leépítések gyanánt), hogy el kell küldeni a rokkant nyugdíjasokat és nyugdíj mellett dolgozókat (kivéve a protekciós munkaerőket)! …mert Bányai Gábor – a milliós fizetése mellett – úgy találja igazságosnak, hogy mindenki egy jövedelmet vigyen haza, megnövelve ezzel a jövedelemmel rendelkezők statisztikailag kimutatható számát… persze csak papíron…

No de, nemcsak hogy uniós béreket nem kapunk, de még azt sem kapjuk meg, amiért megdolgozunk… az egyéb juttatásokról pedig ne is beszéljünk, mert nálunk még az étkezési hozzájárulást is a cég kapta

Szóval eladták (privatizálták) a nagy szolgáltatókat, és farkaséhségüket nem lehetett többé kordában tartani… Azt csinálnak a fogyasztókkal amit akarnak, elszabadult árak, ellenőrizhetetlen számlázások és félreszámlázások (túlszámlázások) sora minden társaságnál… S akkor a bankokról még nem is szóltam… az alkotmánybíróság nem találta jogellenesnek azt a döntését a munkáltatóknak, hogy számlavezetésre kényszerítsék a dolgozóikat fizetésük átutalásához, amivel évi 20-25 ezer forintot húznak ki a zsebünkből különböző jogcímeken! Telefonszám, e-mailcím megadása nélkül már nem is veszik emberszámba a munkavállalót, sőt, fel se veszik dolgozni egy normális munkahelyre… (tehát marad a gázszámla, villanyszámla, vízdíj, tv, telefon (vonalas, mobil), internet, szemétdíj, közös költség, kommunális adó, az elengedhetetlen mosópor, mosogatószer, WC-papír, kenyér, tejföl, sajt, cukor, só, liszt, tojás, hús… egyéb luxus kiadások, mint a gyógyszerek, utazási költség, valamint a gépjárműadó, gépjármű biztosítás, garázsbérlés, tankolás, autópálya-matrica, parkolás…
S amikor már nincs semmi pénze az embernek, kilyukad a foga, eltörik a szemüvege, lejár a műszaki, támad az influenza és ügyvéd is kellene…

A becsületes munkáért mindenkit megilletne a tisztességes bérezés. Mi van helyette? Megkapom a tisztességgel szerzett béremet és másnap viszem a postára, hogy visszafizessem a sárga csekkeken! Mert olyan bizalmat egyik szolgáltató sem ért el nálam, hogy jogosítványt adjak neki, átutalási számla nyitásával…

No jó, dolgoztam egy hónapig, de hol a bérem?  Hát egyik nap kifizeti az állam a béremet, a másik nap meg visszaveszi… Ez kérem egy bűvészmutatványnak se semmi… Mert minden kulturált államban, úgy számolják ki a jövedelmeket, hogy a rezsiköltségen felül, - amibe a lakásbérlés, illetve törlesztés is benne foglaltatik, - a fele megmaradjon! Ez van arra, amit fentebb elsoroltam, valamint ünneplésre, nyaralásra, síelésre, utazásra, gyógyulásra, tanulásra, fodrászra, hobbira… s nem utolsó sorban a helyi gazdák és vállalkozók támogatására…

Átvernek bennünket a hivatalosok, s mi nyomoroncok még ezt is eltűrjük… Eltűrjük, mert örülünk, ha nem lesz adósságunk, ha nem terhelik le az ingatlanunkat jelzáloggal, ha befizethetjük a számláinkat, a gyereknek a menzáját, s a kirándulását…

Pedig a helyzet, még ennél is sokkal rosszabb… Mert a becsületes munkaerő nem kell sehova… Mert a tisztességes munkaerő nem akar tisztességtelen feltételek mellett dolgozni (feketén, minimálbérrel bejelentve a többit zsebbe fizetve, szabadság kiadása nélkül, betegen dolgozva, juttatások nélkül, szabálytalanságok sorát elkövetve, csalást eltűrve, demoralizálva, megalázva, üldöztetve, előrejutás nélkül…), tisztességtelen fizetéssel…

No de elég a panaszból, térjünk vissza az eredeti kérdéshez: Miért is nem kapunk fizetést?
Megválaszolná valaki illetékes? Senki?


Lásd még korábban: ITT!
 
Vezetőink szociális érzékenységéről: ITT!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2012. március 9., péntek

Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem volt ilyen" ?

Így indult:
és így folytatódott:
"A vád képviselője több órán keresztül olvasta fel 84 oldalas perbeszédét a pénteki tárgyaláson. Végrehajtandó büntetést egyedül Kimpián Ildikó esetében kezdeményezett. A büntetőügy további 5 szereplőjénél felfüggesztett szabadságvesztést, 3 vádlottnál „részfelmentést”, 4 vádlott esetében felmentést, a többieknél pedig pénzbüntetést indítványozott. Amennyiben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnék Kimpián Ildikót, akkor 2 hónap és – a halmazat miatt – 7 év 6 hónap között lenne a büntetése.

