2012. június 26., kedd

Még mindig: „Nem történt semmi!”


Válasz Radó Iván úrnak…


Radó Ivánnal a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum vezetőjével folytatott korábbi levelezésemből idézem az elnök úr szavait:

„A kiskunhalasi vádlottak foglalkoztatásával nem értünk egyet. Azonban a bíróság nem tiltotta el őket foglalkozásuk gyakorlásától és a fenntartó sem lépett az ügyben, nem beszélve az új igazgatóról. Így csak csatlakozni tudunk véleményéhez, hogy a dolog megengedhetetlen.”

Kérdésére, hogy mi történt azóta, próbálok röviden, a vezetés által szajkózott, jól ismert szlogennel válaszolni: „Nem történt semmi!”

A feljelentett személyek nem kerültek eljárás alá, még csak gyanúsítottak sem lettek… Ők is, ahogy a vádlottak, azóta is a betegek mellett dolgoznak

Egyetlen vezetőt sem vontak felelősségre, pedig többeket elmarasztaltak büntetőügyben is.
Sőt, K. Juditot az ominózus 7. osztály főnővérét, Bányai Gábor (a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke) megyei kitüntetésben részesítette!
A lakók részére, a nyaraltatás idejére visszajáró térítési díjakat – évekre visszamenőleg – az intézet a mai napig nem fizette vissza
A dolgozókat ért folyamatos intézményi terror miatt nem indult vizsgálat, a dolgozók nem kaptak segítséget, többszöri jelzésem ellenére sem…
Egyetlen érdemi szakmai vizsgálat nem folyt, sem a lakók, sem a dolgozók öngyilkosságaival, sem a hirtelen elhalálozásokkal kapcsolatban.
A gazdasági bűncselekmények alapos gyanúja miatt indult nyomozásokat sorra megszünte(tte)tték…

Fegyelmi eljárásban, figyelmeztetésben részesültek viszont azon dolgozók, akik vétlenek voltak, de a vezetés feltételezte róluk a velünk való egyetértést, vagy szimpátiát. 

Engem – előzetes ígéretükhöz és fenyegetésükhöz híven – eltávolítottak a munkahelyemről, összeférhetetlenség miatt… Munkaügyi perem zajlik… rengeteg az ellen tanú… ki tudja meddig húzzák… Segélyből élek, mert munkát, azt – ahogyan ezt is beígérték – nem fogok kapni a közszférába… Azóta tizenpár feljelentés érkezett ellenünk rágalmazás és becsületsértés miatt, melyből 9 ügyben összevont bírósági eljárás zajlik ellenünk - főként a névtelen hozzászólások miatt -, ki tudja mióta… Hamis vád miatt feljelentettek, bekerültem a büntető nyilvántartásba, - majd amikor kiderült, hogy a vád nem hamis – akkor gyorsan kaptam egy ügyészi megrovást, ártatlanul…

Közben az intézményvezető a „méltatlan támadások” miatt lemondani kényszerült, azóta is státuszban van, bár a maga által megjelölt munkát a mai napig nem vette föl
Háromszor bízták meg a jelenlegi igazgatót a vezetésre, úgy, hogy közben két intézményvezetői pályáztatás során sem hirdettek eredményt…

A Kormányhivatal átvette az intézményt, és mindenben megerősítette az előző vezetést, sőt olyan dolgozót is köztisztviselővé léptetett elő, akit büntető ügyben elmarasztaltak

Hogy a büntető tárgyaláson mi történik, azt nem tudni, mert Kastyják János ügyvéd úr kérésére – a lakók személyiségi jogaira hivatkozással! – zárt tárgyalást rendeltek elSenki nincs a mi oldalunkról, aki a viszonyokat ismerné, a lakókat képviselné, vagy a tanúvallomásokat cáfolhatná… Egy ügyésznő van bent, aki viszont - a bírónővel egyetembe - nem ismeri a lakókat, a tanúkat, sem a vádlottakat… A korábbi tanúk sorra visszavonták a rendőrségen tett vallomásaikat…
A koronatanú vallomásának napján a családjánál két autó is kiégett… robbantottak… a kár tetemes, a tettesek megúszták...
Négy tanú elhalálozott azóta, közülük három a 7. osztály lakója volt. Egy ott dolgozó munkatárs pedig öngyilkosságot követett el... Sokan tartósan megbetegedtek...

