2012. augusztus 27., hétfő

Máshol sem történt semmi...



Mert megérdemeltem?

Talán mindannyian emlékeznek még, a betegeket veszélyeztetők oldaláról érkező: "Nem történt semmi!" tagadásokra...
Az alábbi hozzászólások cáfolják a tagadásokat és megerősítik az általunk elmondottakat, s mindazt, amit többször jeleztünk, hogy országos szinten általánosan nagy a baj. A probléma megoldása helyett a „felelős” döntéshozók, hozzá-nemértésükkel, dilettáns intézkedéseikkel - nagy bizonyossággal szándékosan - tovább veszélyeztetik a szakmát, az ellátottakat és a becsületes, elhivatott dolgozókat.



„Sajnos nem egyedi esetek ezek, Solton ugyanez megy. Tényleges feljelentések, vádpontok, több kilónyi iratanyag a rendőrségre eljuttatva, és mégsem nyomoznak. Csalás, sikkasztás, kényszerítés, stb. ... Mégsem érdekelte a rendőrséget. A fogyatékos embereket használni, pénzüket elszedni ezek szerint nem bűn. A rendőrségi kihallgatásokon az intézet dolgozói hamis tanúztak.
Ügyészségről indított feljelentést is el lehet kenni ezek szerint.”

Az intézmények nem az ellátottak érdekében vannak, hanem hogy az igazgatónő háza ki legyen festve, fel legyen javítva, zsebe degeszre legyen tömve. Alapítványi pénzből autót vásárol, azzal jár az intézmények között, ha összetöri, vesz másikat, ismét alapítványi pénzből. Az alapítványt természetesen a kaskantyúi szenvedélybetegek "önkéntes befizetései" gazdagítják. Ezek pénzbüntetések, ha valaki megcsúszik, és ittasan próbál az intézmény óvó falai közé visszatérni.
A szociális foglalkoztatást arra használja, hogy az ellátott minél több térítési díjat tudjon fizetni az intézmény kasszájába.
Ha valaki nem tetszik neki, legyen az lakó vagy dolgozó, garantáltan eltakarítja. Aki nem szövegel vissza, az a jó dolgozó. Kap jutalmat. Konformisták előnyben. Egy jól elhasznált mottó: gondolkodj az igazgatónő fejével ... (Ettől mentsen meg mindenkit a ...)”

„Nem riad vissza a fenyegetőzéstől sem, az általa ellenségnek vélt célszemélyt minden gátlás nélkül tönkre teszi, az intézetbeli uralkodása idején legalább 15 dolgozó távozott "önként".”

.
Reméljük, hogy az alábbi hozzászólások nem a mi intézményünk potenciális vezetőjéről árulkodnak… és azt is, hogy ha az ilyen tettek elkövetője nem dolgozhat már sokáig a szakmában.
Ahogy a többi hasonszőrű sem…

Csak a félreértések, félremagyarázások elkerülése miatt jegyzem meg, hogy a fent leírt visszaélések, nem a vezető túlterheléséből, „túlvállalásából”  származnak. Lásd még: ITT!
 

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2012. augusztus 24., péntek

Szomorú ügy...


A sorozatos esetek megerősítik az általunk leírtakat és elmondottakat. Sajnos.

Cikkajánló: ITT!


 Olvassák el, a kapcsolódó (piros betűs) hivatkozásokat is!


Hidvégi Klára küldte, köszönjük!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

Hamis volt a hamis vád...



Közérdekű bejelentő üldözése


Btk.257. § Aki közérdekű bejelentés miatt a bejelentővel szemben hátrányos intézkedést tesz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

 

Lásd még: ITT!


2012. augusztus 23., csütörtök

A Vég kezdete I.


 
Marad a rossz trend?

Számtalanszor voltunk tanúi annak, hogy mielőtt valaki betegen az élők sorából távozik, előtte hirtelen jobban lesz… (Ő igen, de mi még akkor is javíthatatlanok és gyávák vagyunk: hazudunk…) Már-már reménykedünk, s aztán értetlenkedve kérdezzük, hogy miért is halt meg, hiszen már jobban volt?! Mindig arra gondolok ilyenkor, hogy Isten ad alkalmat neki arra, hogy rendezze életét Őelőtte, Ővele és persze szeretteivel… Feltisztul, szokták mondani helyesen, hiszen talán most először látja tisztán az életét… Ami ilyenkor történik az nagy titok…

Ilyesfajta feltisztulásra várunk már régóta… Hogy az embereknek leessen a tantusz, hogy több az élet annál, mint ami velünk történik, amit megélünk…
Az intézményben fellélegezhetnénk, hiszen a sok rossz mellett, sok jó jel is akad, igaz ezek többsége csak a régi borzasztóhoz viszonyítva számít megnyugtatónak, elfogadhatónak…

Önmagába véve, még mindig nincs okunk a nyugalomra…
A tisztánlátás és az abból fakadó cselekvés, még várat magára… Hiszen minden történést a környező kontextusban kell értelmezni, jelen esetben a Kormányhivatal más intézményeiben megvalósuló folyamatok elemzése segíthet a közeli jövőlátásunkban, különös tekintettel a halasi eseményekre.
Sajnos, a trend nem változott, pártoktól, fenntartóktól függetlenül ugyanaz az irány… Csak a lényeg nem számít!