Dr. Göblyös Péter szerint Kimpián Ildikó az „elkülönítő helyiség”, a „dühöngő szoba” létrehozásában, kialakításában meghatározó irányító, vezető szerepet játszott. Utalt az ügyész a sértettek nagy számára, és arra, hogy fogyatékos ellátásban lévő, kiszolgáltatott helyzetű gyermekek, illetve fiatal felnőttek sérelmére, hosszabb időn keresztül követték el a bűncselekményeket. 


A büntetőtörvénykönyv egyértelműen fogalmaz akkor, amikor meghatározza, hogy aki mást személyi szabadságától megfoszt, az bűntettet követ el – mondta perbeszédében az ügyész. – Álláspontom szerint a vádlottak azzal a magatartásukkal, hogy a sértetteket bezárták, vagyis a belülről kilinccsel nem rendelkező ajtót a sértettekre rácsukták, illetve a helyiségből nem engedték ki őket, megvalósították a tényállást.

Az ügyész arra is utalt, hogy véleménye szerint a hónapokig tartó tárgyalássorozatban meghallgatott tanúk igazolták a vádat. Azt, hogy a helyiséget büntetésként, illetve fegyelmezési céllal használták az intézményben. Az ügyészség szerint az is kétséget kizáróan bizonyítható, hogy a vádbeli időpontokban, a vádban feltüntetett sértettek esetében a vádlottak nem megfelelő módon kezelték a helyzetet. Amihez jelentősen hozzájárult felettesük, Kimpián Ildikó vezetői tevékenysége." (baon.hu)

Emlékeztető a "szavahihetőség"-ről: 
Hamarosan (2012.03.20) kiderül az is, hogyan is végződik!

2012. március 5., hétfő

TÖRETLEN FIGYELEM

.
Nagyításért, letöltésért kattintson a képre!

Blog-oldalainkat az elmúlt időszakban 650000 alkalommal tekintették meg! Köszönjük!

2012. március 2., péntek

Gyanúsított lettem


.
Egyik lehetséges előzmény: ITT!
.
A minap csöngetett a postás, ismét ajánlott levelet hozott… Nehéz megszokni a sok fenyegetést és zaklatást az otthonunkba… Első gondolatom, hogy biztosan megint a halasi Bíróság, vagy Rendőrség, de nem… A kalocsai ügyészség!
Elképzelésem sincs, mi jöhet nekem Kalocsáról? Miközben aláírom, kutakodom az agyamban kalocsai kapcsolódási pontokat keresve… Dr. Téglásné Dr. Zoltán Erna kalocsai közjegyző (a mi vezető ügyészünk, Dr. Téglás Péter felesége), de ő is halasi, vagy a szintén halasi volt nyomozó Molnár László, aki most ott rendőrkapitány, akinek fia kollégám volt a mentálhigiénés csoportban… Nem jutott más eszembe…
Kíváncsian bontom ki a borítékot, s látom, hogy benne van egy levél a Kecskeméti Ügyészségről! Ennek megfejtése meghaladja a képességeimet, annál is inkább, mivel halasi vagyok…

Semmi nem jut eszembe, se ügy, se bármi, amit akár tudatlanul is elkövettem volna… se Kalocsáról, se Kecskemétről… Aztán felrémlett nekem, hogy a halasi rendőrségi meghallgatásom végén (lásd fenn) megkérdeztem, hogy - abból, hogy a Cica nicknevű hozzászóló személyét - az ő és családja élete, biztonsága érdekében - nem nevezhetem meg (lásd korábbi fenyegetések, robbantások), - nekem személy szerint milyen hátrányom származhat? A nyomozó válaszul elmondta: Azt, hogy a nyomozás akadályozása, mint bűncselekmény fennáll-e az én esetemben, azt majd a bírónő mérlegeli…

Aztán bevillant még, hogy a halasi vezető ügyész tanácsát megszívlelve Lásd: ITT!, több feljelentést tettem (emlékeznek még a fakivágás, a jótékonysági koncert ügyére) a Bács-Kiskun Megyei Ügyészségre, tekintettel arra, hogy a halasi hatóságok nagy politikai nyomás alatt dolgoznak intézményünk ügyében. A kecskemétiek illetékesség miatt Kiskunhalasra irányították át, melyet mindhárom esetben – bűncselekmény hiányában – itthon megszüntettek… ami ellen panasszal éltem, melyet ismételten elutasítottak… Akkoriban azt üzenték, hogy hamis vádaskodás miatt majd viszonperrel élnek… Ez azonban több volna, mint nevetséges…