Megkerestem az összes létező - fenntartói, szakmai, etikai, érdekképviseleti, ellenőrzési, jogi, politikai – fórumot, hogy segítsenek és védjék meg a betegeket, a dolgozókat, a szakmát, de sajnos hathatós érdemi segítség nem érkezett…  Sőt, épp az ellenkezője történt… Egyetlen szervezet tartott ki az elejétől ügyünk mellett, ez pedig az Ön által megkifogásolt Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány… Valószínűleg őket is leállították volna, de külföldi szervezet lévén nem függött a hazai erőviszonyoktól… Igaz, törölték szervezetüket az államilag elismert és támogatott egyházak listájáról…

Problémánk sajnos nem egyedi… az ország összes pontjáról jeleztek hasonló visszaéléseket, melyek sajnos, szinte kivétel nélkül, a visszaéléseket feltárók elmarasztalásával, kirúgatásával végződtek…

Hát ennyi jutott hirtelen az eszembe…

Kíváncsian várom, hogy a szakmai, valamint egyéb kapcsolódó szervezetek, miben, hogyan és legfőképpen mikor tudnak nyilvánosan is az ügyünk oldalára állva hathatós intézkedéseket foganatosítani és adekvát segítséget nyújtani…


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

Hazug elhallgatások, valótlan állítások

 
A hamis tanúzást a törvény bünteti… Kivéve, errefelé… Hiszen, ha a rendőrségen hangzik el, Halason vagy Kecskeméten, nem büntetik… Ha a bíróságon elhangzik Halason, vagy Kecskeméten, nem büntetik… Ha a szembesítésnél nyilvánvalóan belehazudnak a másik arcába, nem büntetik…

Nem kellene akkor kivenni a törvénykönyvből ezeket is, mint az összes többi bla-bla-bla-bla-blát?
Az eljárási hibát is – véleményem szerint - csak azért találták ki, hogy a bűnözőket felmenthessék… És még ezt is velünk fizettetik meg!

Hazudnak a tanúk a rendőrségen éppúgy, mint a bíróságon, hiszen a valóság ellenkezőjét állítják, sőt – annak az ellenkezőjét mondják el, amivel teleharsogják az intézetet… Nem hallottam, hogy bárkivel szemben ezért eljárás indult volna! Ha pedig kényszerítették és ezért hazudott a rendőrségi tanúvallomásán, akkor vizsgálatot kellett volna kezdeményezni a nyomozók ellen…

Az egyik tanú azt állította, hogy én a blogra felírtam a betegek diagnózisát úgy, hogy mindenki ráismerhetett a betegekre… Beteges gondolat, hazug állítás … Példát, nem tudott mondani, egyet sem… Sőt, őt is felraktam monogrammal a hőségriadó kapcsán (ITT!) (lásd még: ITT!  és ITT!), mondván, hogy Halas kisváros, s így mindenki ráismer… Hogy kire, nem tudni, mert ő nem halasi, ráadásul nem olvassa a blogot sem… Intézményükbe az egész megyéből érkeznek a lakók, sőt, sok munkatárs a környező településről jár be, tehát nem valószínű, hogy idegenek „ráismernének” bárkire is… Ha netán ő, a saját „jóhírét” előtte Halason, eredeti szakmájában megalapozta, arról nem tehetünk… Elhallgatta, azt is, hogy korábban milyen kényszerű okok miatt kellett elhagynia az intézményünket – abban az időben, amikor még az intézetben volt olyan vezető, aki elítélte a betegekkel szembeni erőszak minden formáját… Állította továbbá, hogy én állandóan feljelentettem az intézményt, s amikor bizonyításra került, hogy ez nem igaz, akkor egy vállrándítással annyit mondott a bíróságon, hogy „Nekem akkor is azt mondták”! (Lásd: ITT!) Előadta, hogy őt a hőségriadós kirándulással kapcsolatban 4 órán át kihallgatták!  …a szociális végzettségéről azt állította, hogy egészségügyi végzettség… S hogy én lenézem a kollégákat (!), s leszóltam az ő végzettségét (!), amire ő büszke, mert gyerekek mellett szerezte meg, pedig ő az OPNI  geriátriai osztályán osztályvezető ápoló volt (az osztályvezető főorvos nevét nem tudtuk meg), s erről igazolást is hozott – amit ugyan én sem láttam - és soha nem rendeztem meg semmilyen ünnepséget, csak papot hívtam… és még sorolhatnám a képtelen vádakat…