A napokban értesültem csak arról, hogy a Kormányhivatal új vezetőt választatott a kiskunhalasi középiskola élére… Már a pályázó személye is megdöbbentett, hát még a „sikeres” és eredményes pályáztatás… Helyi internetes tudósító írását olvastam Abonyi Henrik felmagasztalásáról (lásd: ITT!), ami sajnos nem lepett meg, de elfogultsága miatt ismét én szégyenkeztem, mint kiskunhalasi… Ilyen is csak Halason történhet… Az új igazgató, az a pedofíliáról elhíresült kiskunmajsai pedagógus lett, aki korábban az országos médiumokban is nagy port kavart a botrányával. Ügyvédje úgy tudjuk, Kastyják János volt… Persze, én ilyenkor mindig azt szoktam mondani, hogy nem az a hibás, aki pályázik (persze az is)… hanem aki felelős ezért, aki hagyja, hogy pályázzon, és nem távolítja el a potenciális áldozatok mellől, ahogy az oktatás területéről, az alpolgármesteri székből, az egyházból, a templomi orgonától, a keresztény demokrata pártból, a politika színpadáról sem… Sőt, nemcsak a felelős vezetőkből hiányzik az elvárható helyes ítélőképesség, hanem azon pedagógustársakból is, akik ötvenen, „véleménynyilvánító szavazás” keretében rá voksoltak! Hogy ennek mi értelme volt, azt ne kérdezzék, azon kívül, hogy kiderült, vele együtt 50 pedagógust kellene eltanácsolni az intézményből és a pályáról… Ha számítana valakinek a fiatalok egészséges életre történő nevelése, tanítása…
De ma még, ez, mindig nem fontos… Nem hiszem, hogy Balog Zoltán ezt helyesnek tartja, ha pedig nem, akkor hogyan nevezhette ki az intézmény élére? Elhallgatták előle? Engem, minden esetre még más szellemben tanított a teológián… Igaz, akkor még nem volt politikus, ahogy miniszter sem.

Mit tehet a normális ember? Egyet biztosan: megtanítja gyermekinek a helyes értékeket otthon! Vagy/és: Elhatárolódik, petíciót nyújt be, tüntetést szervez, kiveszi a gyereket és máshova íratja? De hova?
S akkor? Mást fognak választani? Nem valószínű… ha mégis, akkor majd Makó és Halas után „benyomják” máshova… Még feljebb bukik… Ahogy errefelé nem számít, ha Valaki pedagógiai diploma nélkül tanít egyházi általános iskolába, vagy szakképzettség nélkül pszichiátriai betegeket foglalkoztat… Valami sosem változik.

Felesleges a Gonosz ellen harcolni… Legyőzetett már régen… Amit látunk, az a Vég kezdete… A Gonosz haláltusája… mindent és mindenkit megpróbál még alávetni.
Szolgáikról végtelen arroganciájuk, mérhetetlen rosszindulatuk, önzésük, lelketlenségük kisugárzik… Az ő arcuk könnyen felismerhető, mert, ábrázatukon hol alantas vigyor, hol dühös vicsorgás, vagy állandó spekulálás tükröződik… S mindig rosszban sántikálnak… még akkor is, ha úgy tűnik, hogy jót akarnak… Követőik sunyi tekintete – önálló véleményük nem lévén - mindig azt fürkészi, hogy éppen milyen ábrázatot kell vágjon… Csak sajnálni lehet áldozataikat…
A normális emberek próbálják távol tartani magukat tőlük. Nehéz, mert közben – emberileg sok szempontból – függésben tarthatnak bennünket… Sőt, állandó létbizonytalanságban…
Valójában pedig nincs hatalmuk felettünk… Mert ami nekünk van, az nem megszerezhető, s azzal ők sosem fognak rendelkezni…

Így hát, nincs más dolgunk, mint ellenállni: mert mi akkor sem csalunk, akkor sem lopunk, akkor sem hazudunk, akkor sem leszünk hűtlenek és becstelenek, s akkor sem fogunk gyűlölködni, bosszút állni, és akkor sem leszünk szenvtelenek, akkor sem leszünk istentelenek…