Kezembe véve a levelet, annak tartalma nemcsak meghökkentett, hanem meg is rémített… A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként megidézLásd: ITT! No nem azért rémültem meg, mert megijedtem, hogy valami titkos bűnömre fényt derítettek, hanem azért, hogy hova jutott Magyarországon az igazságszolgáltatás!? 
Nézem a címet, nem ismerős: Mátyási út 3. – keresem a térképen, nincs is ilyen nevű közterület, csak Mátyási u. (utca) 3.! Bosszankodom, de már meg se lepődök…
Keresem a sorok között, hátha rábukkanok, hogy miről van szó, de semmi információt nem közöl, viszont: „Be. 67.§ (5) bekezdése alapján felhívom a megidézettet, hogy az ügyre vonatkozó iratain kívül a bizonyításnál felhasználható feljegyzéseit, vagy egyéb tárgyait hozza magával!”?

Erőt vettem magamon – mivel éppen orvostól jöttem lázasan – és felhívtam a megadott telefonszámot, ahol egy hölgy kedvesen tájékoztatott, hogy nem adhat információt arról, hogy milyen ügyről van szó… csak meg kell jelennem. Kérdeztem, hogy akkor hogyan készüljek fel az „ügyre”, válaszul megismételte, hogy nem adhat információt!  Mondom azt se értem, hogy a borítékon kalocsai ügyészség a feladó, míg a levél fejlécén már kecskeméti szerepel, ahova meg is idéznek… Azt válaszolta, hogy igen, az előfordulhat, mert az egyik ügyész, az itt is dolgozik és ott is…

Azt nem kérdezték meg, hogy van e pénzem átutazni Kecskemétre a 22.800,- Ft-os jövedelmemből… de arról tájékoztatnak, hogy az ügyvédem (akit ezen kiadás mellett jogom van felfogadni) jelen lehet a kihallgatáson!

Azért egy dolog feltétlenül idekívánkozik… Azok, akik elkövették a bűncselekményeket még csak gyanúsítottak se lettek, akik pedig törvénytisztelő, kötelességtudó és felelős polgárokként viselkednek, azokból gyanúsítottakat kreálhatnak…

Ez pedig végtelen szomorúsággal tölt el, mert máris mindenki, igen, mindenki bizonyos lehet abban, hogy ez senkinek sem jelent jót, és senkinek az érdekeit nem szolgálhatja!

A személyemre vonatkozó megbélyegzésnek az erkölcsi, anyagi, szakmai és egyéb veszteségeit, annak következményeit, kihatásait pedig még felmérni sem lehet



Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2012. március 1., csütörtök

Súlyosbodott a vád a Kimpián-perben


"Súlyosbította a vádat a Kimpián-perben a Kecskeméti Városi Ügyészség. Ennek következményeként a vádat képviselő dr. Göblyös Péter ügyész nem tudta megkezdeni a csütörtöki tárgyalási napra tervezett, több órás perbeszédét. A tárgyalást el kellett halasztani.

Az eredeti „forgatókönyv” szerint az ügyész csütörtökön tartott volna egész napos – várhatóan 9 órától délután 4 óráig tartó – perbeszédet abban az eljárásban, amelyben a Juhar Utcai Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézmény korábbi igazgatónőjét, Kimpián Ildikót és 27 munkatársát személyi szabadság megsértésével vádolják. Majd ezt követően, pénteken következtek volna az ügyvédek, valamint az utolsó szó jogán a vádlottak.

Csakhogy Göblyös Péter a csütörtöki tárgyalási nap elején bejelentette: két vádlott esetében súlyosbodott a vád. Már nem csupán a vádiratban szereplő számú személyi szabadság korlátozással – az iskolai dühöngőbe történő gyermekbezárással – hanem annál többel vádolják a két nevelőt. Az eljárási szabályok szerint a vádmódosítás miatt a tárgyalássorozatot vezető dr. Endrényi Mónika bírónőnek nyilatkoztatnia kellett az érintetteket. Arról, hogy a módosítás miatti felkészülésük érdekében kérik-e a tárgyalás elnapolását. Egyikük kérte, így a pénteki tárgyalási nap is elmarad.
Az új helyzet miatt legközelebb március 9-én tartanak tárgyalást a Kimpián-perben. Aznap nyilatkozhatnak a súlyosbodott váddal kapcsolatban a vádlottak és a védőik, majd – ha nem lesz új indítvány – a perbeszédek következhetnek. Dr. Göblyös Péter már akár aznap, a védők és a vádlottak pedig március 12-én jutnak szóhoz. Ebben az esetben március 20-án hirdethetnek majd ítéletet a Kimpián-perben. Amelyben – mint korábban megírtuk – a halmazati szabályok miatt akár 7 és fél évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik az igazgatónőt."

Forrás: baon.hu
.

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!