Igaz, sok mindennel nem értettünk egyet a kollégákkal… valóban elleneztem a betegveréseket, ahogy a kollégák betegekkel való intim jellegű masszíroztatását, vagy a fogyatékos fiatal lány idős beteg általi simogatását, a munkahelyi flörtölést – szexuális beállítódástól függetlenül -, a betegek elleni szexuális erőszak minden formáját, a betegek magukra hagyását az erőszaktevőkkel szemben (szexuális erőszak), ugyanúgy, mint a fogyatékos fiatal fiúk fenekének a simogatását, a betegektől ajándékok elfogadását, a durva, vulgáris beszéd elfogadását és gyakorlását, a táppénzcsalásokat, a lógások különböző trükkjeit… valamint a lakók félretájékoztatását a személyemmel kapcsolatos rágalmazások miatt… Ezekről a konfliktusokról és vitákról persze nem tett említést a bíróságon…

Elhangzottak viszont olyan dolgok, melyeket ők nem olvastak, nem láttak, nem tapasztaltak, csak hallottak és mások állították… Sőt, volt aki kezdeményezőként le is írta, hogy velem nem lehet együtt dolgozni, igaz, saját állítása szerint nem is dolgoztunk együtt… Talán így próbált kedvében járni valakinek, akinél korábban kegyvesztett lett? Ki tudja…

Tudom, a hamis tanúzást ma, errefelé nem igen büntetik, de azért én mindenkit óvva intek attól, hogy ilyesmibe keveredjen… Elsősorban önmaga miatt… Mert a hazugságon nincs áldás… Aki nekem nem hisz, pillantson a hazudozók életébe…


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2012. június 18., hétfő

Az a Cica nem Cica!


 
Ma újra behívattak minket a rendőrségre, tanúvallomásra. Budapestről kellett hazautaznunk ezért… de sajnos, nekünk nem jár útiköltség-térítés, mivel nem vagyunk bejelentkezve a fővárosba, hiába kötnek oda a teendőink.

Két ügyben is érdekeltté tettek bennünket, az egyik egy tavaly szeptemberben, .......... által írt feljelentés okán – melyről eddig nekünk nem volt tudomásunk sem -, egy blogbejegyzéshez 2011. szeptember 16. 11:49-kor írt névtelen hozzászólás miatt… Sem erre a konkrét hozzászólásra, sem a főcikkre nem emlékeztünk. Kicsit csodálkoztam is, mivel az íráshoz csatolt kép olyan vicces volt, hogy legalább erre kellett volna emlékezni… Később kiderült, hogy ebben az időpontban kéthetes "nyaraláson" voltunk Bükfürdőn... Azért nem emlékeztünk hirtelen egyikre sem, mert nem mi írtuk… Ezzel a feljelentő is tisztában volt, hiszen a feljelentés elutasításának az oka: nem mi írtuk a hozzászólást, sőt még a bejegyzést sem... De ez nem elég, mindenképpen be kell citálni bennünket... ez a felsőbb ügyészség álláspontja is, aki a feljelentő panaszát jóváhagyta!
Pedig, mi csak egyetlen hozzánk küldött írásról tudjuk bizton, hogy ki áll mögötte... egy sátánista vers küldőjéről és szerzőjéről...