Egyetemes tudás, isteni bölcsesség birtokosai vagyunk, a legősibb hit hordozói… Ezt nem veheti el tőlünk senki… sem az Írás hamisítói, sem a hamis prófétáik, sem az áltudás pártfogói, sem a híresztelések birtokosai, sem a félelemkeltők seregei, sem az anyagi világ urai, sem a hierarchikus felépítményeik főszereplői, sem a közös bűn cinkosai… 

Nekünk a sok veszteség ellenére – bárhogy alakul is a végkifejlet – nincs miért szégyenkeznünk. Sőt… Az igazság melletti kiállás megerősítő, lélekemelő, szellemileg is serkentő hatású. S hogy nem volt benne „bajság”? Dehogynem! Sőt, sokkal több, mint előtte bármikor… A csalódások, veszteségek,  próbák, csőstől jönnek… Az sem biztos, hogy állva maradunk. Mégis hálás vagyok… Minden rosszat feledtet velünk a minőségi kapcsolatok megerősödése, az új ismeretek és ismeretségek támogató mellénk állása…
Mégis. Fel kell tenni a kérdést, ha tudnám, hogy mi vár rám, megtenném-e újra? Igen. Mi mást tehetnék? Mert nem hagytak mást nekem, minthogy kiálljak azért, amit helyesnek tartok. Különben sokkal rosszabb dolog történne velem: saját magam kellene szembeköpnöm… Ettől pedig Isten óvjon!
Igaz, ha hazánkban normálisan működnének a dolgok, akkor nekem szólnom se kellene, nemhogy írnom, vagy pereskednem… De ez még várat magára…

Ennek ellenére, blogunk lassan okafogyottá válik… Mindent megírtunk, mindent feltártunk, szinte… Az lett, amit előre megmondtak… Egyelőre.
A végén az lesz, amit előre megmondtunk…

Folytatás: A vég kezdete II.


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2012. augusztus 17., péntek

Hova tartozol?


Alá-fölé rendeltség, vagy mellérendelés? Nem csak szakmai kérdés...
Megvédjük életünk árán is a ránkbízottakat?  Honnan ered ez a - sokak által nevetségesnek tartott - hozzáállásunk? Miért kell elítélnünk a betegbántalmazás minden formáját? 
Mi van a szívünkbe írva és milyen felelősséget ruház ez ránk? 

Az alábbi egy órában, alapvető - eddig fel nem tett - kérdésekre (is) választ kaphat! Amíg ezzel nincs tisztában, addig felesleges más kérdéseket feltennie. Akár vallásos, akár ateista, a kérdéseire megkapja a választ...

Kérem hallgassák meg Dr. Hargitay András és Szántai Lajos vendégekkel történt beszélgetést:

 ITT!

Mindannyiunkat félrevezettek, ideje tehát az egyetlen helyes irányba továbblépni... mert ahova tartozunk, oda tartunk... S ez fordítva is igaz.



2012. augusztus 15., szerda

Aki másnak vermet ás...


A mai naptól ....................... vezető már nem dolgozik az intézményben. Hogy megfogadta-e az önmaga által korábban mondottakat ("El lehet menni!"), vagy ezúttal másvalaki mondotta-e neki, nem tudjuk, de nem is érdekes...

Szintén mai hír, hogy a nyaraltatásoknak helyet adó Vakáció Kht. vezetőjét sikkasztás, okirathamisítás... vádjával őrizetbe vették. Lásd: ITT! és ITT!

Erről olvashat még Detonátor blogján is, ahol a kecskeméti Juhar utcában történt visszaélésekről értesültünk: ITT!
Hogy az ügyek között (intézményünkben történt nyaraltatások, vagy az intézménnyel kapcsolatban folyó egyéb nyomozások, vizsgálatok) van-e összefüggés, nem tudjuk.

Egyet azonban továbbra is tudhatunk: nem beszéltünk mellé...  



Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

Túlélés...


A szerencsétlenül járt fiatalember esete nem most történt... Személyes ismeretség miatt sem kívántunk eddig megszólalni... 

Az eset visszhangra talált az országos médiumokban, többségében a megszokott méltatlan és cinikus hangvételben, mit sem törődve és tudva a mögötte húzódó tragikus élettörténetekről...  

Korábbi hírek megtekinthető: ITT! és ITT!

A szomorú eset azonban hasonlatos a jelzőrendszerhez... figyelmeztet, hogy nincs még minden rendben és van még bizony tennivaló... 
Szorosan hozzátartozik az intézménnyel kapcsolatos történésekhez, még akkor is, ha ez a tragédia reménységünk szerint mégis inkább lezárása lesz a régi rossz beidegződésnek és kezdete valami visszafordíthatatlan pozitív változásnak…

Hogy a szenvedés ne váljon értelmetlenné... 

A tragikus baleset sérültje visszakerült az otthonba... Reméljük, hogy teljesen felépül!




Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!