A másik ügy, már a régi…
Talán emlékeznek még, hogy a Cica nicknév alatti hozzászólás miatt korábban újra beidéztek minket a folyamatban levő rágalmazási eljárás során, ............................ újabb feljelentése alapján… Lásd: ITT! 
Akkor meg voltam győződve arról, hogy tudom, hogy kit takar a Cica személye, és arról is, ha megnevezem, akkor nem csak az egzisztenciáját veszélyeztetem, hanem az életét is, sőt a családjáét is… Emlékeznek még, a ki nem nyomozott robbantásos merényletre a koronatanú családjánál, vallomásának napján…
Akkor elmondtam, hogy a fenti okok, valamint lelkiismereti okok miatt sem nevezhetem meg a személyét, ráadásul tudom, hogy ő soha nem követ el bűncselekményt, sőt, ahogyan minden becsületes ember, segíti a nyomozóhatóságok munkáját… Ő például, a blog-bejegyzéseken keresztül, feltárta a visszaéléseket
Most azért hívattak be, mert az indokaimat - hogy miért nem nevezhetem meg a személyét - az ügyészség nem fogadta el, s most újra ki kell hallgassanak ez ügyben.
Már rég el is felejtettem, hogy a múltkori kihallgatást követően beszéltem a Cicának vélt személlyel, és beszámoltam neki arról, ami történt a rendőrségen… egy darabig hallgatott, majd csodálkozó tekintettel megjegyezte, hogy „Erzsike! Nem én vagyok a Cica!”… Mondtam neki, hogy „Tudom!”, pedig nem tudtam… Ezt, gondoltam akkor megírom, de végül is okafogyottá vált, s így elmaradt.
Már meg is feledkeztem volna erről, ha nem kérdeznek rá újra… Elmondtam, hogy a „Cica” egyébként eltűnt a blogról… Ezt ők is észrevették, állapította meg a nyomozó…

Bevallom, hogy - akárki (volt) is a Cica - nekem továbbra is a kedvencem marad…


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2012. június 12., kedd

Kemikáliák helyett…


„Az elmebetegügy jelen kérdései Magyarországon” című, 1947. június 7-8-án megrendezett ankét részeként előadást tartott a magyar pszichiátria híres humanistája. Dr. Hollós István, a „Lipót” (később Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) korábbi igazgatója is előadásában a következőkről ejtett szót:

„Második feladatunk, hogy az intézeti rendszerről más rendszerre térjünk át.
Az elmebeteg gondozás történetének van egy fejezete, amely erre a rendszerre világosan rámutat: ez a családi ápolás.

A családi ápolást nem orvosok találták ki, hanem az elmebetegek ösztöne teremtette meg.

Élt Kr. után a 6-ik században Írországban egy király, aki Dymphna nevű leányát szerelmével üldözte. A királyleány elmenekült, de atyja mindenhova követte. A leány megőrült és a mai Gheel helyén meghalt. A  környékbeli elmebetegek az őrült királyleány sírjára zarándokoltak, ahol a betegek hosszabb-rövidebb idő után meggyógyultak, amiért Dymphnát szentté avatták. A Gheelbe zarándokló betegeket a helység családjai befogadták, akiknél azok hosszabb-rövidebb ideig megmaradtak. Így lett Gheel elmebetegek családi ápolásának ősi telepe. …

Gheel igazolja, hogy nincs szükség nagy elmeintézetekre, ahova a betegeket tömegében helyezik el. Gheelben 2000 elmebeteg él a 20.000 lakosú város családjainál. Csak egy kis zárt osztály, az Inlermerie, szolgál 100 férőhellyel oly betegeknek, akik átmenetileg nyugtalanok vagy más okból elkülönítésre szorulnak. Így a 2000 betegnek legfeljebb 5 százaléka kerül átmenetileg zárt osztályra. A 2000 beteg legtöbbje dolgozik, a tehetetlen is valamiképp hasznos a házban, vagy a család távollétében a gyermekekre felügyel. Ön-vagy közveszélye cseleket nem fordul elő. … A zárt intézetekkel sokkal szomorúbb a statisztikájuk. De ott is az volt a tapasztalatom, hogy amint a régi zárt rendszerből a nyitottabba tértünk át, a szerencsétlenségek száma jelentékenyen csökkent.”

Hollós István szavai a pszichiátriai kezeltekhez való hozzáállásról legalábbis elgondolkodtatóak.

Egy olyan hely, ahol a mentálisan zavart embereket biztonság és nyugalom veszi körül, ahol nem háborgatják őket, ahol megfelelően táplálkoznak és eleget alszanak, teljes orvosi kivizsgálásban részesülnek, meghallgatják őket és olyan tevékenységeket végezhetnek, ami javítja önbecsülésüket, sokkal többet tehet ezekért az emberekért, mint napjaink elsősorban kemikáliákra épülő pszichiátriai kezelései.”

Forrás: ELMEEGÉSZSÉGÜGY: A pszichiátriai kezelések alternatívái


Javasolt irodalom (szakdolgozóknak kötelező olvasmány): Hollós István: Búcsúm a Sárga Háztól


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2012. június 11., hétfő

Fahiány, oxigénhiány… depresszió


A fairtásnak, a zöld terület csökkentésének nem csak hangulatkárosító hatása van, hanem közvetlen okozója lehet a depressziónak, a betegség elhatalmasodásának… Így, a pszcihiátriai otthonban történt - hetekig tartó – fakitermelés, komoly szakmai hiba is volt, mint megtudtam egy természetgyógyász előadásából…

Hallhattuk, hogy manapság a betegségek egyik fő okozója a jódhiányon kívül, - ami a vízfogyasztás radikális csökkenésével magyarázható – az oxigénhiány… Ennek egyik következménye a depresszió kialakulása és elhatalmasodásaAz intézmény fáinak kivágatását, tehát nem lehet egyszerűen adakozás-nem adakozás kérdésében vizsgálni, illetve megmagyarázni. Talán emlékeznek még a nyomozás bűncselekmény hiányában történő megszüntetésére, melyben a vezetés, - mint azt megtudtuk a tanúvallomásokból - nagylelkűen felajánlotta az intézmény fáit egy vállalkozónak, cserébe a kivágatásért és elszállításért! Bizony ez az „adományozás” mások életébe kerülhet(ett)… Tehát, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy létkérdés

A fák által kibocsájtott oxigén igen is szerves része, feltétele a beteg emberek gyógyulásának, ahogyan mindannyiunk egészségmegőrzésének.

Kéretik újragondolni az álláspontokat!

Emlékezető: ITT!  


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2012. június 8., péntek

Áldatlan áldott állapot…

 
Megesett… Nem véletlen.

Az intézmény jövőjének meghatározása tekintetében, a szakmai szempontok mellett a munkahelyi morálnak és az erkölcsnek kellene érvényesülnie. Ehhez ilyen vezető személy(ek) támogatása, kiválasztása szükséges. Úgy tűnik azonban, ezt ma valami „felsőbb koncepció” elve szándékosan akadályozza… Olyan emberek kinevezését kellene támogatni, akik példát mutathatnak azoknak is, akiknek erre a családjukban, környezetükben nem volt megfelelő minta…

Ha azonban mindezeknek híján vagyunk, vagy ezt a szempontot nem helyezzük előtérbe, akkor a következmények sem maradnak el… Ez pedig családi életek tönkretételét, gyerekek csonka családban való felnövekedését, súlyos mentális-, valamint egészségkárosodást, és bizony anyagi ellehetetlenülést is jelent… Sajnos ez a statisztika nálunk nagyon rossz mutatókkal bír. Valaki egyszer találóan azt mondta, hogy ki kellene rakni az intézmény bejáratához, a Vigyázat! Családveszély feliratú táblát!

Egy segítőtől, ez az identitás nemcsak idegen, hanem elfogadhatatlan… Ezt hozta magával a szabadelvű gondolkodás, amivel pedig épp a szabadság ellenkezőjét érik el. Lásd még: ITT!

Ha olyan lennék, mint ők, akár örülhetnék is… vagy legalább kárörvendenék… De semmi ilyen nincs bennem… egy buta kislány tönkreteszi életét, másokét, és a saját gyermekéjét is… Mert hozta, amit hozott, látta, amit látott, követte, akiket nagyra tartott… Ha cinikus lennék, azt mondanám, hogy legalább van gyakorlata a babysitterkedésben, s ha irigykednék, akkor azt, hogy neki legalább lehet gyereke… Mégis, inkább sajnálkozom és aggódok…

Amikor én a szakmát tanultam, még az ilyen embereket eltanácsolták a pályáról, hiszen hogyan lehet az segítő, aki családokat tönkretesz… Sőt, nemcsak az én hivatásomban volt ez gyakorlat, hanem máshol is… A rendvédelmi szerveknél például behívta a delikvenst a parancsnok, s megmosta a fejét… szakítania kellett a harmadikkal, aki feldúlta a család életét… Ha nem tette, nem maradt következmények nélkül… De általában megtette, és nem a fenyegetés miatt, hanem a józan belátás következtében…

Ma már híján vagyunk az ilyen vezetőknek, akik behívják és elmondják, netán megkövetelik… S ha behívná is, mit mondana? Ne kövesse el azt a hibát, melyet ő maga is elkövet? Megtilthatja azt, amit ő is, elődje is elkövetett? Amit felénk, korábban jutalmazással „büntettek”?  Ahogy a médiában is csak az lehet sztár, aki gáz…

Ez a morál mindenkit tönkretesz… Nem cél már ennek a megakadályozása, sőt lassan meggyőződésem, hogy szándékos demoralizálás folyik, aminek a célja hosszútávon az emberek, a megtartó kapcsolatok tönkretétele, családok szétzúzása, hogy ezáltal még kiszolgáltatottabbá váljanak az emberek.

Gondolkodni kellene, mielőtt cselekszünk, vagy teret engedünk az ösztöneinknek… S ha gondolkodtunk, hát lépnünk kellene… A vezetőknek pedig el kellene gondolkozni azon, hogyan lehet megelőzni a jövőben az ilyen tragédiákat, és bizony lépéseket kell tenniük a megelőzés érdekében… Mert a tragédiák újabb tragédiákat szülhetnek.

Egy dolog még idekívánkozik… A hűtlenségen nincs áldás, erről mindenki meggyőződhet(ett)… ahogy a csaláson, hazugságon és jogtalan előnyszerzésen sem
Nyíltan, nyeglén és hetykén vállalni a paráznaságot és házasságtörést, a házas felek munkahelyén, nemcsak infantilizmusról, hanem határtalan pimaszságról árulkodik…
Még egy ok, hogy elgondolkozzon a fiatal kolléganő, nem beszélve a házas, több gyermekes férfiről, aki ezt eddig elmulasztotta…

Mert erre az áldott állapotra mondhatjuk, hogy terhes

Áldatlan ez az állapot… Szerintem tarthatatlan.

Lásd még: ITT! és ITT!

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2012. június 6., szerda

Hamis a hamis vád III.

Előzmény: Hamis a hamis vád I.
                Hamis a hamis vád II.

Zavar a köbön

Mi lehet a fejekben, a szívekben, a lelkekben? Sok esemény szolgál tanulságul, ami a blogunk hasábjain megjelent már…
Szomorúan szembesültünk azzal a ténnyel, hogy kiket is alkalmaz a közszféra a segítő szakmákban (is). Hogy milyen mély indulatok lappangnak az emberekben, melyekről eddig talán ők maguk sem tudtak. Hogy  ogyHoggy mivé válnak az emberek az intézményi terror következtében… Mindenképpen hasznos tapasztalatokat szerezhettünk, még akkor is, ha ezek többségében negatívak voltak.

Van, ami azonban minden eddigi képzeletünket felülmúlja…

Mindannyian követünk el hibákat, bűnöket, kisebbeket, nagyobbakat… majd’ minden esetben félünk, hogy lelepleződünk… Erre ma már egy „iparág” épült: politikusok, vezetők, pénzemberek, potenciális jelöltek titkait kifürkészve a kezükben tartanak embereket, hogy bábként rángatva elérhessék alantas céljaikat…
Van úgy, hogy ez kiderül, s van úgy, hogy bár bebizonyosodik, de aztán mégis megússzuk valahogy…
Ilyenkor a hétköznapi ember – szándékosan nem a normálist használom, - fellélegzik, hálát ad és fogadkozik, hogy soha többet nem követ el törvénytelenséget!  Persze aztán újra megtörténik, mert az ember nem bújhat ki a saját bőréből…
Van, aki viszont az ellenkezőjét teszi… Ő nem a „hétköznapi” ember: tudom, hogy elkövettem, de nem érdekel, bosszút forralok és támadok… Érthetetlen… Nem hogy örülne, hogy megmenekült, hogy megúszta, hogy lezárták… Nem. Ő, az indulatainak, haragjának teret adva, s az ostobák tanácsára hallgatva, feljelentést tesz! Mert, bizonyosan nem magától szorgalmazta a feljelentést, hiszen melyik rászoruló venne ezek után a nyakába, egy újabb vizsgálatot, nyomozást és ügyészi, bírósági eljárást? Ráadásul úgy, hogy kockáztatja újabb tanúk bevonását, akik megint csak az ő bűnösségét igazolnák… Ilyet, véleményem szerint, egy ember sem tesz önszántából… Láthatjuk, hogy milyen nagy a zavar…
Mindezt akkor érthetjük meg, ha újabb kérdést teszünk fel:
Lehet, hogy ezért igyekeztek olyan gyorsan lezárni az ügyemet? Hogy a döntést, (elfogadom-e a megrovást, vagy sem) azért kellett azonnal kikényszeríteni belőlem, hogy nehogy jogos panasszal éljek, továbbvíve az ügyet, hogy nyilvánvalóvá váljon az igazság, és a gazság?

Támad, annak ellenére, hogy tudja mit követett el, és hogy mi az igazság… mi is tudjuk…

Kastyják János ügyvéd urat csak a hozzá hasonlók érthetik meg… Rendőrtisztként, - mondják - jó szakember volt… (Nem véletlen, hiszen az én pótapám volt a mentora!) Hivatása volt a bűnüldözés, a bűnözők kézre kerítése… Aztán rendőrkapitány lett, s már nem szolgálhatta maradéktalanul az igazságszolgáltatást… Gergényi-Pintér idejében jogtalanul menesztették a kapitányság éléről. Biztonsági cége lett; ami rendjén is van, ha a védelmet szolgálja, nem a támadást… Közben, a Rotary klub tagjaként rendre jótékonykodásban tűnik fel… Pályát módosított: ügyvédként, a bűnözők védelmezője lett… Ez bizony már meghasonlás… kivéve, ha a rendőri pálya választásánál nem a hivatástudat, hanem a garantált előnyök és az előmeneteli lehetőség motiválta…
Bűnüldözőből bűnpártoló… Ez már önmagában is sokkoló, de ő itt nem áll meg… ártatlanok, becsületesek támadója lesz, pedig ő is ismeri az igazságot… sőt, ha valaki tudja, hogy mi történt a színfalak mögött, akkor ő pontosan tudja… De ez őt már nem érdekli…
 
Mégis elgondolkodtató… Ennyire félnek a becsületes emberektől? Pedig nem tőlünk kell félniük, hanem saját maguktól… Attól a változástól, melyet már észre sem vesznek magukon…

Remélem, e rövid gondolatébresztéssel segítettem figyelmüket a valós problémára irányítani, s még nem késő ezt a folyamatot megállítani és helyes irányba téríteni… Mert félő, ha ez így marad, menthetetlenek lesznek… Ezt pedig kinek lenne jó? Szerintem senkinek…

Ha belegondolok… micsoda veszteség… akár állhatnánk egy oldalon is, hiszen milyen nagy szükség lenne ilyen agilis emberekre az igazság oldalán… Igaz, nem a jog, hanem az igazság eszközeivel…


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!